Kingdom Come: Deliverance teszt

  • Írta: zoenn
  • 2018. február 26.
A középkort nem véletlenül jellemezték sötétnek. A halandóság magas volt, az élet nehéz, mindennaposak voltak a vérontások. A Kingdom Come: Deliverance történelmileg pontos és semmilyen más RPG-hez nem hasonlítható.

A cseh Warhorse csapata még 2014-ben kalapozott össze 1,1 millió fontot arra, hogy életre keltse a középkori Európában – pontosabban a Cseh Királyságban – játszódó, totálisan realisztikus szerepjátékát. A kért összeg triplája gyűlt össze a Kickstarteren a Kingdom Come: Deliverance-re, az elmúlt négy évet pedig lázas munkával töltötte az indie stúdió. A végeredmény ugyan még kissé savanyú, de hangulatában és a szimulációt tekintve tényleg páratlan alkotással gazdagodtunk. Az 1400-as évek Csehországában nincsenek sárkányok és kazamaták, csak egy erőtlen király és kun megszállók - nyomukban felperzselt falvak, könnyek és féktelen mulatozás. Aki tehát beleunt a fantasybe, és inkább arra kíváncsi, milyen volt az élet a középkorban, ne tágítson egy tapodtat se!

A játék elején nagyon valószínű, hogy főhősödet kardélre hányják, ételmérgezést, netán vérhast kap valami kétes eredetű élelmiszertől. A játék nem kertel, ha nem figyelsz oda arra, hogy egészségesen élj, a napjaid meg vannak számlálva. Túl sokat kortyolsz egy nap a gyorsmentésre használatos Saviour Schnappsből? A legkevesebb az, hogy másnaposan ébredsz, de hosszú távon egy erőtlen alkoholista válik belőled. Rengeteg életszerű körülményre kell odafigyelned, ha meg akarod élni a következő napot. Persze a saját kárán tanul az ember, a játék pedig több helyen is óva int a léha életmódtól, de tény, hogy nem mindenkinek való ez az RPG, főleg, ha nyugati darabokhoz hasonlítjuk. A közép-kelet-európai mentalitás minden sarkon visszaköszön: a Kingdom Come gyomrost ad, és ha tanulsz belőle, akkor sem veregeti meg a válladat.

Még az a kiváltság sem jut nekünk, hogy a Cseh Királyság egyik békés időszakába csöppenjünk bele. 1403-ban a trónon ugyan a jogszerinti örökös, IV. Vencel ül, ám ő korántsem olyan erőskezű uralkodó, mint az apja, IV. Károly, aki valósággal felvirágoztatta az országot. Inkább a szajhák társaságát és a lakomázást kedveli, nem törődik az ország sorsával. Az ellene felszólaló nemeseket kivégeztette és még a pápai érsekkel is összetűzésbe kerül. A kegyvesztettek ezért Vencel féltestvéréhez, az akkori magyar királyhoz, Zsigmondhoz fordulnak segítségért, aki kapva kap az alkalmon: elraboltatja Vencelt. Mivel a királyság uralkodó nélkül marad, a kormány két részre szakad, és küszöbön áll a polgárháború. Zsigmond persze ez idő alatt sem tétlenkedik: magyar ajkú zsoldosaival fosztogatásba kezd az országban, és ártatlanokat hány kardélre.

A helyzet súlyosságát főhősünk, Henry saját bőrén tapasztalja meg. A kovácsmester fiának eszébe sem jut, hogy egyszer olyan harcossá válik, akinek a szavára nemesek sorakoznak fel, és hadsereggel vág vissza a megszállóknak. Kezdetben mi vagyunk anyuci kedvenc fiacskája, hajnalig mulatozunk a falu kocsmájában, miközben az apánk azt szeretné, hogy embereljük meg magunkat. Henry azonban nem szeretné folytatni a családi hagyományt, ki akar törni az állandó körforgásból, titokban kardvívást tanul. Egy nap azonban Zsigmond serege eléri Skalitzt, minden embert megölnek, Henry barátait, szerelmét és szüleit. Kis híján ő is így végzi, de az utolsó pillanatban lóval elmenekül a faluból, hogy figyelmeztesse a szomszéd település várurát a közeli veszélyről. Henry elhatározza, hogy megbosszulja szülei halálát; háttér és támogatás nélkül nehéz dolga van az egyszeri falusinak, de bátorságának hamar híre megy.

A Warhorse pedig hallatlanul részletes módon kelti életre a vidéki Csehország 16 négyzetkilométeres területét. Tucatnyi városban és faluban fordulunk meg, az épületek, a templomok és még az ivó is ugyanott van, ahol hatszáz éve. Szinte mindenhol van pékség, fegyverkereskedő, szabó és így tovább. A tehetősebbek a majorságot uraló vár köré húzták fel vályogházaikat, a szegényebbek a peremkerületekre összpontosultak. A települések szélén szántóföldek terülnek el, majd jön a vadon, erdőkkel és hosszú országutakkal. A körülmények az adott napszaknak felelnek meg: nappal a parasztok és a kézművesek dolgoznak, esténként a családjuk körébe gyűlnek, vagy dorbézolnak a kocsmában. Távol a városoktól sem reménykedhetünk nyugalomban, vadak csörtetnek a fák között, vagy éppen banditák rejtekhelyeire bukkanunk. Minden építészeti stílus megfelel a valóságnak, hasonlóan a köznép és a különféle nemesek egyedi öltözékéhez. Időutazás ez a múltba, mindenféle sallang és mesebeliség nélkül.

A Mafia írója, Daniel Vávra által kitalált fő történet minden fontos helyre elviszi Henryt, a sztori jól megírt, és nem szűkölködik szarkasztikus humorban sem – ilyen a szláv mentalitás, ugyebár. Hősünk felemelkedése azonban lassú folyamat, a tiszteletet is nehezen vívja ki. Egyszerű lóti-futi missziók után nagy csatákban és várostromokban is részt vehetünk, mire a nagy leszámolásig eljutunk. Néhány mellékküldetésben a detektívvénánkat kell csillogtatni, máskor vadászatokra járunk, vagy egyszerű őrző-védő feladatokat vállalhatunk el. Egyszer nevetünk, máskor meg nyeljük a könnyeinket - változatos témákat érint a narratíva, még a vallás árnyoldalai és a papság zsarnoksága is szóba kerül, rengeteg valóságban is élt, de kevésbé ismert történelmi személyiséget felvonultatva.

Szerencsére többségében sikerült összetett missziókat írni, és ami a legjobb, minden feladatnál csak a cél adott, amit többféleképpen megoldhatunk: harccal, lopakodással vagy ékes beszéddel is sikeresek lehetünk. Ha éppen nincs kedvünk a sztorihoz, és inkább más elfoglaltság után néznénk, erre is számos lehetőség akad. Például vadászhatunk is, a leölt állatok prémjét és húsát pedig felhasználhatjuk, vagy eladhatjuk. Részt vehetünk szervezett íjászversenyeken, netán ritka növények és alkímiához szükséges nyersanyagok után kutathatunk a mezőkön, vagy hazardírozhatunk a fogadókban.

Még kincsestérképek is vannak a játékban, de beállhatunk hullarablónak, félretéve a jó keresztény viselkedést. Csatamezőn elesett és sebtében elföldelt katonák mellől kiáshatjuk a javaikat, ha van hozzá gyomrunk. Vagy csak egyszerűen felkereshetünk egy kolostort, ahol megtanulhatunk írni-olvasni, ami mindenkinek melegen ajánlott, hiszen a feljegyzésekből és könyvekből nemcsak az adott korról olvashatunk többet, még a képességeinket is fejleszthetjük a szakkönyvekből.

Hihetetlenül sokrétű rendszer dolgozik a Kingdom Come: Deliverance alatt. A játék elején igazi földönfutók vagyunk, és csábító a gondolat, hogy néhány javat ellopjunk, hogy aztán a kereskedőnél érmékre váltsuk (már ha lenne elég váltópénz náluk). Noha működik a becsületesség is, az első órákban ennek nem sok értelme van, megfelelő páncél nélkül gyorsan kardélre hányhat bennünket még a szakadt ruhás sírrabló is. Ha szeretnénk, a játék egy tökéletes lopakodós cím lehet, amelyben zárfeltöréssel és zsebmetszéssel foglalkozunk, kár, hogy az erre szolgáló minijáték már dögnehéz, főleg kontrollereken. Idővel persze ez a skillünk is javul, így már a very hard nehézségű lakatokat is játszi könnyedséggel pattintjuk ki. Ha lebukunk, durva pénzbüntetést kockáztatunk, vagy éppen egy cseppet sem otthonos tömlöc vendégszeretetét élvezhetjük. Szóval pofátlan szarkaként kell viselkednünk, mert a játék kíméletlen gazdasági rendszere miatt az értékfelhalmozás véletlenül sem működik.

Az óvatos megközelítés ellenséges környezetben is remekül működik. Adva van egy haramiákkal teli tábor, ahol harc helyett inkább beszivárgunk. Íjjal likvidálhatjuk az őrszemeket, vagy a hátuk mögé osonva, hang nélkül kivégezhetjük őket. Nyilván éjjel kisebb ellenállásba botlunk, és a sötétben könnyebb a sunnyogás is, de nehéz páncélban nem, hiszen az csörög és visszaveri a fényt. Ha méregkeverésben jártas karakterünk van, egyszerűen megmérgezhetjük a tábor közepén bográcsban rotyogó gulyást, majd megvárhatjuk a végeredményt. A hasmenésben-hányásban legyengült ellenfeleket pár kardcsapással likvidálhatjuk. Persze ha rábeszélőképességünk magas, akár ki is dumálhatjuk magunkat az összecsapásokból.

A párbeszédek pedig kimondottan fontosak. Nem csupán a történet szempontjából, hiszen megfelelő ékesszólással, megvesztegetéssel vagy fenyegetéssel nyomatékot adhatunk akaratunknak. Henry megjelenése nagyon fontos, tiszta és drága ruhákban könnyebben férkőzhetünk be a partner bizalmába. Ha hosszú vándorút után csapzottan és piszkosan, netán részegen állunk le csevegni egy tehetősebb polgárral, nem fog szóba állni velünk, meggyőzni semmiről sem fogjuk, mindaddig, míg veszünk egy fürdőt és mosodába küldjük a gönceinket.  Ha éppen randira készülünk, egy kis illatos rózsavíz sem árt pluszban. A beszédkészségünket is fejleszthetjük idővel, így nem kevés csetepatétól kímélhetjük meg magunkat, vagy olyan információhoz juthatunk, ami a későbbiek során a segítségünkre lesz. És igen, ágyba is csalhatjuk a nemes hölgyeket, vagy a dúskeblű szolgálólányokat – élvezetből, haszonból vagy más hátsó szándéktól vezérelve. Megjegyzem, a játék külön achievementet ad azért, ha szűzen visszük végig a történetet.

A nyitott világ dinamikusan reagál a cselekedeteinkre. Az ellenfeleknek például inába szállhat a bátorságuk, ha látják, milyen ügyesen forgatjuk a kardot. Ha egy adott városban már számos jót cselekszünk és így a hírnevünk magas, az NPC-k dicsőíteni fognak, a kereskedők engedményt adnak, és addig zárt ajtók nyílnak meg előttünk. Ha nem, még mindig jól jön egy tolvajkulcs. Hihetetlen, mennyi mindent figyel a játék. A Kingdom Come: Deliverance-ben a jó helyzetfelismerés és a kísérletezés a kulcsa mindennek, kreatív lehetőségek széles tárháza rejlik benne, még ha nehezen is veszed rá magad, hogy felhagyj a megszokott normákkal. Ha másért nem is, a rengeteg kudarc biztosan rá fog kényszeríteni. Ha viszont tanulsz belőlük, legközelebb már hasznot is húzhatsz belőlük, feltéve, ha egy bug nem ássa alá terveidet.

A realisztikusság miatt Henry nagyon is sebezhető, még akkor is, ha már magas szinten vagyunk, erőnket és védettségünket nem tornászhatjuk fel a csillagos égig, ha nem vigyázunk, a legutolsó haramia is belénk márthatja a kardját. A legkevesebb az, hogy vérezni fogsz, és a sebet rövid időn belül be kell kötözni, mert szép lassan elszivárog az energiád. Több réteg páncél persze javíthat ezen, de minden egyes szettnek megvannak a gyenge pontjai. Ha Harry alultáplált, fáradt, vagy egyhangúan étkezik, gyenge lesz és megbetegszik, ami a csatákra is rányomja a bélyegét. Ágyban, párnák közt aludni azonban nemcsak pihentető, hanem ilyenkor még ment is a játék. Az már más kérdés, hogy így is lassan peregnek az órák, addig pedig a képernyő előtt malmozunk.

A megfelelő táplálkozás és a változatos étrend az egészség kulcsa, pont úgy, mint a valóságban. A friss és aszalt gyümölcsökkel nem lövünk mellé, ha viszont romlott vagy nyers húst fogyasztunk, annak meglesz a böjtje. Ha túlságosan teleesszük magunkat sültekből, moccanni sem tudunk utána – ezeknek mind hatása van a statisztikáinkra. Macskajajra ébredve elég gyámoltalanok leszünk, szóval nem mindegy, hogy milyen állapotban indulunk balhézni.

A harcrendszer elsőre szokatlannak tűnt, de ahogy egyre jobban rákaptam az ízére, totálisan valósághűnek és elképesztően mélynek hatott. Az még hagyján, hogy maximum egy-két ellenféllel csaphatunk össze. Ha ennél többen jönnek ránk, a harc nagy valószínűséggel kudarccal végződik, még úgy is, hogy kijelölhetjük az ellenfelet és szabadon válthatunk közöttük.  Öt irányba indíthatunk támadást, van egy erősebb és egy gyorsabb csapásunk, illetve egy szúrásunk – ezeket variálva ütős kombókat csalhatunk elő, mindennek csak az aktuális állóképességünk szab határt. A csatákat egyfajta táncként kell elképzelni, ahol a megfelelő időzítésen múlik a siker, és azon, hogy kitalálod-e az ellenfeled következő lépését – nagyon árulkodó, hogyan fogja a fegyvert a delikvens. Nagyon sok függ attól, hogy milyen páncél van rajtunk, ügyesen bánunk-e a pajzzsal, és nem fáradunk-e el az összecsapás közepén. Minél többet fejlődik harci tudásunk és minél bőkezűbben osztjuk a hozzá tartozó perköket, úgy érezhetően könnyebbé válnak az ütközetek, még több időnk lesz kitérni, vagy odacsapni, hiszen az idő lelassul valamennyire.

Rengeteg közelharci és távolsági fegyvert vehetünk kézbe: baltákat, buzogányokat, többféle kardot és alabárdokat – mindegyikkel más élményt nyújt a harc. Az alkalmatosságok idővel elhasználódnak, így aztán a helyi kovácsoknál gyakran javítanunk kell ezeket, illetve egy kovakő birtokában mi magunk is megfenhetjük a pengéket. Ha nem vigyázunk a fegyvereinkre, az az életünkbe kerül, elvégre drasztikusan visszaeshet a tulajdonsága egy kicsorbult, elhasználódott darabnak. Az íjászat szintén nehéz művelet, mivel célkereszt nincs, a kezünk remeg, és nem mindegy, milyen erővel húzzuk meg az ideget – itt is csak rengeteg gyakorlással teremhet babér nekünk. A játékban nem botlunk úton-útfélen rosszarcú haramiákba, vagy káromkodó magyarokba. Rengeteg játékóra telhet el anélkül, hogy előhúznánk a kardunkat a hüvelyéből, és szinte nekünk kell keresnünk a bajt.

A számos alternatív megközelítés miatt a játékban nincsenek kasztok sem, hiszen napról-napra változik, hogy éppen mit és hogyan csinálunk – egyik szakértelembe sem kényszerít bele feleslegesen a rendszer. Az alaptulajdonságaink (erő, ügyesség, egészség, beszédkésség, karizma, láthatóság és megjelenés) mellett itt a képességeké és a különféle módosítókat adó perköké a főszerep. Nincs hagyományos pontelosztás sem, az a képességünk fejlődik – logikusan – amit használunk is, így az ehhez kapcsolódó statjaink is jobbak lesznek. Például ha futva megyünk mindenhova, hamarosan nő a vitalitásunk, ami kihat az állóképességünkre, így később a harc során sem fáradunk el egykönnyen. Inkább lóval közlekedünk, előbb-utóbb ügyesebb és gyorsabb lovassá válhatunk, és még akkor is nyeregbe maradunk, ha a paci megbokrosodik.

A különböző fegyvertípusokhoz tartozó szakértelmeket is külön veszi a program, igaz, a legtöbb esetben egy oktatót kell keresnünk, hogy a tudásunkat fejleszteni tudjuk, és akinél új mozdulatokat és kombókat gyakorolhatunk be. Ha például korábban fejszéket forgattunk, amivel csak az erős és izmos hős érvényesülhet, de később átnyergelnénk a buzogányra, akkor is hatásosak leszünk, lévén már „kigyúrtuk” magunkat. Jobb ügyességre vágysz? Használj íjakat és így tovább. A szintlépésenként választható perkökkel pedig még inkább a saját stílusunknak megfelelő karaktert alakíthatunk ki. Csak úgy kiragadva: az ivás skillen belül sörre és borra specializálódhatunk, ami kihat a nyilazásra is, hiszen 25 százalékkal gyengébben remeg a kezünk némi alkoholt felhörpintve. 

A HUD csak a legszükségesebb információkat tartalmazza, a kezelőfelület viszont roppant felhasználóbarát és lényegre törő. A rajzolt térkép kezdetben nem elég informatív, nem lesz bejelölve rajta, hogy hol található az adott küldetés célpontja, csak a hozzávetőleges terület, a felfedezés örömét nem veszi el a játék. Ha viszont tudakozódsz, mielőtt útra kelnél, egyre több jelölés kerül fel rá. Az irányítás sajnos felemás. Ahogy már említettem, az ügyességünket próbára tevő minijátékok még finomításra szorulnak, és harc közben sem elég reszponzív a rendszer, előfordul, hogy egyszerűen nem reagál a gomb.

A látvány tényleg káprázatos, a CryEngine 3 remekül vizsgázott a játék alatt. A zöldellő erdőket, csermelyekkel keresztezett mezőket és sziklás dombtetőkre épült várakat és monostorokat nagy műgonddal alkották meg a pályatervezők, az arányok és elhelyezkedésük is pontosak, nem úgy, mint más eltúlzott RPG-ben. A középkori települések szinte életre kelnek, egy kiadós eső után szinte dagonyázunk a sárban, szinte érezzük az orrunkban a trágyaillatot, amint elhaladunk az istállók előtt. A karakterek sem olyan gyönyörűek, mint más játékokban, nincsenek porcelánarcú szépségek, csupán cserzett arcú emberek. A mimika és a karakteranimációk ugyan nem a legjobbak - ilyen méretek mellett még így is elég korrektek.

Sajnos a Kingdom Come: Deliverance hosszú évek early access-státusza után is tömve van bugokkal, tereptárgyakba akadó karakterekkel (minket is beleértve), furcsán viselkedő mesterséges intelligenciával, későn betöltődő textúrákkal, fizikai bakikkal, illetve komoly framerate-gondokkal. A sűrű várbelsőkben érzésre inkább a 20 fps felé közelít a sebesség a sima PS4-en, és minden alkalommal két perc töltés vár ránk, mire eljutunk a főmenüig. A modern nagyzenekari betétek és a korhű dallamok váltakozása viszont tényleg élvezetes a fülnek, ahogy az ütős szinkron is. Hát még a magyar nyelven szitkozódó ellenfelek, jóllehet, káromkodásuk zavaróan modern.  

Hosszasan lehetne még ecsetelni a játék egyediségét és az apró titkait, de ezzel a saját szórakozásától fosztanám meg az olvasót. A Warhorse Studios relatíve kis pénzből olyan AAA-kategóriás RPG-t tett le az asztalra, amely minden tekintetben felveszi a versenyt a nagyokkal. Az ígéreteket, ha nem is maradéktalanul, de teljesítették a csehek, noha kell még nekik 3-4 hónap ahhoz, hogy kigyomlálják a hibákat. Most, két patch után is számos gonddal küzd a Kingdom Come: Deliverance, de nagyon nehéz haragudni rá. Ilyen összetett és valósághű harcrendszert nem sok játékban találni, és bár a betanulás nehéz, cserébe minden missziót változatos módszerekkel teljesíthetünk. Nem minden tökéletes, de az lesz, ezt már most megelőlegezem. Minimum 100-150 játékóra simán benne lehet, ám azt nem árt tudni, hogy szigorúságától fogva nem is való mindenkinek a Kingdom Come: Deliverance. Türelem kell hozzá, nem is kevés – reméljük, a célközönség nem kényelmesedett bele túlzottan a nyugati darabokba, és az első pofonok után sem fúj visszavonulót.

A Kingdom Come: Deliverance PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re jelent meg. Mi a sztenderd PS4-en teszteltük.

Kapcsolódó cikk

72.
FrankBlack
#71: +1

Én a sztorit még az elején otthagytam, és elmentem felfedezni. Még lovam se volt, így mindenhova gyalog, futva mentem, és Bernard-al a harc tutorial-t vagy 6 órán keresztül gyakoroltam. Olyan jó statokat szedtem össze, hogy nem volt gond :) És megtaláltam egy bizonyos ládát is, amiben valami lovag cuccai voltak, onnantól már szinte easy mód volt a játék. Persze azért oda kellett figyelni, ha harcba keveredtem, hogy hányan vannak, milyen páncélzattal, és fegyverrel, de a sztori mód nem okozott gondot.
69.
FrankBlack
#68: Én meg a harcrendszerét szeretem a legjobban :) A legtöbb időt azzal töltöm, hogy járom az utakat, és banditákat keresek, meg lovagokat, akikkel lehet harcolni.

Nem tudok betelni ezzel a harcrendszerrel, annyira tetszik. Én ezt a részét élvezem a legjobban a játéknak :)
68.
Caleon
Nagyon tetszik a játék, de a harcrendszerét gyűlölöm.
66.
Zoli0507
#65: A bugok miatt èn sem "hisztiznèk". Èn sem "hisztiznèk" hogy a lònak olykor 6làba van, hogy a fàklya nem èg mègis bevilàgìt mindent, hogy a karakternek pàrbeszednèl kèt feje van, hogy a környezet 20mèterről tölt be.....stbsbt.. ilyenekèrt èn sem "hisztiznèk", mert ilyenekről èn is olvastam ami a playstation platformot illeti. DE olyanokròl amiről ìrtam ezen platformon sehol semmilyen formàban semmilyen cikk nem jelent meg ami közismert oldalak, mèg a casual gamerek körèben is.

Ès.. mèg mindig fenntartom. Ha valòban èn vagyok a vilàg egyetlen hülyèje aki nem tudott az internetről olyan informàciòkat szerezni hogy playstation mèg a tutorialt sem lehet megcsinàlni...... akkor kik azok a nemnormàlis barmok akik -màr elnèzèst- akik mindennnek tudatàban kifizettèk a teljes összeget ès mèg tapsolnak ahoz hogy nem tudnak vele jàtszani?
65.
kamgecam
#63: Igazad van de az viszont a Te hibád már bocs hogy rögtön megvetted. Tele volt a média azzal hogy bugos. ? Mégis megvetted, kockáztattál mert nem árultak zsákbamacskát. Én tudtam róla és ennek tudatában vettem meg, ezért nem hisztizek a bugok miatt mert hoztam egy döntést, pénzt adtam ki egy olyan produktumra ami tudtam hogy nem tökéletes. Ha nem szóltak volna erről és nem lett volna tele az internet a youtube azzal hogy kurva jó játék csak vigyázatok gyerekek bugos, akkor jogos lenne a felháborodásod. Így csak mérgelődés. Ez kb olyan mintha megvennél egy autót de előtte elmondják minden hibáját azt hogy mit kell majd még kijavítani rajta. Döntesz, megveszed, de másnap már viszed is vissza ugyanazzal a panasszal amit neked is elmondtak mielőtt megvetted volna...

Bár ahogy elnézem a Te problémád eléggé specifikus, szóval ja, elhiszem hogy bosszantó.
63.
Zoli0507
#59: 1. Tènyleg nekem talàltàk ki de attòl mèg rohadtul nem èrtem mièrt kène olyan bugokat elnèznem ami nem az összhatàst vagy a jàtèkèlmènyt rontja hanem jàtszhatatlannà teszi.

2. Egy kis fejlesztői "nevesincs" a szakmàban gàrda akkor mire fel adja a termèkèt mondjuk egy Witcher 3 jàtèk àràn? Mert ha "szakmailag" azaz ahogy a nagy fejlesztő cègek èrtelmezik az AAA kategòriàt akkor ennek a jàtèknak az 1,4milliò dollàros ràfordìtàssal sehogyan sincs semmi keresnivalòja egy AAA cìm àrkategòriàban. HA CSAK nem ők megmutatjàk hogy ennyi pènzből is lehet ugyanazt a minősèget hozni mint amit mondjuk egy W3 hozott.

Tovàbbà, elnèzèst a kifejezèsèrt ne èrtsd fèlre nem veled "bèszèlek" ilyen hangnembe. De szarok arra hogy youtube-on mennyi bug-ot kalapàltak össze egy egy jàtèknàl. Mint làthatod ennèl a jàteknàl sem youtube pèldàt hozok fel hanem mint tapasztalat ìrok ròla. Ès tapasztalatbòl ìrom azt is hogy pèldàul a Witcher esetèben kèt kezemen meg tudom szàmolni hogy a kb 170òra alatt mennyi bug-ba futottam bele ami viszont annyira jelentèktelen volt hogy "kinem szarja le". Ès ezt mèg normàl ps4-en. Egyèbkènt meg aèrt legyünk öszintèk hogy összessègèben, tartalomban, egyàltalàn a kivitelès minősègèben hozzà se szagol az ugyancsak 55-60euros Witcher jàtèkhoz.


Nem vagyok sòher. Nem fogom azèrt az internet bugyrait feltùrni hogy pàr euròval olcsòbban vegyem meg. Egyèbkènt is Ps4pron jàtszom nem pc-n.

Szòval ahogy előtte is ìrtam, az is lehetett volna hogy ANNYI PLATFORMRA KÈSZÌTIK AMENNYIRE TISZTESSÈGESEN MEG TUDJÀK CSINÀLNI!

3. Mint fenntebb emlìtettem (ès pàrszor a hozzàszòlàsok között is) Ps4-en jàtszom. Nem olvasgatok 'pc-s' fòrumokat, illetve hogy màs platformokon milyen bug-ok vannak. Egyèbirànt ami fòrumokat linkeltèl egyik sem "szalagcìm" holott itt pàran ùgy ìrjàk nekem mintha ezzel lett volna tele minden ismert oldal vezető hìrkènt, szalagcìmkènt.


Ès utoljàra ìrom le mert màr unalams mindenkivel megpròbalni megèrtettni. Akinek eljut a tudatàig eljut akinek nem nem.

Rèszemről mint fogyasztò! Rohadtul nem lehet az kifogàs egy gyàrtò rèszèről hogy ez az első munkànk. Sőt!! Az első "presztizs" munka hűen tükrözi a kèszìtő hozzà àllàsàt.

Bebaszna ha èn kèszìtenèk egy sportkocsit amit Ferrari àron dobnèk piacra majd a vevőkkel akik megvettèk ès 100km-kènt viszik szervìzbe közölnèm hogy igen tudtam a problèmàròl de màr nem volt pènzem arra hogy az àrànak megfelelő minősègben kèszìtsem el.

Ha èn tisztessègesen, becsületesen kifizetem valaminek a teljes àràt akkor alap dolog, hogy az tisztessègesen, becsületesen legyen elkèszìtve megcsinàlva. Nincs "de", meg "ha", meg "mert".
60.
Adamknight
#59: Mellesleg amiről te írsz bugról, hogy az npc megtámad a tutorial alatt a hivatalos fórumon már volt bejegyzés méghozzá február 17-én. https://forum.kingdomcomerpg.com/t/getting-attacked-with-new-game-in-skalitz/41572
59.
Adamknight
#57: 1. Ha tényleg neked találták ki, akkor nézd el a hibáit, és játsz vele, ahelyett hogy itt fröcsögsz, hogy mennyire szar.
2. Nem veszed figyelembe, hogy ez egy kis fejlesztői gárda első, és mellesleg elég ambíciózus játéka, amire kickstarteren mindössze 1 millió fontot tudtak összekaparni ami kb 1,4 millió dollár. Összehasonlításképpen a skyrimet 85 millió dollárból, a witcher 3-at 81 millió dollárból, kalapálták össze, hogy csak egy pár nevet említsek. Amúgy ez utóbbiak is hemzsegtek a jobbnál jobb bugoktól megjelenéskor, elég csak rákeresni youtube-on. Mellesleg a Kingdom Come-ot be lehet szerezni már most is jóval 60 euró alatt: http://www.allkeyshop.com/blog/buy-kingdom-come-deliverance-cd-key-compare-prices/

Szóval a fejlesztők valószínűleg úgy jártak, ahogy előttem már írta valaki, vagyis, hogy elfogyott a pénz, és dönthettek, hogy vagy kiadják így, és később foltozgatják vagy elvetik az egész projektet.

3. Márpedig akárhogy nem hiszed el, de a megjelenés napja körül tényleg tele volt a net azzal, hogy jó a játék, csak bugos. Elég csak a steam review-kba beleolvasni. Azon kívül amúgy Itt van pár post amikben arról számolnak be, hogy néhány quest nem indul/ nem lehet befejezni:
-február 15: https://forum.kingdomcomerpg.com/t/stuck-in-conversation/40221
-február 20: https://forum.kingdomcomerpg.com/t/stuck-in-main-quest-ginger-in-a-pickle/43705?page=2
-február 15: http://steamcommunity.com/app/379430/discussions/0/2860219962081891760/
-február 19: http://steamcommunity.com/app/379430/discussions/0/2860219962098502132/
-február 21: http://www.gosunoob.com/kingdom-come-deliverance/rob-rich-quest-vagabond-pillory-bug/

Még biztos találhatnék jóval többet, ha 5 percnél többet szánnék rá.

58.
Zoli0507
#54: Tudom hogy egy G. Fakjee bizonyìthatja ha megnèzi a videòm amit megosztottam nyilvànosan ott azèrt "megeröltettem" magam.
Nem àll a kezemre a bug. Olyan hülyèn hangzik hogy bogaras a jàtèk.
55.
FrankBlack
Remek teszt, öröm volt olvasni, és egyet is értek a benne foglaltakkal. Nemrég vettem meg, és még csak alig kb. 30 órát játszottam vele, de eddig nagyon élvezem. Régóta vártam már egy ilyen játékra, ami kellően lassú, eléggé nehéz, és realisztikus, szörnyek, és hókusz-pókusz nélkül. Ez a játék eddig beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, sőt, túl is szárnyalta azt.

Én inkább harc, akció orientált játékos vagyok, és erről a játékról az a hír járta, hogy elég nehéz lesz a harc, ezért az elejétől kezdve erősen arra gyúrtam, hogy a strength, agility, vitality, stamina, health minél magasabb legyen. Rengeteget futottam, gyalog mentem mindenhova, és amikor jött a harc tutorial azt órákig ismételgettem, gyakoroltam, ezzel jól feltoltam az előbbi értékek mellett a warfare, defence, és sword skill-eket is. Sokat bóklásztam csak úgy, és loot-oltam, így ezekhez nemsokára remek felszerelés is társult. Az eredmény az lett, hogy mire igazán élesben kellett harcolni, addigra már olyan fegyverem, páncélom volt a magas skill-ek mellett, hogy nem is igazán volt nagy kihívás. Sőt, inkább túl könnyűnek éreztem, e mellett elég ritkán is került rá sor.

Éppen ezért a nexus-ról beizzítottam két modot a játék alá. Az egyik segítségével többször generál véletlenszerű rablótámadást, csatát a játék, amikor csak úgy bóklászok, vagy fast travel közben. A másik pedig az ellenség számát, és erősségét is növeli. Akit esetleg érdekel ezen a néven keresse őket: „Roads are dangerous”, és „More enemies”.

Na így már sokkal sűrűbben keveredek harcba menet közben. Volt olyan, hogy 4-5 bandita támadt meg egyszerre, de könnyedén lekaszaboltam őket, mert nagyon gyenge felszereléssel és fegyverrel rendelkeztek. Máskor viszont egy komolyabban páncélozott, és jobb fegyverekkel rendelkező csapat támadott meg. Lándzsával, karddal támadtak, egy pedig messziről nyilazott. Na, ott azért abba belehaltam :) De megint máskor egy hasonló csapat ellen viszont valahogy sikerült nyernem. Van olyan is, amikor egy csatába botlok, és megyek beszállok én is a buliba :)

A harc nekem nagyon bejön. Szerintem nagyon reszponzív és élvezetes (egér-billentyűzettel tolom). De mint említettem nekem kicsit még túl könnyű is, és rövid, ami lehet hogy azért van részben, mert a sztorinak még az elején vagyok, és itt még nem jönnek komolyabb ellenfelek, plusz ugye én már az elején jól feltoltam a skill-eket, és van jó páncélom, fegyverem is. Ahogy haladok előre majd a sztoriban biztos, hogy fogom én még azt is mondani, hogy „húha, ez most meg már jó nehéz” :D Addig is kacérkodok azzal, hogy kipróbáljak egy jó kis modot, ami nehezebbé teszi a harcot, és ezzel egyúttal hosszabbá is. Érdemes megnézni az összehasonlító videót:

https://www.youtube.com/watch?v=cqHY764OUMs

Bugok. Vannak. Nem kevés. De annyira élvezetes a játék, hogy nem veszi el a kedvem. Pedig amikor a harc tutorial-t gyakoroltam órákon át, hogy fejlődjek, akkor egyszer csak az ellenfelem szó szerint a föld alá süllyedt (talán szégyenében :) és így nem tudtam befejezni, ezért nem tudtam menteni, és a gyakorlóteret elhagyni sem. Pár óra gyakorlás kuka, legutolsó mentéstől újra az egész. De mivel nagyon élvezetes a játék, nem vette el a kedvem. Pedig volt még egy pár ilyen eset, amikor bug miatt kellett egy órával korábbi mentésről újra kezdenem valamit.

Mentés. Az imént említett kellemetlenségek ellenére is nekem direkt tetszik ez a mentési rendszer, hogy nem lehet csak úgy bármikor, akár hányszor. Habár én nem snapps-ot iszok, hanem inkább a nap végén egy fogadóban megszállok, és akkor az alvás után van mentés. Főküldetések során pedig elég sűrűn van mentés. Szóval jól van ez így sztem. Nekem legalábbis direkt tetszik, mert így jobban meggondolom mit csinálok, jobban van tétje a dolgoknak.

Optimalizálás. Tartottam tőle, hogy optimalizálatlan lesz, és az is lett, pedig erre elég érzékeny vagyok. De nem vészes. High-on városon kívül megvan a viszonylag stabil 60 fps, és nekem ez a lényeg, mert eddig még a harcok nagy része úgyis ott volt. A városban ugyan leesik, meg vannak későn megjelenő textúrák, és egyéb érdekességek, de nem vészes. Kicsit sokat tölt. Minden párbeszéd előtt fekete kép, töltés. Sokat segített ezeken a gondokon hogy hdd helyett ssd-re raktam át a játékot (nem is értem miért nem rögtön elsőnek oda raktam, mindegy)

A sztorinak eléggé az elején vagyok még sztem, de így közel 30 óra után nekem nagyon bejön. Fogják még ezt javítgatni, modok is jönnek hozzá ezerrel, tehát idővel csak még jobb lesz. Egy újabb játék, ami nálam hosszú ideig favorit lesz, sokáig le fog kötni.
54.
Banszien
#48: Nagyjából már elmondták mások az én gondolataimat, nem írnám le újra ugyanazt, de légyszíves tanuld meg, ha már ennyiszer leírod, hogy a bug az egy g. Eszméletlen idegesítő huszadszorra azt olvasni hogy "bugg", aminek semmi értelme.
48.
Zoli0507
Naaaa, sikerült megoldanom!!!!! A megoldàs az hogy a JAVÌTÒ PATCH letöltèsèt nem vàrom meg!!!! Ìgy a JAVÌTÒ PATCH NÈLKÜL NINCS BENNE AZ A BUGG!!!

DE, mert Fakjee szerint hazudok!! Shadow07Zoli a felhasznàlò nevem. Geralt a profilkèpem. Fakjee szèpen ràmìrsz ès a mentett vidèot (merthogy elmentettem a jàtèk ezen rèszèt) àtküldöm neked. Vagy bàrkinek aki szeretnè te meg jösz nekem egy bocsànatkèrèssel amièrt hazugnak pròbàltàl beàllìtani. Jut eszembe.
45.
crytek
#42: "Hanem èppen hogy szomorù amièrt egy optimalizàciò terèn foshalmazt adtak ki ès ehez tapsikolnak. " Egy rohadt jó játékot tettek le az asztalra. És neked ha tetszik ha nem láthatóan rajtad kívül a hibák ellenére is mindenki éljenzi élvezi és játszik vele. Ennyit számít ,ha egy játék kurvajó leszarja a többség az összes hibát...
44.
Zoli0507
#43: Nekem most is ott van a neved mellett a "moderàtor" felirat! :D
(Tabletről ìrok)
43.
felegyi
#25: Nem vagyok már moderátor, egy oldal bug miatt jelenítheti meg a nevem mellett, esetleg telóról :D

Egyébként ilyen esetekben Daks-nak írjatok, hogy Ő ezt mikor és eddig miért nem hozta be azt már a jóisten sem tudja...
42.
Zoli0507
#41: Az hogy màs is csinàlt ilyet ez nem indok. Ujjal mutogatni màsokra hogy dehàt ők is ezt csinàltàk....
Ellenben mindkettő rossz pèlda. Bugg terèn mindkettőre amit emlìtettèl ràkontràz. Egyik pèldàd sem volt olyan hogy mondjuk a jàtekot 5perc utàn nem lehetett folytatni.

De pont hogy kurva nagy gond van. Mert a kutyàt sem èrdekli hogy első jàtèkuk vagy sem. A problèmàròl tudtak. Mègis kiadtàk. Es nem szerencse hogy jo a fogadtatàs. Hanem èppen hogy szomorù amièrt egy optimalizàciò terèn foshalmazt adtak ki ès ehez tapsikolnak.

A gerincessèg az lett volna ha vagy csak pc-re vagy csak ps4-re adjak ki (azèrt nem xbox mert ps4-ből több bevètel folyik be nekik mint xbox-bòl /làsd; ninja theory/) de azt ùgy hogy az àrànak megfelelő minősègben.
41.
crytek
#39: Sokkal nagyobb cégek sokszorta nagyobb pénzmaggal rendelkezők is adtak már ki a kezükből hulladékot amit később javítottak. Pár ismertebb "világméretű" hisztériát kiverő eset: Batman AK és AC Unity

Ez pedig a cég első játéka szóval nincs itt gond. Szerencsére jó a fogadtatása dől a lé hegesztik tovább és jönnek a patchek és a kövi részek majd.
40.
Ramirezx
Először nem hittem a szememnek, amikor megláttam a bug-ot. Mondom ilyen nincs...
Nem tudom más is találkozott-e a jelenséggel: A lovamnak leesett a farka. Aztán a földön, mintha beszorult volna valamilyen objektumba és nem tudna kiszabadulni, rezgett össze-vissza. A helyén meg be lehetett látni a lóba, mintha üres lenne belülről...
39.
Zoli0507
#30: Vagy, ahogy "összekunyeràltak" mennyit is? 1milliò eurot vagy fontot tudtak össszeszedni adomànyozòktòl? Szòlhattak volna hogy a jàtèk kèsz de kène mèg egy kicsi arra hogy minden platforma optimalizàlni tudjàk.

Vagy ahogy a NINJA THEORY csinàlta addig nyùjtòzkodtak ameddig a takaròjuk èrt. Ami azt jelenti hogy amire elèg a pènz annyi platformra optimalizàljàk. Az abbòl befolyt összeg egy rèszèből pedig be tudjàk fejezni màs platformokra is.
Ez lett volna a tisztessèges.
38.
Zoli0507
#29: Köszönöm. Tènyleg birka türelmem van ès nem szoktam bugokon fenn akadni,... inkabb mosolyogni szoktam rajta.... deee ez egyszerűen....
37.
Zoli0507
#27: Hàt nagyon sok jàtèkot fel lehet sorolni ami nem hemzseg a buggoktòl megjelenès napjàn. Mèg az olyan pènzèhes kiadòtol is tudok ìrni pèldàt mint az ubisoft.
Egyèbkènt az hogy egy AI beragad mondjuk a hàz fala ès a kerìtès közè ezàltal egy helyben fut akàr az örökkèvalòsàgig az nem egyenlő azzal hogy komplett mellèk ès főküldetèseket nem tudsz befejezni, vagy a bugg miatt mashogy vègződik. Jelen esetben pedig egèsz egyszerűen jàtszani nem tudsz vele mert nem tudsz mit tenni ellene.
Ès erre viszont nem nagyon lehet pèldàt ìrni, hogy megjelenès napja utàn sok jàtèkot nem lehet vègig vinni
35.
kamgecam
#33: No man's sky egyáltalán nem szar game, csak durván túlhájpoltuk. Én is elkövettem ezt a hibát de ha valaki elvárások nélkül esik neki, kellemeset fog csalódni. Persze most meg durván túl-fikázzák mert nem váltotta meg a világot. Viszont össze se lehet hasonlítani a KCD-vel.
33.
ollie92
Ez a játék is tele volt ígéretekkel, grandiózus csatákkal, sok sok katona esik egymásnak, erre mindenki jól át lett baszva (mint anno a No man´s sky)

https://www.youtube.com/watch?v=yIH9yr8Hgrk
32.
hajbel
#30: Ez így rendben van, csak akkor ne teljes árat követeljenek egy nem teljes játékért.
30.
Ooorky
#29: Elfogyott a pénzük. Választhattak:
-kiadják és később kijavítják a hibákat.
-eladják egy kiadónak a projektet (lootbox-ból szerezhető páncélok stb...).
-lehúzzák a rolót és bejelentik a Kickstarter támogatóknak, hogy bocsi ennyi volt (KS-ek 90%-a).
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...