Worms Rumble teszt

Link másolása
A Team17 csapata gondolt egy nagyot, és a Worms Rumble-ben elhagyta a korábban már rongyosra játszott körökre osztott harcrendszert, hogy a helyét egy jóval frissebb és legalább annyira jól működő valós idejű háború vegye át.

A Worms-sorozatot senkinek sem kell bemutatni, hiszen a kukacok harca már több mint 20 epizóddal büszkélkedhet. Ezek nagy része a kétdimenziós körökre osztott harcra épült, ami mind a mai napig jól is működik, de sajnos idővel megfáradt kicsit a formula, a Team17 csapata ezért fogta, és a kukacokon, valamint a fegyvereken kívül szinte mindent kidobott az ablakon, hogy alaposan leporolva és egy teljesen újragondolt játékmenettel megspékelve küldje vissza őket a harcmezőkre.

A Worms Rumble tehát szakít a hagyományokkal, méghozzá több ízben is. Elsőként említeném, hogy a harcok menete ugyan két dimenzióban maradt, viszont immár valós időben zajlik, azaz nincs időnk kimérni a szelet és tökéletesen becélozni a többieket, mindent a pillanat hevében kell kiviteleznünk. Ennek hála az összecsapások sokkal pörgősebbek lettek, így akkor is simán beugorhatunk pár kör erejéig, ha nincs sok időnk játszani. Másodszor pedig elhagyták a korábban védjegynek számító helyi többjátékos módot, így az online csataterekre terelve a kukacharcot.

Utóbbira az alaposan megújított játékmenet miatt volt szükség, hiszen ezúttal egyetlen kukacot irányítva egyedül vagy akár csapatban kell legyőznünk a többieket. Összesen három játékmódot kapunk, amikben egyszerre harmincketten viaskodhatunk a győzelemért. A Deathmatch sima öldöklés, adott idő alatt kell a lehető legtöbb gyilkosságot begyűjteni, a másik két játékmód azonban már sokkal érdekesebb. A Last Worm Standing és a Last Squad Standing ugyanis a battle royale-mód itteni megfelelője - előbbinél egyedül, míg utóbbi esetében egy csapattal együtt kell győzedelmeskednünk a többi kukac felett. Sajnos ez nemcsak leírva tűnik kevésnek, ráadásul nem is mind érhető el rögtön, ugyanis az első pár szintet kötelezően Deathmatch módban kell meglépnünk.

Természetesen a megannyi akció közben a különféle eszközök keresése sem maradhat el, amiket ládákból, esetleg más játékosoktól szerezhetünk meg. Ezek között számos régi ismerős visszatér, de a felhozatal lehetne sokkal bővebb is, mivel az egyelőre elérhető tíz fegyver elképesztően kevés.  Azonban nemcsak halálosztó cuccokat találhatunk szanaszét heverve, hanem különféle élettöltő csomagokat, sőt pár mozgást elősegítő alkalmatosságot is, amikkel könnyedén meglephetjük az ellenfeleket, és pillanatok alatt eljuthatunk a korábban elérhetetlennek tűnő helyekre.

És ha már a helyszíneknél tartunk, akkor essen szó ezekről is. A pályák meglehetősen változatosak lettek, ráadásul többszintesek és hatalmas kiterjedésűek, így érdemes gyakran igénybe venni a különféle lifteket, szellőzőket, vagy épp a teleportkapukat. Ugyan az alapszerkezetük érthető okokból nem rombolható, azért így is akad pár tárgy, amit a meccsek előrehaladtával darabokra szedhetünk. Sajnos azonban a fegyverek esetében tapasztalható karcsú felhozatal itt is tetten érhető, hiszen csupán háromféle területen apríthatjuk egymást, amik hiába jól összerakottak, elég gyorsan megunhatóak.

Ahol viszont nem spóroltak a fejlesztők, azok a különféle skinek, amiket a játékban való fejlődésünk közben oldhatunk ki magunknak. Rengeteg ruhadarab és egyéb kiegészíthető nyitható ki a kis kukacunk számára, amiket a meccsek alatt befolyt pénzösszegekből vásárolhatunk meg. Ezek mellett még a fegyvereinket is csinosítgathatjuk, szóval lehetőség akad bőven, ráadásul a fejlesztők elmondása alapján később még alaposan bővülni fog a felhozatal.

A játék szerencsére remekül hozza a Worms-hangulatot, mind látvány, mind pedig hangok terén. Sajnos azonban a külcsín mellett már akadnak komolyabb gondok is. A bugokat ezúttal sem ússzuk meg, ami viszont komolyabb probléma, hogy az instabil szerverek miatt gyakran dob ki minket a meccsekből a játék, amivel így az éppen aktuális haladásunk is elvész. Ez könnyedén elveheti az egyszeri játékosok kedvét, reméljük, a jövőben találnak rá valami megoldást, mert ezáltal sokszor élvezhetetlenek az amúgy jópofa összecsapások.

A Worms Rumble hatalmas érdeme, hogy a körökre osztott harcrendszert maga mögött hagyva remekül újította meg a már unalomig ismert játékmenetet. Az előzetes trailerek és infók alapján sok keményvonalas rajongó legyintett, viszont végül a Team17-nek lett igaza, és egy olyan epizódot tettek le az asztalra, ami remekül frissíti fel a sorozatot. Sajnos azonban az élmény nem éppen tökéletes, amiről leginkább a szervergondok és a tartalmi hiányosságok tehetnek, de ha később kijavítják a hibákat, és kap pár új játékmódot, valamint pályát, akkor már senki sem mondhat nemet a 15 eurós vételárra. Ugyan a széria rajongói szinte biztos nem fogják benne megtalálni a számításaikat, aki azonban nyitott az újdonságokra, és a kukacokat sem veti meg, az remekül fog szórakozni a társaságukban.

A Worms Rumble-t mi PC-n teszteltük, de emellett megjelent még PlayStation 4-re és PlayStation 5-re is - a játék a PlayStation Plus-előfizetők számára ingyenes a hónapban.

3.
3.
DarkLord
#2: Local multi tényleg jó móka volt, de így 40 felett már nem hiszem, hogy vonzana :D
2.
2.
Heldengeist
#1: Nem értek egyet. A klasszik 2D-s részek local multiban a mai napig jók. Úgy a mai napig sem teszi félre az ember. De ez a játék tényleg local multiban működik igazán, és manapság, még amikor épp nincs járványos agysorvadás, akkor sem szívesen találkoznak már az emberek (lusták elmenni egymáshoz?) és inkább ugranak be valami online multiba.
1.
1.
DarkLord
Megmondom az őszintét, hogy a Worms jó volt régen és bármikor jött ki egy új rész az ember, azért kipróbálta, de azonnal félre is tette és inkább jó volt azt megtartani az emlékekben, hogy régen jó játék volt és nem lerombolni ezt a megmaradt emléket. Így vettem anno azt hiszem a Worms Battle Pack-ot, amiben benn van jó pár játék és azzal el voltam, ha kukacoskodni akartam.

Ezt a részt kipróbáltam a béta alatt és mondom nem nagy durranás meg ez is unalomba fog fulladni esetleg még nem is veszik meg az emberek, akkor vetettem fel, hogy ez a játék csak, akkor lenne win-win, ha ps plus-ba beledobnák. Nos így lett és bár a béta alatt nem nagyon merültem bele, mert kevésnek éreztem azt kell mondanom, hogy most szívesen játszom vele. A pályák tényleg hatalmasak és jól átgondoltak , eddig csak 2 pálya volt, de pont tegnap érkezett a Dock pálya, ami szintén jóra sikerült. Összeségében nagyon hangulatos kis játék lett és végre átlépték a régi formátumot. Ennek így van létjogosultsága a piacon, mert szórakoztató. Persze kell, majd bele több pálya is, de gondolom ezek szép lassan, majd áramolnak a játékba és nem hagyják sorsára. Egy nagy negatívum viszont van az fps az sokszor elképesztő annyira beakad a játék, hogy az már fájdalmas, pedig egy ilyen játéktól nem szabadna. Jó egyszerre 32 ember írtja egymást, de hatalmas a map így nem az van, hogy a 32 ember egy helyen tömörül és robbantgat, hogy megfogná a játékot. Ezen még kellene gyúrni, hogy simábban fusson. Most jobban elszórakozok vele, mint a Fall Guys-szal.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...