iPod A világ leghülyébb iPod kiegészíői - 2. rész

  • Írta: Daks
  • 2006. június 4.
A világ leghülyébb iPod kiegészíői - 2. rész
Ismét jelentkezünk őrült sorozatunkkal, mely a világ leghülyébb iPod kiegészítőit hivatott összegyűjteni és prezentálni felétek. Ezúttal is rengeteg ökörséget sikerült szereznünk, melyek talán nem is olyan haszontalanok, mint amilyennek első ránézésre tűnnek. Nos, nem húzlak titeket tovább, lássuk az második 10-es felhozatalt!


Első példányunk Soldius egyik luxuscikke, a minden extrával felszerelt golftáska. Az izmos 160 ezer forintot érő vízálló tatyó nem csak, hogy remekül funkcionál golfütőink és labdáink tárolására, de a tetején elhelyezett napelemek segítségével feltölthetjük a hosszúra nyúlt meccs alatt lemerült mobiltelefonunkat vagy iPod-unkat is. Persze joggal tehetitek fel a kérdést, hogy kinek éri meg ilyet venni? Nos a válasz, hogy egyesek már nem tudják mire költeni a kemény munkával megszerzett dollármillióikat. Sznobráta: 10/10.


Következő alanyunkat a SEGA követte el, a neve pedig rendkívül leleményes módon iFish lett. Az ájhal nem más, mint egy iPod-ra csatlakoztatható kis hülyeség, ami a zene dallamára ütemesen villog és táncol – a nézők legnagyobb megelégedettségére. Arról nem tudunk, hogy fürdőkádban is használható-e a picurka, de az tuti, hogy sznobságától eltérően viszonylag olcsón, már 13 ezer forintnak megfelelő külföldi valutáért magunkévá tudjuk tenni. Sznobráta: 6/10.


Összefoglalónk előző részében már bemutattunk egy iPod-hoz készített kabátot, de az mérföldekkel lemarad a Koyono legújabb, BlackCoat Work nevű dzsekijétől. Az ázsiai ruhacég nem csak, hogy diszkréten elrejti kedvenc MP3 lejátszónkat, de a mell részen elhelyezett gomboknak köszönhetően még vezérelni is tudjuk azt a kabinkkal. A cucc márciustól vált megvásárolhatóvá, ára 36 ezer forint, a csóróbbakra gondolva pedig nem az iPod-ot támogatja, hanem minden más MP3 lejátszóval is kompatibilis. Sznobráta: 3/10.


Ha menni kell, bizony menni kell – tartja az örökérvényű mondás. Ezentúl a klotyón sem kell lemondanunk a kis kedvencünk által hallatott muzsikáról, hála ennek az őrült ATech dokknak. A WC papír tartóval egybeépített iPod kihangosítónak bár sok értelme nincsen, mégis úgy érzem, mindannyiunknak hiányzik egy ilyen a mellékhelyiségéből. Sznobráta: 6/10.


Előző cikkünkben már szó volt egy mini LCD paneleket tartalmazó szemüvegről és úgy néz ki, már ennek a hülyeségnek is akad konkurenciája. A videomániásokat megcélzó multimédiás szemüvegek újabb darabja a MicroOptical Corporation által gyártott MyVu, ami nagytestvéréhez hasonlóan az iPod-unkon tárolt videofájlok lejátszását teszi lehetővé – egészen közelről. A kis kütyü tervezői végre gondolkodtak, ugyanis a headset ezúttal nem takarja el teljesen szemünket, így az előzővel ellentétben itt nincs meg a veszélye, hogy sétálás közben nekimegyünk egy villanyoszlopnak. Még jó, hogy diplomás mérnökök készítik az ilyet. Sznobráta: 8/10.


Következő alanyunk ismét egy ruhadarab, mely a Magyarországon is rendkívül népszerű Levi's Jeans egyik új terméke. A RedWire DLX nevű farmer tulajdonképpen teljesen átlagos, egyetlen érdekessége, hogy egy iPod dokkot, valamint egy bónusz fülhallgatót rejt magában. A két add-on utóbbija visszatekercselhető, így kényes komfortérzetünk érdekében még a rakoncátlan kábelekkel sem kell bajlódnunk. A dokk és a fülhallgató természetesen mosás előtt kiszerelhető, így nyugodtan lehet dagonyázni az új naciban is. Sznobráta: 6/10.


Mivel a ruhák előtt az iPod kihangosítós dokkok a legnépszerűbbek, ezért szemezgessünk egy kicsit ebből a felhozatalból is. Jelen alanyunkat a KNG gyártja és mint a fényképen is látható, a kis drágaság egy iPod DJ-t elevenít meg, mely a zene ütemére mozgatja karjait, valamint villogtatja az elején található LED-eket. Természetesen, mint sok más itt található termék, ez is inkább szórakoztató és érdekes, mint hasznos. Sznobráta: 4/10.


Sekélyebb vizekre evezve most jöjjön egy kicsit olcsóbb és használhatóbb fejlesztés, a Tavo Gloves. A kifejezetten iPod-hoz tervezett kesztyű nem csak, hogy melegen tartja a kezünket, de az ujjainak végén olyan anyag található, ami vezeti az elektromosságot. Miért jó ez? Nos azért, mert az iPod konzolja érintésre reagál, normál kesztyűt viselve pedig lehetetlen azt kezelni. Sznobráta: 4/10.


Újabb méregdrága LCD szemüveg van soron, mely előző darabokkal szemben már jóval sétabarátabb, ugyanis csak az egyik szemünket köti le filmnézéssel. Az eMagin által fejlesztett EyeBud teljesítménye nem, csak ára ér fel egy közepes házi mozi rendszerrel, ugyanis nem kevesebb, mint 120 ezer forintot kell kicsengetnünk érte, ha az esti kocogás közben filmet kívánunk nézni. Persze gyártó sem ma jött le a falvédőről és úgy reklámozza a headsetet, hogy olyan (ál)élményt nyújt, mintha egy 105 inches nagyképernyős TV-t néznénk. Nem rossz mi? Sznobráta: 8/10.


Utoljára egy igazi gagyit gondoltam bemutatni nektek, melyet akár házilag is elkészíthetünk – ha elég ügyesek vagyunk. Bár az iPod Shuffle-höz csatlakoztatható FM rádióvevő, az iMouse méreténél fogva nem biztos, hogy sokszor lenne útitársunk egy kisebb-nagyobb séta alkalmával, a kocka haverjainkat viszont annál jobban lenyűgözi majd, ha belépnek high-tech szobácskánkba. Kíváncsiak vagytok, hogy lehet elkészíteni ezt a kis kütyüt? Kattanjatok az alsó linkre, és minden kiderül! Sznobráta: 1/10.

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...