Sonic x Shadow Generations teszt (Switch 2)

Link másolása
Sonic fénysebességre kapcsolt a Nintendo legújabb masináján is – és milyen jól tette! Az őrült száguldozást végre olyan részletességgel és olyan tempóban élhetjük át a hibrid konzolon, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva.

A sebesség és az akció megtestesült metaforájaként rúgta ránk az ajtót tavaly Sonic és Shadow. A múltba révedő nosztalgia, az eddig nem ismert sötét titkok és az őrült sebesség hármasa egy olyan élményt hoztak össze a tavalyi év végén, amelyről mi is részletesen beszámoltunk, sőt, még 8.5 ponttal meg is szórtunk. Sonic és csapata pedig azóta sem húzták be a kéziféket, ezúttal a Nintendo Switch 2 hardveres határait feszegetik, és olyan tempót diktálnak, amit handheld módban eddig még nem igazán élhettünk át. Ám még mielőtt térdig gázolnánk az új port részleteiben, először nézzük is meg, hogy micsoda pontosan a Sonic x Shadow Generations, hogy minden új sündisznó képben legyen!

A Sonic Generations eredetileg 2011-ben jelent meg, mondhatni, hogy egyfajta kivonata volt Sonic összes korábbi kalandjának, melyből a legemlékezetesebb helyszínek kerültek újból rivaldafénybe, ám mindezt a korábbi klasszikus oldalnézetes játékmenet mellett modern, 3D-s szekvenciák és az egésznek egy konzisztens keretet adó átvezetők egészítettek ki. A Sonic X Shadow Generations erre épített, legnagyobb újdonsága pedig a vadonatúj Shadow-kampány volt, ami önálló játékként is simán megállta volna a helyét. A pár órás sztori alatt (amit az igazi speedrunnerek már alig fél óra alatt abszolválnak) behatóbban megismerhetjük Shadow múltját és Black Doom szerepét, ami az egésznek egy fokkal komorabb hangulatot kölcsönzött a szokásosnál.

Játékmenetileg is megmarad ez a fajta különbség, Shadow esetében sokkal hangsúlyosabb az akció, többet kalandozunk háborús környezetben, sokkal erősebb kombókat vethetünk be, az egész egy picit elmozdul már-már a hack’n’slash irányába. Sőt, még kapunk egy Chaos Control nevű szuperképességet is, mellyel lelassíthatjuk az időt, és az éppen kilőtt rakéták és zsilipajtók közti ugrálás képes plusz lendületet adni az amúgy is fénysebességen pörgő rohanásnak. Közben pedig Sonic pont olyan... mint Sonic. Aki játszott már vele, az tudja mit szeret mindenki benne, aki pedig még ne tudná, annak majd egyértelmű lesz az első futam után.

Na de, akkor nézzük is, miként teljesít az egyik legjobb Sonic-játék a Nintendo új konzolján! Az optimalizációt leszámítva különösen nagy újdonságokkal nem találkozunk, ugyanaz a játék vár ránk, mint ami tavaly már Switch-en is elérhető volt. Azaz csak majdnem, látvány és teljesítmény tekintetében jóval izgalmasabb a helyzet! Végre búcsút mondhatunk a kötelezően 30-ra korlátozott másodpercenkénti képkockaszámnak, ezúttal ugyanis Sonic-nál 60fps-sel száguldhatunk, míg Shadow esetében már választhatunk performance és quality üzemmód közül. Ezek közül utóbbi 30fps mellett hozza a jelenlegi generációs konzolok látványvilágát (főleg dokkolt üzemmódban), míg a teljesítményre fókuszáló felállásnál elérhetjük a stabil 60fps-t, ám a felbontás jóval alacsonyabb lesz (főleg handheld üzemmódban). Ha őszinték akarunk lenni, akkor ezt az áldozatot Sonic érdekében abszolút érdemes meghozni, hiszen az egész játékmenet az izommemóriára és a villámgyors reflexekre épül, szóval az A-s és S-es értékelések is jóval könnyebben fognak potyogni 60fps társaságában.

Az új hardvertől függetlenül azért nem csak a bája maradt meg az eredeti játékélménynek, hanem bizony a nyűgeit is magával rántotta. Amikor nagyon elkapja az ember a menetet, akkor hatalmas élmény az egész, tényleg úgy érezzük, hogy Sonic a fénysebesség határán tépi fel a talajt az egész világban. Ám néha a kamera gondol egyet, és véget vet a mókának. Máskor pedig mintha csak szándékosan igyekezne félreérteni szándékainkat az irányítás. És persze apróbb random bugok érkezésére is számíthatunk, viszont nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ezek egy-egy runt lehet néha elrontanak, de azért az összesített játékélményt nem veszélyeztetik, a precizitás adott, a legtöbb kellemetlen pillanatot ki lehet ismerni, úgyhogy nincs olyan pillanat, ahol bármi is végérvényesen Sonic és az S rank közé állhatna.

Szóval ha anno imádtad a Sonic Generations-t, akkor cikkünk főszereplője egyenesen kötelező vétel, nem csak a feltuningolt újrázás miatt, hanem Shadow-kampánya is hozza azt a szintet, amiről nem érdemes lemaradni. A Switch 2-es verzió pedig ezúttal végre úgy ülteti át mindezt többek közt a handheld világba, hogy közben Sonic olyan tempóval roboghat, amit mindig is érdemelt volna már az első Switch-en is. Kevésbé keményvonalas rajongóknak, vagy akik csak most kezdenek ismerkedni a kék sündisznó videójátékos kalandjaival, ennél jobb beugrópontot pedig keresve sem találhatnak.

A Sonic x Shadow Generations tavaly óta elérhető PC-n, valamint az előző- és jelen generációs konzolokon, melyekhez most a Nintendo Switch 2 is csatlakozott.

Kapcsolódó cikk

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...