Na jó, az ár miatt igen. De persze még mielőtt belevágnánk a részletekbe, fontos leszögezni, hogy az LG csúcskategóriás monitora elsődlegesen a profi tartalomgyártókat célozza, és nem feltétlenül a játékosokat. A félelmetes színtartománya és pontossága miatt egyszerűen több, mint tökéletes választás lehet bárkinek a saját stúdiójába, legyen szó akár videóvágásról, profi fotós utómunkálatokról vagy bármiféle grafikus projektről. A monitor egy amolyan első fecske feelinggel is rendelkezik, hiszen a PC-s OLED-monitorok régóta várt elterjedése mostanra már csak idő kérdése, és tesztünk főszereplője lényegében az első igazi lépcsőfoka ennek a folyamatnak. Éppen ezért tűnt kihagyhatatlan húzásnak, hogy megnézzük, mit is remélhetnek a játékosok a jövő monitorjaitól.
Több oka is volt annak, hogy az OLED technológia idáig nem tört be a PC-s szegmensbe. Ezek közül a legismertebb jelenség a képernyő beégése volt (ami például a Windows tálcája miatt különösen problémás lehet), de mellette fontos szerepet játszott az általában 39 inch feletti gyártási méret, illetve a szubpixelek speciális elrendezéséből fakadóan az OLED-képernyők többsége olvasásra sem kifejezetten jó, mivel a betűk megjelenítése általában közel sem kristálytiszta.
Az LG és a JOLED vállalat összefogásával viszont úgy néz ki, hogy végre változik a helyzet. A 32 inches méretével és a sokat sejtető UltraFine OLED Pro fantázianévvel érkező, ám a szürke hétköznapokban csak LG 32EP950 néven futó monitor az LG TV-kre jellemző WOLED (ahol az egységesen fehér OLED szubpixeleket különböző színszűrőkkel látják el) technológia helyett már az RGB OLED felállásra építkeznek. Ez a fejlesztők reményei szerint nem csak a beégés problémakörére lesz jótékony hatással, hanem jobban meg fog felelni a monitorokkal szemben állított általános elvárásoknak is - ráadásul mindezt 31,5 inches méretben!
De hiába az újdonság ereje és a tény, hogy az LG 32EP950 súrolja a másfél millió forintos árat, a tesztpéldány megérkezése után váratlanul puritánnak tűnt a csomagolás és maga a monitor külső fizimiskája is. Mondjuk a csavarhúzó nélküli intuitív összeszerelés, és a könnyedén állítgatható talp ad némi prémium hatást, viszont a képernyő formavilága meglepően egyszerű, és a kávákat sem nevezhetjük éppen vékonynak. Az igazat megvallva a monitor bekapcsolása után sem lesz első pillanatra az az érzésünk, hogy wow, itt most egy hatalmas generációs ugrásnak lehetünk szemtanúi.
Ez persze nem feltétlenül a monitor hibája, hiszen az IPS-paneleknek hála láthattunk már eddig is gyönyörű színeket, a VA-paneleken magas kontrasztot, és a TN-panelek óta már a 4K és a gyors képfrissítés sem igazán nevezhető exkluzív tulajdonságnak. A szóban forgó monitort leginkább úgy lehetne összefoglalni, hogy összegyúrja az összes technológia előnyeit, és azokat mindenféle negatívum nélkül tálalja. Így talán már érthető is, hogy az álleejtő élmény elmaradása mellett mégis miért nem szabad leírni a monitort.
Az LG új készülékét szinte tényleg akármilyen szögből nézhetjük, a színek nem torzulnak, a kontraszt is tökéletesen megmarad. A 10 bites 3840x2160 képpontos panel minden körülmény közt tűéles, nincs ghosting, nincs elmosódás, nincs IPS glow vagy bármiféle halvány fényfolt, sosem láttam még olyan képernyőt – legyen szó akár TV-ről, akár monitorról –, ami ilyen mértékben képes lenne ennyire homogén módon megjeleníteni a színeket. Ha például egy egész képernyős fehér képet nézünk, akkor a színek nem kezdenek el látható módon elváltozni a monitor sarkai vagy szélei felé még a legcsekélyebb mértékben sem. Ráadásul a masina nem úgy működik, mint valami kiállítási tárgy, ami képes szép színeket keverni, de aztán ezzel kifújt, és az akció tempója már túl gyors neki… Sőt, épp az ellenkezője! Az 1 ms válaszidő is és a roppant alacsony input lag lényegében pont az jelenti, hogy játék esetén is csak élményt tartogat a monitor, mintsem megkötéseket.
Ó, és a színpontosság! A széles színterjedelem (DCI-P3 99% és Adobe RGB 99%) és az 1:1000000 kontrasztarány miatt a színek ragyogóak és markánsak, mégsem túlszaturáltak, az egész valahogy egyszerre színpompás és mégis természetes hatású. Sok monitornál oda szokták írni a hivatalos leírásába, hogy ezzel a géppel végre úgy nézheted a filmeket és úgy játszhatod a játékokat, ahogyan azt az alkotók megálmodták. Talán ez az első monitor, aminél ezt el is lehet hinni. A legszebb az egészben pedig az, hogy nem kell semmivel babrálnunk, az összeszerelés alig egy perc, a gyári kalibrációt pedig tökéletesen belőtték. Ha valaki mégis állítgatni szeretne, az azt is megteheti a már jól megszokott LG-féle menürendszerben, ahol nyolc előre összeállított profil közül választhatunk.
Játékos szempontból a legnagyobb ütőkártyát számomra a pixelszintű fénytompítás jelentette. Ez azt jelenti, hogy minden egyes pixel esetében külön szabályozható a fényerő, így a hagyományos LCD-panelekhez képest nem csak a dinamikatartomány lesz jóval szélesebb, hanem egyetlen apró világító pont miatt nem fog oda is beszivárogni a háttérvilágítás halványan derengő fényfátyla, ahol annak semmi keresnivalója sincs.
Ennek az előnyei leginkább a sötétebb játékokban volt kamatoztatható; a frissen megjelent Sniper Elite 5-ben például míg a német mesterlövészeket a régi IPS-monitoromon játszva legszívesebben szemműtétre küldeném, amiért nem vesznek észre a teljesen világos „sötét” zugokban, addig az OLED-monitoron már jól látható, hogy a sötétben bizony tényleg sötét van. Ha pedig fogjuk magunkat, és az IPS-monitoron úgy állítjuk a fényerőt és a kontrasztot, hogy a sötétség ugyanúgy valóban sötét legyen, akkor azt vesszük észre, hogy a világos részek eltorzulnak, és a sötétebb részekben pedig el-el tűnnek az apró részletek. Azt pedig talán már le sem kell írni, hogy melyik monitor az, amiben valóban „fáj”, ha előttünk robbantanak a korom sötétben egy villanógránátot…
A rengeteg pozitívum mellett azonban az LG 32EP950 tartogat két nagyobb hiányosságot is, melyek ugyan nem világrengetőek, ám azért érdemes őket megemlíteni. Az egyik a 60 Hz-es képfrissítés, amihez egy 144 Hz-es monitor után egészen nehéz visszaszokni, de persze nem lehetetlen, illetve a tartalom előállításhoz talán annyira nem is nélkülözhetetlen funkció. Ami viszont fájóbb pont, az a fényerő. Hagyományos SDR-tartalmak esetében a 250 nit teljesen okés, viszont HDR-tartalmaknál a monitor egyszerűen nem elég világos ahhoz, hogy tényleg 100 százalékban élvezhető legyen egy-egy sötétebb film vagy játék. A Dűne HDR-es verziója ugyan nem súrolta a nézhetetlenség határát, ám az ideális élmény mégiscsak fényévnyi távolságra volt.
Szóval mi a végszó? Hát nem más, mint hogy az LG 32EP950 egy páratlan monitor minden tekintetben. Az éles kép, a brutális kontraszt és az átlag felhasználó számára is feltűnő óriási színtartomány együttesen tényleg egy olyan élménnyel kecsegtetnek, melyet nem nagyon kaphatunk meg más monitoroktól. Csak hát igen, kérdés, hogy szükségünk van-e játékosként minderre? Ha egymás mellé tesszük ezt a monitort, és egy felső-közép kategóriás IPS-monitort (esetemben például az LG 27GL850-B-t) akkor egy egészen ellentmondásos helyzetbe kerülünk. Míg az OLED-es panelt a tartalomkészítőknek gyártották, addig az utóbbi IPS-es monitor a fogyasztókat célozza meg. És ez esetben az IPS a maga túlszaturált, kevésbé pontos színeivel és alacsonyabb kontrasztjával nyilván távolabb áll attól, ahogyan a játékok világa a valóságban festene, viszont lehet, hogy mégis jobban hasonlít arra, amit elvárnánk egy játéktól.
Kicsit olyan, mint a stúdió-fejhallgatók esete, amik a legtöbb fejhallgatóhoz képest sokkal tisztábban szólnak minden frekvencián, és részletesebben, valamint pontosabban adják vissza a művészek eredeti szerzeményeit, ám ha csak élvezni szeretnénk a zene hallgatását, akkor mégsem a legjobb opciók. Az LG csúcskategóriás monitora is szinte minden részletében remekül teljesít, viszont akinek a játék vagy a filmezés az elsődleges, az sokkal jobban járhat egy negyedennyibe kerülő eszközzel. Viszont esetünkben nem is annyira a konkrét monitor, mintsem inkább a hamarosan PC-n is hódító technológia az, ami izgalmas. A 32EP950 ugyanis bebizonyította, hogy tényleg a küszöbön áll az OLED térhódítása, és ha egy picit odafigyelnek a játékosok igényeire (vagyis elbúcsúzunk a 60 Hz-től, megemelik némileg a fényerőt, és a színpontosságot beáldozzák az árazás oltárán) akkor már tényleg karnyújtásnyira kerülünk minden játék legfőbb álmától: egy tökéletesen működő kompromisszummentes gamer monitortól.
Kapcsolódó cikkek
TV-t nem 2 évre vesz az ember. A mostani is már vagy 6-7 éve megvan (sima FHD 3D lcd 60hz) Szóval nekem a Qled is biztos előrelépés lenne és legalább nem kéne rettegni a beégéstől.
Szerk: Ja azt hittem ezt tesztelik... C1 már őskövület egynek elmegy
Beégés az sajnos nem mindig ugyanúgy történik van hogy sose ég be amíg használja valaki évekig ,de olvastam olyat is hogy volt alig pár hónap után...Mivel sosem volt OLED-em így nem is tudom a garancia kiterjed-e erre vagy sem..ha nem az gáz
Amúgy én ezt mindig is furának tartottam. A 2015 óta használt Galaxy Tab S1-embe a mai napig nem égett bele mondjuk a Chrome url sávja, pedig elég sok éve netezek rajta.
TV-t se vettem még pedig már elkélne a konzolokhoz de fog a fene 300k-t kiadni érte.. majd ha leszívárog 200k körülre belépek az OLED táborba... 10 év múlva talán...
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.