Last Tide bétateszt

  • Írta: sirdani
  • 2018. október 12.
Ha battle royale-játékról beszélünk, akkor mindenki kapásból a PUBG-Fortnite párosára gondol, és ez a Last Tide megjelenése után sem fog változni. Mégis, a Depth alkotóinak sikerült valami egyedivel felkavarnia a vizet a műfajon belül.

A Digital Confectioners még 2014-ben robbant be a köztudatba, amikor megjelent a Depth című co-op játékuk, melyben egy négyfős csapatnak kellett minél több kincset felhozniuk a tenger fenekéről, miközben két ellenséges cápa próbálta őket ebben megakadályozni. Ugyan az alapkoncepció nem tűnik zseniálisnak, a játék mégis olyan atmoszférával és harcrendszerrel rendelkezett, melybe több ezer játékos szeretett bele. A Depthet aztán éveken keresztül frissítették, mind a mai napig folyamatosan érkeznek hozzá új pályák, játszható karakterek, cápák és fegyverek. Mindeközben titokban egy másik projekt is készült a Digital Confectioners stúdiónál, ami kezdetben még a King Tide címet viselte, végül pedig Last Tide néven lett elérhető a játékosok számára - igaz, egyelőre csak korai hozzáférésű státuszban.

A konkurens battle royale-játékokhoz kísértetiesen hasonló alapfelállással találkozhatunk a Last Tide esetében is: 100 játékos vághat neki a mélységnek, akiket a meccs elején egy hajóból dobnak ki irányítható torpedókapszulákban, a céljuk pedig, hogy ők legyenek az utolsó életben maradt búvárok a vidéken. Ami azonban igazán kiemeli a Last Tide-ot a számtalan hasonszőrű indie cím közül az az, hogy talán erről mondható el leginkább, hogy korai hozzáférés ide vagy oda, de készen van, működik.

A pálya nem kelt üres érzetet, a fegyverek változatosak, az irányítás gördülékeny, a grafikát teljesen személyre szabhatjuk, az optimalizáció remek, a gépigény baráti, az akció során elenyésző mennyiségű hibával találkozunk, a golyók nem vesznek el a szerverek hálózati problémáiban, a játékmenet átgondolt, a pályadesign passzol a játék nyújtotta lehetőségekhez, és úgy általában igazán élvezetes lett ez az „aquatic royale”.

Ráadásul az eddig megjelent konkurensekhez mérten nem csak sokkalta jobb a lootolással és az akcióval töltött idő aránya, de a játékmeneti szabályok mélyvízbe dobása is remekül sikerült. A PUBG-hez hasonlóan a felvehető eszközök hatékonyságát itt is három különböző szintre osztották. A szokásos golyóállómellény, táska és sisak mellett viszont találhatunk békatalpakat is, melyek nagyobb sebességet kölcsönöznek búvárjainknak.

A legtöbb eszköznek az átkonvertálása is igazán szórakoztató és ötletes lett; az életerőt nyújtó energiaitalok helyett itt gyógyítógázt találhatunk, amit oxigénpalackunkba nyomva regenerálhatjuk magunkat, kezdéskor pedig egy gránátvető segítségével három különböző lőszert lőhetünk ki; egy víz alatti fáklyát, ami felderíti környezetében az ellenséget, továbbá egy, a tintahalak védekezéséhez hasonló tintagránátot, mely füstgránátként funkcionál, illetve a „chumnade” töltényt. Utóbbi nem más, mint véres cápaeledel, amivel az ellenségre uszíthatjuk a mélység rémisztő fenevadjait, legyen szó akár tigriscápáról vagy fehér cápáról.

A battle royale-játékok központi eleme a folyamatosan szűkülő pálya, melyet itt egy cápaháló biztosít, amin a cápák folyamatosan áttörnek, így időről időre egyre kisebb területen úszkálhatunk csak biztonságban. Amennyiben a biztonságos zónán kívülre kerülünk, úgy folyamatosan vadabbnál vadabb cápák ronthatnak ránk, melyek előbb vagy utóbb a vesztünket okozzák. Emellett itt is megtalálható a „red zone” jelenség, mely ebben ez esetben azt jelenti, hogy a biztonságos területen időnként egy B-2-es lebombáz egy teljes sávot, hogy felrázza az egy helyben bujkálók pulzusát.

A pálya rejtette veszélyek és mélységek is remek hangulatot kölcsönöznek a játéknak, érezni lehet, hogy nemcsak annyi történt, hogy a hagyományos egysíkú játékteret egy vízalattira cserélték, hanem az egészet egy 360 fokos battle royale-élménnyé változtatták. A hatalmas terek, a hínárszigetek, korallzátonyok, hajóroncsok és a tengerfenékbe mélyedő titkos tengeri kutatóbázisok környezete egyszerre hátborzongató és izgalmas.

A játék a csapatalapú túlélésre lett kihegyezve, ám sokszor előfordul, hogy a program nem talál elegendő csapattagot a számunkra, ilyenkor a csapatból hiányzó búvárok után plusz bónuszt kapunk a teljesítményünk szerint. Ezen a ponton érdemes kiemelni a játék matchmaking rendszerét, mely ugyan hatékonynak mondható, ám igencsak furcsára sikerült; előfordul, hogy 12 személlyel már elindítja a játékot, máskor pedig még 40 fővel is további játékosokra kell várni. A rendszer ugyanis figyelembe veszi a játékosok aktivitását, így, ha túl sokat kellene várni a 100 fő összegyűjtésére – mely a jelenlegi pici játékosbázis esetében gyakori helyzet –, akkor kevesebb emberrel indítja el a meccset, amiben ennek megfelelően gyorsabban szűkülnek a biztonságos területek, hogy ne érezzük olyan égető hiányát az óriási létszámnak.

A látványt illetően a Last Tide kísértetiesen hasonlít a már jócskán korosodó Depthhez, ami azért is érdekes, mert a fejlesztők az egészet átültették az Unreal Engine 4-re. Ettől függetlenül a vizuális élmény még így is képes tökéletesen hozzájárulni a játék atmoszférájához, és meglehetősen egyedi összhatásához. Persze azért a Last Tide közel sem tökéletes. Az egész játékot áthatja két igazán jelentős probléma.

Az egyik, hogy a műfajából eredően már az első belépés után olyan érzésünk van, mintha rögtön ismernénk az egész játékot, és ugyan a vizes témának megfelelő átalakítások jól sikerültek, de viszonylag kevés olyan komolyabb meglepetéssel találkozhatunk, ami ne csak az első pár kör erejéig nyűgözne le. A másik probléma pedig, hogy játék közben könnyen elkapja az embert az érzés, hogy egy „B-kategóriás” játékkal játszik. Például amikor a víz felszíne felett is néha láthatunk oxigénbuborékokat, vagy amikor észrevesszük, hogy nincsen semmilyen kommunikációs lehetőség a játékban, könnyen megkérdőjelezzük a készítők alaposságát.

Összességében tehát a játékot a helyén kell kezelni; és mint indie készítésű battle royale-játék erőteljesen kiemelkedik a mezőnyből. A tengeri élővilág, az állandó cápatámadások, a 360 fokból érkező veszély néha olyan izgalmas tud lenni, hogy a piacvezető játékok is joggal irigykedhetnek rá, ugyanakkor a 12,49 eurós árával, és pár ezres játékosbázisával nyilván nem érdemes elvárnunk tőle, hogy az AAA-kategóriás színvonalat hozza minden pillanatban. Viszont ha a készítők a jövő nyárra kitűzött végleges verzióig ugyanilyen tempóval frissítik a játékot, akkor mindenképpen egy remek alkotással fogunk gazdagodni. Csak legyen hozzá játékos egy év múlva is…

A játék várhatóan 2019 nyarán jelenik meg PC-re.

1.
pjoco
Azért 12 játékosért kár volt tesztet írni. :D Az összes ilyen BR próbálkozás 1-2 héten belül instant bukás. Fear the Wolves, The Culling, Island of Nyne meg a többire már nem is emlékszem mind elhasaltak. Black Ops talán megtartja majd az embereket de az se tuti. PUBG saját magát teszi tönkre lassan nem csoda apad a játékos létszám igaz nagyon lassan szóval nem kell félteni még. Fornite meg csúcson van az biztos de egyszer azt is megunják talán. Az Ingyenes Ring of Elysum ha európában is megjelenik végre, akkor talán összeszed pár ezer embert de szerintem ott is kipukkad a lufi hamar.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...