LEGO Game Boy (72046) bemutató

  • Írta: wilson
  • 2025. szeptember 2.
Link másolása
A NES után egy újabb ikonikus Nintendo-konzol kapta meg a maga LEGO-változatát. Minden idők egyik legsikeresebb gépe egy elérhető árú és rendkívül impozánsan festő készlettel csábít, felelevenítve a kilencvenes évek meghatározó kulturális ikonját.

Bár a videójáték-ipar felé meglehetősen későn nyitott az idén 76. születésnapját ünneplő LEGO, az 1997-es Lego Island és különösen az 1999-es Lego Racers minimum egy generáció gyerekkorát határozta meg, az ezredforduló utáni, Warner Bros. kiadásában érkező, új sztenderdet felállító LEGO-játékokról nem is beszélve, mégis meglepően későn érkezett meg ennek fordítottja, azaz az első olyan LEGO-szett, aminek alapját egy videójáték adta (amennyiben a LEGO Island promóciós minifiguráját nem számítjuk ide). Ám amikor 2012-ben megérkezett a 21102 Minecraft Micro World - The Forest, a gát menthetetlenül és végérvényesen átszakadt, és azóta már olyan franchiseok kockásodtak, mint az Overwatch, a Horizon, a Pac-Man, Sonic, vagy épp a Mario. És bizony olybá tűnik, hogy a 2020-ban kezdődött együttműködés ha kevés szettet is eredményezett eddig ugyan, azok valamilyen módon mégis maradandónak és sok esetben formabontónak bizonyultak (mint az idei LEGO Mario Kart), élen azzal a LEGO NES-sel, amely nem csak egy komplett konzolt, de egy képcsöves, interaktív jelenettel felruházott televíziót is egy csomagba rakott, olyan magasra emelve a lécet utódjai és imitációi számára, amit egyhamar senki se tudott volna elérni. Öt év elteltével a Nintendo az, aki igyekszik rálicitálni, ehhez pedig minden idők egyik legsikeresebb konzolját hívta segítségül.

LEGO Game Boy
Megjelenés: 2025. október 1.
Építőelemek: 421
Azonosító: 72046
Életkor: 18+
Ár: a hivatalos LEGO webshopban 24.990 Ft

A Japánban és az Egyesült Államokban 1989-ben debütált és döbbenetes módon egészen 2003-ig életben tartott Game Boy már a nyers számok fényében is le tudta körözni riválisait (118,69 millió eladott példánynál jár), de e mellett meghatározta, hogy pontosan milyen is egy minden szempontból fantasztikus kézikonzol, lefektette több, mind a mai napig aktív franchise alapját, és mellette még olyan kulturális ikonná is kinőtte magát, amely gyakorlatilag egybeforrt a Nintendo nevével. Színes, ennyire már nem népszerű utódja és generációs felmenői nem tudták annyira lángba borítani a világot, a Nintendo 3DS-el pedig a hagyományos handheldek korszaka talán végérvényesen lezárult, de a Game Boy hagyatéka - főleg, mióta a Nintendo Switch online szolgáltatásában a repertorájának egy jelentős része elérhetővé vált - azonban örök, most pedig eljött az ideje annak, hogy kiállítási tárgyként kerüljön vissza a polcokra.

A LEGO Game Boy számára ehhez mintául a LEGO Nintendo Entertainment System (71374) szolgált, elvégre annak szellemiségében készült, gyakorlatilag milliméterre pontosan imitálva az eredeti hardvert, megtartva annak nem csak ikonikus külsejét, de kiemelt jelentőségű komponenseit is, minimális funkcióval. Se világító, se egyéb elektronikus alkatrésszel nem rendelkezik (de az borítékolható, hogy már a megjelenés hetében valaki egy működő, komplett hardvert fog belepakolni), távolról viszont nem feltétlen lehetetlen összetéveszteni egy eredeti konzollal, annyira hű hozzá mindenben - a színpalettában, a nyílásaiban, vagy épp a lentikuláris kijelző toldalékában, amely akár több képkocányi látnivalóval is szolgál.

A 421 építőelemből álló szett darabjai öt nagy papírtasakban érkeznek, viszont ezek szinte mindegyikében további kisebb, apró alkatrészeket rejtő csomag lapul. Az összeszerelés folyamata nem a legrövidebb, a 150+ lépésből álló összerakása ugyanakkor meglepően gördülékeny, és egyben furcsa élmény is. Néha elég nyakatekert, nehezen értelmezhető módon állnak össze apróbb részei, amik összepattintásukkor nyernek értelmet, és mutatják meg a szett eleganciáját. Ennek az ára elsősorban az, hogy a Game Boy kifejezetten sok sajátos, máshol ebben a formában nem látott, egyedi gyártású elemet vet be, és sok mindent nem is bíz a véletlenre vagy a birtokosára. Például ragasztani szinte semmit sem kell, majdnem az összes felirat az adott elemre nyomtatva érkezik, így nem kell attól félni, hogy esetleg ferdén sikerül egy szöveget vagy hasonlót applikálni.

Főleg, mert matricaívből mindössze csak egy van a csomagban, amely a külön összerakandó játékkártyákra (game pak) kerül. Az egyik a Super Mario Land felejthetetlen borítóját, a másik pedig a The Legend of Zelda: Link's Awakening artworkjét tartalmazza, és ami a legjobb: a használatra kész, összerakott Game Boy hátoldalán pontosan úgy kell a megfelelő nyílásba pattintani a kártyát, mint az eredetin. A szabad példányról sem kell lemondani, önálló állvánnyal rendelkezik, amellyel pontosan olyan dísztárgyként tud funkcionálni, mint a szintén állvánnyal érkező Game Boy.

 

És ez nem az egyetlen ilyen hihetetlenül hangulatos, aprólékos részlet. A konzol rendelkezik borzasztóan kielégítő kattanással tologatható bekapcsológombbal, a hang- és fényerő állítására szolgáló görgővel, mozgatható d-paddal, és benyomható, nagyon jó tapintású és anyaghasználatú A&B gombokkal. Ehhez a feketemágiához több gumikomponens bevetése is szükséges volt a végeredmény érdekében, azonban többszörösen is megérte - pont olyan jó nyomkodni ezeket, mint az eredeti gépen. Az i-re a pontot az átlátszó műanyag kijelző mögé becsúsztatható lentikuláris lapok teszik fel - az egyik a bekapcsolást imitálja, a Nintendo logót több frame-en át ábrázolva, míg a másik 2-2 képkockát tartalmaz a két kiemelt játékból.

Ráadásul ezért ezúttal még egy elsőszülöttet se kell felajánlani, a LEGO Game Boy a teljes LEGO kínálathoz képest megdöbbentően elérhető árú, 25 000 forintos árcímkéjével majdnem háromszor olcsóbb, mint a LEGO NES (igaz, annak elemszáma is drasztikusabb magasabb volt), és van annyira jó, ha nem jobb. Részletgazdasága, kidolgozottsága, az összerakás élménye, gyönyörű kiállítási tárgy mivolta miatt az egykori és jelenlegi Game Boy játékosok és videójáték gyűjtők számára is eléggé kihagyhatatlan, de remélhetőleg nem kell újabb öt évet várni arra, míg egy újabb ikonikus Nintendo-konzol kap kockásított verziót!

A LEGO Game Boy (72046) 2025. október 1-én jelenik meg. A szettet a LEGO Hungária biztosította - köszönjük!

Kapcsolódó cikk

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...