Resident Evil 4 - Separate Ways DLC teszt

Link másolása
A tavasszal megjelent Resident Evil 4-remake DLC formájában folytatódik: a rajongók számára már ismerős, Separate Ways című játékmódot dolgozták át egy teljes kampánnyá a fejlesztők.

A Capcom korábbi újrázásaihoz hasonlóan az idén tavasszal megjelent Resident Evil 4-remake is remekül sikerült, az eredetihez képest azonban hiányzott egy darabka a történetből. A cselekményt Ada Wong szemszögéből elmesélő epizód anno az alapjáték részét képezte, a kiadó azonban úgy döntött, hogy ezúttal külön DLC-csomagként kívánja értékesíteni a történetszálat. Emiatt talán felszaladhat egyesek szemöldöke – megjegyzem teljesen jogosan –, de a végső produktumot látva bizton állíthatom, hogy teljesen korrekt a 10 dolláros/eurós vételár, amit elkérnek érte.

Az eredeti Resident Evil 4-ben a Separate Ways című minikampány egyfajta extraként nyílt meg a fő sztori után, ahol Ada Wong szemszögéből ismerhettük meg az eseményeket. A remake azonos címen futó friss DLC-je esetében ezt a történetszálat dolgozták át a fejlesztők. Míg az alap Leon-kampány során csak elvétve találhattunk átírt sztorielemeket, ezúttal jobban belenyúltak az alapanyagba a fejlesztők. Az eredeti Separate Ways átvezetőket és boss fightokat is csak alig-alig tartalmazott, az új csomag azonban simán odatehető Leon sztorija mellé ilyen szempontból. A cselekmény rengeteg extra jelenettel bővült, és amellett, hogy megismerhetjük Ada sztoriját, a sorozat rajongói egy raklap utalást és easter egget is kaptak a DLC-ben. Híresen rideg főhősnőnk ráadásul szerethető és izgalmas személyiséget kapott a kiegészítőben, így igazán öröm volt nézni a főleg Luisszal és Weskerrel folytatott párbeszédeket. Az eredeti esetében alig kétórás játékidő itt simán 4-5 órásra is elhúzható, szóval abszolút nem arról van szó, hogy a Capcomos srácok egy anno extra játékmódként funkcionáló történetet próbálnak 10 euróért lenyomni a torkunkon.

Ada meséje ráadásul határozottan feszesebb tempót kínál, mint az alapjáték. Mivel a cselekmény Leon érkezése előtt veszi fel a fonalat, majd egészen a szigeten kibontakozó fináléig követi is azt, muszáj volt feljebb csavarni a tempót, hogy minden jelenet beleférjen ebbe a pár órába. Emiatt talán egy icipicivel tagoltabbnak tűnhet Ada kampánya, azonban erre is kapunk magyarázatot. Wong kisasszony csáklyavetőjének köszönhetően nagyjából Batmanként közlekedik a vidéken, így gyorsabban jut át az olyan akadályokon, amik esetében férfi főhősünk kerülőutakra kényszerült. Szórakoztató volt megismerni a történet másik oldalát, remek munkát végeztek az írók, a két cselekmény végül nemcsak hogy kerek, de még az eredetinél is kerekebb történetet alkot.

Az említett csáklya egyébként a játékmenet során is bevethető: bár általában csak szigorúan a kijelölt részeken tudjuk majd használni, a harc közben azért hasznos társunknak bizonyul: egy gombnyomásra odahúzhatjuk magunkat a rémségekhez, hogy aztán egy jól irányzott rúgással kiiktassuk őket. Hasonlóan minimális újítás a nyomozó mód aktiválása, ahol egyfajta kiterjesztett valóságban követhetjük valakinek a nyomait. Mivel teljes mértékben szkriptelt mikor kapcsolható be a játék során, igazán nem is nevezném valódi újdonságnak ezt a funkciót – inkább egy nem túl jól kidolgozott narratív elem.

Ezen kívül egyébként nem igazán kapunk új funkciókat a játékmenet esetében, sőt, azt is hozzá kell tennem, hogy rengeteg helyszín ismerős lesz az alapjátékból. Persze mindig csavarnak rajta egyet a fejlesztők valamilyen megkavart ellenfél típussal vagy puzzle-vel, hogy ne tökugyanolyan pályákon bóklásszunk, de azért picivel több egyedi helyszín nem ártott volna meg a csomagnak. Az a kevés új pálya azért kárpótol valamelyest: a fejlesztők egészen az eredeti, 2004-es játékig visszanyúltak, így a remake-ből kihagyott helyszínek végül mégis visszaköszönnek majd, csak ezúttal a DLC-ben – ötletes húzás, meg kell hagyni.

Szerencsére Ada történetének esetében kimaradnak a Leon kampányban oly bosszantó Ashley-t kísérgetős részek, így könnyen elmerülhetünk feszesebb tempóra kapcsolt kampányban. Unatkozni egy pillanatig sem fogunk, az alapjátékban imádott, precízen megkomponált, izgalmas akciójelenetek pedig ezúttal is könnyen a képernyő elé tapasztják a játékost. Bár a remake esetében a lopakodás nem volt kötelező, néhol elkerülhetetlenné vált, ha lőszert szerettünk volna spórolni. Igaz, a DLC esetében is van lehetőség osonása, ezúttal azonban úgy éreztem simán átléphető ez a fajta megközelítés, és nem szükséges óvatoskodni. Az ellenfél típusok mind-mind az alapcsomagból lettek átemelve, így egyedül a boss fightok során szembesülünk majd új rémségekkel.

Ránézésre talán picit lehúzás szagú lehet a Separate Ways, elvégre a 2004-es, PS2-es játékban az alapcsomag része volt Ada kalandja. A fejlesztők azonban kitettek magukért, és rendesen átdolgozták a Resident Evil 4 másik sztorivonalát. Érdekfeszítőbb átvezetőkkel, új bossokkal, kiegészített cselekménnyel és párbeszédekkel kényeztetik a rajongókat ebben a csomagban, így ha bejött a tavasszal megjelent remake, mindenképpen less rá a DLC-re is!

A Resident Evil 4 - Separate Ways PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra, valamint Xbox Series X/S konzolokra érhető el. Mi az utóbbi platformon, Xbox Series X-en teszteltük.

3.
3.
Nothing
Kellően tartalmas, izgalmas és szórakoztató lett, csak azért illett volna alapból a pakkban lennie ahelyett, hogy fizetős extraként árulják.
2.
2.
Nothing
#1: Ne legyél túlságosan kétkedő, mert én speciel szeretem azt a részt, és tuti nem vagyok egyedül. :) Jó kis akciós, hentelős szint az (igaz, nem kimondottan életszerű, dehát láncfűrészes zombikkal hadakozni sem az), én sajnálom, hogy kihagyták.
1.
1.
xsbrx
Tetszett hogy végre a korábbi helyszíneknek is lett értelme (pl. lézerszoba), illetve hogy azt a bizonyos boss-t is szépen beépítették a sztoriba, és nem csak úgy random megjelent mint az eredeti Resi 4-ben.
A DLC-vel együtt most már csak 1 helyszín maradt ki a remakeből, bár kétlem hogy bárkinek hiányozna hogy Ada-val egy hadihajót süllyesszünk el.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...