2018 legjobb játékai - szerintünk

Link másolása
Az olvasói szavazást követően a Gamekapocs szerkesztőségének tagjai is összerakták a maguk minilistáját: lássuk, hogy melyek voltak íróink kedvenc játékai a tavalyi esztendőben!

A listák természetesen maximálisan szubjektívek, és bár mutatnak némi átfedést az olvasói szavazás eredményeivel, az összeállításukkor az volt a cél, hogy az adott szerkesztő véleményét tükrözzék. Lássuk, hogy mely játékok voltak a legmaradandóbbak számunkra 2018-ban!

barackostej kedvencei

1. Detroit: Become Human

Talán az idén megjelent rengeteg zseniális PS4-exkluzív között picit elveszett a Detroit, de számomra az idei év legjobb élményét adta. Már a '99-es Omikron óta hatalmas rajongója vagyok a Quantic Dreamnek, és ezúttal sem csalódtam bennük. A sztori a legjobb sci-fi klasszikusokat idézi, játékmenet terén pedig a csapat legpolírozottabb művével van dolgunk. Összességében egy picit talán elmarad a Heavy Raintől, de számomra 2018-ból így is a legemlékezetesebb játék marad.

2. Marvel's Spider-Man

Idén újabb instant klasszikussal gazdagította az Insomniac Games a PlayStation-exkluzívok listáját. A Pókember-játékuk elképesztően jól működik, nagyon régen találkoztam olyan open world játékkal, amiben ennyire kevés üresjárat lett volna. A sztori remek, grafika terén pedig a generáció egyik legjobbja.

3. Into the Breach

Ez az alig pár száz megás körökre osztott stratégia nagyon elcsavarta a fejemet ebben az évben. A Switchnek hála szinte bárhová magammal tudtam hurcolni, így szerintem ezzel a játékkal töltöttem a legtöbb időt 2018-ban. Hihetetlen, de még ennyi idő után is találok benne újdonságot vagy kihívást, mindenképpen az év legjobbjai között a helye.

fojesz kedvencei

1. God of War

Egy percig sem volt kérdés, hogy melyik lesz a 2018-as év játéka számomra: a God of War egy minden szempontból tökéletesen összepattintott mestermű, amely ráadásul úgy értelmezi újra a klasszikus sorozatot, hogy arra egy rajongó sem panaszkodhat. A játékmenet hibátlan, a narratíva érdekfeszítő, az audiovizuális élmény pedig még egy mezei PS4-en is tökéletes. Ha kérhetném, ne kelljen ennyit várni a folytatásra, Barlog úr!

2. Marvel’s Spider-Man

Álmaim Pókember-játékát szállította tavaly az Insomniac. Oké, sok formabontó ötlet nincs benne, de tudjuk jól, hogy akkor sem triviális jó open-world címet fejleszteni, ha majd’ minden mechanikát feltaláltak már előttünk. Márpedig a Marvel’s Spider-Manből semmi nem hiányzik, annak pedig külön örültem, hogy pont annyi tennivalót tettek bele, amennyi kényelmesen és szórakoztatóan teljesíthető. Nem csoda, hogy mindenki platinázta!

3. A Way Out

A fenti két alkotással ellentétben az A Way Out már korántsem hibátlan darab, de mindig vannak olyan játékok, amiket egy jó ötlet visz el a hátán. Josef Fares kooperatív módra kihegyezett akció-kalandjátékának mindenképpen érdemes adni egy esélyt, ha rá tudtok áldozni egy szabad délutánt valamelyik hozzátartozótokkal vagy barátotokkal, az első végigjátszás iszonyú jó móka lesz - számomra pedig az év egyik legjobb játékélménye volt.

sirdani kedvencei

1. Frostpunk

Az idei év első helyezettje számomra egyértelműen a Frostpunk. A This War of Mine alkotással a 11 bit studios csapata már bebizonyította, hogy atmoszférateremtés tekintetében még a legnagyobb stúdióknak is van mit tanulnia tőlük, és ezt az adottságukat sikeresen ültették át az RTS játékok világába, melynek eredményeként létrejött a Frostpunk. A fagyos steampunk világban játszódó bázismenedzselős stratégiai játék a műfaji sztenderdekhez mérten nemcsak szellemi kihívást hordoz magában, hanem erőteljesen képes átadni üzenetét a nép és a vezetők, illetve az emberek és az eszmék kapcsolatáról is. Az már csak hab a tortán, hogy a játékot a fejlesztők nem hagyták magára, folyamatosan érkeznek a nehezebbnél nehezebben túlélhető új küldetések, sőt, az ünnepek alkalmával még egy Karácsonyi ének ihlette kiegészítő is befutott!

2. Warhammer: Vermintide 2

Ugyan az első helyről nálam lecsúszott, de 2018-ban a legtöbb időt mégis a Warhammer: Vermintide 2-vel töltöttem el. A sötét mágiában, bátor lovagokban és önfeledt patkányirtásban gazdag co-op alkotás legnagyobb erénye számomra az, hogy a meglehetősen egyszerű irányítás ellenére több száz óra után is érezni lehet, hogy bizony még mindig van mit tanulni ahhoz, hogy profik legyünk. Hiába érjük el hamar a legmagasabb szinteket, ugyanis a nehezebb fokozaton bőven rejtegetnek még billentyűzetcsapkodós kihívásokat a patkányhordák.

3. A Way Out

Az alig 5-6 óra alatt könnyűszerrel kijátszható co-op akció-kalandjáték rövidsége ellenére az egyik legszínesebb játéka 2018-nak; szökés a börtönből, autósüldözés, tolókocsiverseny a kórházban, mexikói leszámolás és még vadvízi evezés is vár a játékosokra. Persze, ha csak ennyiről lenne szó, akkor még közel sem kerülne fel a listám harmadik helyére, ám a játékmenetileg és történetileg egyaránt hatalmas csavarokkal felépített mesteri befejezés miatt mégis képes a Hazelight Studios alkotása kiemelkedni az osztott képernyős játékok piacáról, és egy olyan egyedi alkotásként megvetni a lábát, melyet évekkel később is élmény lesz újra elővenni.

szlav kedvencei

1. Red Dead Redemption 2

Nem nagy meglepetés, de a Red Dead Redemption 2 engem is teljesen levett a lábamról. A western játékok műfaját mindig is kiaknázatlannak éreztem, hiába jött a Gun, vagy a Call of Juarez. Aztán 2010-ben megérkezett a Red Dead Redemption, én pedig csak tátottam a számat. Azóta vártam egy hasonlóan nagyszerű második részre, a Rockstar Games pedig nem okozott csalódást. Arthur Morgan kalandjait a The Witcher III és a Skyrim mellett még hosszú évekig fogom a nyílt világú játékok etalonjaként emlegetni.

2. Sea of Thieves

Ez egy megosztó választás lesz, mert maga a játék is nagyon megosztó. Továbbra is azt vallom, hogy egyedül szinte élvezhetetlen, barátokkal, fix legénységet alkotva azonban egészen zseniális a Sea of Thieves! Nagyon specifikus körülmények kellenek ahhoz, hogy igazán klikkeljen a dolog, viszont ha ezek adottak, akkor egyszerűen fantasztikus lehetőségeket nyújt a kalandozáshoz. Érdemes kiemelni, hogy a Rare egész évben nagyon becsületesen szállította az ingyenes tartalmi frissítéseket, így ha márciusban emiatt okozott csalódást, akkor bátran adjatok neki még egy esélyt!

3. Dead Cells

Rengeteg nagyszerű játékhoz volt szerencsém az idén, de volt egy cím, amihez újra és újra visszatértem. A Motion Twin a roguelike akció-platformerek talán eddigi legjobbját hozta el a Dead Cells formájában. A játékmenet pörgős, a nehézségi görbe meredek, de mégis fair, minden a helyén van ahhoz, hogy újra és újra elindítsunk „még egy utolsó menetet”. Még szerencse, hogy nincs Nintendo Switchem, mert tényleg soha nem tudnám letenni.

zoenn kedvencei

1. Red Dead Redemption 2

Látható, hogy szörnyen kiszámítható az első két hely sorsa - közülük is magasan kiemelkedett a Rockstar vadnyugati alkotása. Lehet persze szidni, amiért kevésbé lett realisztikus, mint vártuk, a fegyvereink sem mennek tropára és a lövöldözés is fapadosnak hat már a műfajban, de annyira árad belőle a hangulat, ami miatt simán belecsúszott már több mint 100 órám. Elképesztő a sztori és a szinkron minősége, de amikor éppen nem küldetést teljesítettem, hanem mondjuk éppen egy legendás vadat hajtottam, rám esteledett, tábort vertem és merengtem az élet nagy dolgairól. Tavaly esélye sem lett volna a The Legend of Zelda mellett, de így még a hiányosságaival együtt is hatalmas élményt nyújtott a Red Dead 2.

2. God of War

Az istengyilkos Kratos stílust és mitológiát váltott, amely határozottan jobban áll neki, mint amikor még egy félelmet nem ismerő spártai harcos volt. Most már van vesztenivalója, hiszen ott van neki fia, akivel közös kalandra indult a zord skandináv vidéken. A SIE Santa Monica úgy rúgta be újra a sorozatot, hogy nem söpörte le az asztalról az örökségét, a tempóból és epikusságból is visszavettek a sokkal személyesebb sztori és az apa-fiú kapcsolat kedvéért. A taktikus harc, a rengeteg emlékezetes helyszín, és nem utolsó sorban Mimir megunhatatlan mondái miatt az új irányt vett God of War számomra szilárd hivatkozási alapként vonult a történelembe.

3. The Forest

Ha kiszámolom, melyik játékkal töltöttem a legtöbb időt 2018-ban, akkor az Endlight Games horrorelemekkel megszórt túlélőjátéka kerülne ki győztesen. Bár a felütésből még nem is sejtettem, de roppant érdekes sztorija van a The Forestnek. Egy repülőgép-szerencsétlenség után ott találod magadat egy vészjósló rengeteg közepén, gyermekedet elrabolták, ráadásul vérszomjas kannibálok lesnek rád a fák között. Ám a kaland közben megtalált nyomokból lassan kiderül, mi folyik pontosan a barátságtalan vidéken. A kezdeti menedékünk folyamatosan bővül, idővel már komplett erődítményt barkácsolhatunk magunknak, mindenféle cseles tákolmánnyal és csapdákkal verhetjük vissza a mutáns szörnyek támadásait. Ha az emberségünk csökken, megfőzhetjük áldozataink testrészeit, groteszk totemoszlopokat emelhetünk. Az igazi főszereplő persze maga az erdő, minden hátborzongató neszével és megannyit titkot rejtő barlangjával együtt.

Kapcsolódó cikkek

23.
23.
Back2U
#21: Azért volt unalmas számomra, mert egyszerűen nem éreztem semmi késztetést arra hogy tovább haladjak. Az irányítás nem volt rossz, bár nekem a régiben jobban tetszett, a story hiányzott, az első se arról volt híres de legalább adta alám a lovat hogy verem le a blacklistes versenyzőket. Itt talán a 8. most wantedig mentem el, mert semmi kedvem nem volt.
22.
22.
shatterhand
Forest?
Long dark, meg subnautica is jobbnak tunik. Foleg mikor azt latom a Forestben hogy farönköket ciprl egyedül a jatekos. Long dark ehhez kepest realista szimulátor. Subnautica meg latvanyos viz alatti vilagaval tud elvarazsolni.
21.
21.
shatterhand
#11: 12es unalomdömling? Bocs,de pl a 2005höz képest mindenben több. Autolog2.0 folyamatos versenyt ad, online multi, idojaras, napszakvaltas. Nincs folyton garazstöltés.
Ami miatt a 2005 még mindig népszerű az a retró élmény, meg a 2000es evek tuningfestős maniaja.
Hot pursuit 2010 is zseniális volt. Csak nem volt benne matricazas es emiatt a napellenzős fanok mar huztak is le. Mindegy,hogy mi volt maga a jatek, milyen az autolog rendszer, a multi, a nyitott vilag ismert minden addigi nfs helyszínnel. Nincs matrica? Már szar. A legjobb mikor az undergroundot kezdik nevezni nfs origonak. Veletlenul se azt ami mar elotte evekkel sikeres volt.
20.
20.
kastorhun
Nem sok új játékkal játszottam idén, mondjuk a gépem nem valami nagy szám.
De az idén játszottak között talán az Evoland 2 volt a kedvencem, a második pedig az Ancestors Legacy, a harmadik pedig a Northgard.
19.
19.
RangerFox
#18: Legjobb játék: God of War
Legjobb élmény: Detroit
Legszórakoztatóbb játék: Spider-Man
Honorable mentions: AC ODyssey, What Remains of Edith Finch, A Way Out
17.
17.
Back2U
#16: Egyedül a grafika kelt már kicsit kopottas hatást, de hamar meg lehet szokni.
16.
16.
Batman
#11: Azt én minden évben kijátszom, legjobb arcade autókázás ever
14.
14.
Back2U
#13: Valahogy a stílus. Nyilván nem szar, az én skálámon 6-7.
13.
13.
zoli12i
#12: Az még oké, hogy nem a kedvence, de hogy 6-7 pont ?
12.
12.
Back2U
#10: Nekem unalmas volt. Jobban élveztem a God Of Wart, bár nekem az se lett a kedvencem, egynek elment, 6-7 pontos volt, a Red Dead pedig havernál van már régóta. Vajon megköveznek érte hogy nem a kedvencem a GOW?
11.
11.
Back2U
Nagyon gáz ha nekem még idén is a Need For Speed Most Wanted volt a legjobb játék? Természetesen a 2005-ös, nem a 12-es unalomdömping, a detroit, és a civilization 6 mellett.
10.
10.
ollie92
zoenn egy kúltúrember. Remekül összefoglalta miért a RDR 2 az ász.
6.
6.
Stranger
A Frostpunk kifejezetten olyan játék amit még 10-15 év múlva is tolni fognak remaster vagy remake nélkül. A többi hypeolt GOTY pedig rég el lesz feledve.
2.
2.
Back2U
Mielőtt t. kamgecam és duken kolléga ideér, még előttük elmondom a mondanivalójukat, hogy ne kelljen koptatni a billentyűzetet:

LÁTJÁTOK HIGY SZÁMÍTANAK AZ EXKLUZÍV CIMEK, ENNYI NEKÜNK VAN IGAZUNK, CSAK A SONY, ÉS HAJRÁ EXKLUZÍVOK, AZ EMBER EXKLUZÍV CÍMEK MIATT VESZ KONZOLT!!!!4!!!4!!

Remélem meg tudtam óvni a billentyűzeteteket, és valósan írtam le a gondolataitokat.
1.
1.
Yanez
Nem kérdés, a God of War nálam is az év játéka, bár sok tavalyi címmel még nem játszottam. Bár úgy gondolom ez a tény akkor sem változna.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...