A Denkiworks három alapítója korábban a kiotói Q-Games csapatát erősítette, így első játékuk témájához adott volt a Japán környezet. A vegyes összetételű indie stúdió még a két évvel ezelőtti Tokyo Game Show alkalmával leplezte le a Pon főszereplésével készülő szösszenetet, PS tulajként azonban csak vágyakozva lehetett nézni a BMX-ező kis tanukit. Időközben sokak örömére befutottak a bejelentések a további platformokhoz is, így az ősz közepére kellemes meglepetésben részesültünk. Az előzetesek már a korai fázisban is nagyon hangulatosak voltak, a további felvételek után viszont egyre jobban megjött a kedv az „egynyári” történethez az újabb és újabb adalékok fényében.
A sztori egy álmos nyári délutánon indít, ahol megismerkedhetünk egy padon szunyókáló nyestkutyával, az itt látható csendélet pedig jól bemutatja milyen fickó is Pon. Főhősünk egy kis nasizás és ejtőzés reményében tekert ki az eldugott pihenőhelyre, de otthon már várja a jó meleg kanapé, no meg persze a megérdemelt videójátékos szóló szessön. A lustálkodással töltött évek után egy nap dörgedelmes hang szólítja meg kis barátunkat, amibe a hatalmas fa ágaira épített házikó egésze beleremeg, a rejtélyes alak kiléte pedig nem sokáig marad titok. A nagy Tanuki Isten számonkéri a szentély fenntartóját a leromlott állapotok miatt, de annyira azért nem mérges, mivel az ilyen esetekre félretett tartalékból simán ki lehet még pofozni hó végére a kecót.
Vagyis csak lehetett volna, de a torkos karakterünk az összes pénzt elherdálta, így most munka után kell nézni. A szűkös határidő és a nagy dorgálás megtette a hatását, szóval az első hét napot konkrétan az evés-videójátékozás-szunyókálás szentháromságban tölti Pon, amit nem igazán díjaz az istenség. Ezután az eladásra ítélt szoftvereinket egy szimpatikus postás hölgy veszi fel, akinek kifelé menet megakad a szeme a piros BMX-en, tanukink ölébe ezáltal váratlan lehetőség hullik. A játék rendszere a postahivatal és a szentély körül összpontosul, így az előbbiben a kiszállításra váró csomagokat kell felvenni, utóbbinál pedig a fontosabb dolgokat kell kijavítani, de a dekorálás is a mi feladatunk lesz.
A nyílt világú játékban egy szigeten tekerhetünk a fennmaradó napokban, miközben a lakók rendeléseit szállítjuk, de temérdek egyéb melóra fogunk még beugrani, melyek közé érdekes tevékenységek is vegyülnek. A kezdőrészen a nyári színek dominálnak a belvárosban, a rizsföldön és az erdei területeken is, a város néhány nap után megnyitott másik fele pedig inkább az őszies sárgákkal operál. A pedálos jármű nem csak utazásra és szállításra szolgál, a BMX-szel tucatnyi trükköt tolhatunk el az ugratások közben, de a korlátokon még csúszhatunk is. A város lakói hatalmas egyéniségek és Ponnal együtt kicsit a Ghibli világát idézik, a küldetések során ráadásul színes és érdekes párbeszédeknek lehetünk szem és fültanúi – az utóbbi igazából Animal Crossingos megoldás. A sokoldalú Pon a japán folklórban alakváltó lényként jelenik meg, itt viszont az emberszerű viselkedésen kívül ez csak részben érhető tetten. Duma közben végtelenül cuki tanuki emojikkal válaszolhatunk a szigetlakóknak, a különféle tevékenységek során pedig mindig előkerül egy-egy jellegzetes ruhadarab – fejfedő.
Tanukink szuperereje sokszor kapóra jön, hiszen a csomagok között akad egészen nehéz darab is, valamint az újjáépített több tonnás Torii kaput is nekünk kell majd felállítani. A Matt Hoffmant megszégyenítő kerékpártudásunkat számos kihívásnál tesztelhetjük, de a szaftosabb kombók után a nap végén is jobb eredményekkel zárhatjuk a műszakot. Bár napokra van osztva a játék, ez szerencsére nem jelent szűkös határidőt és szigorú visszaszámlálót, az adott csomagok kézbesítése után fog mindig letelni a naptári nap, szóval simán csámboroghatunk egy jót a sziget változatos pontjain. Az első órákban megszerzett fényképező, háló és horgászbot gondoskodnak a tennivalókról, lényegében ezekből lesz meg a plusz tartalom. A csomagszállítás nem egy unalmas A-ból B-be mutatvány lesz, ugyanis legtöbbször érkezik valami rafinált extra is, de heti két napon zárva lesz a posta is – ilyenkor lehet felfedezni vagy építkezni.
Már a postahivatal rész is pompás példa erre a bepakolással, a felvett csomagokat ugyanis puzzle feladvány formájában kell összeügyeskedni. Itt némelyik egészen bizarr alakzattal rendelkezik, de a szögletesség minden esetben közös pont, az 1x1-es apróság és a cikkcakkos förmedvény esetében is – vizuálisan már mind egyforma a kezünkben. Ez igazából csak egy ötletes adalék, mert forgatással pillanatok alatt befér majd minden, meg úgyis pontosan annyi hely van, amennyire szükségünk lesz. A cuccokat a bringa kosarába dobva indulhat is az adott nap, majd a fárasztó műszak végén szépen teleportálunk vissza a szentélybe. Az imént említett extrák alatt többlépcsős küldetést kell érteni, de plusz mechanikák, minijátékok és egyéb finomságok is várnak ránk. Kifejezetten tetszetős, hogy nagyon színes a felhozatal a tevékenységeknél, lényegében szinte mindenhol más irányítást és szabályokat találunk. A szumós meccsnél, az italcsapolásnál, a fotózásnál, a barkácsolásoknál és a takarításnál is mindig jön valami újdonság, de akad ezeken kívül is még temérdek lehetőség.
A dizájn és a világ felépítése tetszetős, a cel-shade környezet és a karakterek picit retrós érzéseket keltenek, a nyugis muzsikák és pörgősebb rockzenék között pedig még választani is lehet, ha valaki nem szeretné a rendszerre bízni a DJ szerepét. A töltőcsíknál nagyon menő az egykerekező kis tanuki piktogram, de az automatikus mentés ikon szintén bejövős, viszont a menüként szolgáló jegyzetfüzet is príma. Itt a térképet, a küldetéseket, a gyűjthető halakat/rovarokat, valamint a sapkákat, dekorokat és gyorsutazás pontokat tekinthetjük meg, de a letolt kihívásokat is átnézhetjük. Meglepően sok van a gyűjthető cuccokból, a halaknál és a rovaroknál még ritkaság szerint is kategorizálták őket, az epikus és legendás egyedeket pedig kifogni/elkapni is nehezebb.
A játékidő és szavatosság elég széles skálán mozoghat, hiszen kezelhetjük sztoris játékként és lazulósabb open world címként is, ettől függően pedig néhány órán belül is letudható, de akár 10+ órát is vígan mókázhatunk a 100%-hoz. Az erre fogékonyak temérdek assetet vehetnek a Kitsune (rókaszellem) boltostól, amit a bázison egészen szabadon lehet pakolgatni, ezáltal a sztorin, a mellékküldetéseken és a gyűjtögetős szabadidős tevékenységeken kívül még az építkezés is extrának fogható fel – munkák után is kapunk szobrokat és spéci cumókat. A szentély főbb látványosságaihoz karizmatikus szakembereket kell felkeresni, az összeállításnál pedig valahogy mindig akad nekünk is valami részfolyamat, így igazán magunkénak érezhetjük a végeredményt – a Torii kapunál például a fa begyűjtése, a csiszolás és a végső festés is ránk vár.
Az összkép igazán kellemesre sikerült a minimális hibák mellett, a grafika néhol ugyan megmutatja a csúnyábbik oldalát, a bringa pedig be tud szorulni idegesítő módon egyes helyekre, de egy gombnyomással magunkhoz tudjuk hívni a hűséges kétkerekűt, a látvány pedig még így is jó. A trükközés nem annyira sima, ahogy azt elsőre gondolná az ember, de a nyilakkal és alap gombokkal eltolható trükkök már egy normál ugrásnál is működnek, ellenben a kombókhoz nagyobb lendület és ugrató kell. Az utak gyakran kacskaringósak és vadregényesek, viszont mindig lesz lehetőség levágni a borítékos szagcsíkkal kijelölt útvonalat, emiatt igazán nagy a szabadságérzet. A jellegzetes japán építészeten, karaktereken és ruhákon kívül az állatvilág is tükrözi a szigetország sajátosságait, de ez a zenéknél és a hangulatnál is adott. A random embereknél és az elhanyagolható tucat NPC-knél ötletes módon csak egyszerű ruhás, arcnélküli figurákat készítettek a fejlesztők – szemük van. Ez egyáltalán nem negatívum, hiszen a fontos karakterek kiemelése mellett egy ismert problémát is megoldottak, máshol paradox módon a néhány fajta, félig kidolgozott járókelő sokkal ismétlődőbbnek hat, mint az itt alkalmazott „klónhadsereg” – picit tereptárgyaknak érződnek, lehet ez a titka.
A szeleburdi főszereplő szerethető és bájos, legyen szó a futásanimációról vagy a kanapén horkolásról, de a többi karakter is élettel teli és igazi egyéniség. A történet egyszerű és nem túl hosszú, de a plusz lehetőségek miatt akad azért tennivaló a terebélyes térképen, a postás karrier mellett ráadásul a változatos beugrós melók is befigyelnek. A játék érezhetően nagy gonddal lett elkészítve, figyelve az apróbb részletekre is, így a kisebb technikai problémákat bőven ellensúlyozza a játékélmény, a hangulat és az összkép. A lazulósabb délutánokra vágyóknak telitalálat a Tanukis kaland, a mérsékelt nehézsége miatt pedig a fiatalabb korosztálynak is tökéletes választás lehet, de igazából bárki jól szórakozhat vele, aki csípi az ilyesmit.
A Tanuki: Pon’s Summer november 10-én jelent meg PlayStation 4, PlayStation 5, Xbox Series X/S, Nintendo Switch, Nintendo Switch 2 és PC platformokra, de az XBOX Game Pass kínálatába is bekerült. Jelen teszt a PlayStation 5 verzió alapján készült.