A telomer a kromoszómákat alkotó DNS-szál végein található: egyfajta védősapka, amely a sejtosztódás során megvédi a DNS-t a káros hatásoktól és a sérülésektől - de nem az idők végezetéig. A sejtosztódás során a telomerek folyamatosan rövidülnek, a teljes DNS-szekvencia hiba nélküli lemásolása idővel ellehetetlenül, és létrejöhetnek mutációk. A generációs minőségvesztés egy megoldatlan probléma, és a halhatatlanság felé vezető út egyik fontos lépcsője - már ha létezik egyáltalán olyan, hiszen nem csak a sejtek, de az analóg és digitális dolgok egyaránt kénytelenek szembenézni ezzel az akadállyal, hol látható, hol hallható zaj, hol egyéb káros veszteség formájában, hiszen a másolat másolatával óhatatlanul jönnek annak hibái is. Erre pedig egyáltalán nem nehéz példát találni, elvégre a Nintendo Switch 2 exkluzívként elstartolt Star Fox pontosan megfelel ennek a definíciónak.
A Nintendo egyik legfurábban kezelt franchise-a ugyanis egy újabb masszív kényszerpihenő után tért vissza, hiszen tíz év telt el a Wii U-s Star Fox Zero, az utolsó nagyszabású Star Fox-játék óta, ha nem számítjuk ide a szó szerint a sírból visszahozott, eredetileg a megjelenése előtt törölt Star Fox 2 váratlan, meglepetésszerű feltűnését a Nintendo Switch Online kínálatában. Egy ennyire hosszú szünetet pedig általában valami innováció, vagy valami szélsőségesen új dolog szokott követni, amennyiben nem a legkézenfekvőbb megoldás kerül terítékre, de jelen esetben az utóbbi következett be.
A Nintendo Switch 2-es Star Fox ugyanis nem folytatás, vagy egy új saga kezdete, hanem a Nintendo 64-es Star Fox 64 szolgahű remake-je, ami lényegében az egész szériát elindító SNES-es Star Fox rebootja és újragondolása, és amiből aztán 3DS-en is készült egy továbbháromdésített újrarázás. Azaz: a másolat másolatának másolata. Ennek okán nagyon fontos már az elején leszögezni, hogy a mostani epizód is egy alapvetően sínen futó, elsősorban külső nézetes árkád akciójáték, amiben egy az űr egy részét behálózó galaktikus háborúban kell részt venni. Ennek katalizátora egy naprendszer és egy onnan kitaszított tudós: miután egy biológiai fegyverrel kapcsolatos kísérlet majdnem teljesen elpusztítja a Corneria-bolygót, az azért felelős Androsst a Venom-bolygóra száműzik, ám évekkel később megerősödve tér vissza, és megindul a Lylat-rendszer ellen, hogy bosszút álljon sérelmeiért. Az invázió küszöbén így ismét akcióba lép a Star Fox-csapat, az elit pilótákból álló, legendás zsoldos brigád, hogy planétáról planétára szorítsák vissza a támadókat, és egyszer és mindenkorra leszámoljanak Andross-szal.
Teszik mindezt egy olyan kampány formájában, ahol minden bolygó egy helyszínnek felel meg, a küldetések pedig nem tartanak tovább 15-20 percnél. Ennek okán a "történet" nettó játékideje bő egy órában csúcsosodik ki, aminek a végeztével Andross mindenképp elpusztul... és a történet ugyan igen, de maga a kampány igazából nem ér véget. Jobban mondva a "végigjátszása" nem merül ki egyetlen alkalomban, ugyanis számos olyan helyszín van, amely csak bizonyos feltételek teljesülése esetén válik elérhetővé. A sztorimód ennek okán több ponton is el tud ágazni, többszöri végigjátszása így nem ajánlott, hanem egyenesen kötelező, már csak azért is, mert a végső konfrontáció igazi formája sem nyílik meg addig, míg nem sikerül szinte minden alternatív útvonalat bejárni.
Ez a struktúra gyakorlatilag változatlan a Nintendo 64-es őshöz képest, a különbség így leginkább a tálalásban rejlik. Kezdésnek ott van például a prológus, amely elmeséli azon történéseket, melyek Fox apjának halálához vezettek, és ami eddig sosem volt látható, de ezek a rövidke, párbeszédekben bővelkedő átvezető videók próbálnak némi narratív támasztékot felhúzni a missziók közé is. A lore szempontjából ez remekül működik, a Star Fox-univerzum ennek, és a számos naplóbejegyzésnek hála még sose volt ilyen gazdagon kidolgozva, és ennyire jól még sose volt felépítve. A sokkal inkább állatszerűbb karaktermodellek, a teljesen újrarögzített szinkron, az egy-két ponton átírt vagy kibővített szövegek egészen lenyűgözőek, de sajnos nem elegek ahhoz, hogy egy kielégítő kampányélményt nyújtsanak, elsősorban azért, mert a hangsúly egyáltalán nem ezen, hanem most is a tényleges játékmeneten van.
Az pedig pontosan azt hozza, mint ami egy Star Fox remake-től elvárható, az az egy intenzív, a szünetekkel csak minimálisan élő, megállás nélküli shmup-élményt, ahol a hullámokban érkező ellenfeleket kell a lehető leggyorsabban elintézni, miközben le kell küzdeni a terepakadályokat is. Mivel a mozgás pár limitált szakaszt leszámítva csak az oldalazásra korlátozódik, az előrehaladás pedig folyamatos, ezért a helyezkedés kritikus fontosságú tud lenni, mert csupán pár találat is elég ahhoz, hogy az irányított hajó, az Arwing először ledobjon magáról pár fontos dolgot, aztán teljesen elporladjon.
Szerencsére még mindig egy elég gazdag eszköztár áll rendelkezésre, kezdésnek egy a missziók során több szinten is fejleszthető fő fegyverrel, kevéske, de annál hatásosabb bombakészlettel, és persze az olyan ikonikus mozdulatokkal, mint a barrel roll, vagy a kötetlen szakaszokon a megfordulás lehetősége. A lövés mellett a folyamatos mozgás pont annyira fontos a túléléshez, és persze a minél magasabb pontszám eléréséhez.
Mivel árkád fókuszú játékról lévén szó elsősorban a pontok azok, melyek az alternatív útvonalakat megnyitják, nem beszélve specifikus társak életbentartásáról, vagy a térkép adott pontjaival való interakcióról. Ezen feltételek most már legalább egyértelműen láthatók a küldetések kezdete előtt, így tudatosan lehet tervezni az adott küldetés céljait, és nem kell vakon repülni, vagy külső segítséget igénybe venni, amiben nagy szerepe van annak is, hogy az Arwing irányítása kategóriákkal feszesebb és pontosabb, mint bármely Star Fox-epizódban valaha, amire nem csak magasabb nehézségi fokon van szükség, de a fő extra játékmódban különösen.
A kampányhoz hasonlóan egyedül, vagy akár kooperatívan is elérhető Challenge-mód bolygókra osztva kínál normál szinten is sokszor nehézkes kihívásokat, melyek együttes teljesítésével pipálható ki az adott pontvadászat. Emiatt nem csak specifikus ellenfeleket kell legyőzni, de ez általában még szintidőhöz is kötött, a pályaismeret, az ellenfelek spawnolási pontja, a gyengeségeik kiismerése így egyszerűen nélkülözhetetlen a sikerhez, és az évtizedek alatt felhalmozott izommemória itt tesz igazán jó szolgálatát.
Igaz, ez valamennyire elmondható a sajnos papírvékonyságú multiplayer módról is, ahol elsősorban 4v4 módban lehet összemérni a tudást a világ más Star Fox játékosaival. Csakhogy a rendelkezésre álló térképek mennyisége bántóan alacsony, mindössze három különböző helyszínen lehet harcba bocsátkozni. Pedig a tényleges meccsek nagyon élvezetesek, és messze nem szimpla deathmatchek, bár a győztes az, aki a legtöbb pontot szedi össze. Ezt egyrészt össze lehet szedni az ellenfelek lelövéséből, de sokkal többet hoz a konyhára az adott térkép fő céljának teljesítése.
A Fichinán periodikusan érkező meteorok szétlövése és a belőlük kieső energia összegyűjtése a feladat; a Sector Y egyfajta CTF, ahol értékes rakományt kell összeszedni és a saját bázisra visszajuttatni; a Cornerián szatellit tornyokat kell elfoglalni. Minden résztvevő egy Star Fox pilótát alakít, az extra fegyverek – mint a bomba, a rakéta – pedig a pályán felszedhető powerupként vannak jelen, így egyszerre kell figyelni a riválisokra, a terepakadályokra, a célra, és persze az aktuális pontállásra is. Mivel egy meccs sem tart öt percnél tovább, ezért még jóval azelőtt vége van, hogy felütné fejét az unalom, vagy túlságosan is elhúzna valamelyik oldal. Jövőbeni frissítésekkel, minimum háromszor ennyi térképpel a Switch 2-es multiplayer-kínálat egyik kiemelkedő darabjává nőheti ki magát, amely méltó mód tereli új irányba az évtizedek alatt tökéletesre csiszolt játékmenetet – jelenleg azonban szó szerint sovány vigasz.
És bár ez a Nintendo Switch 2-es remake borzasztóan jól néz ki, a Star Fox-játékmenet pedig sose volt még ennyire élvezetes, ennyi újragondolás már bőven elég volt belőle, még úgy is, hogy rendkívül realisztikus a belépődíj. Remélhetőleg ez csupán felvezetése egy már ezer éve esedékes folytatásnak, és a Nintendo Switch 2 lesz az, ahol a Star Fox végre nem csak spinoffokra, hanem méltó folytatásra talál, megadva a zsoldosoknak azt a rivaldafényt, ami már évtizedek óta kijárna nekik!
A Star Fox kizárólag Nintendo Switch 2-re jelent meg 2026. június 25-én. A tesztpéldányt annak régiós forgalmazója, a ConQuest entertainment biztosította - köszönjük!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.