Microsoft Flight Simulator teszt (Xbox Series X/S)

  • Írta: szlav
  • 2021. augusztus 2.
A Microsoft Flight Simulator PC-s változata egy évvel ezelőtt hagyta el a kifutópályát, most pedig megérkezett a teljes Földet felölelő repülőprogram újgenerációs konzolokra szabott verziója is - lássuk, milyen lett a végeredmény!

Kevés játékot sorolnék a valóságos csoda kategóriájába, de a Microsoft Flight Simulator abszolút megüti ezt a lehetetlenül magas szintet – nem véletlen, hogy tavaly SirDani kollégánk a tesztjében kereken 10 ponttal jutalmazta az alkotást. Az Asobo Studio gyakorlatilag a kezünkbe adta az egész világot, amit aztán úgy repülhettünk körbe, ahogy csak a kedvünk tartotta. Az egyetlen bibi csupán az volt, hogy viszonylag kevesen hagyhatták el a kifutópályát optimális körülmények között, hiszen a játék még a legerősebb PC-konfigurációkat is rendre leizzasztotta. Milyen esélye lehet hát egy ilyen program ellen egy újgenerációs Xboxnak, amit a Microsoft egy fél videokártya áráért veszteget a boltokban?

Megelőlegezem a választ: a Microsoft Flight Simulator Xbox Series X-en is éppen olyan lehengerlő élményt nyújt, mint egy erős számítógépen, ráadásul Series S-en sem lehet okunk a panaszra. A két újgenerációs konzol erősebbike 4K-ban és a PC-s változat maximális grafikai beállításihoz hasonló vizuális körítéssel tárja elénk a végtelen fellegeket, azt azonban hozzá kell tenni, hogy a Digital Foundry mérései szerint a végső felbontást 1440p-ről skálázza fel a masina. A Series S ezzel szemben 1080p-vel, némileg csökkentett látótávval és kissé maszatosabb 3D-s környezeti elemekkel nyitja a hangárajtókat, az összkép viszont itt is remek. Mindkét konzol 30 fps-es képfrissítési sebességet produkál, amely az új generációban ugyan eléggé rendhagyó, de egy komótos repülőszimulátornál mégis bőven elegendő.

Szintén szokatlan kissé, de abszolút érthető, hogy a Microsoft Flight Simulator az első olyan újgenerációs játék, ahol komolyabb töltőképernyőkre kell számítanunk. Egy Xbox Series X és egy PlayStation 5 boldog tulajdonosaként szinte már el is felejtettem, hogy milyen érzés akár félpercet elidőzni a főmenü és a játék között, ezeket a sorokat írva pedig már hallom is, ahogy a messzeségben felsír a világ legkisebb hegedűje. Akárhogy is, amikor már kifutópályán vagy a fellegek közt találjuk magunkat, egyből szertefoszlanak ezek az apró bosszúságok, hiszen a játék szenzációsan fest, a teljesen kötetlen repülési élményhez pedig nincs hozzáfogható.

Kissé tartottam attól, hogy problémás lesz a játék irányítása egy hagyományos kontrolleren, hiszen mégiscsak egy valódi szimulátorról van szó, de az Asobo Studio ezen a fronton is hozta az elvárható maximumot. Egy aprólékosan személyre szabható, segédletekkel és automatizálható rendszerekkel kiegészített irányítási sémát kapunk, melynek már az alapbeállításai is olyan remekül kézre esnek, hogy egy rutinos játékosnak nem sok gondja lehet azzal, hogy a levegőben tartsa a repülőgépét. Természetesen, ha egy fokkal komolyabban vesszük a dolgunkat, akkor billentyűzetet vagy akár teljes HOTAS-felszerelést is rádrótozhatunk a konzolra, így nem lehet rossz szava a megszállott fotelpilótáknak sem.

Nyilvánvaló, hogy a konzolos port megalkotásakor a stúdió óriási figyelmet fordított arra, hogy minden alapfunkciót kényelmesen elérjünk kontrolleren is, de túlzás lenne azt állítani, hogy kényelmes dolga lesz annak, aki kontrollerrel is teljes szimulátorélményre vágyik. Egy könnyed sétarepülés során vígan elrepkedhetünk a házunk felett, és még a két aprócska analóg karral is elég precíz az irányítás ahhoz, hogy átsuhanhassunk a Golden Gate alatt, de ember legyen a talpán, aki egy Boeing Intercontinental masszív műszerfalát végigkattintgatja a kontroller nehézkes kurzorjával – nem lehetetlen feladat, csak nem éppen kényelmes.

Lassan már egy éve, hogy megjelent a Microsoft Flight Simulator PC-s változata, amely egyben azt is jelenti, hogy a konzolosok máris az azóta megjelent frissítésekkel vághattak neki a világ körüli útjuknak. Ebbe természetesen beletartozik az eddig megjelent öt nagy World Update is, amelyek a Bing topográfiai térképeit és az Azure AI 3D-s terepmodelljeit számos régióban új, részletgazdag látványelemekre cserélték. Kifejezetten látványos ez, ha a főmenüből elérhető Discovery Flights opcióit választjuk. Ezek a kézzel válogatott szcenáriók egyből a világ legszebb és legérdekesebb tájaira dobnak be minket, így megcsodálhatjuk a riói naplementét, Gíza hatalmas piramisait vagy éppen a Yosemite Nemzeti Park gyönyörű hegységeit.

Ezek mellé kapunk egy részletgazdag oktatómódot, számos leszállási kihívást és néhány előre megtervezett sétautat, az én kedvencem azonban mégis a hagyományos World Map maradt, melynek segítségével a világ bármelyik pontjára ellátogathatunk. Teljesen szürreális érzés volt, amikor a kedvenc balatoni szórakozóhelyemről elindulva elrepültem Budapestig, ahol majdhogynem bekacsintottam a saját ablakomon, majd a Duna vonalát követve leszálltam az Óbudai-szigeten, képzeletben frászt hozva az összes fesztiválfazonra.

A Microsoft Flight Simulatornak egyszerűen nincs párja a piacon. Ha csak egy kicsit is érdekel benneteket a repülés vagy csupán a titeket körülvevő világ, akkor mindenképp tegyetek vele egy próbát! Az Asobo Studio mindent megtett azért, hogy a komolyabb pilóták mellett még a kevésbé gyakorlott játékosok is otthon érezhessék magukat a fellegek közt, az Xbox Game Pass szolgáltatásának hála pedig nem is kell komolyabban a zsebünk mélyére nyúlnunk azért, hogy részese lehessünk ennek az utánozhatatlan élménynek.

A Microsoft Flight Simulator a PC-s kiadást követően Xbox Series X-re és Xbox Series S-re jelent meg. Mi Xbox Series X-en teszteltük a játékot.

Kapcsolódó cikkek

8.
GAMEROD
#6: Azt sokan megköszönnénk :)
7.
dareal
#2: ahogy GAMEROD is írta, azért az egész világot lemodellezni képtelenség lett volna.
photogrammetry sceneryként az egész világot meg képtelenség megcsinálni - még, de idővel úgyis meglesz :)) - , illetve alacsonyan repülve szerintem eléggé gáz a photogrammetry scenery.
valamelyik world update-be úgyis benne leszünk, szerintem Debrecen is kap némi szeretetet! :) (addig marad a HVFR :))
6.
dareal
#3: megoldom, megpakolom a balcsit :)
Dunára is rakok valami static hajókat, de lesz/van valami addon, ami a hajókat, hajózási útvonalakat berakja. xplane-re is van ilyen, azzal még a kompok is a helyükre kerülnek és közlekednek is - arra is figyeltek, hogy ne tanker hajó legyen a komp, hanem tényleg komp :)
5.
GAMEROD
A játékról pedig annyi, hogy várni kell néhány évet hogy kiforrja magát, több éves fejlesztési ütemtervek vannak még hátra, lesznek benne még vonatforgalomtól kezdve kondenzcsíkokon át minden. Jelenpillanatában buta mint a sár. Legalapabb kameranézetek, kamerás követések hiányoznak, nincs flight recorder - pedig ez már alap volt az előző részeiben, az AI Control tök hülye még mindig, kevés polgári repülőgéptípus. Azért már egy A330, A380 elvárás lenne, és a régi klasszikusok is. Persze most is beszerezhetőek innen-onnan, de csak konvertált vackok. Egyszóval kellenek még az évek. A legutóbbi frissítés pedig pff.. inkább nem mondok semmit, a teljesítmény jobb lett ugyan, de bosszantó dolgokat is okozott.
4.
GAMEROD
#2: Európa még nincs olyan szinten kidolgozva mint az USA, csak mesterségesen generált épületek. Évekig folyamatosan jönnek majd a WorldUpdate-k. Egyébként a lent említett HungaryVFR-ben benne van Debrecen is.
3.
GAMEROD
#1: Olyasmivel lehetne bővíteni esetleg a HungaryVFR-t, hogy a Balatonnál, meg a Dunán előforduljon néhány hajó? Mostanában szeretek a Balaton környékén repkedni, de zavaró hogy tök üres, hiába van 100-as értékre állítva. Érdekes hogy az FSX-be sikerült generálni minden vízbe hajóforgalmat. A tengerparti részeken pedig már megfelelő moddal valós menetrendszerinti hajók járnak valós külsővel.
2.
Samu
Nekem ez egy nagy csalódás, SS-en. nagyon elnagyoltak a városok, pl. Debrecenben hiányoznak a templomok, stb. minden csak messziről mutat jól. Néha jó körözni egyet, de azt a 100+ giga helyet másra is fel tudom használni, úgyhogy törölve lesz. De jó, hogy a GP miatt kipróbálhattam!
1.
dareal
rajta vagyok, hogy megkapjam a marketplace accountomat, amint az megvan, gőzerővel elérhetővé tesszük a HungaryVFR-t Xbox-ra is :) ingyenes kiegészítő!
addig kis kedvcsináló hozzá:

https://flightsim.to/file/397/hungaryvfr-fs2020

LHSim LHBP reptér érkezőben van Xbox-ra, ez utóbbi fizetős! :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...