A Man of Honor címre keresztelt bővítmény sztárja ugyanis nem más, mint Ennio Salieri, az első Mafia játék Donja, aki a szicíliai időszakában még korántsem volt az a megfontolt és szigorú elvekkel rendelkező alvilági vezető, mint ahogyan azt később Lost Heaven városában megtapasztalhattuk. Sőt, inkább egy meglehetősen öntelt, agresszív alak, aki nem riad vissza semmitől sem, ha kell lop, csal, hazudik, mert neki csakis az számít, hogy minden helyzetből ő jöjjön ki győztesen. Ez a meglehetősen makacs, önfejű hozzáállása lesz voltaképpen a történet gyújtópontja is, hiszen a börtönből frissen szabadulva semmi más nem érdekli, csakis a könyörtelen bosszú, amiben bizony a Mafia: The Old Country főszereplője, Enzo és szófosásban szenvedő társa, Cesare is gazdagon ki fogják majd venni a részüket.

A két markánsabb, nagyjából egy-egy órás szegmensre osztott cselekmény egyébként észrevétlenül simul bele a főjáték narratívájába (feltéve, hogy új játék esetén engedélyezzük), egészen konkrétan az ötödik és hatodik fejezet közé, amikor is Enzo éppen azzal van elfoglalva, hogy egyre feljebb küzdje magát a Torrisi család ranglétráján. Munka-munka után, egyik visszautasíthatatlan ajánlat követi a másikat, míg végül 1905 telén megkérik, hogy Cesare-val kiegészülve nyújtsanak támogatást az Amerikába vágyódó Salieri bosszúhadjáratában. Utóbbiban természetesen kapunk akciót dögivel, lesz itt rablás, menekülés, robbanások, jó adagnyi lopakodás, de ami igazán elviszi a hátán az egészet, az valójában a karakterek és a közöttük lévő, folyamatosan változó dinamika.

Külön tetszett, hogy bár a fókusz a szabálykövető Enzora és a látszólag a saját feje után rohanó Salierire, illetve az ebből fakadó súrlódásaikra van kihegyezve, a kiegészítő nem felejt el másokkal sem foglalkozni. Nyilván ebből az egyikük Cesare, akit ezáltal sokkal jobban megismerhetünk, de aki számomra nagyobb meglepetés volt, az kétségtelenül Isabella. Az Enzo és közte lezajlódó kisebb légyottok ugyanis nemcsak az ő személyiségét mélyítették tovább (mondjuk ez nem volt annyira nehéz), hanem a kettőjük kapcsolatát is, aminek hála a fősztoriban később bekövetkező történések teljesen más színezetet kapnak. Egyetlen furcsaság ezen a téren, hogy a DLC végi események az alapjátékban semmilyen formában nem kerülnek elő újra, pedig azért bőven lehetne miről diskurálni. Persze értem, hogy nehéz lett volna megoldani visszamenőleg a dolgot, de mégis kicsit illúzióromboló, főleg annak tudatában, hogy a kezdet becsatlakoztatása valóban parádésra sikerült.

A már meglévő fejezetek közé beszúrt intermezzo tehát majdhogynem kifogástalan, akárcsak az egyéb tartalmak kibővítése. Új fegyverek, hátasok, kocsik, ruhák és charmok várják mindazokat, akik beneveznek erre a nosztalgiával gazdagon átitatott mafia kalandra (új területeket viszont egyáltalán nem kapunk, szóval be kell érnünk a télies, ködös látképpel), ráadásul ezen eszközök tetemes része már a játék első felétől használható, ezáltal megkönnyítve a komolyabb kihívást választók életét. Egyetlen szívfájdalmam, hogy az új használati tárgyak egytől-egyig betagozódnak a korábban már lefektetett kategóriákba, azaz pár újonnan bevezetett mechanikán kívül nem igazán kapunk markánsan eltérő cuccokat, inkább csak erősebbeket, gyorsabbakat és szebbeket. Őszintén szólva én örültem volna neki, ha a fejlesztők mernek jobban kísérletezni, de ők nem így gondolták és maradtak a jól bevált recepteknél.

Utóbbi egyébként igaz a játékmenetre is, ahol szintén nem fogunk eget rengető újdonságokba beleszaladni (mondjuk érdekes módon késpárbajokat egyáltalán nem kapunk), bár jobban belegondolva ez talán nem is egy 10 eurós bővítmény feladata lenne, ugyanakkor érdemes tisztában lenni vele, hogy aki ezen a téren hatalmas reformokat várt a Man of Honortól, az valószínűleg csalódni fog. Ahol viszont ezzel szemben kizárt a negatív szájíz, az a Free Ride mód, ami jókora frissítéssel örvendeztette meg a szabadság szerelmeseit. Gyűjthető cuccok, ugratások, szabotázsakciók, azonban az igazi nagy durranás az kétségkívül a Salieri biztosította kihívások és megbízások, amik több kategóriába oszthatóak (fegyveres akciózás, lopakodás, versenyzés), de közös bennük, hogy az értük kapott jutalmat exkluzív kiegészítőkre cserélhetjük be. Jópofa extrák ezek, amikkel a történet befejezése után is jócskán el lehet bíbelődni, ily módon tolva ki a DLC két fejezete által biztosított néhány órás szórakozást, még legalább ugyanennyivel. Ha pedig úgy nézzük, akkor ez nem is rossz egy 10 eurós DLC-hez képest!

A Man of Honor tehát egy remek ár/érték aránnyal megáldott kis kaland, ami kiválóan nyúlt hozzá az alapjátékhoz és ott bővítette ki, ahol tényleg ráfért egy kis tatarozás. Izgalmas, emlékezetes eseményekkel teli új történetszál, a téli Szicília biztosította gyönyörű látképek, a fiatal Salieri megjelenése (a szinkron és az animáció továbbra is pazar), a karakterek közötti dinamikák elmélyítése, na meg persze az új eszközök, illetve a Free Ride alapos ráncfelvarrása egytől-egyig olyan extrák, amik bőven megérik az érte elkért csekély árat, még annak tudatában is, hogy játékmenet szempontjából semmit sem fejlődött. Akik kedvelték a Mafia: The Old Countryt azoknak kérdés nélkül kötelező darab, akik viszont annak idején ódzkodtak az eredeti játék kissé komótosabb történetvezetésétől és egyszerűségében nagyszerű játékmenetétől, azok nyugodtan kihagyhatják, mert nem ez a DLC fogja megváltoztatni a véleményüket, hanem majd az, amikor Mr. Salieri az üdvözletét küldi.

A Mafia: The Old Country – Man of Honor DLC augusztus 14-től érhető el PlayStationre, Xboxra és PC-re. Mi utóbbin segítettük a későbbi Don bosszúhadjáratát.