World of Warcraft: The Burning Crusade

  • Írta: fojesz
  • 2006. január 8.
Link másolása
Teljességgel nyugodtan állíthatom azt véleményem szerint, hogy eleddig a Blizzard nem adott ki kezei közül nem 100%-os programot. Warcraft, Diablo, Starcraft – ki esetleg nem hallott volna e játékokról, pótolja lemaradását a World of Warcraft-tal, mindenidők legjobb MMORPG-jével, illetve hamarosan annak első kiterjesztésével.
Hatalmas koponya lehetett az a forma, ki kitalálta az MMORPG játékokat, illetve az a személy, aki megálmodta a méltán népszerű Warcraftot egy ilyesféle gamma formájában. A világ egyik legnépszerűbb játéka Amerikában 13 hónapja (tavaly novemberben), míg Európában (illetve így kicsiny hazánkban) idén január, február tájékán indult útjára. Nem olyan régen számoltunk be Nektek arról, hogy a WoW-nak mintegy 5 millió előfizetője van – a játék sikereket halmoz sikerekre, s ez így lesz még pár évig biztosan, míg újabb és újabb kiegészítők jelennek meg hozzá. Az első expanzióról több pletyka, híresztelés szólt, mint a Barátok Közt idei szezonjában lejátszott részekben: sőt, Zoenn még előzetest is össze tudott állítani a leghivatalosabbnak tűnő addon-ról, a Third Crown-ról. Végül mindenre fény derült – ilyen címet nem készített a Blizzard, s jó ideig nem is fog. Ellenben később megérkezett a bejelentés (ezúttal a fejlesztők szájából), hogy készül az első adalék imádott WoW-unkhoz: a Burning Crusade. Megjelenési dátumról még nem szóltak a hírek, körülbelül 2006 végére várjátok a BC-t.



Mint kiegészítő, a Burning Crusade is rengeteg hatalmas újítást fog tartalmazni: új területeket, továbbá két új játszható fajt is! A hordások oldalán a Blood Elfeket próbálhatjuk majd ki, kik különösen kötődnek az Undead-ekhez, főként az Undead-ek vezetője, Slyvanas révén, aki korábban is elf volt. A fejlesztők szerint a Blood Elfek kedvelt kasztjai közé fog tartozni a Mage, Priest, Warlock, illetve esetleg a Warrior. (Mellékes információként jegyezném meg, hogy új kasztok nem lesznek a kiegészítőben, s a közeljövőben nem is terveznek ilyesféle újdonságokat, lévén könnyen megbomlik az igényes egyensúly, ami eddig, illetve most és a jövőben jellemzi a játékot.) A Blood Elfek kezdőhelye Sunstrider Isle lesz, mely Quel'Thalas-ban, Plaguelands északi részén helyezkedik el. A terület új szörnyeket is fog tartalmazni, mégpedig a lebegő Mana Wyrm-ot, illetve egy szellemszerű elementált, az Arcane Wraith-et. Sunstrider Isle leginkább Darnassus-ra fog hasonlítani, csak éppen annak őszies mását alakítja – a képeken már megcsodálhattátok, hogy a lombhullató fák levelei miként borulnak élénk színekbe. A hely azért is érdekes, mivel teljesen egyedi és elkápráztató lesz: hatalmas építészeti csodák, tornyok és szökőkutak gondoskodnak a terület fantasztikusságáról. Ha vérelfet kreálunk majd, jellemvonásaikat két mágiával egyetemben kapják meg. Az egyik mágia a Mana Tap, mely 50 manapontot vesz el ellenfelünktől (persze, csak ha az manát használ) – e varázslat 10 másodpercig nem elérhető használat után. Az Arcane Torrent pedig 2 percenként használható 8 yard hatótávolságon belül és minden Mana Tap után 12-140 manát kapunk. Leszűrhettétek eme képességek ismertetése alapján, hogy nagyon fontos szerepet fog betölteni a Blood Elfek életében a mágia – számomra épp ezért vált vonzóvá ezen új faj. Fővárosuk Silvermoon lesz Eversong Forest-ben (1-10. szintű karaktereknek való terület). Új raid instance került ezekre a területekre, mégpedig a Zul'Gurubhoz igen hasonlító Zul'Aman, valamint egy új játékteret kaptak a 10-20. szintű játékosok The Ghost Lands elnevezéssel. E helyek valószínűleg nagyon kedveltek lesznek, eleve atmoszférájuk miatt is.



A másik fajról semmit nem tudni, a Blizzard nem erősített meg hivatalosan semmilyen pletykát vagy feltételezést. Sokak szerint az új faj a Pandaren lesz – a találgatások közül ez tűnik a legvalószínűbbnek. Meglátjuk. Az mindenesetre biztos, hogy a szintkorlát kitolódik 60-ról 70-re, így karakterünk újabb skilleket kaphat majd, illetve a meglévőket is továbbfejlesztheti - a talentfa is átalakul majd kissé. A 70. szinttől elérhető lesz a Nether Dragon nevű repülő hátas, mely kizárólag egy szintén új területen, Outlands-en lesz használható. Outlands Draenor, az orkok szülőbolygójának megmaradt része – ide csak Dark Portalon keresztül juthatunk el, miután megnyílt az. Visszatérve a hátashoz, körülbelül olyan gyors, mint sorstársai, ellenben olyan helyekre juthatunk el a segítségével, ahova lábon egyébként nem (a repülés végett ugyebár).



A fejlesztők tisztában vannak vele, hogy Outlands nagyon sok játékost fog magához vonzani, s a régi területek esetleg „kiürülhetnek". Nem kell félni, a mostani helyek kissé fel lettek tupírozva, s több, új instance került a kiegészítőbe. Az elsőt, Zul'Aman-t már említettem, a második Deadwind Pass-ban található viszonylag nagy méretével, neve Karazon Tower, ergo nem másról van szó, mint Medivh otthonáról (Medivh nyitotta ki a Dark Portalt). Ezen instance 10-20 fős csapatokat fogad majd. A Tanaris sivatag Caverns of Time nevű instance-át eleddig egy elit sárkány védte, mostantól ide is beereszthetjük magunkat és társainkat, hogy dühöngő őrültként mészároljunk. :) A fejlesztők nyilatkozatai szerint eme instance teljesen unikum lesz, rengeteg mindenben fog különbözni társaitól. Alig várjuk! Hatalmas instance kerül Hillsbrad Foothills-be, továbbá Black Morass is az új raid területek közé sorolható: e mocsár választotta el egymástól Swamp of Sorrows-t és Blasted Lands-et, mikor Dark Portal nyitva volt. Végül megemlíteném a Hyjal-t, a hatalmas pusztaságot, ahol harcba szállhatunk majd Archimondéval, ahogy a Warcraft III-ban is tettük azt. Új battleground terület lesz Hellfire Peninsula (ő a Warcraft II-ből lehet ismerős), ezen terület 54-70. szintű játékosoknak ajánlott.



Akárcsak a Diablo II-ben, itt is megjelennek az ún. bővíthető tárgyak. Ez azt jelenti, hogy bizonyos ékszerek, kövek segítségével egy-egy bővíthető fegyver vagy egyéb tárgy tulajdonságainak (pl. sebzés) értékeit megnöveljük – tehát afféle teljesítményfokozóról volna szó. Ennek kapcsán új foglalkozás kerül a kiegészítő révén a WoW-ba: Jewel Crafting. Aki erre szakosodik, különböző gyűrűket és nyakláncokat készíthet, hogy azokat magán viselje, netán fegyvereit vagy páncéljait tuningolja fel vele.



Csak azt tudom mondani, hogy a Burning Crusade nem lesz semmi. A Blood Elfek számomra nagyon szimpatikusak, s az új instance-ok is érdekfeszítőek. A fejlesztők pár scriptelt eseménnyel is szeretnék majd fokozni a hangulatot a World of Warcraft világában. Így például minden szerveren egyszer Medivh megnyitja a Dark Portalt. Ez egyszeri esemény, azonban mindenképpen be fog következni, s számos olyan történeti mellékszálra fény fog derülni ennek kapcsán, mely az eddigi Warcraft játékokból nem derült ki. „Nos igen, ez mind szép és jó, de messze van a megjelenés…" – gondolhatja minden olvasó és lelkes WoW-őrült. Ne keseredjünk el, lévén rengeteg javítás fog megjelenni addig, hogy új színt vigyen az amúgy is színes játékba. Jelenleg az 1.9-es peccset várjuk, ahol pedig minket vár több új játéktér, instance és miegymás. Aki oly telhetetlen, hogy ez neki nem elég, akkor üljön nyugodtan a fenekén (legalábbis tűkön ülve, de mégis higgadtan!), mert az első kiegészítő ütni fog!

Forrás: IGN.com
2.
2.
fojesz
Ha arra gondolsz, hogy miért nincs benne az előzetesben a másik faj, az azért van, mert ez az előzetes pontosan egy éve íródott. Akkor még nem igen tudtunk részleteket a draneikről.
1.
1.
CULO
Arra vagyok kíváncsi, hogy miért nem tették azt hivatalossá, hogy lesz Dranei faj???
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...