Caribbean Legend teszt

A több, mint 11 éve vízre bocsátott Sea Dogs: To Each His Own már a maga idejében sem volt egy sétagalopp, konkrétan minőségben meg sem közelítette a széria csúcsának számító, Pirates of the Caribbean néven megjelent második részt. A Bethesda égisze alatt 2003-ban kiadott kultjáték annak idején számos kellemes napot okozott nekem és barátaimnak, akikkel együtt szeltük keresztül-kasul a karib-tengeri térséget. Multi híján suliban beszéltük át, hogy ki mit talált, kivel mi történt a nyílt vízen, hogy aztán egymás beszámolói alapján haladjon tovább a „közös” történetünk. Ennek hála számos hihetetlen élménnyel lettünk gazdagabbak, mindeközben pedig folyamatosan egyre több titkot fedeztünk fel a hatalmas szigetvilágban. Örök emlékek ezek, amik esetében jóval relevánsabb lett volna egy felturbózott újrakiadás, de a Blackmark Studios máshogy döntött és mi csak áldhatjuk az eget, hogy a gyönyörű pillanatok megerőszakolása helyett másba törölték bele a mocskos csizmájukat.

A Caribbean Legend ebből kifolyólag alapból hendikeppel indul, hiszen már az eredeti alapanyag sem volt kiemelkedő, de még ezt is sikerült megfejelni a fejlesztőknek, akik szinte minden egyes elemet változatlanul hagytak. Így van, a Blackmark Studios fogta a 2012-ben kiadott Sea Dogs: To Each His Own játékukat és pár kisebb újdonságot belepakolva, szinte teljesen változatlanul kiadták. Ez már rögtön a belépés után nyilvánvaló lesz, ahol bár kaptunk pár új játszható karaktert, többnyire a korábbi Sea Dogs részekből átemelve (akikkel csak szabad módban kalandozhatunk, a sztori kizárólag a régi részben is helyet kapó főhős kiváltsága), de maga a játék többi része semmit sem változott. Ugyanazok a menük várnak ránk ugyanolyan grafikai megvalósítás mellett, ami már annak idején is idejétmúltnak hatott, hát akkor mit mondjak rá most.

Nincs mit szépíteni, ocsmány, de a legszebb az egészben, hogy még így is képes beakadni, kifagyni, vagy úgy bebugolni, hogy dobhatjuk ki az egész mentésünket az ablakon. Apró tanács: ha lesztek olyan hülyék, mint én és fedélzetre pattantok, akkor gyakran tenyereljetek a gyorsmentésre, ugyanis a játék rendszerei bármikor képesek beakadni, de olyan is többször előfordult velem, hogy a küldetéshez szükséges NPC, vagy tárgy egyszerűen nem jelent meg a helyén. Szerencsére volt korábbról egy mentésem, aminek tizedszeri betöltése megoldotta a problémát, bár így visszatekintve jobb lett volna hagyni az egészet a francba.

Természetesen a stúdió a játékmenethez sem nyúlt hozzá érdemben, azaz kiválasztott hősünkkel küldetéseket teljesítve kell szépen lassan felépíteni a környék legnagyobb kalózbirodalmát. Az ehhez vezető út, legalábbis ami a szabad módot illeti, teljesen ránk van bízva, ha szeretnénk szívességeket teljesítünk, esetleg kereskedésből szedjük meg magunkat, de természetesen a magára hagyott vitorlások vegzálása is sikerre vezethet minket. Idővel fejlődhetünk, jobb hajókat és fejlesztéseket oldhatunk fel, legénységet toborozhatunk, sőt, akár még egy saját kis kolóniát is megalapíthatunk, ahol további lehetőségek nyílnak meg számunkra. Elsőre egész élvezetesnek hangzik nemigaz? De, csak sajnos ez egyrészt mind az eredeti játék ismérve, másrészt a Caribbean Legend ott csáklyázza meg a szórakozásunkat, ahol csak tudja.

A fentebb már emlegetett ocsmány látványvilág egy dolog, hiszen attól még, hogy valami úgy néz ki, mint egy elfertőződött nyílt seb, még el lehetne vele szórakozni. Itt azonban erről szó sincs, mert egyfelől a korábban ecsetelt bugok, akadások és fagyások Damoklész kardjaként lebegnek felettünk, másrészt hősünk, illetve hajónk terelgetése elképesztően körülményes. Főszereplőnk például alapból nem tud oldalazni, csak ha kardot ránt, olyankor viszont a többi mozgásirány kavarodik meg, aminek rendszerint halál lesz a vége. Szintén idegesítő, hogy az alapból használt TPS nézet a kinyitható ajtók közelében mindenféle indok nélkül fix kamerára vált át, aminek következtében garantáltan meg leszünk keveredve és rendszerint csak körbe-körbe vergődve próbálunk valahogy eljutni ahhoz az átkozott kilincshez.

Ezen a nyakatekert gombkiosztás sem segít, amit ugyan át tudunk állítani a menüben, de mivel rengeteg cselekvésre kell kényelmesebb megoldást találunk, idővel mindenképpen rá leszünk kényszerítve az olyan, más játékokban agyonhasznált lehetőségekre, mint például a Page Up, az Insert, vagy éppen a teljes numerikus billentyűzet. Igazán „élvezetes” ennyire kézreálló módon használni a klaviatúrát, őszintén szólva nem is tudom, kinek a sírása volt hangosabb a nyílt tenger meghódítása közben, az enyém, vagy az ujjaimé. Zokogásunkat egyébként semmi sem fogja elnyomni, mivel a játék hangeffektjei hihetetlenül szegényesek. Bárhol is legyünk, szinkron és környezeti zajok egyáltalán nincsenek, ennek hála szinte végig síri csendben futkorászunk és hajókázunk oda-vissza, amit egyedül a tíz másodperc alatt monotonná váló zene igyekszik feldobni valamicskét, hozzáteszem, sikertelenül.

És akkor ezek után, egy ilyen fércmunka árnyékában a készítőknek volt pofájuk fellőni egy patreont, ahol a nagyobb befizetések ellenében játékbeli előnyökhöz juthatunk. Egy egyszemélyes játékban! Olyan finomságokat szerezhetünk így meg, mint a statisztikáink újraelosztása, új, máshogy elérhetetlen fegyverek, egy teherbírást növelő talizmán, vagy épp 3, teljesen egyedi, csak ily módon feloldható Steam Achievement. Gondolom ezután senkit sem fogok meglepni azzal, ha azt tanácsolom, hogy nagy ívben kerüljétek el ezt a játéknak csúfolt borzalmat, aminek egyetlen célja a kalózműfaj szerelmeseinek arcátlan lehúzása. A legrosszabb az egészben pedig az, hogy nem ezt ígérték nekünk. Egy teljesen új játékról volt szó, nem arról, hogy a fejlesztőcsapat fogja az előző sikertelen próbálkozását és majdhogynem változatlanul újra kiadja. Nem tudom, mi volt ezzel a valódi tervük, de nekem valami nagyon bűzlik a Caribbean Legend körül és egyáltalán nem lennék meglepve, ha a későbbiekben az ügyeletes szervek kicsit jobban is átvilágítanák ezt a lékektől hemzsegő hajótestet.

A Caribbean Legend február 15-én vált elérhetővé, kizárólag a Steamen keresztül.