Vajon az egyéni sérelmeket és veszteségeket el lehet-e engedni a közjó érdekében? Túl lehet-e lépni a fájdalmon és a traumán, ha közben gyászunkból egy élhetőbb világ keletkezett? És ez a szép új világ mennyire nevezhető jónak, ha a kontrollra, a dogmatikus igazságokra és az állandó fenyegetés fenntartására épít? Attól, hogy együtt tudunk érezni a főhőssel, vajon egyet is tudunk-e érteni vele, amikor nyíltan használ ki másokat saját céljai elérése érdekében csak azért, mert a cél – legalábbis az ő szemszögéből nézve – nemes? Ilyen és ehhez hasonló könnyed témákat boncolgatott már tíz éve is a Tales of Berseria, a sorozat talán legkomolyabb darabja.

Velvet és öccse, Laphicet sógorukkal, Arthurral együtt élnek egy csöndes faluban a múlt árnyaitól kísértve. A lány nővérét hét éve ugyanis megöltek, amikor elkezdődött a démonkórság terjedése. A járvány hatására az emberekből dühöngő szörnyek lettek, akiket ráadásul hagyományos eszközökkel nem is lehetett megfékezni. Csak az ördögűzők tudták felvenni velük a harcot, ám ők nagyon kevesen voltak. Ilyen ördögűző Arthur is, akiről még a játék elején kiderül, hogy az értelem és ráció mentén megfogalmazott eszméit szeretné világméretű rendszerré formálni. Ehhez kapásból fel is áldozza Laphicetet. Az események során Velvetből más szörnyeket felfaló démon lesz, ám pozitív hozadéka is van a rituálénak: az addig javarészt láthatatlan malakok légiói leszállnak az emberek közé, és az ördögűzők száma drámaian megugrik. Velvet három évnyi raboskodás után némi segítséggel kiszabadul, és egyetlen cél lebeg a szeme előtt: megölni Arthurt.

A Tales of Berseria világa nem új, ugyanis a Zestria előzményeként jelent meg, igaz, nagyjából 1000 év van a két játék között. Azonban számos világon belüli esemény és utalás köti össze a két játékot, bár ez menet közben nem kerül annyira előtérbe. Éppen ezért a Berseria, ahogy a sorozat szinte minden többi része is, teljes mértékben élvezhető önálló formában. A tematikák és feldolgozott eszmék persze itt is visszatérő elemek, ahogy számos tárgy, név és technika is. A Berseria központi eleme az egyházi uralom alá rendelt társadalom, és annak eredményei, amelyeket a malakok erejével értek el. A rabszolgasorba taszított malakok ugyan hatalmas varázserővel bírnak, ám a világunkban csak úgy tudnak megmaradni hosszú távon, ha szövetkeznek egy ördögűzővel. A legtöbb malak ennek következményeként nem rendelkezik szabad akarattal, az ördögűzők pedig hajlamosak tárgyként, eszközként bánni velük.

A harcrendszer is megmaradt a sorozat védjegyének számító Linear Motion Battle Systemnél, ám került bele egy komoly csavar. A „Liberation-LMBS” lényege, hogy a kamera és karakterünk is szabadon mozoghat harc közben, a támadásokat pedig nem az iránykar és egy gomb kombinációja adja, hanem a gombkombinációkból fakadó kombók. Magukat a kombókat teljesen személyre szabhatjuk, ahogy társaink harc közbeni viselkedését is előre megadhatjuk. Ezen felül a sorozat védjegyének számító arte paletta is igen színes és ismerős lesz, egyes támadásoknak időt kell hagyni, hogy maximális sebzést vigyenek be, míg másokat gyors egymásutánban is lehet alkalmazni. A helyezkedés, védekezés és kitérés itt is komoly szerepet kap, csakúgy, mint a megfelelő erőforrás menedzsment. A számos egymásra épülő rendszernek hála szükségünk lesz némi gyakorlásra és farmolásra ahhoz, hogy ténylegesen kiismerjük a játék harcrendszerét, tiszta szerencse, hogy a Tales of Berseria sem lett egy rövid játék.

Ahogy a széria többi darabjában, így a Berseriában is a karaktereken lesz a fő hangsúly, és meg kell hagyni, semmit sem veszítettek az elmúlt évtizedben karizmájukból és egyediségükből. Főszereplőnk, Velvet látszólag pont az a megátalkodott gonosz, akinek az egyház beállítja, hisz gondolkodás nélkül használ ki bármilyen helyzetet, ha ezzel közelebb kerülhet céljához. Ugyanakkor a játék bevezetőjének hála érthető és átélhető az a fortyogó düh és hideg elhatározás, amellyel a bosszújához áll. Közben pedig szürke jellemként meg-megvillan nagy testvéri oldala is, amikor társairól gondoskodik (persze, amikor nem üti el a gesztust hideg számítással).

Társaink is érdekesek, például Eizen, a kalóz malak, aki furcsa átka miatt vonzza a balszerencsét, és pont annyira számító, a lehetőségekből élő fickó, mint főhősnőnk. Magilou, a különc boszorkány sokáig kifejezetten viccnek érződik, ám udvari bolond megjelenése és viselkedése révén senki nem kapja fel a vizet, amikor olyan megállapításokat, meglátásokat vagy akár egyetemes igazságokat fogalmaz meg az adott helyzettel kapcsolatban, amelyek gyakran sértik társai önérzetét. Rokurou a démon kardforgató megszállottan igyekszik megtalálni és legyőzni egy magánál sokkal erősebb ellenfelet, holott semmi esélye ellene, legalábbis papíron. Mindenkinek vannak titkai, takargatni valói, és szinte minden szereplő mögött egy egyedi háttértörténet húzódik meg. Ami kifejezetten érdekessé teszi őket, hogy mindegyikük Velvet bosszúhadjáratának egy-egy aspektusát kiemelve mutat tükröt a lánynak saját céljairól és küldetéséről.

Megmaradtak a felfedezés közbeni szkeccsek, amelyek hol meglepően komolyak, hol kifejezetten viccesek, főleg, amikor a csapat idősebb tagjai próbálják tanítani a fiatal Laphicetet (nem azt, hanem a másikat) az élet nagy dolgaira. A harcok utáni rövid bejátszások pedig csapatunk összeállításától és teljesítményétől függően változnak, egyik-másik pedig kifejezetten mélyíti a karakterek viszonyát. Kár, hogy ezek opcionális voltából adódóan itt is a fő történet kánonján kívül rekednek ezek a sziporkák.

A Tales of Berseria remek játék volt, és a mai napig a sorozat legjobb darabjai között emlegetik a rajongók. A szürke jellem antihős Velvettel az élen nekimenni egy teokráciának, hogy végül megküzdjünk egy istennel – az azért erős volt. Na de 2026 van, a Tales of Berseria Remastered pontosan az a játék, ami 10 éve volt, persze, szebb és jobb köntösben. A modernebb felbontás és a jobb teljesítmény alapnak számít, de a grafika alapvetően minden téren javult. A textúrák szebbek, a modellek kidolgozottabbak, és ugyan itt-ott bekerült némi cenzúra is, a végeredményből nem vesz el. Mondjuk, a stilizált látvány jól öregedett, így a felújítás eredményeit kicsit nehéz észrevenni, de tetten érhetők.

A remaster legszembetűnőbb adalékai inkább a játékélményt támogatják, mint például a kezdetektől elérhető Grade Shop, a kikapcsolható harcok, a kincsek és gyógynövények helyét mutató térkép és a korán elérhetővé váló gyors utazás. Ha abban a zónában vagyunk, ahova a küldetésünk is szólít, már kapunk egy látványos indikátort az irányról és távolságról, ha pedig a hátizsákunkban kotorászunk, egyből láthatjuk, hogy mi a frissen felszedett tárgy. Ezen felül minden megjelent DLC-t is tartalmaz, így voltaképpen ez a verzió tekinthető a definitív Tales of Berseria élménynek.

Valahogy mégis, végig olyan érzésem volt, hogy a remasterben "csupán" ennyi van. Egy elsőre nehezen felismerhető, de javított látványvilág, áramvonalasított játékmenet és a játékos életét megkönnyítő, mára már alapvetőnek tűnő feature-k. Ha valakinek ez elegendő ahhoz, hogy egy remaster igazolttá váljon, akkor itt nincs is már igazi kérdés. Ugyanakkor számomra inkább kérdéseket vetett fel a Berseria felújítása, semmint válaszokkal szolgált volna.

Miért ezt a rész újították fel? A Graces kapcsán érthető, hisz mégis csak régebbi játékról van szó, de még a Xillia esetében is elfogadható a remaster. A Berseria azonban az utolsó előtti játék a sorban 2016-ból (globálisan pedig 2017-ből), és nem igazán öregedett rosszul (még az átvezetők animációi is elfogadhatók, főleg a korábbi részek fényében). Ott volt a kvázi folytatás Zestiria, amelynek a problémásabb rendszereit újradolgozhatták volna, vagy a régebbi címek komolyabb ráncfelvarrásának lehetősége is adott volt, hogy a Xillia 2 kihagyott zicceréről ne is beszéljünk. Persze egyáltalán nem kizárt, hogy a soron következő remaster pont a Zestiria lesz, de ettől még nem kevésbé különös, hogy pont Velvet története kapta meg korábban a felújítást. A Tales of Berseria eddig csak PC-n és PlayStation 4-en volt elérhető, így a remasterrel érkező Xbox-os és Nintendo Switch-es megjelenés mindenképpen örvendetes hír, bár a Bandai Namco új üzletpolitikájába teljes mértékben beleillik, és készpénznek vehetjük, hogy a jövőbeni felújítások és új epizódok is multiplatform megjelenések lesznek.

A Tales of Berseria Remastered 2026. február 27-én jelent meg PC-re, Nintendo Switch-re, Xbox Series X/S-re és PlayStation 5-re. Mi ez utóbbin játszottunk vele, a lehetőségért köszönet a Cenega csapatának!