Senua's Saga: Hellblade II Enhanced teszt

Link másolása
Amikor tavaly megjelent a pszichológiai mélységű kaland, a Hellblade folytatása az Xbox Game Studios kiadásában, úgy látszott, MS-exkluzív cím lesz. Szerencsére idén mégis befutott egy kicsit feltuningolt változat PS5-re is.

Az eredeti Senua's Saga: Hellblade II Xbox-kiadását mi is teszteltük, és nekünk lényegében rettentően tetszett. A Ninja Theory kétségkívül alaposan feltárta a mentális zavarok, lelki viharok és a gyász témáját, főszereplője (akit a tehetséges Melina Juergens alakított) pedig olyan hős volt, akit nem lehetett nem sajnálni, szeretni és csodálni egyszerre.

Az első rész egészen kevés pénzből készült, kvázi indie címként aratott hatalmas sikert, így nem csoda, hogy a folytatásnak is meg kellett születnie. A második rész folytatta is az első hagyományait; a Hellblade II egy filmszerű, bár harcokat és puzzle-öket is tartalmazó kalandjáték lett.

Azonban mindennek megvannak az árnyoldalai is, túl azon, hogy esetleg van pár olyan játékos, aki több játékmechanikai elemet, több interakciót és nagyobb szabadságot vár egy játéktól. Ezt hagyjuk is, hiszen a Hellblade nem erről szól, nem egy Elder Scrolls epizód. Viszont árnyoldal lehet a technikai megvalósítás is. Hogyan fut, mennyire van elfojtva a grafikus motor, korlátozva az FPS-szám vagy a felbontás. Nos, az új kiadás címében nem véletlenül szerepel az „Enhanced” szó.

A PS5-ös Enhanced Edition szerencsére kifejezetten klassz lett technikai szempontból: kapott teljesítmény módot, ami lehetővé teszi a 60 FPS-t, amit ma már sokan alapkövetelménynek tartanak. A PS5 Pro verzió esetében pedig a PlayStation Spectral Super Resolution (PSSR) funkció is elérhető. Noha én alap PS5-ön játszottam, és inkább a magasabb grafikai módot kapcsoltam be, mert szerintem a filmszerű játékoknál még elfogadható kompromisszum a 30 FPS, ha cserébe tényleg lenyűgöző marad a látvány.

A feltuningolt technikai részletesség mellett kaptunk fotó módot is, amit baromi sokszor használtam (és nem csak azért, hogy legyenek jó képek a cikkhez). Ezen túl meg lehet nézni a játék teljesítése után egy több mint 4(!!!) órás fejlesztői kommentárt, és újra lehet úgy játszani a történetet, hogy elindul az első részből ismert fekete rothadás a karunkon. Ez amúgy azt is jelenti, hogy ha túl sokszor bukjuk el a harcokat, és eljut a feketeség Senua fejéig, akkor GAME OVER. De nyugi, a játék egyáltalán nem nehéz, és nem is az a célja, hogy nehéz legyen. Leginkább pszichésen üt ki párszor.

Ám itt még mindig nem ér véget az Enhancolás. Mivelhogy a PlayStation 5 DualSense kontrollere egy fantasztikusan jó eszköz a játékra, a Ninja Theory is úgy döntött, hogy ezt jól ki fogja használni. Lényegében mindent érezni fogsz a kezedben, legyen az vihar, esőcseppek, sárban dagonyázás, fegyverek összecsapása, mindenféle morajlás stb. Persze a tökéletes hangulati beleélés érdekében fontos fejhallgatót is használni, hiszen a játék 3D-s binaurális hangzást használ. Ó, és mindig van valami: a Deluxe verzió megvásárlásával az első rész PS5-ös remasterét is megkapod, ami hidd el, abszolút megéri!

Szóval bizony az új kiadás remekül néz ki, remekül fut (de tényleg, mindvégig tök stabilan mozgott, gyorsan betöltött és sosem döccent meg). Egyetlen aprócska problémám volt csak vele, egyetlen egyszer: egy erdőben épp másztam volna fel egy kiszögellésre, amikor Senua nyakig belezuhant a földbe. Úgyhogy vissza kellett lépnem a menübe, és újratölteni a legutóbbi checkpointot. Nem volt tragikus a helyzet, de azért komoly bug, amikhez hasonlókkal néhol mások is találkoztak.

Összességében úgy gondolom, hogy ha nem volt meg neked a tavalyi kiadás PC-re vagy Xboxra, de rendelkezel PS5-tel, mindenképp érdemes beruháznod erre a kalandra. Még akkor is, ha gyatra az angoltudásod, ugyanis ez a változat magyar felirattal jött!

A Senua's Saga: Hellblade II Enhanced 2025. augusztus 12-én jelent meg PlayStation 5-re, az alapkiadás pedig megkapta az Enhanced frissítést PC-n és Xbox Series X/S-en. Mi Playstation 5-ön teszteltük.

Kapcsolódó cikkek

1.
1.
Csoki80
Még szebb lett a képi világa és ezzel el is érte az összes pozitivumát :-D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...