A járművezető szimulátorok gyakorlatilag a reneszánszukat élik – nem mintha lett volna olyan korszak, amikor különösen vesztettek volna a népszerűségükből. Az Euro Truck Simulator 2 még mindig dübörög, a Microsoft Flight Simulatort sosem látott rajongás övezi, és még a vonatozás szerelmesei is el vannak látva bőven minőségi kontenttel a Train Sim World évente jelentkező új részeinek hála. Az önjelölt hajóskapitányokat viszont valahogy mindig a balszerencse sújtotta. Pedig az ipar több oldalról is igyekezett meghódítani a tengereket! Katonai oldalról ez sikerült is – gondoljunk csak például a World of Warships népszerűségére, vagy egy kicsit hunyorítva a világ első AAAA-s játékára… – viszont ezek nem igazán nevezhetőek szimulátornak, nem voltak képesek megragadni a hajózás szépségét, és aköré építeni a játékmenetet. Ezt a feladatot néhány keményvonalas, ámde szégyenteljesen sikerült szimulátor próbálta meg magára venni, illetve a Discovery legendás Halálos fogás sorozata által ihletett rákász és halászjátékok, melyek szintén csak ritkán ütötték meg a mércét. Most pedig cikkünk főszereplője nem kevesebbet vállal, mint hogy a civil hajózás valamennyi aspektusát lefedve megteremtse azt a bizonyos nagybetűs hajós játékot. Sajnos ezúttal is jóval kevesebb, mintsem több sikerrel.

Papírformán maximálisan ígéretes cím Seafarer: The Ship Sim. Lehet benne óriás konténerszállítókat, rendőrhajót, tankereket, motorcsónakot, kutatóhajókat vezetni, és interaktív küldetések várnak ránk, vontatóhajókkal kell rendet vágnunk, daruval kell rakományt pakolnunk, óriási és részletesen kidolgozott partszakasz mellett köthetünk ki, és szabadon bejárhatjuk a hajóinkat. A meglepő, hogy mindezt le is szállítja a játék, ám az alapok annyira hiányosak és faék egyszerűek, illetve az egészből valahogy annyira hiányzik a játékélmény és a kihívás, hogy bele fogunk fulladni az unalomba.

A játék egyelőre korai hozzáférésben érhető el, de mindenféle előítéletességtől mentesen nagyon meglepne, ha komolyabb minőségi változáson esne át a végső megjelenés pillanatáig – már ha lesz olyan. Az engine borzalmasan teljesít, a belső terek két generációval ezelőtti időket idéznek, a karakterek arca nem mozog beszéd közben, a hullámok fizikája mintha nem is létezne, és mindehhez még olyan gépigény társul, ami a legmodernebb konfigokat is megfekteti. Egy RTX 4070 Super és egy Ultra 7 265K-s processzor társaságában jócskán vissza kellett tekerni mindent alacsony-közepes szintre, hogy meglegyen a stabil 60 fps, de belső tereken még így is képes volt nagyobb droppokat produkálni. A hanghatások pedig a vicc kategóriáját súrolják, kétszer is megijedtem, hogy mi lehet az a nagy gőzrobbanásos hangnak tűnő valami, mire rájöttem, hogy a kilométerekkel odébb fickándozó bálnák ugrabugrálása hallatszik úgy, mintha csak a fülke hátuljában úszkálnak, miközben olyan távol hajóztam tőlük, hogy az állat textúrája be se töltődött, csak a csobbanás effektje.

Hogy őszinte legyek, én mindezeken még simán túl tudtam volna lendülni, ha a játékmenet szórakoztató lett volna. De oh boy… A legfájdalmasabb rész, hogy minden precíziós manőver gyakorlatilag egy minijátékba csap át, hogy elfedje a szimulátor baltával faragott modellezési részletességét. Ki akarsz kötni? Ne azt nézd, hogy hol a hajód és hol a part, hanem a felül megjelenő kis négyzetet, aminek ha a közepére igazítod a kis piktogramodat, akkor bumm, hirtelen beugrik a kikötési animáció, legyen akármilyen hülye helyzetbe is a hajód. Lerobbant a motorod? Menj le a motortérbe, és játssz egy Dead by Daylight-szerű generátorberántós minijátékot, míg minden rendbe nem jön. Hajóvontatás? Minijáték! Csörlőzés? Minijáték! Konténerek pakolása? Akár hiszed, akár nem, minijáték!

Az egyik első pályán egy hatalmas konténerszállítóval kell elhajóznunk a legközelebbi városba. Az indulás lényegében kimerül annyiban, hogy rátenyerelünk a w gombra, a motor felpörög, és már kint is vagyunk a vízen, ahol küldetés közben nem tudjuk pörgetni az időt, és kb 50-60 perc, míg elérjük a célunkat. Nyílegyenes hajózás közepette. Ahol semmit sem kell csinálnunk. És nem is tudunk semmit se csinálni. Az áramlat néha eltéríti a hajónkat pár fokos szöggel, olyankor ellenkormányozhatunk, ami annyiból áll, hogy megnyomjuk egy pillanatig a d majd az a gombot. Ezen a ponton abszolút úgy éreztem, hogy igen, ez az én hibám, rajta vagyok a spektrumon, minek foglalkozok ilyen címekkel, de aztán valószínűleg a fejlesztők is hasonló belső vívódáson mentek keresztül, mert a játék a huszadik perc után ugrott fél órát, és már csak 1-2 kilométer volt hátra a célunkig, ahol a hajó ismét lerobbant, és vontatóhajóval kellett eljutnunk a kikötőig, ami az óriási tempója miatt ismételten csak 10 perc egyhelyben topogást eredményezett.

Hiába a körítés, hogy menőn néz ki a hajó bejárása, hogy lehet rádiózni, hogy szép a város a háttérben, hogy lehet fel-le kapcsolgatni a fényeket, ebben a játékban – vagy inkább programban – meg se próbálták a hajózást játékosítani, a hajóvezetést játékélménnyé formálni. Az ember szíve pedig ismételten csak vérzik, hogy egy újabb próbálkozás vész a semmibe, és megint kezdődhet minden elölről. Pedig a tavaly megjelenő Ships At Sea például teljesen jó alapokkal rendelkezett, ott a tartalom hiányzott, a hajóvezetés modellje, a hullámok dinamikája és fizikája, valamint a komplett látványvilág mérföldeket vert erre a címre, csak abban valahogy még ennyi teendőnk sem akadt.

Egy ideális világban ezeket a fejlesztéseket jó lenne valahogy egy open source platform alá kapcsolni, hogy ne kelljen mindenkinek mindig mindent elölről kezdeni, mert így a műfaj egyértelműen kudarcra van ítélve. Egy hajószimulátor nem fog olyan hatalmas közönséget megszólítani, ami fedezne egy felső-középkategóriás AA-s játék fejlesztését, a kisebb csapatok pedig szemmel láthatólag elvesznek a vizualitás-fizika-játékmenet Bermuda-háromszögében, és sosem lesz elegendő erőforrásuk mindhárom irány lefedésére. Ebben szerepet játszik a műfaj hálátlan mivolta is: egy autós-kamionos játékot megéri fejleszteni, mert potenciálisan sok embert fog érdekelni, egy repülős játékot szintén, mert a repülés világa izgalmas és érdekes, egy vonatszimulátornál pedig noha kisebb a közönség, ám a fizikával jóval kevesebbet kell bajlódni, és az állomások, sorompók, szemaforok, ajtónyitások és zárások adnak egy könnyen játékosítható alapot.

De mi van a hajózással? A több napos utakat lehetetlen játékká alakítani, a szélcsendes vízen a vezetési tennivalók elenyészőek, nincsenek ötpercenként kikötők, ha pedig az izgalmat a mindig tomboló viharok adják, azokhoz is hozzászokunk az első óra alatt. Ráadásul a víz, az áramlatok, a hullámzás, a hajó süllyedésének fizikája is jóval összetettebb, ha elsunnyogják a fejlesztés alapjait, az nagyon hamar szemet fog ütni. És mint ilyen, a Seafarer: The Ship Sim hiába kínál relatíve okés irányítást és sokféle hajót sokféle tennivalóval, a végeredmény sajnos ugyanúgy nem lesz elég erőteljes ahhoz, hogy egy otthont, egy központot adjon a műfaj rajongóinak, akik nem hogy az 1.0 piacra dobásáig, hanem valószínűleg már most, az első hét után is teljesen ráuntak a projektre.

A Seafarer: The Ship Sim kizárólag PC-n érhető el, a kulcsért köszönet a Keymailer csapatának!