A DICE életében már nyolc évvel ezelőtt is minden a Battlefield-sorozatról szólt. Ennek tükrében meglehetősen éles váltásnak számított a Mirror's Edge, ami koncepcióját tekintve tökéletes ellentéte volt a csatatereken való lövöldözésre építő Battlefieldnek. Faith kalandja ugyanis nem a harcról, hanem a menekülésről, az állandó, parkour-elemekkel tarkított rohanásról szólt, miközben egy olyan összeesküvést igyekeztünk felgöngyölíteni, aminek a tétje nem kisebb volt, mint testvérünk élete. A Mirror's Edge azonban ízléses, a disztópikus jövőt meglehetősen stílusosan ábrázolt univerzuma és újszerű ötletei ellenére nem kevés gyermekbetegségtől is szenvedett. A mérsékelt siker ellenére a DICE mégis hitt Faith-ben, így ha kicsit megcsúszva is, de idén megkapták a rajongók, amire vágytak. 

Vagyis csak részben, a Mirror's Edge: Catalyst ugyanis nem egy klasszikus értelemben vett folytatás, hanem inkább egy reboot, amiben ugyan a főhős ugyanaz, az elmesélt történet viszont nem az első felvonás folytatása, hanem lényegében egy új sztori, Faith gyökereinek, múltjának a bemutatása. Ennek ellenére a készítők nem vacakolnak a szokásos bevezetővel, azonnal belecsapnak a sűrűjébe. Ez előrevetíti azt is, hogy a játék elvárja tőlünk, hogy ismerjük a játék premierje előtt kiadott képregényt, ami ha másra nem is, arra mindenképpen jó, hogy pont az előzményeket megismerjük.

De sajnos a folytatásban se történik érdemi változás, hiába kapunk visszaemlékezések formájában morzsákat Faith múltjáról, rengeteg az olyan utalás, ami a történet előzetes ismerete hiányában elvész. A DICE egyszerűen nem sokat szöszöl a karakterépítéssel vagy a történet érdemi kibontásával, a látottak magyarázásával. Erre persze a nagyjából 6-8 órás játékidő nem is nagyon ad teret, mert az elejétől a végéig magabiztosan robog előre a cselekmény, de azért jó lett volna, ha az első részből okulva egy fokkal érdekesebb karaktereket és mélyebb történetet kapunk, mert így a küldetések teljesítése kissé mechanikussá válik.

A játék erőssége persze sosem a történetben, hanem a játékmenetben rejlett. Szerencsére a Mirror's Edge: Catalyst nem is igen változtat a bevált recepten, vagyis a főszerep ezúttal is az akrobatikus mutatványokkal színesített futáson van. A játék ezen szekvenciája most is olajozottan működik, a kontrolleres irányítás elképesztően reszponzív, gördülékeny, így pár gomb együttes használatával tényleg egészen fantasztikus futásokat tudhatunk le, még egy-egy szorult helyzetben is. A probléma az, hogy a rendszer mögé felhúztak egy értelmetlen fejlődési rendszert.

Értelmetlen, mert a képességek egy része már a játék legelején elérhető, amiket pedig fel kell oldani, azok csak tapasztalati pontok gyűjtögetésével érhetők el. Így viszont a sokat hirdetett szabadság helyett be vagyunk határolva, legalábbis ami a harcot illeti. A játék ugyanis ahelyett, hogy arra ösztökélne minket, hogy kerüljük a konfrontációt, sok esetben hajít minket olyan szituációba, amikor kénytelenek leszünk felvenni a kesztyűt a KrugerSec jól képzett katonáival. Ezúttal azonban már nem tudjuk lefegyverezni a túlerőben lévő őröket, így képességeinkre hagyatkozva kell farkasszemet néznünk velük. Ezek a kötelező harcolós részek nem nyújtanak túl nagy változatosságot, viszont garantált az idegbaj. Ennyire kezdetleges, suta, nehézkes harcrendszerrel nagyon rég nem volt dolgom.

Egyrészt taktikázásnak itt nincs helye, kénytelenek leszünk körbe-körbe rohangálni. Ez azért is nagyon fontos, mert az újonnan bevezetett Focus Shield nevű képesség a különböző akrobatikus mozdulatsorok segítségével tölthető fel, ennek hála pedig nem életcsíkjaink, hanem ez az "időleges páncél" sebződik. Ennek hiányában gyakorlatilag pillanatok alatt elvérzünk, főleg az erősebb ellenfelekkel szemben. Másrészt a feloldható képességek nem nyújtanak olyan pluszt, ami megkönnyítené a dolgunkat, így tényleg abból áll a harcrendszer, hogy elsasszézunk a nem túl okos őrök elől, majd hátba támadjuk őket. Unalmas, egyhangú, a játék lendületét megtörő, teljesen feleslegesen erőltetett szekvenciája ez a Mirror's Edge: Catalystnak.

Szerencsére azonban a játék többségében a vegytiszta rohanáson van a hangsúly, így ezek a változatosság jegyében beépített szegmensek gyorsan felejthetőek. Kezdetben úgy tűnt, ezt a változatosságot szolgálja majd Faith új kütyüje, a M.A.G. Rope is, a képességfa harmadik ágán fejleszthető kiegészítő azonban szerepét tekintve teljesen súlytalan. Segítségével elérhetetlennek hitt helyekre juthatunk el, akadályokat dönthetünk le, vagy a beépített EMP-nek köszönhetően egy időre megbéníthatjuk az ellenfeleket, de funkciója ennyiben ki is merül.

A korlátozás azonban nem csak itt érhető tetten, hanem a nyitott világúnak hirdetett Glass City esetében is. Hiába kapunk egy hatalmas, elméletben szabadon bejárható világot, a háztetőkön való rohangálás a kampány során nagyon ritkán ad szabad kezet, ráadásul A pontból B pontba rendre ugyanazokon az útvonalakon fogunk közlekedni. Persze a készítők igyekeztek a küldetéseket a város több, steril mivolta ellenére jól elkülöníthetően ábrázolt szegletébe elhelyezni, de a változatosság gyakorlatilag erre a minimális szintre korlátozódik. A helyzet akkor se sokat javul, amikor saját magunk generálta időmérőket, mellékküldetéseket vagy mások által készített kihívásokat teljesítünk. Természetesen a felhőkarcolók tetejét nehéz igazán élettel megtölteni, a DICE azért igyekezett; az itt-ott elhelyezett NPC-k azonban többnyire baromi röhejesen festenek, amint egy sarokban egy helyben ácsorogva jelzik, lenne egy feladatuk számunkra.

A Mirror's Edge: Catalyst mégis a látvány terén okozta a legnagyobb csalódást. Mi Xbox One-on teszteltük a játékot és hiába elképesztően stílusos a játékdizájn, hiába működnek jól a harsány színek alapján jól beazonosítható helyszínek, a karakterek elnagyolt ábrázolása, az állandó popup hatás, az elmosódott textúrák és úgy általában az alacsony felbontás sokszor olyan érzést keltenek a játékosban, mintha egy előző generációs játékkal játszana. A zárt terekben vagy az átvezető videókban viszont a Frostbite nagy ritkán megvillantja valós képességeit, itt érződik, hogy a 60fps megcélzásával mit kellett beáldoznia a DICE-nak.

Ami viszont nagyon tetszett, hogy ezúttal is rengeteg, a fő küldetések utáni tevékenységre van lehetőség, így hiába érünk a történet végére, utána is bőven van okunk a háztetőkön való rohangálásra. A már említett mellékküldetések kíséretében csomagokat szállíthatunk le időre, chipeket és dokumentációkat gyűjtögethetünk, a KrugerSec jelenlétét gyengíthetjük különböző szabotázsakciókkal, vagy a már szintén említett, mások által generált időfutamokon próbálhatjuk meg legyűrni a legjobb időt. És ha ez se lenne elég, akkor pillanatok alatt generálhatunk, majd oszthatunk meg saját time trialeket a közösség többi tagjával.

A Mirror's Edge: Catalyst mintha egy kicsit megkésett alkotás lenne. A DICE ugyan felismerte, hogy az első részt uraló hibákat ki kell gyomlálni, de amíg azokat sikeresen továbbgondolták vagy kijavították, rengeteg új, átgondolatlan elemet is beépítettek a "folytatásba". Ráadásul ezek az újdonságok igazi pluszt nem adnak hozzá a játékmenethez, nem emelték új szintre azt, így kicsit olyan érzésem van, mintha megkaptuk volna ugyanazt az élményt, csak más hiányosságokkal, kicsit szebb köntösben. Persze maga a futás, az akrobatikus mutatványok még mindig baromi látványosak és szórakoztatóak, de ebben a formában megkérdőjelezhető, hogy szükség volt-e újrakezdeni Faith történetét. Ha imádtad az első részt, ebben is megtalálod a neked való kihívásokat, ha viszont a nyolc évvel ezelőtti epizód se húzott be, akkor nem a Catalyst lesz az, ami ezen majd változtatni fog.

A játék PC-re, Playstation 4-re, és Xbox One-ra jelent meg. Mi ez utóbbin teszteltük.