Silent Hill Experience

  • Írta: Ca$h
  • 2006. május 25.
Link másolása
Emlékszem nem sokkal, hogy kijöttem a Silent Hill mozifilmről, elöntött az a régi érzés, ami ritkán fordul elő az emberrel, éppen azért olyan jó, amikor teljesen magával ragad a rajongás, a hangulat az egész atmoszféra, ami egyben vissza is rántott a már jól ismert, fanatikus Silent Hill hangulatba…
Ezek után nem elég, hogy újra elmentem megnézni a filmet, de újra végig is játszottam mindegyik játékot. Felkerestem minden website-ot, ami ezzel a témával kapcsolatos, fórumoztam, letöltöttem mindent, stb. Emlékszem pár hete történt, hogy éppen a gamespoton keresgéltem infókat az új, készülőben lévő részről, az Origins-ről. Amikor is, beleütköztem egy PSP-s kiadványba a Silent Hill Experience UMD Video-ba. Elolvastam mindent róla és pont azon járt az eszem, hogy mi magyarok milyen szerencsétlenek vagyunk, hiszen hozzánk biztos, hogy soha nem fog eljutni ez az UMD. Mivel sajnos túlságosan sokba szoktak kerülni ahhoz, hogy kedvelt fogyasztócikkek legyenek, pedig a látvány és a minőség egészen elképesztő. Emlékszem pont aznap ünnepeltük a bátyámmal a szülinapomat, elmentünk a Westendbe mászkálgatni, és betévedtünk az 576 Kbyte-ba. Mit láttak meg szemeim? A Silent Hill Experience-t, ráadásul ellentétben a hagyományos PSP-s videó árakkal, csak 4000(!!!) Ft-ba került. Csuhij (gondoltam vigyorogva)! Örültem, mint majom a farkának. A bátyám gondolkodás nélkül meg is vette ajándékba, sőt, még az is eszébe jutott, hogy magának is megveszi (ő sem enyhén kattant rá a témára), de szép is volt az a nap!


Mielőtt bármihez is hozzákezdenék, le szeretném írni, hogy a lemez egészen újszerű ötlettel állt elő (a Harry Potter dvd-dknél láthattunk már hasonlót), ugyanis a menürendszer nem más, mint maga a Midwich-i iskola belső része. FPS nézetben tudunk mászkálni az iskolán belül, és különböző helyszíneken más és más extrákkal találkozhatunk. Persze a hangulat hamisíthatatlanul SH, az effektekről és hanghatásokról nem is beszélve. Nem egyszer fogtok beparázni, pedig még csak a menünél vagytok.


Akkor lássuk röviden, hogy miket tartalmaz ez a kis lemezecske:

  • Interjú a játékok atyjával, akitől megtudhatjuk, hogy a kedvenc része az SH2, kedvenc szörnye, a piramisfej és még sok minden más érdekességet is.
  • Interjú a film rendezőjével, akiről megtudja az ember, hogy fanatikus SH rajongó. Ez egyébként erőteljesen érződik is a filmen. Elmondja, hogy azért lett a film főszereplője nő, mert hosszas gondolkodás után mindannyian arra a következtetésre jutottak, hogy az SH1 főszereplője Harry Mason, minden tekintetben úgy viselkedett, mint egy nő. Olyan dolgokat csinált és mondott, amit egy férfi nem biztos, hogy megtenne. Kiderül róla, hogy a kedvenc szörnye neki is Piramisfej, és hogy nem egyszer előfordult már, hogy a játékok bizonyos részeinél elsírta magát. Ezért is akart mindenképpen ő filmet készíteni belőle, mert át szerette volna adni a mozirajongóknak azt a szellemiséget, hangulatot, érzelemvilágot, amit ez a hihetetlen játék-sorozat képvisel. Azoknak is, akik soha nem is hallottak a játékról, én úgy gondolom, hogy ez sikerült neki!
  • Interjú a zeneszerzővel, aki nem egészen olyan embernek tűnik, mint amilyennek vártam. Én úgy gondoltam, hogy egy rendkívül szimpatikus kis japcsi lesz, akinek le nem esik a vigyor az arcáról, közben meg csak egy fapofa, aki unott képpel mondta végig a magáét. No mind1, lehet hogy csak rossz napja volt. Tőle is sok minden érdekességet megtudhatunk, többek között azt is, hogy a kedvenc dala az SH2-es Laura's Song, amit maximálisan meg tudok érteni, nekem is ez jön be a legjobban.
  • Az UMD-n megtalálható az összes játék trailerje és a filmé is.
  • Külön örömmel fedeztem fel, hogy az összes játékból a legjobb zenék is felkerültek a lemezre, több mint 20 szám. De sajnálattal kellett rájönnöm, hogy nincsen „play all" funkció, ami miatt nem fogjuk tudni zsebre vágni a PSP-t és út közben a zenét hallgatni. Sajnos minden egyes szám után ki kell választani egy újat és rányomni, hogy játssza le. Ez talán az egyetlen komoly negatívum, amit fel tudok hozni.
  • A lemezen megtalálható egy exkluzív slide-show is, a játékok legemlékezetesebb pillanataiból.
  • Ezen kívül nem szabad kihagynom a felsorolásból azt a két képregényt sem, ami több mint két órára fog minket lekötni a PSP elé. De sajnos nincsen magyar felirat hozzájuk, és túlságosan gyorsan váltogatja a buborékokat ahhoz, hogy kényelmesen olvasható legyen a történet. Szóval az egyetlen megoldás az, ha mindig lepause-oljuk a sztorit, de ilyenkor sajnos a zene is le fog állni, ami miatt a hangulatnak off lesz… Ugyhogy ez… sajnos, az élet nem mindig fenékig tejszínhab
  • Végül pedig, de nem utolsó sorban két rejtett extrát is fel lehet fedezni, ha a barangolásaitok során a jobb alsó sarokban egy vérrel rajzolt X-et láttok felvillanni, ekkor majd mit kell megnyomni? Na mit? Legyen ez egy kis fejtörő ide a cikk végére…

Mindent egybevetve egy nagyon jó kis UMD Videóval lesz dolga annak, aki szereti a témát és kiadja érte ezt az igazán nem túl sok pénzt. Én mindenkinek csak ajánlani tudom és kívánni, hogy mindegyik film ilyen olcsó legyen kedvenc kis handheldünkre!
2.
2.
Ca$h
Tyű... remélem még lehet kapni valahol! :)
1.
1.
MrCrovax999
Jól hangzik! Már megyek és veszem is!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...