Pedig a játék nyitánya több mint biztató, kezdve a gyönyörűen pixeles, retro hatású grafikával, a kellemes zenei aláfestéssel, na meg persze a képernyőn lezajlódó eseményekkel, amik hatására egy időre muszáj maradnunk a játék helyszínéül szolgáló St. Sectaire városkájában. Eredetileg egyébként átutazóban lettünk volna, de az út szélén elszórt szegek miatt defektet kapunk, így aztán nincs sok lehetőségünk, szóval megkeressük a legközelebbi szervizt, hátha gyorsan tovább haladhatunk. Pechünkre a probléma elhárításának időpontját firtató kérdésünkre csak azt a választ kapjuk, hogy húzzunk a francba és majd szólnak, ha elkészült a kocsink, szóval jobb híján elindulunk felfedezni a környéket. Ahogy aztán szépen-lassan megismerjük a helyieket, a boltokat, a szűk utcákat és az eldugott sikátorokat úgy kristályosodik ki bennünk, hogy itt valami nagyon stimmel és lehet, hogy a defektünk sem volt annyira véletlen.
Ezt csak tovább erősíti bennünk az a titokzatos ismeretlen, aki alig várja, hogy betérjünk végre az általa nonstop csörgetett utcai telefonfülkék egyikébe, majd szó szót követ és máris egy összeesküvés-elmélet-hívő csoport kellős közepén találjuk magunkat. Innen aztán nincs visszaút, betörések, információszerzés, zsarolás, megfélemlítés és hasonló nyalánkságok kerülnek rá a bűnlajstromunkra, miközben próbáljuk a legkevésbé felkelteni a környéken grasszáló jardok figyelmét. Ha ugyanis lebukunk, akkor börtönbe kerülünk, az összegyűjtött tárgyainkat (fogó, feszítővas, ásó) és a pénzünk egy részét elveszik, és vagy kivárjuk a szabadulásunkat, vagy megszökünk. Utóbbi meglehetősen kockázatos, mivel egyrészt ahogy kijutunk a közeli csatornába rögtön körözést aggatnak a nyakunkba, amit csak úgy tudunk semmissé tenni, ha átöltözünk, másrészt, ha később valamiért mégis visszakerülnénk a dutyiba, akkor az általunk használt korábbi trükköt garantáltan ellehetetlenítik.
A rendőrség egyébként meglehetősen éber, szinte minden egyes alvilági cselekedetünkre ugranak, ráadásul a civilek is simán feljelentenek minket, feltéve persze, ha sikerül elérniük a legközelebbi telefonfülkéhez. Amennyiben ugyanis elégszer pofán verjük őket, vagy agyondobjuk a halántékukat egy féltéglával, akkor felhagynak a tevékenységükkel, de csak óvatosan, mert ezeket látva újabb és újabb szemtanúk kerülhetnek elő a környékről. Szerencsére a téglák száma végtelen, szóval lehet dobálózni bátran, bár az ilyen eldurvult esetekben én idővel inkább a mentés-visszatöltéshez nyúltam, ami sajnos szintén nem egy leányálom. A legnagyobb probléma, hogy csakis pénzért vásárolt cigaretta fejében menthetjük el az aktuális állásunkat, vagyis, miközben próbáljuk fű alatt rendezni a kétes küldetéseinket, még a számlaegyenlegünkre is figyelnünk kell, ami korántsem egyszerű feladat, főleg annak fényében, hogy ezen pénzkereseti módszerek egytől-egyig illegálisak, azaz bármikor visszakerülhetünk a dutyiba, ahonnét aztán megint kezdhetünk elölről szinte mindent.
Értitek már, mi a fő probléma az Odd Town-nal? Hiába a hatalmas szabadság, a több módszerrel megoldható feladatok és a temérdek lehetőség, ha elég egyetlen apró hiba és máris a cellában találjuk magunkat. Emiatt aztán a játék első felében, miután kiismertem a nyavalyáit, inkább nekiláttam drogot árulni, amit, ha elég ideig csinálunk, akkor végtelen pénzhez lehet jutni, csak arra kell figyelni, hogy az álruhás rendőrt ne szolgáljuk ki. Ezt követően minden pénzemet cigarettára költöttem és a fajsúlyosabbnak tűnő események előtt mentettem, bár ilyenkor is előfordult olyan, hogy 10-20 perceket kellett újrajátszanom egy-egy túlbuzgó szemtanú, észrevétlenül elhelyezett kamera vagy túlvizezett platform miatt. Utóbbi különösen idegesítő, mert a fall damage könyörtelen és már néhány méter magasból is képes kiontani az életünket, amit követően természetesen ismét szedhetjük össze az ingóságainkat.
Az a baj, hogy a játék minden egyes elemébe bele lehet kötni, mert egyik sem klappol igazán. A lopakodás lutri, a platformer szakaszok a karakterünk folyamatos előre-hátra csúszásai miatt sokszor kivitelezhetetlenek, a közelharc majdhogynem használhatatlan, a rendőri túlkapások pedig mindennaposak. Utóbbi ráadásul annyira igaz, hogy gyakran még akkor is szétsokkolnak minket, ha csak egy téglával vagy üres vodkásüveggel a kezünkben állunk az utca közepén. Ki kell még emelnem a megannyi láthatatlan falat is, amik mindenféle jelzés és logika nélkül lettek lehelyezve, hozzájuk érve pedig rögtön visszafordítanak minket a másik irányba. Külön poén, hogy ahogyan haladunk előre a sztoriban, úgy nyílik ki egyre jobban a város, amit a készítők úgy oldottak meg, hogy ahol korábban még ilyen állta az utunkat, nos, az nemes egyszerűséggel már nincs ott. Zseniális megoldás, nem is értem, máshol miért nem ezt a fajta metódust alkalmazzák.
Az Odd Town az ilyen és ehhez hasonló megoldásai miatt nem lett végül az a gyöngyszem, ami lehetett volna. Pedig minden itt volt egy helyen, a stílusos látványvilág, a humorban és agymenésben gazdag történet, a nem normális szereplők, a felfedezésre váró St. Sectaire városkája, valamint a hatalmas szabadság, aminek hála a felmerülő problémákat számtalan módon megoldhatjuk. Mindez azonban hiába, mert az archaikus játékelemek tönkre vágják az élményt és mire észbe kapunk, már a dutyiban rohadunk, méghozzá az üres zsebeinkkel karöltve. Ettől függetlenül kitartó kalandjátékosoknak, akik vágynak valami újra és szokatlanra megérhet egy próbát, főleg ezen a baráti áron, viszont mindenki másnak inkább azt ajánlom, várjanak meg hozzá pár javítást, mert jelenlegi állapotában az Odd Town inkább érződik egy korai hozzáféréses próbálkozásnak, mintsem egy teljes értékű játéknak. Mondjuk annak legalább stílusos.
Az Odd Town október 15-én jelent meg, kizárólag PC-re.