Need for Speed: Most Wanted Need for Speed történelem

  • Írta: Daks
  • 2005. július 13.
Link másolása
A Need for Speed széria immáron 10 éve uralja a játékpiacot. Emlékeztek még az első részekre? Nosztalgiázunk együtt!

1994: Road & Track Presents: The Need for SpeedA széria első darabja '94-ben debütált 3DO és SAT konzolokra, majd rá 2 évre a PC-s verzió követte. Vérbeli szimulátor volt, olyan grafikával és élménnyel, melyet előtte is és utána is kevesen tudtak utolérni. Az NFS stílust teremtett, példát mutatott, irányt adott. Gondoltátok volna ekkor, hogy még 10 részt készítenek belőle? :)


Ugrás a galériához

1997: Need for Speed II.
A második részben már egy kicsit elszaladt a ló fejlesztőkkel. A szimulátor jellegét teljesen elveszítette, vérbeli ütlek-váglak arcade autóversenyt csináltak a stuffból. Arcade tulajdonságainak köszönhetően az első résznél jóval nagyobb sebességérzetet nyújtott, és irányítani is könnyebb volt. Az autók felhozatala is érdekesen alakult: a luxus sportkocsik mellett lehetett dinoszauruszt, iskolabuszt meg UFO-t is vezetni (természetesen a megfelelő cheat kódok beütése után). Picit komolytalan lett, de anno nagyon jól tudtunk vele szórakozni.

 Ugrás a galériához

1997: Need for Speed II. Special EditionMég ugyanebben az évben kiadták a második rész feljavított változatát, mely immáron támogatta az akkoriban újdonságnak számító 3D gyorsító kártyákat is. Ha jól emlékszem 1-2 bónusz autó is járt a második kiadáshoz.


 Ugrás a galériához

1997: Need for Speed: V-RallySzintén '97-ben debütált a kizárólag PSX-re megjelent V-Rally is, mely csak nevében hasonlított az NFS-hez. Én lemaradtam róla, de állítólag nagyon pocsék volt...


 Ugrás a galériához

1998: Need for Speed III. Hot PursuitA széria harmadik része ismét hatalmas ugrás volt a stílusban. Ekkor már előtérbe kerültek a manapság trendi és iránymutató illegális versenyek, lévén a Hot Pursuit játékmódnak, melyben rendőrök elől kellett menekülni. Az arcade elemeket továbbra sem vetkőzte le, de talán így volt az igazi. A harmadik rész kiemelkedő volt a moddingolás szempontjából: több ezer házilag készített autó, pálya, skin és miegymás keringett a neten, sőt bárki egy notepad-dal és egy painttel készíthetett magának saját verdákat.

 
Ugrás a galériához

1999: Need for Speed: High StakesAz Európában Road Challenge néven megjelent negyedik rész ismét megdobta az NFS hírnevét. Végre volt sofőr az autóban, volt roncsolódás, sőt megjelentek az első tuning elemek is: karrier módban egy maghatározott skálán updatelhettük a járgányt a bajnokságból befolyt pénzünkből. Sajnos a készítők elnyomták az előző részben sikeres könnyű moddingolhatósági lehetőséget, így ehhez már nem lehetett letölteni annyi plusz járgyányt...


 Ugrás a galériához

1999: Need for Speed: V-Rally 2A rally játékok szerelemesei sem unatkozhattak '99-ben. Megjelent a V-Rally második része, szintén PSX konzolra. Elődjéhez hasonlóan ez sem aratott osztatlan sikereket, így az NFS (végre) felhagyott a rally stílussal.


Ugrás a galériához

2000: Need for Speed: Porsche UnleashedNem az első, de nem is az utolsó unikum az NFS felhozatalában. Az Európában Porsche 2000 néven futó új játékban kizárólag Porsche-k volánja mögé ülhettünk. A kezdeti riadalmakkal ellentétben ez mégis kellemes meglepetést okozott mindenkinek: az autógyár összes piacra került  "termékét" kipróbálhattuk erákra bontva. Minden autóhoz több perces videónapló tartozott régi felvételekkel és teljes technikai adatokkal.


Ugrás a galériához

2001: Need for Speed: Motor City OnlineKizárólag online játszható NFS epizód, mely ismét felzavarta a darázsfészket. Mindenki tűkön ülve várta a játékot, de amikor megjelent hatalmas pofára esés lett a végeredménye. Az MCO új trendet akart felállítani a veterán autók beiktatásával, de ez keveseknek jött be. A játék félkész állapotban jelent meg, a szerverek elhanyagoltak voltak, a technika kiforratlan, és a net is gyenge. Tovább tetézte a problémákat az izmos havidíj és a közösség egyre csökkenő lelkesedése. Az EA hamar bezáratta az MCO szervereket, azóta mindenki próbálja elfelejteni a széria fekete bárányát.


Ugrás a galériához

2002: Need for Speed: Hot Pursuit 2A néhány kisebb kitérő után az NFS végre visszatért a modernkori luxus sportautókhoz, azon belül is a harmadik rész által elindított illegális versenyekre. Nagyon nem volt semmi olyan új tulajdonsága, mely kiemelkedő lett volna, de azért ez a rész is remekre sikeredett!


Ugrás a galériához

2003: Need for Speed: CollectionAz első NFS collector's edition, sajnos a teljesség igénye nélkül. Tartalmazta az NFS2:SE, a Hot Pursuit, a High Stakes, a Porsche Unleashed és a Hot Pursuit 2 epizódokat.

2003: Need for Speed: UndergroundAz Underground stílust teremtett, melyet azóta is rengetegen próbáltak lemásolni, több-kevesebb sikerrel. A Halálos Iramban című filmben megismert tuningolt utcai verdákkal kellett illegális versenyeken részt venni, sőt végre mi is keményen beleszólhattunk az autók kinézetébe. Rengeteg módja volt a tuningolásnak, verdánkat a legapróbb részletekig testre szabhattuk. További érdekesség, hogy immáron nem különálló pályák voltak, hanem egy nagyváros arra kijelölt útvonalain róhattuk a köröket.


Ugrás a galériához

2004: Need for Speed: Underground 2Az előző rész is keményen megdobta az EA bankszámláját, de a legsikeresebb az Underground 2 lett. Elődjéhez hasonlóan ismét saját tuning kocsikat kellett gyártani, mellyel majd részt vehettünk a futamokon. Meglepő újítás a karrier részében volt: a futamokat nem sorban kellett megcsinálni, hanem a városban furikázva keresgélhettünk éppen szervezés alatt lévő versenyeket. Az Underground sikerén felbuzdulva még több játék jelent meg hasonló témában, de egyik se tudta utolérni a nagytestvért.


Ugrás a galériához

2004: Need for Speed: Underground RivalsÚjabb Underground epizód a Sony apró kézikonzoljára, a PSP-re. Hagyományos NFS:U nem sok extrával.

2005: World of Need for Speed
Idén júniusban megjelent collector's edition, mely tartalmazza a High Stakes, a Hot Pursuit 2, a Porsche Unleashed és az Underground 2 epizódokat.

2005: Need for Speed: Most Wanted
A Most Wanted várhatóan szakítani fog az Underground által megkezdett, de mostmár kissé megkopott érdeklődésnek örvendő éjszakai illegal versenyek világával és végre ismét a régi jó megszokott NFS stílust képviseli. Igaz továbbra is lehet majd tuningolni, de már nem ez lesz a középpontban. Visszatérnek viszont a Hot Pursuit-ból megismert és imádott rendőrös játékmódok, de továbbra sem lesznek változatos, egzotikus helyszínek: otthonunk ismét egy nagyváros lesz, de végre lesznek napszakok is, így nem kell majd mindig a korom sötétben taposni a gázpedált.


Ugrás a galériához

Következtő oldal: szerkesztői vélemények >>>

Szerkesztői vélemények:

Daks: "Az NFS mindig is a kedvenceim közé tartozott, a V-Rally-n és az MCO-n kívül mindegyiket toltam több-kevesebb ideig. Örök favorit a Hot Pursuit, rengeteg időt töltöttem vele: a cars könyvtárban vagy 150 autó csücsült, volt Batmobile, Misterious Machine, meg minden őrültség amit csak el tudtok képzelni..."

Isaac: "Hát ha van valaki, akire azt lehet mondani, hogy nem szimulátor rajongó, az én vagyok. Ennek ellenére többször is felpakoltam a gépre a sorozat különböző részeit. A játékélményekből azonban nem sok maradt meg, egyedül a pursuit mód bevezetése, amikor rendőrök vs. játékosok móka megy, na az nagyon megfogott. Az Underground epizódoknál leesett az állam ugyan, de aztán hamar meguntam..."

MikeReem: "A Need for Speed sorozattal én a második rész megjelenése után ismerkedtem meg. Akkoriban fergetegesnek számított a grafikája, no és valószínűleg mindenkiben megmaradt a zenéje. Az ezt követő részekkel - melyek az alap NfS hangulatot adták vissza – elég sokat játszottam, de azt éreztem, minden rész egyforma, már újítani sem nagyon tudnak. Aztán a két Underground rész új fejezet volt, megváltozott mindenkiben a róla alkotott kép. Számomra a Need for Speed név egyenlő a felhőtlen száguldozással, az utóbbi időkben pedig a tunningolás teljes tárházával."

Myko Alto: "1995-ben csak csodálkozni és nézni tudtam nagyokat, amikor egy kedves barátom megmutatta nekem a „tuti lehalsz Emi, olyan baró autóversenyes játékot mutatok neked" felvezető után a Need for Speed első részét. A grafika valami csodaszép volt, a töltőképeken szebbnél szebb járgányok voltak és amint beültünk a kocsikba, a száguldozás és sebességérzés még soha nem ismert mértékben turbózta fel az adrenalin szintünket. Ez igen nagy szó volt, hiszen mi még Pit Stop, Pole Position, Test Drive (mindez Commodore 64-en) cimű alkotásokon nőttünk fel, így az NFS eléggé formabontó volt akkoriban.
Az következő NFS áradatra már annyira nem emlékszem, ugyanis igen kevés rész fogott meg annyira, mint az első, de azért megemlíteném itt a Need for Speed III: Hot Pursuit-et, amiben először jelentek meg azok a fránya rendőrök, igen sok kellemetlen percet szerezve nekünk, viszont annál nagyobb őrült meneküléses száguldozásokat előidézvén! Emellett ami még tetszett, az a Porsche Unleashed volt, de innentől kezdve az egész széria nem igen fogott meg. Kezdett olybá tűnni nekem, hogy csak a rókabőr lehúzása már a lényeg, minél több pénzt kipörgetni a névből, de emellett semmi érdemleges változtatást és újítást nem eszközöltek a készítők, legnagyobb bánatomra.
Mígnem aztán eljött az az időpont, ami szerény jellemzéssel újraírta az autós játékok fogalmát, hiszen az eddig még nem nagyon ismert gyorsasági autók illegális világába kalauzolt el minket, ez lenne az NFS: Underground. No ez a rész már igencsak méltó volt a nagy névhez, mind kinézetre, mind játékélményre. Stílust teremtett, amit persze megpróbáltak követni, de nem igazán készült számottevően jó alkotás, így szerintem a mai napig egyeduralkodóként csücsül a trónján, egészen addig, míg le nem teszteljük a következő generációs NFS alkotást, a Most Wanted-et."

Shifty: "Ha arcade autóverseny játékok, akkor NFS, és ezek közül az indító első rész valamint a második rész volt számomra meghatározó. A sorozat harmadik darabja is bejövős volt, de az azt követő epizódokkal valahogy már nem voltam megbékélve. Számomra túl csicsás lett az egész, amely hatására elvesztette régi varázsát a sorozat. Talán a Most Wanted kárpótol minket."

Zoenn: "Csípem az NFS-szériát, mert számomra mindig egyet jelentett a minőségi autóversenyes programokkal. Azok közé a szerencsés egyedek közé tartozok, akik beszerezték a sorozat eddig megjelent összes epizódját. A legelső rész nekem nagyon bejött, sőt a Porsche Unleashed-del is kellemesen elszórakoztam, de a többiek – köztük a Hot Pursuit 2 és az Underground I.- inkább csak az egyszer végigjátszandó, aztán könnyen elfelejtendő darabokhoz soroltam. Ellenben az Underground 2 sokunkhoz hasonlóan engem is megfogott, köszönhetően a szabadon bejárható városnak és a kismillió tuning lehetőségnek – elég sokáig fenn figyelt a gépemen. Az NFS família tagjai a PC-re kapható legjobb arcade stuffok közé tartoznak,  zenéjük önállóan is hallgathatóak, ellenben a tipikus hibák (autók nem törnek, a többi jármű kidolgozása elnagyolt) sokat rontottak az összképen. Viszont az Most Wanted-től úgy látszik ismét össze fogjuk magunkat pisilni a gyönyörűségtől, az aprólékos megjelenítéstől és a brutális hanghatásoktól már most borsózik a hátam."

Kapcsolódó cikkek

1.
1.
tasika
hol vannak a kódok??????????????????????????????????????????????????????????????????????????,



Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...