Mi a baj a többjátékos játékokkal? A többi játékos, természetesen. Szóval mi lenne, ha fognánk egy eredendően multiplayer-fókuszú műfajt, a MOBA-t, és kivennénk belőle a multis részt? Talán ezek a gondolatok futottak át a Tindalos Interactive ötletgazdájának elméjén, amikor előállt az EverSiege: Untold Ages koncepciójával.
A francia stúdió a Stellar Impact óta inkább az RTS-ek világában mozgott. A Battlefleet Gothic: Armada első és második részével tört be a nagyobbak közé, majd az Aliens: Dark Descenttel elmozdult egy kicsit xcomosabb irányba. Az EverSiege ilyen szempontból egy természetes következő lépésnek tűnik: még mindig maradnak stratégiai elemek, de egy nagyobb ugrást tesz az akcióközpontúság felé.
Eljöttek a végidők: egy ősi, halhatatlan gonosz végtelen élőhalott hordákat engedett rá az emberiség maradékára. Az utolsó túlélők a Bástyába szorultak vissza, ám amikor minden elveszni látszott, imáik meghallgatásra találtak. Verandiel, a varázslat úrnője megidézte a szkirónokat, akik megfordíthatják a háború állását – most és minden időben is.
A háttérsztori kicsit sablonfantasy, de megpróbáltak vele megágyazni néhány játékmechanikának, ezekre majd visszatérek. Kezdjünk ott, hogy te egyike vagy az emlegetett szkirónoknak, az időn túli lelkeknek, amik képesek különböző páncélokat megszállni, hogy az emberiség segítségére siessenek. Különleges képességekkel rendelkezel, amelyekkel felveheted a versenyt a gonosz megtestesüléseivel és őrzőivel, nem is beszélve a szüntelenül áradó hordákról.
Minden pályán változnak az előtted álló kihívások, de az alapok ugyanazok: győzd le az aktuális őrzőt és megtestesülést, illetve kerüld el, hogy a Bástya életereje nullára csökkenjen. A MOBA-khoz hasonlóan a pálya egy központi útvonal köré épül fel (itt csak egy lane van, nem kettő-három), amelyen mind a saját katonáid, mind az élőhalottak közlekednek. Az útvonal körül a Vadont találod, amit mindig egyéb ellenfelek népesítenek be: megküzdhetsz velük fejlesztőkristályokért, ereklyékért vagy akár különleges épületek birtoklásáért is.
Egy kis tower defense-beütéssel különböző tornyokat építhetsz újjá az út mentén a megjelölt helyeken (két torony között energiakapu is épül, ami feltartja a rosszakat), illetve a Bástyát is bővítheted további épületekkel, amik extra katonákat, gazdasági bónuszokat vagy egyéb hatásokat biztosítanak.
A főszereplő persze te vagy. Annak függvényében, hogy melyik karaktert választod ki, megadott képességekkel indítasz: a harcos ugrócsapásra képes és forgószélként pörög, a zsivány késeket dob és suhan, az íjász nyílzáport zúdíthat egy adott pozícióra vagy lőhet egy erőset, stb. Minden karakter három saját képességgel rendelkezik, további kettőt (később hármat) pedig a meccsre választott elemi erők alapján válogathatsz össze – tűz, természet, karizma, árnyék, ilyesmik.
A megölt ellenfelek tapasztalati pontot adnak, abból fejlődsz. Minden szintlépéssel tudsz választani fejlesztést valamelyik erődhöz vagy általános képességet: egy támadásnak például nagyobb lesz a területe, extra elemi sebzést kap, vagy csatán kívül láthatatlanná válsz. Ezek mellett a Vadonban talált kristályok révén tudod az olyan statjaidat fejleszteni, mint a sebesség, az auto-támadás sebzése, a kritikus találat esélye, illetve négyféle attribútumot is növelsz, amelyek pedig a különféle képességeid és támadásaid szorzói lehetnek. A kristályok ritkasága attól függ, milyen ellenfeleket győzöl le értük – minél mélyebbre mész a Vadonba, annál nagyobb lesz a kihívás, de nagyobb a jutalom is.
Egy meccs tehát főleg azon dől el, hogyan egyensúlyozod a hősöd és a Bástya fejlesztését. A város fejlesztéséhez aranyra lesz szükséged elsősorban, amit kincsesládák megtalálásából és a pályán felszabadítható bányákból szerzel meg. Kétfajta épülettípusból válogathatsz: katonai és gazdasági épületekből. Az előbbiek újfajta egységeket adnak hozzá a sima gyalogosaidhoz (lovagokat, papokat, íjászokat, vérebeket vagy katapultokat), míg az utóbbiak egyrészt további aranytermelést biztosíthatnak, illetve „boltokat” jelentenek – bájital-összetevőket, kristályokat, zsoldosokat vásárolhatsz rajtuk keresztül.
Az épületek ára egyre emelkedik (200 aranynál kezdenek, majd egyre duplázódnak), ezért jól meg kell gondolnod, hogy egy-egy meccs alatt melyek lesznek leginkább a hasznodra. Az erősebb katonatípusok nélkül az ellenséges hordák felülkerekednek a harcosaidon, míg a felbérelhető zsoldosok például a vadonjárás közben lesznek segítségedre. A pályákon emellett mindig vannak véletlenszerű építmények is – egyesek helyreállításával tovább tudod erősíteni a Bástyát, míg mások (mint az elemi szférák vagy a kazamaták) különleges kihívásokat és nagy jutalmakat jelenthetnek. Ó, és persze azt se felejtsd el szemmel tartani, hogy éppen nappal vagy éjszaka van, mert az ellenséges hordák minden estével erősödnek, míg aztán a hetedik napon túl többé nem kel fel a nap.
A Bástya élete és a tiéd össze van kötve: ha meghalsz, feltámadsz ugyan, de a főváros életének egy jelentős részét (alapbeállításon ötödét) el is veszed vele. Azaz legfeljebb öt halál után véget ért a próbálkozásod. A vakmerőségnek tehát súlyos ára lehet, főleg a magasabb nehézségeken.
Magasabb nehézségek? Igen. Az EverSiege egy ascension-rendszerre épít, ami folyamatosan emeli a kihívást. Amint megnyersz egy meccset az adott ascension-szinten, feloldod a következőt. Ez jelenthet újabbfajta megtestesüléseket a gonosznak, más típusú vadonbéli ellenségeket, de olyan további nehezítő tényezőket is, mint a torzulások (meccs előtti módosítók extra jutalmakért) vagy a kataklizmák (meccs közbeni csapások). Ezek minden szinten adottak, egy konkrét kihívást állítanak be, ami majd a következő ascensionre változik meg – attól függetlenül, hogy maga a pálya egyébként a lehetőségekhez mérten mindig procedurálisan generált. Bár ezt értsd nagyon jóindulatúan.
A játék története szerint minden győzelem után egy korábbi korba térsz vissza, hogy a kezdetek kezdetéig üldözd a gonoszt. Ez narratív szinten egyedi magyarázata a dolognak, de igazán kezdhettek volna vele vizuálisan is valamit. Tekintve, hogy mindig ugyanazon a pályán játszunk, mondjuk csinálhatták volna azt, hogy a különböző korokban látjuk ugyanazokat az épületeket, de kezdetben romként, a múltba haladva pedig egyre inkább helyreállítva.
Az EverSiege egyik legnagyobb gyengéje meglepő módon a pálya. A legszükségesebbeket ellátja, de mivel csak egyetlen van belőle, hamar unalmas lesz. Hiába a procedurálisan generáltság, csak a tornyok, oltárok és ellenséges táborok pozíciója változik, a nagy egész ugyanaz marad. A kalandozásaid során találkozol ugyan térképelemekkel, de sokszor nem egyértelmű, hogy egy kerítés vagy cserjesor tényleges fizikai akadályt fog-e képezni előtted. A pálya második felén ráadásul, amikor a gonosz földjére érsz át, minden még egysíkúbb és unalmasabb – a Vadon legalább reagál a különféle lakóira, például pókhálók jelzik a pókok közelségét vagy dudvák és gyökerek a harapós növényekét.
A játék vizuális stílusa egyébként is inkább átlagos fantasys, hiába az egészen ötletes háttérsztori – a kezdeti tényleg látványos átvezető animációk és töltőképernyők ellenére pedig az egész olyan… semmilyennek néz ki. Mint maga a pálya, a legszükségesebb elvárásokat kipipálja, de kiemelkedni nem tud. Az izometrikus nézetnek hála a különböző páncélok sem néznek ki vizuálisan érdekesen, ami épp egy MOBA-szerű játéknál csalódáskeltő.
Ahol az EverSiege jól teljesít, az a változatosság. Kezdésnek már az is, hogy többféle irányításkiosztást is választhatsz, függően attól, hogy inkább a billentyűs vagy az egeres kezeléshez vagy hozzászokva. A karakterek és elemi erők kombinációi kellően számosak ahhoz, hogy kedvedre kísérletezhess, keresve az erősebb vagy érdekesebb felállásokat. Sőt, a játék fokozatosan dobja be az újabb mechanikákat (mint például a bájitalkeverés képességét), aminek hála elébb kiszórakozhatod magad eggyel, mielőtt találkoznál a következővel.
Ehhez hozzájön, hogy meccs közben mindig véletlenszerű lesz, hogy milyen fejlesztéseket ajánl fel a játék, így teljesen más irányokba is elmehetsz, akár kíváncsiságból, akár az adott kihívásokra reagálva – ugyanakkor hozzáteszem, hogy a random nagyon ki is tud tolni veled. Azt leszámítva, hogy a kovácsnál vagy a régiségkereskedőnél tudsz célzottan vásárolni néhány fejlesztést, az esetek nagy részében nem tudod befolyásolni, hogy azt kapd meg, amire szükséged van.
Az ascension-szintek között természetesen minden nekifutással fejlődsz is: a tetteid echókat érnek (magasabb szinten többet), amit a meccsek között állandó fejlesztésekre tudsz elkölteni. Így tudod feloldani az újabb épületeket a Bástyában, kezdőbónuszokat adni magadnak, és más olyan hatásokat, amik könnyebbé teszik a jövőbeli meccseidet. Ugyanakkor ezek a fejlesztések nem tartják a lépést az ascension-szintek nehezedésével.
Egy-egy szintugrás (pláne a maxra kapcsolt torzulásokkal) nagyon váratlanul tud érni. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb esetben szimpla számnövekedésekről beszélünk – a gonoszoknál és nálad is –, aminek hála a változások nem igazán látványosak. Izgalmas, amikor először változtatod a lovagjaidat lovassággá vagy megkapod a hazateleportálás képességét, de minél tovább tart egy meccs, annál erősebbek lesznek az ellenfelek, azaz a végén már a mezei gyalogokat is nagyon hosszan kell csapkodnod, hogy haladhasson az ostromod. Ha ütőképes sereget szeretnél és felfedeznéd az aktuális lehetőségeidet, simán elmegy egy-másfél óra is egy meccsel, ami szerintem túl sok egy ilyen típusú játékra. Nehezen aktiválja a „csak még egy kört” reflexet ekkora ráfordítással.
Van egyébként multiplayer is benne, ha mégiscsak szeretnél más embereket is bevonni ebben a nem-többjátékos játékba, összesen hárman is nekieshettek a harcoknak. Gyökeresen más élményt nem nyújt, jelenleg azonban megvannak a kisebb-nagyobb szinkronizációs problémái. A leglényegesebbet tudja, és sajnos ezt egyszerűen túl sokat kell mondanom ennél a játéknál.
Az EverSiege-ben vannak jó ötletek, és az elején még egészen addiktív is tud lenni, ahogy belemerülsz a lehetőségek tengerébe. Rengeteg felfedeznivaló van, az újabb karakterek és fejlesztések egészen jó ütemben érkeznek, amitől viszonylag sokáig frissnek hat. Maga a fő gameplay-loop is épp eléggé érdekes ahhoz, hogy legyen kedved kísérletezni a hősök, erők, tornyok és épületek kombinációival.
Ennek ellenére bizonyos vonásai elég hamar kiismerhetőek, az ascension-szintek pedig durván tudnak nehezedni. Ugyan kedvedre tudsz váltani a szintek között, egy-egy szint mindig adott beállításokkal fut, amit igazán nem értek, tekintve, hogy a játék mennyire épít a véletlenszerűségre. Így ha kényelmesnek is találsz egy nehézségi szintet, nem maradhatsz meg ott, hiszen mindig ugyanazzal a kihívással találkozol, amitől rögtön kevésbé lesz szórakoztató. Ami kár, mert az EverSiege szerintem alapvetően jól van összerakva – de mégis elmarad a nagyságtól.
Az EverSiege: Untold Ages március 26-án jelent meg PC-re.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.