Injustice 2 teszt

  • Írta: Daks
  • 2017. május 22.
Superman elbukott, a világnak viszont újabb veszedelemmel kell szembenéznie. Az Injustice 2-ben szupergonoszok lépnek szövetségre, hogy átvegyék a hatalmat a Földön - Gotham városa fölött pedig újra megjelenik a Batman-jel.

Ed Boon és a Mortal Kombat-sorozatot felélesztő NetherRealm újra egymásnak ereszti a DC-hősöket. Az Injustice: Gods Among Us folytatásában epikus harcok várnak ránk régi, legendás karakterekkel, és kevésbé ismert, vagy frissen bemutatkozó mellékszereplőkkel. A játék a készítőktől megszokott címek tradicionális vonalát követi, oldalnézetben eshetünk egymásnak, látványos kombókat és brutális mutatványokat végrehajtva, míg ellenségünk kimerülten nem esik össze előttünk, kegyelemért imádkozva.

A történet középpontjában Brainiac és a DC-szupergonoszok The Society néven ismert, a képregényekben már 1976 óta emlegetett csoportosulása áll. A világ gonosztevői szövetségre léptek, hogy döntő csapást mérjenek a tisztességesek világára, a veszedelem láttára pedig összefognak a szuperhősök is, hogy közösen vegyék fel a harcot a fenyegetéssel. A háború Batman és Superman átmeneti békekötését is elhozza, a két hős egymással vállvetve indul szembeszállni a gonoszokkal, barátságuk viszont törékeny alapokra építkezik, aminek később meglesz a böjtje ezúttal is.

A játék történeti módja a két fél gigászi összecsapásait dolgozza fel, az Injustice korábbi részétől megszokott cselekményes, párbeszédes feldolgozásban. Hőseink igyekeznek megállítani a gonoszokat, de azok nem adják könnyen magukat, a szóváltást pedig maga a csata követi. Egy-egy elleni küzdelmekben kell képviselnünk a jó oldalt, vagy épp igazságot tenni két jó vagy két rossz hős között, nem ritka ugyanis, hogy a nézetek még csapaton belül sem egyeznek. És akkor előkerülnek az öklök.

A harcrendszer az Injustice: Gods Among Us és a Mortal Kombat (+X) jól bejáratott szabályaira épül. A két fél feláll egymással szemben, majd elkezdik egymást sorozni - minden karakternek saját képességei és egyéni kombói vannak, néhány közülük gyorsabban mozog, de gyengébb, vagy ellenkezőleg, lassabb, de mindenkinél erősebb. A meccsek egyfordulósak, második lehetőséget csak a retry-gomb megnyomásával kapunk, a cél pedig mi más is lenne, mint pontosan kiszámolt, látványos ütésekkel és rúgásokkal lassan lefogyasztani az ellenség mindkét életcsíkját.

A két életcsík között csak egy szusszanásnyi átmenet van, hőseink pedig már folytatják is egymás ostromlását, minek pihenni egy pillanatot is. A harcokban be tudjuk vetni a hősök saját fegyvereit, így Deadshot és Joker tud mondjuk lőni, Batmannek pedig mindig kéznél vannak a kütyüi, de használhatjuk ellenségünk lefárasztására a környezetet is, csak vágjuk bele a másik fejét egy hirdetőtáblába, vagy egy kocsiajtóba, és máris visszavesz egy kicsit az arcából. Vagy még jobban feldühítjük - ez kiderül.

A játékba visszatért a super meter is. Az ellenségünk sorozásával folyamatosan töltődő kis energiabár super move mozdulatokat tesz aktiválhatóvá, melyek az átlagos kombóknál nagyobb és látványosabb pusztításra képesek, én elkezdtem végignézni minden hős move-ját, fantasztikusak tényleg. Említésre méltó friss játékelem pedig, hogy végre felgyorsultak a csaták, a szereplők fürgébben szedik a lábaikat, ha arról van szó, hogy el kell érni egymást, illetve végre ki lehet védeni olyan kombókat és különleges támadásokat is, amiket az első részben lehetetlen volt.

A folytatás legnagyobb újdonságaként immáron személyre tudjuk szabni a hőseinket. A csatákban szerzett lootok, és a különböző feladatok teljesítéséért járó dobozok ezernyi izgalmas felszerelést nyitnak meg előttünk, melyek nem csak a szereplők kinézetére, de képességeire, értékeire is hatással vannak. A rendszer remekül működik. Kitartó munkával olyan hősöket építhetünk, akiknek tényleg nem lesz ellensége a csatamezőn, a szerepjátékos fejlődési rendszernek köszönhetően pedig külön koncentrálhatunk minden értékre.

Növelhetjük hősünk health, defense, strength és ability pontjait, lehet tapasztalatpontokat gyűjteni, és szintet lépni, ahogy az a nagykönyvben meg lett írva, míg a kiegészítőket fej, mellkas, kar, láb és accessory slotokban használhatjuk fel, de ugyanitt lehet színezni és különleges képességet is választani. A karakterfejlődés izgalmas és ötletes, Ed Boon már a midwayes időkben gondolkodott rajta, de csak most valósította meg. Kár, hogy nem tökéletes. A loot eléggé random működik, a fejlesztési képernyő nehezen átlátható, főleg eleinte, illetve a doboznyitogatás sem tartozik a kedvenceim közé, nem elég, hogy egyenként kell őket megnézegetni, még mikrotranzakció is van benne - az igazán jó cuccokat pedig csak fizetéssel lehet elérni.

A story és a szokásos arcade, meg online lehetőségek mellett a játékban helyet kapott egy teljesen új, Multiverse névre keresztelt játékmód is. A koncepció szerint a világon végtelen mennyiségű párhuzamos dimenzió létezik, minden tettünk ugyanis egy-egy újabb szálat nyit meg az univerzumban, míg a régi is megy tovább. A multiverzumba belépve ezeket a történelmi vonalakat ismerhetjük meg, és állhatunk ki az ottani hősök ellen, akik a karakterfejlődési- és testreszabási rendszernek köszönhetően mind más és más képet mutatnak.

A játékban egyébként huszonkilenc hős és gonosztevő, illetve tizenkét pálya kapott helyet. Batman, Superman, Aquaman, Catwoman, Flash, Joker, Superman és Green Arrow mellett immáron játszató szereplőként van jelen Brainiac, Black Canary, Cheetah, Deadshot, Gorilla Grodd, Poison Ivy, Robin és Supergirl is, illetve vendégszerepel még a Mortal Kombat klasszikusa, Sub-Zero is. Utóbbi viszont nem lesz azonnal elérhető, egy többszereplős DLC csomagban kapjuk majd csak meg, ha másért nem, érte megéri majd fizetni.

A kivitelezés ezúttal is pazar lett. Az Injustice 2 immáron az Unreal Engine 4-et használja, aminek köszönhetően a kinézetre tényleg nem lehet panasz, a színek és a különleges effektek gyönyörűek, a hősök szuperül mozognak, és a csaták is gyorsak, látványosak. Külön jó pont pedig, hogy a készítőktől megszokott módon ezúttal is simán megvan a 60fps, PS4 Prón 1440p, PS4-en 1080p, Xbox One-on pedig 900p felbontás mellett.

Az Injustice 2 a kisebb hibáit leszámítva kiemelkedő alkotás lett. A képregény-hősök háborúja sosem volt olyan izgalmas és hangulatos, mint most, a játék egyszerre tudta megtartani az elődök minden pozitívumát, és feldobni azt nem kevés újdonsággal. A Batman- és Superman-rajongóknak kötelező a cucc, de azoknak is, akik a Mortal Kombat-sorozaton nőttek fel - szerezzétek be, imádni fogjátok!

Az Injustice 2 PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelent meg. Mi Xbox One konzolon próbáltuk ki.

Kapcsolódó cikk

18.
Macifasz
Ja és egy apró észrevétel illetve pontosítás a cikkhez...a játék még nem az Unreal Engine 4-es változatát használja, hanem az MKX-ben is használt 3-as egy felturbózott változatát. ;-)
17.
Macifasz
#15: Fura, mert nálam pont fordítva van. Nagyon tetszett a Mortal 9 (főleg a sztori), de a kezdeti lelkesedésem hamar elhalt, ellenben az Injustice első része sokkal jobban megtalált, és amellett, hogy háromszor kitoltam a sztorit, rengeteget toltam vele a haverokkal. Az MK X ugyan ez, annyi különbséggel, hogy ott már a sztori sem tetszett és talán még előbb ráuntam, mint a 9. részre. Az Injustice 2-őt viszont imádom, nem tudok ráunni. Tegnap értem a sztori végére másodjára, és már fel is raktam újra az elsőt a PC-re, hogy annak a sztoriját is újra kitoljam. :-D Nagyon megvagyok vele elégedve, és elképesztően várom a 3. részt...picit mérges is vagyok, hogy egy újabb Mortal Kombatot kell előbb letudnom. :-)
16.
Yanez
#15: +1
Engem is érdekel a játék, de az ilyen undi húzások miatt inkább másfélét veszek, mert hej, vannak gémek dögivel!
15.
dcba
#13: Jo a grafika szebb, de bakker 2 ev van a 2 jatek kozott, ellenben az MKX engem nagyon sokaig lekotott, mig sztem ezt par het alatt megunnam mint az elozot.

Az a baj, h vhogy nem sikerult megcsinalni azt amit a Mortalban, h 1000x-ra is elvezetes ugyanaz a bunyo! Plusz a grafikan kivul nagyon keves az ujitas az elozohoz kepest, tovabba telerakjak mikrogecivel amit egy 60 dollaros jatektol nem varnek el, foleg, h ha azt akarjuk, h teljes legyen, akkor tovabb 40 dollar el lesz meg koltve DLC karakterekre, ezen felul meg mikrotranzakciot kunyeralni mar vegkepp undorito!

13.
KRAT0S
#12: Maga a sorozat igen de a MKX sehol nincs ehhez.se grafikailag se szavatosságban...

Am mi az hogy "A karakterfejlesztési képernyő nehezen átlátható" ?
Neked a limbo menüje is az lenne,mindenhova ilyen hülyeségeket írtok,má' bocs :D
12.
dcba
#11: Sajnos nem, a Mortal KOmbat ettol sokkal jobb!
11.
LexerTheFirst
Átskinelt Mortal Kombat...
10.
Szmoli11
9.
dcba
#7: Igen a noo-ok csak button smashingelnek, aztan hogy meglepodnek Mikor olyannal jatszanak aki tudja mit kell nyomni es kb a foldet nem erik egesz meccs alatt. En boritottam mar ki jopar jatekost Mortal kombat X-ben, akik max spamalni tudtak 2 combot, amit az elso meccs masodik feleben felismertem es utana rongya vertem az illetot.

Igy azert azt erosnek erzem, h csak eszetlen gombnyomkodas lenne az egesz, ellenben nekem ez az injustice 2 minimalis fejlodes az elozohoz kepest, plusz teljesen elvette a kedvem az egesztol ez a gear system es a mikrotranzakcio es a millio jovendo dlc, borzalmas, h micsoda lehuzasok kezdenek lenni a Netherrealms jatekok, lassan ezeket is ledegradaljak majd idiota mobil jatekka es majd lesz power es a tornyot sem tudod vegigverni mert Scorpionnak pihenni kell, de persze 2 dollarert vehetsz neki energiat. Ha a kovi Mortalt vegigfertozik ezzel a szennyel en nagyon szomoru leszek.

Az injustice 2-t meg majd megveszem, ha kiadjak a teljes kiadast, a story majd erdekel, meg talan bohockodom vele online es offline, de nekem az elozo injustice sem volt olyan mint a Mortal amibe 200 orat bele tettem!
8.
Daks
#7: A story módban erős a Batman-Superman konfliktus, ami a végére komoly megelepetéseket is hoz - kétféle lezárással. Azt azért érdemes látni.
7.
NemecsekErno
"A Batman- és Superman-rajongóknak kötelező a cucc"

Ez azért erős állítás volt.
Próbáltam egy játék kiállításon és csak ugyanaz jött vissza belőle, mint a Mortal Kombat játékokból.
Agyatlan kontroller-nyomkodás.
Attól, hogy DC karakterekkel rakták tele, még ugyanaz marad.

"de azoknak is, akik a Mortal Kombat-sorozaton"

Igen, azoknak inkább...
6.
amadeusz gyermeke
#5: 7fk9b Mindenkit szívessen várunk
5.
azureknight0715
Van valami magyar aktìv guild?:D
4.
amadeusz gyermeke
Az online kinyírja ez a gear rendszer
3.
maktub
#2: Kösz, épp most találtam rá én is. Mondjuk jó hülye helyre rakták.
2.
Ultrapologh
#1: hogy még klasszabb legyen elárulom a titkot hogy van benne^^ multiverzum jobb alsó sarka batlle simulator néven,ha végigtolod valamelyiket ad "megnyerés-animációt"
1.
maktub
A multiverzum klassz, de azért hiányoltam a játékból egy hagyományos árkád módot, aminek a végén vár minden karakterrel az egyéni megnyerés-animáció.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...