Kezdjük talán azzal, hogy mindig nagyon érdekes és izgalmas tud lenni, mikor egy földrajzilag távoli ország kulturális termékét vesszük magunkhoz. A Kill the Shadow egy shanghaji csapat munkája, ők pedig jelzik is a program indításakor, hogy ez egy ízig-vérig kínai alkotás. Ennek tudatában lesz aztán igazán erőteljes látni, hogy hiába egy másik földrész, hiába egy merőben eltérő hagyomány, az ember mindenhol ember. Ugyanúgy küzd valamiért, retteg valamitől és tartja életben valami. Dolgozik, pihen, igyekszik boldog lenni. Aztán megjelennek azok a finom szociális, társadalmi különbségek, amiktől a játék kínai lesz. Vagy máskor holland, finn, angol, amerikai, lengyel, esetleg magyar. Az ember mindenütt sóhajtva ül le enni. Csak éppen mást mormol az orra alatt.

Ez a kulturális kirándulás volt a játék egyik nagy érdeme a tesztelés során. A másik pedig a grafika, aztán a rendezés. Utána viszont sajnos el is fogytak a nagyon dicsérhető részek. Haladjunk sorban! Dark Tide City politikai, gazdasági, közbiztonsági helyzete izgalmas, magával ragadja a játékost, de ez sem olyan, amit ne láttunk volna máshol. Attól még dicséretes, hogy jól megteremtették a játszóterünk hangulatát, azonban ha már a sokadik korrupt városodat járod be egy játékban, akkor jobban fognak érdekelni a közelebbi, kis részletek. Azok pedig nem lettek jók.

Mindjárt maga az angol szinkronmunka. Nem lett igazán erőteljes. Ráadásul sokszor mást mondanak, mint ami szöveg megjelenik a karakterek mellett, ami rendkívül frusztráló. Már a rövid, tutoriálként funkcionáló prológus felénél átállítottam kínai hangra a játékot. Ez mondjuk még egy extra immerziót adott az élményhez. Csak hogy aztán tovább olvastam azt, amit megírtak dialógusokként, cselekményként. Egyszerűen csak azt tudom mondani, hogy Kill the Shadow messziről működik. Ahogy a 2,5D-s pixelgrafika is távolról néz ki jól, úgy a történet is csak a nagy ívekben működik. A konkrét párbeszédek, az oda-vissza szócsaták, a humor, a komolyság mind-mind végtelenül teátrális. A felszínes hatást keltik mindenhol, ahelyett, hogy a játékosban érnék el azt. Ellenben, ha mozgékony cselekményt látunk, az izgalmasra sikerült. Az amúgy is remekül festő világban drámaiak és adrenalinpumpálóak tudnak lenni a jelenetek. Vagyis a vizuális történetmesélés még az, ahol a csapat remekül teljesített.

Detektívjátékhoz megfelelően, fő feladatunk minden esetben a nyomozás lesz kutakodással, kikérdezésekkel. A zárt, de azokat szabadon felfedezhető területeket bejárva interaktálhatunk a környezettel, a karakterekkel. Egyes pillanatokban sorsdöntő opciók közül választunk, amelyek befolyásolják a játék végét. Az is előfordulhat, hogy el leszünk zárva egy döntéstől, mert a három skillünk közül pont az merült le. Ezeket különböző tárgyakkal pótolhatjuk, csak vigyázzunk, hogy mellékhatásokkal is járó eszközöket, szereket jókor vegyük magunkhoz. Tehát a megfelelő itemek megfelelő használata és menedzselése is fontos tényező.

A nyomozómunkát az Árnyék nevű entitás fogja megbolygatni. Hogy minek a szimbóluma ez az árnyék, hamar egyértelművé válik, ennél izgalmasabb a vele járó képesség - a párbeszédeket meg érdemes hanyagolni vele. Amikor elérünk egy fordulóponthoz egy ügyben, akkor az Árnyék segítségével konkrétan láthatjuk a múltat lejátszódni. Kicsit fura ennek a képességnek a logikája, mert elméletben amire még nem jöttünk rá, azt nem látjuk, így az elkövetők is csak sziluettek, de ha például kiesik valami a zsebükből, azt már meg tudjuk találni ezután a környezetben. Szóval megvan a maga dramaturgiát megkövetelő logikája, de mint játékelem, szórakoztató.

A legizgalmasabb része a nyomozásnak mégis a klasszikus logikai háló megtervezése. A nyomokhoz kapunk képeket, az ügyekhez pedig kérdésekkel teli fotókat. Ezeket a polaroid fényképekre emlékeztető elemeket kell a megfelelő módon összekötni. Ezt bármikor megtehetjük belépve a menübe, ha pedig sikeresen megválaszoltunk minden kérdést, akkor a játék segít egy pipával az adott fotón. Nem nehéz feladat ez, a vizuális megvalósítás miatt mégis szórakoztató élmény, immerzív pillanat a detektíveskedésben.

Tehát a pár szórakoztató elemén kívül inkább húztam a számat játék közben. Távolról, a nagy egészet figyelembe véve egy szépen, jól összerakott játék a Kill the Shadow, csak az apró, testközeli részletek lettek feltűnően gyengék, vagy érdektelenek. Igaz, ezek azok, amik a leghamarabb kikopnak az emlékezetünkből, így már csak a jól sikerült nagy elemekre fogunk emlékezni később. Szóval ha valaki el tud, el szeretne tekinteni a gyenge apróságoktól, akkor részese lehet egy izgalmas kalandnak Dark Tide City nagy egészében.

A Kill the Shadow augusztus 5-én jelent meg PC-re.