2015 legjobb játékai

Link másolása
A Gamekapocsnál mindenki véleménye számít, így idén is több különböző kategóriában szavaztattuk meg veletek 2015 legjobb játékait. Aki szerint mindenhol a papírforma győzött, meg fog lepődni.

Most arról kéne egy rövid bevezetést írni, hogy miben volt másabb az idei év 2014-nél, ám az az igazság, hogy nehéz válaszolni a kérdésre, ráadásul óhatatlanul is véleménykülönbségekbe ütközhetünk, inkább beszéljenek helyettem a tények. A játékipar az elmúlt évben is rengeteg címmel örvendeztette meg a nagyérdeműt, ám az igazán formabontó ötleteket ismét nagyítóval kellett keresnünk.

Sokkal rosszabb a helyzet a konzol-exkluzív játékokkal: gyakorlatilag egy kezünkön megszámolhatjuk azokat az alkotásokat, amiért érdemes új masinát vásárolni. Terebélyes a csalódások és a remaster-kiadások listája is, ami azért sokat elmond az idei évről.

Másfél hét alatt 1525 voks érkezett hozzánk, volt olyan kategória, ahol csak minimális különbség született. Lássuk a végeredményeket!

Az év akció-kalandjátéka

Már rögtön az első kategóriában furcsa eredmény született: a Rise of the Tomb Raider mindössze egyetlen szavazattal (304) győzött a Metal Gear Solid V: The Phantom Pain (303) előtt. Mindezt úgy sikerült összehoznia Lara Croft legújabb kalandjának, hogy eddig csak Xbox 360-ra és Xbox One-ra jelent meg. Pedig a Crystal Dynamics alkotása semmi eget rengetőt nem csinált, mindössze az előző részben lefektetett alapokra építkezett.

A dobogó legalsó fokára a Batman: Arkham Knight állhatott fel 224 szavazattal, míg a negyedik helyen a Mad Max végzett 167 vokssal. Hiába talált újra magára a frencsájz, az Assassin's Creed: Syndicate (145) csak az ötödik pozíciót csípte meg.

Az év versenyjátéka

Még egy Xbox One-exkluzív, ami győzelmet aratott a multiplatform címekkel megspékelt mezőnyben. A Forza Motorsport 6 magabiztosan nyert 360 szavazattal, míg a második, a Rocket League 86 szavazattal maradt el tőle, ami meglepetés, hiszen az indie anyag még a Project CARS-t (229) és az új Need for Speedet (191) is beelőzte.

A szimulátoros vonalat képviselő DiRT Rally az ötödik helyet csípte meg 111 vokssal, de a Codemasters alkotása jövőre szépíthet, hiszen jönnek a konzolos verziók.

Az év stratégiája

Sokan vártátok már a Blizzard RTS-ének záróakkordját, olyannyira, hogy a dobogó legfelső fokára repítettétek a StarCraft II: Legacy of the Voidot 503 szavazattal - bizony, van még igény klasszikus bázisépítős stratégiára. A beérkezett szavazatok 20 százalékát (259) a Total War: Attila kapta, míg a bronzérmet a Cities: Skylines (148), a városépítő stratégiák új királyának nyakába akasztottátok.

A Might & Magic: Heroes VII 115 szavazata csupán a negyedik helyre volt elég, míg ötödiken a Hold kolonizálására kihegyezett Anno 2205 (91) zárt.

Az év verekedős játéka

Győzött a papírforma, ráadásul elég meggyőzően: a Mortal Kombat X a szavazatok 82 százalékát (1054) zsebelte be, gyakorlatilag minden versenyzőt lesöpörve a pályáról. Oké, nem is nagyon volt markáns kihívója: idén nem kaptunk új Street Fightert vagy Tekkent, így a NetherRealm csapata tökéletesen időzített.

A Dragon Ball: Xenoverse csupán a szavazatok 9 százalékát kapta (115), így nem csilloghat valami fényesen az az ezüstérem. Hasonlóan a bronzérmes Dead or Alive: Last Roundhoz, a Koei Tecmo játékának végső kiadása elenyésző számú voksot (48) halászott össze.

Az év ritmusjátéka

A plasztikgitáros címek végre feltámadtak a többéves tetszhalott állapotból, így új résszel jelentkezett a Guitar Hero és a Rock Band is - ám az elsőség nem közöttük dőlt el. Az aranyérmet a Guitar Hero Live csípte meg 388 szavazattal, a frissített játékmenet és a szavatosságot biztosító GHTV szolgáltatás megtette a hatását. Az ezüstéremre a Just Dance 2016 csapott le (317), lévén még mindig sokat szerettek táncolni, és az igényeket egyedül a Ubisoft tudta kielégíteni.

A Rock Band 4 már nem változott olyan sokat, mint azt reméltük, de a harmadik helyet jelentő 217 szavazat így is szép eredmény. A zenék ritmusára változó Audiosurf 2 koncepciója még mindig életképes, legalábbis a 179 kapott szavazat ez bizonyítja.

Az év szerepjátéka

Két nagy múltú RPG-széria is új iterációval jelentkezett 2015-ben, ám a Gamekapocs olvasói a The Witcher 3: Wild Huntot szerették a leginkább (909). A CD Projekt RED alkotása nem csupán brutálisan jó hangulatával hódított, a játék világát megannyi érdekes tennivalóval tömték tele, amely még több száz óra után sem vált unalmassá. A szláv mitológiából nagy kanállal merítő szerepjáték karaktereire, küldetéseire még sokáig emlékezni fogunk.

A másik nagy visszatérő Fallout 4 így csak a második helyet csíphette meg, a szavazatok negyedét (335) bezsebelve. A posztapokaliptikus Boston atmoszférája hiába volt emlékezetes, a látvány és a némileg egyszerűsített játékmenet miatt nem tudott felülkerekedni riválisán. A From Software alkotásainak rajongói a Bloodborne-nal vigasztalódhattak idén, a PS4-exkluzív cím a dobogó utolsó fokára állhatott fel 93 szavazattal. Aki egy igazi régivonalas RPG-re vágyott idén, annak a Pillars of Eternityvel kellett beérnie, bár tőletek csak 25 voksot kapott. 

Az év FPS-e

A lövöldözős játékok mindig is számos vita tárgyát képezték az oldalon, pláne az év végi sikervárományosok.  Ám első helyet egyikük sem tudta megcsípni, ellenben a Techland februárban megjelent nyitott világú zombis címének, a Dying Lightnak (350) igen. A lengyelek továbbfejlesztették a Dead Islanddel lefektetett alapokat, a parkour-elemek, a craftolás és a harc még soha nem volt ennyire élvezetes, kétségkívül a zsáner legjobb darabjával van dolgunk.

A második a Star Wars: Battlefront lett hatvan vokssal lemaradva (290), és hiába volt csak egy standalone kiegészítő a Wolfenstein: The Old Blood, a harmadik helyre elegendő szavazatot (197) kapott. A dobogóról 30 szavazattal csúszott le a Rainbow Six: Siege, míg az Halo 5: Guardians Xbox One-exkluzívként nem tudta ugyanazt produkálni, mint kategóriájában az új Tomb Raider, csak az ötödik helyre elég a 139 voks. Őt követi négy szavazattal lemaradva a Call of Duty: Black Ops III.

Az év sportjátéka

Már jó pár éve szavazhattok nálunk az év legjobb játékaira, és a sportkategóriában eddig rendre az EA fociszimulátora nyert. A FIFA 16 győzelmét ezúttal sem veszélyeztette semmi, a szavazatok 38,4 százalékát kapta (476), ám az igazi meglepetést a második helyezett jelentette. Ez pedig a Rocket League 334 vokssal, amely kiválóan mixelte az autóversenyt és az amerikai focit.

A Psyonix alkotása még olyan címeket is maga mögé utasított, mint az NBA 2K16 (130) és Madden NFL 16 (85), így kisujjból fel tudta kavarni a műfaj állóvizét, holott alapvetően nem egy kimondott sportjátékról beszélhetünk.

Az év horrorjátéka

Az aranyérmet a Supermassive Games által készített, interaktív filmként is aposztrofálható Until Dawn (415) nyerte, melyben csak saját döntéseinken múlik, hogy szereplőink közül ki éri meg a hátborzongató kiruccanás végét. Pluszban az is sokat nyom a latba, hogy a játék kizárólag PS4-re jelent meg. Második helyen futott be a Dying Light 364 szavazattal, miután toronymagasan behúzta az FPS-kategóriát is.

A Frictional Games régóta vár új címe, a SOMA érdemelte ki a bronzérmet 258 vokssal, úgy látszik, az érett témaválasztás nektek is nagyon bejött. A többiek szinte már egy másik ligában játszanak, a negyedik helyen végzett Resident Evil Remastered a dobogóról jócskán lemaradva, csak 86 szavazatot gyűjtött.

Az év platformjátéka

Úgy látszik, a Gamekapocs olvasóinak többségét hidegen hagyja a gyűjthető figurákkal hódító Skylanders- és Disney Infinity-széria, így az első helyre az Ori and the Blind Forestet (438) szavazták meg. A csodálatos látvánnyal és kihívásokkal teli játékmenettel bíró metroidvania így kétszer több szavazatot kapott, mint az Assassin's Creed: Chronicles - China (161) és a LEGO Jurassic World (145).

Negyedik helyen a pályaszerkesztői vénánkat megdolgoztató Super Mario Maker végzett 133 szavazattal, míg az ötödik a Trine 3: The Artifacts of Power lett 97-tel, dacára annak, hogy a trilógia leggyengébb darabjáról van szó.

Az év kalandjátéka

Megannyi epizodikus megjelenésű versenyző indult 2015-ben is, talán még soha nem volt ekkora dömping az interaktív filmként is felfogható alkotásokból. A legtöbben - szám szerint 506-an - a Life is Strange-et favorizáltátok. A Dontnod pszichológiai thrillere egészen stílusos történetet mutatott be némi idő-visszatekeréssel és tinidrámával. A Telltale 2015-ben kicsit visszavett a minőségből, három sorozatot is futtatott idén, ti a Game of Thronesnak adtátok az ezüstérmet (291).

A mesteri humorral megspékelt Tales from the Borderlands 127 szavazata a harmadik helyre volt elég, míg a Minecraft: Story Mode a negyedik pozíciót csípte meg 81 vokssal.

Az év felújított kiadása

Az egyik legterebélyesebb kategóriáról van szó, amely sokat elárul a játékipar jelenéről. A dobogó legfelső fokára egy PS4-exkluzív került, mégpedig az Uncharted: The Nathan Drake Collection 284 szavazattal. Jócskán lemaradva második a Gears of War: Ultimate Edition 133 vokssal, míg a harmadik a God of War III: Remastered. A frissített kiadások megmérettetését tehát a Sony konzolja nyerte 2:1 arányban.

A bronzéremtől csak 5 vokssal maradt el a Resident Evil: Remastered, míg a nagyobb felbontáson kívül semmilyen extrát nem tartalmazó Dishonored: Definitive Edition (69) az ötödik helyen végzett.

Az év indie játéka

2015-ben sem volt hiány kispénzből összehozott, ötletes független alkotásokból. A pofátlanul erőszakos Hotline Miami 2: Wrong Numbert szerettétek a legtöbben, egészen pontosan 185-en. Az űrrakéta-építés is kedvelt szórakozásnak bizonyult nálatok, a második helyen tanyázó Kerbal Space Program 110 szavazatot ért. A bronzérem a Broforce nyakában csillog, a nyolcvanas évek akciófilmjeit nem sok játék tudta ennyire stílusosan megidézni.

Az Audiosurf 2 pontosan 86 voksra volt elég, míg a bitang nehéz Titan Souls 84-re. A lista végén csak pár szavazaton múlt a sorrend, így a hatodik helyen végzett Shelter-folytatás is a nyolcvanasok sorát erősíti.

Az év hordozható játéka

Idén egy kalap alá vettük a mobil- és handheld címeket. az ok prózai: csak a Nintendo gondolta úgy, hogy megéri minőségi first-party játékokat kiadni kézikonzolokra, míg PS Vitán főként az indie alkotásokból szemezgethettünk. Idén a Fallout Shelter orozta el a címet, 223-an gondoltátok úgy, hogy a saját vaultotok menedzselése hatalmas móka. A második helyen a Rayman Adventures végzett 134 szavazattal.

A harmadik helyet az Angry Birds tényleges második része szerezte meg, noha a Rovio elsősorban csak a látványra gyúrt rá, a játékmenet maradt a régiben. Olvasónk körében a This War of Mine mobilos verziója is hódított, 116-an szavaztatok neki bizalmat.

Az év multiplayere

Megannyi MOBA- és kompetitív shooter ragadta meg a figyelmünket az elmúlt 12 hónapban, ezúttal a legmaradandóbb többjátékos élményt is díjaztuk. Noha rengeteg kritika érte a Star Wars: Battlefrontot, viszont piszok jól átadta a filmek hangulatát, így teljesen megérdemelten győzött egyszerűsített mechanika ide, gyér tartalom oda - kereken 400 voksot kapott tőletek. A Rocket League ezúttal is dobogós, az ezüstéremhez 182 szavazat kellett, a műfajmixelés roppant életképes ötletnek bizonyult.

A Treyarch viszont nem mérte szűken a tartalmat a Call of Duty: Black Ops III-ban, a co-opra kihegyezett zombimódban és a megszokott, még mindig jól muzsikáló kompetitív multiban egyszerűen lehetetlen csalódni 151 olvasónk szerint. Mindössze két árva vokssal maradt le a bronzéremről a Blizzard MOBA-ja, a Heroes of the Storm.

Az év PC-s játéka

Hihetetlen, de igaz: a Rockstar Games legutóbbi játékának, a Grand Theft Auto V-nek már harmadik éve bérelt helye van az Év játéka-szavazásunkon. A PC-s verzió sem talált legyőzőre idén, a szavazatok 58 százalékát (753) húzta be tőletek. Nagy a szakadék közte és a második helyezett StarCraft II: Legacy of the Void (166) között, és a többi cím is egy másik ligában játszik.

Az Obisidan Pillars of Eternityjének 71 voksa csak egy szerény harmadik helyet jelent, míg a Blizzard másik üdvöskéje, a negyedik pozíciót megcsípő Heroes of the Storm mindössze 52 szavazatot tudhat magáénak.

Az év PlayStation 4-játéka

Alaposan feladta a leckét a Sony, roppant sovány listából kellett kiválasztani a legjobbat. A PS4-exkluzívok közül a Bloodborne-nak jutott a megtiszteltetés, pontosabban 416 szavazat. A From Software gótikus stílusjegyekkel operáló szerepjátéka szinte kötelező azok számára, akik szerint a sikert csak vérrel és verejtékkel lehet elérni egy videojátékban. A tinihorrorok jellegzetességeit hiba nélkül visszaadó Until Dawn tanyázik a második helyen (303).

A dobogóra még felfért az Uncharted: The Nathan Drake Collection is 242 vokssal, ám a The Order: 1886 (137) lecsúszott róla, ami nem véletlen: a pazar látvány mellett csak egy rövid és lineáris TPS-t kaptunk télen.

Az év Xbox One-exkluzívja

A kínálatot tekintve egy fokkal jobb helyzetben voltak a Microsoft konzoljának tulajdonosai. A műfaján belüli elsőség után itt is a Rise of the Tomb Raider vitte a prímet 505 szavazattal. A versenyjátékok szerelmesei egy kiváló darabbal gazdagodtak ezen a platformon: a 316 voksot kapott Forza Motorsport 6 lett az ezüstérmes - a Turn 10 alkotása nemcsak szép, hanem tömve van tartalommal.

A Halo 5: Guardians (237) hiába egy jól csengő system-seller, ti csak a bronzérmet akasztottátok Master Chief nyakába; be kell látnunk, hogy a 343 Industries egyelőre nem egy Bungie-kaliberű stúdió. A Gears of War: Ultimate Edition 76 szavazattal lett a negyedik.

Az év Wii U-játéka

A Nintendo mindig is a saját feje után ment, az elvakult rajongók pedig minden belső fejlesztést epekedve várnak. Nekik szólt a Super Mario Maker, melyben mindenki megalkothatta saját pályáját, legyen szó a korai korszakra jellemző 8-bites helyszínekről, vagy a modernebb darabokról. A kreativitásunkra építkező csomag 378 szavazata a győzelmet jelentette, de a második helyen is mindenki kedvenc vízvezeték-szerelője trónol. A Mario Party 10 egészen pontosan 207 voksot kapott az olvasóktól.

A kiotóiak idén egy hamisítatlan multis shootert is készítettek, a Splatoon (189) rögtön a harmadik helyen végzett, míg az első third-party címet, az új Fatal Frame-et (106) csak negyedik helyen találjuk.

Az év csalódása

Be nem tartott ígéretekből, silány portokból és rossz designeri döntésekből is bőven kijutott nekünk. Habár a Batman: Arkham Knightot játékként talán a legjobbak közé sorolhatjuk, sajnos a PC-s verzió olyan rossz lett, hogy a Warner hosszú hónapokra visszavonta a forgalmazását. 427 olvasónk látta ennek a kárát. A port még most sem tökéletes, a gépigénye óriási, szóval ha választhatsz, inkább a konzolos verziók mellett dönts. Rossz lóra tett a Visceral a Battlefield: Hardline-nal (198), ami szép csendben eltűnt a süllyesztőben. A témaválasztás nem volt a legjobb, semmi olyan nem volt a rendőrös epizódban, amiért érdemes lett volna félretenni a jól bevált BF4-et.

A harmadik legrosszabb alkotás az Evolve (132) lett, holott a Left 4 Dead fejlesztőitől ennél többet vártunk, a kooperatív shooter szerverei kongnak az ürességtől. A megjelenéskor a Carmageddon: Reincarnation (62) csúnya volt és szaggatott, jogosan ébreszt bennetek kellemetlen emlékeket (most már jobb a helyzet). Habár a végeredménybe nem szólt bele, azért megjegyeznénk, hogy a Star Wars: Battlefrontot is jó sokan véstétek be az egyéb rubrikába. 

Az év platformja

Ami a sportjátékoknál a FIFA aktuális része, az a platformoknál a PC. A Gamekapocs olvasói (és úgy en bloc Magyarországon is) még mindig számítógépeken játszanak a legszívesebben, idén szavazatok felét, 712 voksot gyűjtött össze. A sorrend utána sem változott érdemlegesen: a második helyen a PlayStation 4 (416), a harmadik helyen az Xbox One (179) végzett.

A három platform uralkodása mellett a többiek szinte eltörpülnek: csak 11-en gondoltátok úgy, hogy mobilon, tableten, vagy mikrokonzolon a legjobb játszani, s csak utána jönnek az igazi handheldek.

Az év fejlesztője

Ez egy új kategória, melyben azt a stúdiót kerestük, amely a legmaradandóbb alkotást tette le az asztalra, tekintettel a körülményekre is. Nos, a varsói székhelyű CD Projekt RED (701) a The Witcher 3: The Wild Hunttal bebizonyította, hogy bizony Kelet-Európában is születhetnek kiváló alkotások, fittyet hányva a sokkal nagyobb költségvetéssel dolgozó nyugati csapatokra.

286 szavazattal második a Fallout 4-et elkövető Bethesda Game Studios, míg a harmadik a DICE lett, amely a Star Wars: Battlefront mellett a Battlefield 4 támogatásáról sem feledkezett meg.

Az év játéka

Hölgyeim és uraim, elérkeztünk a legfontosabb kategóriához. 2015-ben Ríviai Geralt drámával és erőszakkal átitatott kalandja bizonyult a legjobbnak: a The Witcher 3: Wild Hunt a szavazatok 45 százalékát (656) birtokolva kiütéses győzelmet aratott a rendkívül erős mezőnyben. Már számtalanszor méltattuk a lengyelek szerepjátékát, amely semmivel össze nem hasonlítható hangulatával nagyon közel került a szívünkhöz. A mezőny második legjobb játéka a Fallout 4 lett, bár az a 137 szavazat első ránézésre nagyon kevésnek tűnik.

A Metal Gear Soild: The Phantom Pain (65) nyakába akasztottátok a bronzérmet, míg a negyedik a Rise of the Tomb Raider lett 52 vokssal. A Batman: Arkham Knightnak (45) meg kellett elégednie az ötödik helyezéssel.

A legjobban várt játék

Az ünneplés után itt az ideje az előretekintésnek. 2016-ban sem lesz megállás, a már bejelentett címek közül a Mass Effect: Andromedát (231) várjátok a legtöbben, holott gamepaly jeleneteket még nem láttunk belőle. Majdnem ennyien ácsingóztak Nathan Drake legújabb kalandja után: az Uncharted 4: A Thief's End is csak négy szavazattal marad el a BioWare RPG-jétől. Utána következik a Mafia III (190), a The Division (169) és a Far Cry Primal (136).

A szavazás részletes eredményeit itt találjátok meg!

Kapcsolódó cikkek

73.
73.
KopyAti
Box exclusive Tomb Raider...! Pff! :-D
68.
68.
Csoki80
#43: Nem is hallottam róla, de a kedvedért megnézem milyen, szeretem a hasonló játékokat.
65.
65.
respectpele10
#59: Igaz, klasszikust vagy pontosan, vagy sehogy. :D Ideje gyónni.
64.
64.
Naridar
#56: Köszi a linket :)

A Witcher 3 volt egyértelműen az év legjobbja, azon kívül sajnos kevés új jó játék volt PC-re (konzol-exkluzívak közül is csak a Bloodborne-t, Until Dawn-t, Forza 6-ot és a Super Mario Makert szerettem volna kipróbálni) . Az Tomb Raiderrel még nem játszottam, de februárban jön és ha olyan, mint az előző, akkor nagy baj nem lehet. A Life is Strange pedig a befejezése miatt nekem az egyik legnagyobb csalódás volt 2015-ben.

2016 viszont ígéretes, a No man's sky-t, a Zero Time Dilemma-t, a PC-s Tomb Raidert és a Mass Effect Andromedat is várom, a Persona 5-t valahogy majd ki kell próbálnom (talán addigra az rpcs3-at formába hozzák vagy kijön Vitára), és reméljük a Final Fantasy XV is még idén megjelenik PC-n
63.
63.
biohazard rex
minden stimmel (jó az MKX szerintem önmagában egy hulladék, de nem volt más értelmes verekedős játék idén :D). De az SW:BF helyett akkor már inkább egy R6:Siege lehetett volna az év MP-e.
62.
62.
RangerFox
Év multija Cod Bo 3, ritmusjátéka a just dance, a többivel nagyon is egyet értek.
61.
61.
hydraxon91
#34: Fallout 4 jó játék de jelenlegi formájában közel se áll Witcher 3-hoz. Lebutított beszédrendszer, kb annyiból áll az RPG mechanizmusa, hogy szintet lépsz és perkekkel kevesebbet sérül, többes sebzel. Ocsmány grafika (amin már 1-2 mod többé kevésbé segít), egyhangú küldetések, hiába lehet folytatni játékot ending után ha nincs mit csinálni. (69 -Nyeheheh- órám van a játékban de kb az utolsó 10-15 óra mellékküldetések kereséséből állt. Majd ha kijön a modkit, vele normális modok és pár (remélhetőleg jó) DLC akkor akár 2016 egyik, ha nem legjobb játéka lehet. Jelenlegi állapotában viszont egy közepes 7/10-es élmény.
57.
57.
Mekee85
Hàt nemis nagyon vàrtam màst...
Siralmas. Néhàny kategoriàban elnevettem magam konkrétan.
Év mp cime SW Battlefront? Neee
Meg akcioban a tomb raider az mgs előtt? :)
56.
56.
Ooorky
#54: Battlefront 2 mai napig aktív, lelkes modderek folyamatosan fejlesztgetik:

https://kat.cr/star-wars-battlefront-2-ultimate-pack-4-2-final-100-new-maps-t11598078.html

55.
55.
delphijos
#54: Én pont emiatt nem vettem Season Pass-t. Egyrészt még felesleges, másrészt meglátom mi lesz. Nekem a pénzt már "visszahozta". Nem egy nem két single player játék volt ( hasonló áron ) ami nem tartott ennyi ideig.
54.
54.
lesik20
#53: Ha neked elég 4-5 pálya, 2-3 játékmód amivel játszanak is akkor jó neked.

Személy szerint Battlefront 2 ami 11 éve megjelent több szorakozást nyujtott mint a Battlefront. De kinek a pap kinek a papné.

Öszintén szolva élvezd ki a játékot amig lehet, és ezt nem oltás miatt mondtam de a napi átlag játékos naprop napra csökken. Érdekes modon EA több milliós eladásokat remélt a játéktol, mégis a Daily peak míg a játék megjelenése után 600-700 000 volt, most alig éri el a 260 000. És ez nem csak hasbol huzom elő a számokat, December 16 készült ez a Screenshot. http://i.imgur.com/ISsX9oi.png

Nyilvánvaloan a Karácsony sokat segitett megint. De nyugi ott vannak botok :D
53.
53.
delphijos
#51: Jogos, én is azért szavaztam, mert így hogy a Gamekapocs-on első lett, igazolást nyert a "kidobott pénz". :)

VAGY Nem vagyok vérpista, és tisztában vagyok a játék hibáival, és a tényleg kevés tartalommal, de ennek ellenére már most töltöttem vele annyi időt, és nyújtott annyi szórakozást hogy nem bántam meg. ( Nekem 14e volt akciósan, a Season Pack meg baromira ráér még.... ) Én kérek érte elnézést.
52.
52.
lesik20
#51: Bocsánat, idén lesz 3 éves a Battlefield 4
51.
51.
lesik20
Picit megdöbbentem amikor "Legjobb Multiplayeres Játék" A battlefront-t kapta, de aztán rádöbbentem hogy nem is volt olyan sok Multiplayeres játék idén, na persze meg a sok vérpista is arra szavazot, nehogymár a 20 000 forintos játékuk, na persze a 15 000 forintos Season Pack ne legyen már a legjobb.

Megjegyszem hogy ebben a szent pillanatban 109 000 játszik Battlefield 4-et ami 3 éve megjelent

És alig 189 000 játszik Battlefrontot. Szégyen öszintén szólva

http://swbstats.com/

http://bf4stats.com/
50.
50.
DON GONDOCS
#43: CséGo, fifa, Lol, Dota, Minecraft, Wow, COD, BF, sims, Farm simulator, Kenyér szimulátor, ARK, Rocket League, H1Z1, (céltalan sandbox túlélő játékok, mert hülyegyerek jól elszórakotik magában) Indie Sikítozós horror de megíjedek a saját árnyékomtól. (Meg egyébb kretív játékkal üti el az időt az egyszeri játékos.
49.
49.
kopic
XDDDDD
43.
43.
Galamb009
Az egész szavazás értelmetlen volt, az UNDERTALE messze az év (és szerintem a valaha volt) legjobb játéka lett. De persze ami nem Mainstream az itt a magyarnak szóba se jöhet, hisz az ország háromnegyede cségózik meg LoLozik..
41.
41.
Bisur1996
#8: Ha összességében nézem, akkor ez több száz óra játék, amit ebbe a pár kiragadott példába bele lehet tenni. Multi terén valóban gyengének nevezhető az év, bár attól függ, mit nevezünk gyengének.
40.
40.
kamgecam
#6: +1
Abszolút jó ízlésed van. :)
39.
39.
ArrowCross
A legjobban várt játék nállam a Doom 4
38.
38.
godach
#37: Ennyi. Nincs is itt miről beszélni. Nekem valószínűleg, mint a Gothic is, rengeteg hibája ellenére a saját "év játéka" lesz, de azt hiszem, ennyi választ el a fanatizmustól. Én is szerettem volna, ha hibátlan lesz. Ha mindenki erről beszél, és ha mindenki annyira szerette volna, mint ahogyan én.
Nekem már maga a varázsa elég. Az unalmas küldetések sem zavarnak, csak barangolhassak. Az viszont, hogy nekem ennyi elég, még nem jelenti azt, hogy nem kell figyelniük a fejlesztőknek a nagyobb igényű játékosokra. Mert ők is vásárlók és nem csak az a célközönség, aki még a kakit is megeszi, mert Fallout van ráírva.
Ennyi. Valószínű, hogy én nagyon sok órát belepakolok majd, de hogy nem érdemli az év játéka díjat, az is biztos.

#34 Likvidál
Év FPS-e? Ne hülyülj. Wolf, Dying, mind kiemelkedőbb. Év RpG-je? Ugyan. Ez csak egy rpg elemekkel dúsított FPS. Ilyen hibridnek kiváló, de külön kategóriába, mindenben van jobb, még 2015-ből is, holott annyira nem volt erős az év.
37.
37.
drat576
#32: +1
És én még annyit is hozzátennék, hogy nemcsak hogy megmaradtak a "gyerekbetegségek" szerintem tovább romlott pl egy F3 vagy NV-hoz képest.
(persze ez magánvélemény és teljesen szubjektív)
Ismétlődő gyenge küldetések, borzalmas párbeszédrendszer, kiforratlan építkezés, rengeteg bug, alig találtam értékelhető karaktereket/NPC-ket, kevésbé taktikus - méginkább FPS, továbbra sem sikerült normálisan megoldani a társas barangolást, az arcok, mimikák nagyon gyengék, sokszor ismétlődnek a szinkronhangok amik alapból sem igazán átütőek. Ami jó döntés volt talán hogy nem mennek tönkre a cuccaink. A fegyverek és páncélok fejlesztése, a felfedezés öröme továbbra is megvan, a fejlődésrendszer szerintem remek és még azért vannak bőven pozitívumai és jobban átgondolt aspektusai, de mint kiemelkedő alkotásra vagy év játékára nem tudok tekinteni rá. Ja meg berakták azt amit a Skyrimben is, hogy jelzi ha egy helyet totál megtisztítottunk, ez is jó dolog, sokkal nagyobb vágyat éreztem így a felfedezésre és minden szöglet bejárására. Nem rossz játék a F4 és a javításokkal majd mégjobb lesz, de a forradalom szerintem messze elmaradt.
36.
36.
delphijos
#34: "Itt mindenki sikhulye?"

Nem feltétlenül. Csak különböző ízélsű embereket fújt össze a szél. Amúgy meg, bármelyik játék jobb / rosszabb lesz attól hogy milyen helyezést ér el itt?

Amúgy én pl. a King's Quest-el is remekül szórakoztam.
35.
35.
Heldengeist
#20: Magyarországon nem sok köze van a PC népszerűségének ahhoz, hogy technológiailag hogy áll a konzolokhoz képest. Sokkal inkább az ár a döntő. Először is, lehet, hogy egy jó középkategóriás PC valóban sokkal jobb, mint a konzolok, de a legtöbb PC valójában inkább az alsó-középkategória környékén billeg, vagy notebook. A másik, hogy PC-re alapvetően mindenképp szükség van és sokan drágának találják, hogy egy olcsóbb PC mellé konzolt vegyenek játszani. A harmadik pedig, hogy mindig is PC-re volt a legegyszerűbb kalózkodni, legalább időlegesen hatékony másolásvédelem sosem született játékmegjelenés±1 hét és ott a tört változat.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...