Amikor 1874. november 24-én Joseph Glidden, egy amerikai üzletember és feltaláló kevesebb, mint egy év kísérletezés után hivatalosan is megkapta a szögesdrót szabadalmát, maga se gondolta volna, hogy egyszerű, de annál hasznosabb (korábbi munkákat iteráló) ötlete olyan pillangóhatást vált ki, amely átformálja a még sok helyen zabolázatlan, meghódításra váró nyugati vidéket, tönkrevágva egy komplett iparágat, közvetve hozzájárulva két nagyobb fegyveres konfliktus kirobbanásához is. A nem éppen ártatlan drót ugyanis szinte azonnal pontot tett annak a marhakereskedelemnek a végére, amely a hatalmas, védtelen és látszólag gazdátlan vidékekre terelte az állatokat, hogy azok ott jól meghízzanak, és aztán közeli államok vasúthálózatát kihasználva kerüljenek új gazdájukhoz. A témából született meg minden idők egyik legjobb társasa, "A nagy western utazás" is, de a végső csapást nem is teljesen a szögesdrót vitte be, hanem az az általa okozott helyzet, amit az 1886-os rekord hideg tél hozott magával, ahol a fagy elől a kerítésekbe ragadt marhák élelem és menedék híján halálra fagytak, ez pedig nemcsak őket ölte meg, de a rájuk épített iparágat is. A vadnyugat meghódítása relatíve rövid, de annál könyörtelenebb időszak volt, amit ikonikus filmek, könyvek és játékok sokasága dolgozott már fel - és most itt egy újabb, amely kicsit más oldalról igyekszik megközelíteni a témát.
A Wild West Pioneers ugyanis egy meglehetősen idillizált képet igyekszik festeni, ahol a legnagyobb fenyegetést a telepesekre nem a vadvilág, a fékezhetetlen betegségek, a kíméletlen időjárás, vagy az élet mindennapi nyomorúságai jelentik, hanem a kielégítetlen szükségletek, vagy épp a saját rendszerei által támasztott korlátok. Műfaját tekintve egy hagyományos városépítős játék, ahol egy teljesen néptelen, de rengeteg lehetőséggel kecsegtető területre kell felhúzni egy kezdetben apró, aztán városméretűvé duzzadó települést, ahová annak gyarapodásával párhuzamosan egyre több és telepes érkezik a maguk igényeivel és kéréseivel, miközben mindezt megpróbálja kiegészíteni egy meglehetősen képregényszerű, karikatúraszerű történet, és egyfajta világtérkép, amely felfedezésre váró romokat, elhagyatott bányákat, valamint újabb települések befogadására alkalmas területeket fed fel lépésről lépésre.
Az ehhez választott keret maximálisan hozza a papírformát, és a mostanra már unalomig ismert formulát, amely a műfaj elmúlt években tapasztalt aranykorának állandó kísérője. Ennek megfelelően a kezdetben nem túl nagy lakosság feje fölé fedelet kell biztosítani, a gyomrukba pedig ételt. Az első óra így javarészt csak az alapvető nyersanyagok beszerzéséről szól, ami itt fát, étel címén pedig gombát jelent - és a Wild West Pioneers ebből a szempontból belefut a műfaj egyik nagy csapdájába, azaz úgy akarja feltaláltatni a kereket, hogy közben a lovaskocsi többi része már készen áll. Azt ugyanis elég nehéz logikával kimagyarázni, hogy a nyugat meghódításának idején miért kell úgy etetni a lakosságot, mintha a kőkorszakban lennénk, és miért kell - rossz esetben sok órának - eltelnie ahhoz, míg elérhetővé válik például az állattartás, a húsfogyasztás, vagy az alkohol készítése.
A Wild West Pioneers magát nyugodt, lassú tempójú, nagy fenyegetésektől mentes városépítős játéknak aposztrofálja, ennek viszont az az ára, hogy rengeteg benne az üresjárat, amikor nincs más teendő, mint a várakozás, míg a már lerakott épületek elegendő mennyiségű dolgot gyűjtenek be vagy állítanak elő. Erre erősít rá a közvetlen és a közvetett fejlődés rendszere is. Előbbi a lakosság gyarapodását jelenti, ami jelenleg kizárólag egy-két naponta érkező telepes családok feltűnését jelenti, akiket befogadva nő a kolónia mérete; utóbbi lényegében azon fejlődési fára utal, amely a bizonyos mérföldkövek elérésével járó speciális pontok elköltésére szolgál, melyekből új épülettípusok finanszírozhatók, a kemény dollárokból pedig azok fejlesztése, például termelőképességük gyorsításával, vagy a felfogadható munkások számának megemelésével.
Szerencsére a település képének kialakítása valamennyire szabad, bár alapvetően archaikusabb megoldásokhoz, elsősorban a rács alapú építkezéshez kötött. Ennek nem is teljesen az az oka, mert nem lehet nem egyenes utakat lerakni (szerencsére ez nem így van), hanem mert az elsődleges termelő- és kiszolgáló épületek mindegyike kör alakú hatósugárral rendelkezik, így azok működésének szavatolásához muszáj úgy építkezni, hogy az a lehető legoptimálisabb, és ne a legszebb vagy leghitelesebb legyen. Ez persze magával hozza ezen ismert rendszer rákfenéjét is, azaz bizonyos épületekből a kényszer miatt kell többet is lerakni, és nem azért, mert akkora szükség lenne rá.
Cserébe legalább a több szintre osztott, fokozatosan megnyitható fejlődési fa tényleg rengeteg lehetőséget kínál, ugyanakkor a specifikusan megírt, események sokaságát felvonultató történet nagyon is lineáris haladást követel meg rajta, mert addig nem nyílik meg a következő fejezet, amíg nem sikerül elérni az előző végcélját. Így ha valaki rögtön ráfeküdne például a mezőgazdaságra, kénytelen kivárni, míg az előtte levő feladatok - például az aranybányászat elkezdése, vagy a nem teljesen legális alkohol előállítása - előbb beindul.
A meglehetősen esetlen, minden klisét felvonultató történet és annak járulékos karakterei viszont legalább mindig biztosítanak valami célt, és jelentősen kibővítik a hagyományos városépítés lehetőségeit, elsősorban a környező területeket ábrázoló térkép móddal, ahová felfedezhetők küldhetők, akik nemcsak új karakterekkel találkoznak (akikkel kereskedni is lehet), de új területeket is meghódítanak, ahová további települések húzhatók fel. Ezek elsősorban specializált szatellit-városok, mint például a sivatagban felhúzott oázis, ami az aranybányászatról szól. Sokáig nem is nagyon tudnak teljesen önellátók lenni, muszáj kereskedniük az anyaotthonnal, különben elég gyorsan nagy problémákba lehet belefutni.
Máshol ez viszont nem jellemző, az éhezést leszámítva igazából nincs különösebben nagy akadály. Nem fenyeget az időjárás, nincsenek könyörtelen évszakok, nem nagyon randalíroznak a banditák, és az őslakosokkal kapcsolatos társadalmi és egyéb nehézségeket se nagyon csempészték be. Jelen állapotában a vadnyugati hangulat is hiányzik kicsit belőle, a mostani keretre igazából bármilyen témát rá lehetne húzni, pontosan ugyanúgy működne, de a korai hozzáférésre szánt egy év alatt új épülettípusok, lokációk és idővel időjárási tényezők is várhatók, így a Wild West Pioneers ha nem is a műfaj egyik legjobb, de a témaválasztása okán mindenképp az elmúlt évek egyik legérdekesebbje. És ez riválisok híján jelenleg elég is!
A Wild West Pioneers korai hozzáférése 2026. szeptember 25-én veszi kezdetét. A kódot annak kiadója, a Toplitz biztosította - köszönjük!
