A Sucker Punch a Sony legjapánabb nem japán fejlesztőcsapata, amely eddig letette az asztalra a PlayStation legütősebb szuperhősös szériáját, az InFamous-sorozatot, ám a PS4-éra végén hatalmasat gurítottak a Ghost of Tsushimával. A címben szereplő szigetet megszálló koreaiak ellen feszült kardcsatákat vívhatunk egy igazán kedvelhető hőssel, majd 2025-ben jött a folytatás, a Ghost of Yotei. A játék ugyan nem volt tökéletes, a lopakodós részeket a hátam közepére kívántam, az ellenség is gyakran hagyta magát feldarabolni, a sztori a legjobb szamurájfilmek hagyományait idézte meg, miközben szüleink gyilkosait vadásztuk le egytől-egyig. Kiszámítható volt? Igen! Ám Ezo szigete mégis olyan gyönyörű játszótér volt, aminek megvolt a maga lebilincselő hangulata, a harcokat pedig nem lehetett megunni.
A stúdió igyekezett a nyitott világú játékok rákfenéjét elkerülni, kevesebb grindolással fókuszáltabb élményt kaptunk, ahol a felfedezés organikus, nem kötelező munkaként tekintünk a térkép megtisztítására. A többféle fegyvernek volt értelme, a csaták között bármikor válthattunk közöttük, a rendszer sokkal életképesebb volt, mint ami korábban Jin Sakai eltérő harci állásaira épült. Az új DLC persze nem oldja meg teljesen az alapjáték problémáit, igaz, nem is az a dolga, hanem az, hogy kicsit kibővítse és árnyalja hősnőnk történetét, és ez sikerült is neki!
Az Echoes of Sekigahara sztorija elsősorban Atsu múltjára koncentrál, még mielőtt Szellemmé vált volna. És ott lesz Nagato, a jóképű is, aki régen az egyetlen szerelme volt, ám a kiegészítőben már célponttá válik. Amikor a nő meglátja a sármos pofikáját a körözési plakátokon, kicsit habozik és előtörnek belőle az emlékek – a jók és rosszak is. Kettejük kapcsolata a DLC új régiójában, az Ashoro Foothillsben bontakozik ki, ami ugyan nem olyan nagy, mint amelyen Iki szigete volt a Ghost of Tsushima bővítményében, mégis megvan a saját atmoszférája és színvilága. Noha a múlt eseményeit is újraéljük, a kiegészítő nagy része a jelenben zajlik, a visszaemlékezések pedig lehetővé teszik, hogy Atsu karakterét még jobban kibontsák.
Ebből a szempontból kiválóan teljesít a kiegészítő, míg az alapjátékban Atsut főként a bosszú vezérelte a lemészárolt családjával történtek miatt, más tekintetben elég foghíjas volt a sztori. Az Echoes of Sekigahara még többet mutat abból a lányból, aki korábban volt – még mielőtt a fájdalom elemésztette volna. Sokkal sebezhetőbb és naivabb volt, mint ahogy megismertük, egy reményekkel teli fiatal lány, aki tele volt érzelmekkel. A narratíva viszont a megszokott mederben zajlik, érzelmes pillanatokkal, erős alakításokkal és gyönyörű, csendes jelenetekkel van kikövezve. Az új régióban ugyanúgy találunk ellenséges táborokat, fejvadász-missziókat és a megszokott mellékküldetéseket, amelyek ugyanúgy élvezhetőek, mint korábban, csak éppen semmi meglepő nincs bennük.
Az Ashoro Foothills a sűrű erdők, ködös ösvények és meredek kaptatók vidéke, a pályatervezők még mindig tudják, hogyan lehet egy nyílt világot élvezetesen tálalni, nincs ez másként ezúttal sem. Még mindig vannak olyan pillanatok, amikor megállunk pár másodpercre és csak csodáljuk a tájat. Akadnak persze új játékszerek is, köztük masszív ütőfegyverek, amelyek nagy sebzést produkálnak, nehéz őket meglendíteni, de sajnos gyorsan elhasználódnak. A másik újdonság az íjunkhoz fűződik. Atsu most már több nyilat is ki tud lőni egyszerre, ami jól működik, amikor gyorsan kell megtizedelnünk az ellenséget, mert vészesen a nyakunkban loholnak. A repertoárunk új csapdákkal is kibővült, amire szükségünk is lesz, hiszen egy olyan ellenségtípussal is összefutunk, aki lazán megszakíthatja a támadásunkat. Az új régióban így megfontoltabban haladunk előre, érezhető, hogy ez már a tapasztalt játékosok játszótere. Egyéb tekintetben az összecsapások ugyanúgy zajlanak, mint eddig, kellő gyorsasággal és precizitással elképesztően élvezetesek tudnak lenni továbbra is!
Sajnos a lopakodáson nem fejlesztettek semmit, ami még mindig elég gyengus, főleg a parádés harcrendszerhez képest. A legtöbb küzdelem ismerősnek hat, főleg, ha már több tucat órát beleöltél Ezo megtisztításába. A Complete Edition ugyan bőkezű az új tartalmak terén, de a készítők sajnos nem foglalkoztak azzal, hogy jobbá tegyék az alap mechanikákat és egy ingyenes frissítéssel megágyazzanak a kiegészítőnek, ahogy azt más stúdiók is teszik. Félreértés ne essék, a Ghost of Yotei még így is a legjobb szamurájos játék a piacon, és ha minden lényeges dolgot megcsinálunk az Echoes of Sekigaharában, az olyan 8-10 órás elfoglaltságot jelent. És még csak ezután jön a főfogás!
A Complete Editionben egyértelműen a Most Wanted mód viszi a prímet, ami a főmenüből bármikor indítható. Az egyjátékos roguelike mókában hullámokban támadó ellenségekkel nézünk szembe, miközben egyre jobb fejlesztéseket szerezhetünk és gyilkolunk, ahogy a csövön kifér. A játék legerősebb elemére, a harcra húztak fel itt mindent, nincs békés merengés vagy hosszú lovaglás a lehulló fallevelek árnyékában, nincs nyitott világ sem, csak te és a fegyvereid, és egy rakás ellenfél, aki a torkodnak ugrik. Minden nekifutás új finomságokkal kecsegtet és új stílusokkal kísérletezhetünk, hogy egyre tovább jussunk. A játékmód egyedi progressziós rendszerrel bír, ami folyamatosan fenntartja az érdeklődésünket. Egy ültő helyemben beleraktam 6 órát, úgy, hogy nem is érzékeltem a külvilágot.
A Sucker Punch nem hagyta ki a fanservice-t sem: visszahozta játszható karakterként Jin Sakait, de érthető módon nem a sztori DLC-ben, hiszen a Ghost of Yotei pár évszázaddal később játszódik, mint a Ghost of Tsushima, de a túlélőmódban való szereplése kihagyhatatlan ziccer. Jin hozza magával a megszokott harci állásait, de a Most Wantedben összesen négy szereplő között választhatunk (Atsu, Nagato, Jin és Oyuki), mindenkinek megvannak a saját képességei, stílusai, perkjei és fejlődési rendszere, ami nagyot dob az újrajátszhatóságon. Minél többet játszunk a roguelike adalékkal, annál inkább rádöbbenünk, milyen rugalmas a harcrendszere. A Most Wanted bármikor simán elővehető, ha csak pár órácskára chilleznénk egyet a PS előtt - csak ne felejtsünk el kísérletezni, mert az adja a legjobb izgalmakat! Nem próbál felesleges rétegeket ráhúzni a receptre, bár az elején kissé nehézkes az előrehaladás, de amint ütős fejlesztésekhez jutunk, az egész megy, mint a karikacsapás!
A látványt tekintve a Ghost of Yotei továbbra is topon van, még mindig az egyik legszebb nyitott világú cím PS5-ön, és az Ashoro Foothills erdős tája továbbra is tartja ezt a színvonalat. Ám még mindig a művészi irány a játék legnagyobb ütőkártyája, ahogy a háttérben felcsendülő zenék is mámorító hangulatot keltenek. A Complete Edition megjelenével egy időben élesítette a Sony az alap PS5-re szánt AI-alapú felskálázási technológiáját, a Quick Spectral Resolutiont, ami lényegében a PS5 Pro-exkluzív PSSR leegyszerűsített változata, és amit már a Ghost of Yotei is támogat. A technológia élesben is remekül vizsgázott, bekapcsolva érezhetően javult a képminőség, főleg a háttérben felbukkanó fák lombkoronáin és az épületeknél kevesebb elmosódás figyelhető meg. De ez csak akkor tűnik fel, ha megállunk, közel megyünk a TV-nkhez és kimondottan keressük a különbségeket.
Ahogy az olvasható, a Complete Edition kimondottan erős csomag lett. A Sucker Punch nem alibizte el az alapjáték egyéves évfordulóját. Hozta a kötelezőt a más, gyengédebb érzelmi húrokat pengető sztori DLC-vel, amiben Atsu egy teljesen más oldalát ismerhettük meg és örültem a friss mechanikáknak is. A pakk túl is szárnyalta az elvárásainkat a Most Wanted móddal, ami simán ellopta a show-t, annyira addiktív tud lenni, hiszen kidomborítja a harcrendszerben rejlő lehetőségeket és bármikor újrajátszható – erre az eltérő karakterek hivatottak. Ezenkívül a co-opra kihegyezett Legends is tartogat pár új finomságot, ám kínálat együttese továbbra is korunk egyik legélvezetesebb akció-kalandjátékává teszik a Ghost of Yoteit - ha megvan az alapjáték, az update simán megéri a 15 eurós árát, jobb helyre nem is mehetne a pénz.
A Ghost of Yotei: Complete Edition 2026. október 1-én jelent meg PS5-re. Mi az alapkonzolon teszteltük.