Sam & Max Episode 3: The Mole, the Mob and the Meatball

  • Írta: Daks
  • 2007. március 14.
Link másolása
Az első szezonban (vagy évadban, ahogy tetszik) immáron harmadszorra tért vissza Sam és Max, a mindig higgadt rendőrkutya és a cseppet idegbeteg nyúl. Lássuk, ezúttal milyen agyament sztorit élhetünk át segítségükkel!
A Sam & Max Episode 3: The Mole, The Mob, and The Meatball részben kedvenc szabadúszó magánkopóink olyan megbízást kapnak, mely minden eddiginél sötétebb és veszélyesebb. Egy beépített ügynök eltűnt bevetés közben, miután elküldték őt a Ted E. Bear Mafia-Free Playland and Casino-ba, hogy szaglásszon egy kicsit a színfalak mögötti mocskos ügyekről. Nyomozópárosunk már a kaszinó nevéből is sejti, hogy itt bizony szervezett bűnözői csoportok vetették meg a lábukat, ám a részletekbe csak akkor bonyolódnak bele, mikor maguknak is be kell épülniük a maffiába, hogy felkutassák az ügynököt, és persze leleplezzék a bűnbandát.


A játéktér ismét a megszokott Sam & Max-szes stílust nyújtja. A harmadik részben is az irodában kezdünk, amely egyben Jimmy, a patkány otthona is. Az utca a szokásos képet adja, innen ismét csak Bosco trafikja, és Sybil Pandemik, a tetoválóból pszicho-terapeutává átképzett hölgy szalonja érhető el. Sybil ebben a részben nem sok szerepet kap, ám Bosco annál többet. Mindkettőjüket megfenyegette a játékmaffia, aki után nekünk is nyomoznunk kell. Sybil-t nem igen érdekli a dolog, ám Bosco igencsak be van rezelve tőlük, így francia kisegítőnek adja ki magát, hogy megússza a vendettát. A trafikban így nem kevés humoros párbeszédnek lehetünk tanúi, főleg, hogy öreg barátunk még minket is megpróbál egy kicsit félrevezetni.


Az ötödik, új és egyben kulcsfontosságú helyszín maga a Ted E. Bear Mafia-Free Playland and Casino. Ez áll egy játékteremből, egy irodából, és még egy hátsó, szupertitkos helyiségből. A játékmenet nagy része itt játszódik, és bizony érdemes mindent kipróbálni és megnézni itt, mert nem kevés szórakoztató, vagy éppen vicces berendezést sikerült ide bezsúfolni. A kaszinóba való megérkezés után a kapcsolatteremtés az első feladatunk. Miután rájöttünk, hogyan nyerhetünk bebocsátást az irodába, és egyben a maffiafőnökhöz, azon kell munkálkodni, hogy minket is bevegyenek a csapatba. A beépülésnek azonban ára van. Ahhoz, hogy befogadjanak minket, még bizonyítanunk kell. Három küldetést bíznak ránk, melyet mindenképpen véghez kell vinni. Meg kell ölnünk Sybil-t, át kell vernünk Bosco-t, és vissza kell szereznünk a kaszinó híres kabalaszendvicsét. Nem könnyű feladatok ezek, főleg Sam-nek és Max-nek nem, hiszen barátaikat teszik kockára, ha elfogadják az ajánlatot.


A történetről nagyjából ennyit érdemes és szabad elárulni, ennél többet már csak az tud meg a harmadik rész eseményeiről, aki megveszi a játékot, és beleveti magát a nyomozásba. Térjünk most ki egy kicsit az újításokra. A játék epizódikus mivoltából eredően itt nem érdemes grafikai vagy egyéb javulásokról beszélni, hiszen gyakorlatilag egy nagy kalandjáték a teljes Season One, csak éppen hat kis részre bontva. Az iroda, az utca és a szomszéd helységek szinte semmit nem változtak az előző két rész óta, így nem is igen érdemes rájuk szót fecsérelni. A kaszinó viszont annál mókásabb és izgalmasabb hely!


A Ted E. Bear játékterem bár nem hasonlít a nagy vegasi kaszinókhoz, mégis igen hangulatos és kellemes hely. A terem bejárata egy óriási bohócszáj, az ajtóknál pedig mackós termetű, mackó álarcos emberek teljesítenek szolgálatot – csak hogy egy kis szóvicc is legyen a sok ideg-összeroppantó humorsokaság között. A teremben olyan új játékokkal ismerkedhetünk meg, mint a „lődd a patkányt", vagy az indián póker. Itt bár Max-szet csak a szőnyeg és a tapéta kettősének diszharmóniája foglalkoztatja, azért nem árt belevetni magunkat egy kicsit komolyabban is, hiszen itt tanyázik a játékmaffia, akik nem ismernek kegyelmet, ha plüss mackókról van szó. A harmadik epizódban felvonultatott humorsorozat itt teljesedik ki igazán, főleg ha a nyomozás mellett még jut egy kis időnk megszemlélni a gumikacsás hamutartót, vagy a félkarú rablót, mely utóbbi hűen tükrözi a szó legszorosabb értelmét.


Talán elég is lesz, ha csak ennyit fecsegünk az újdonságokról, nem akarunk lelőni minden részletet és poént. A játékmenet hozza az előző két rész színvonalát, humorban és időben egyaránt. A mindössze kilenc dolláros vételárért cserébe ismét egy poénban gazdag kalandot kapunk, amit kár kihagyniuk a sorozat rajongóinak. Sajnos, mint mindegyik résznél, itt is csak annyit tudunk még hozzáfűzni, hogy a játék piszok rövid lett.


Egy tapasztalt kalandjátékosnak nem sok kihívást nyújt az Episode 3, de a kezdőket se fárasztja le igazán. Gyakorlatilag itt is egyik dolog adja a másikat, egy kis logikával és furfanggal minden feladat könnyen megoldható. A játékidő így igen minimális. Ha végigszaladunk az eseményeken, akkor elég egy órácska a végigjátszáshoz, ami csak akkor duplázódhat meg, ha elidőzünk minden részletnél. Egy keveset gondolkozó, tompa agyú FPS fannak se okoz nagy kihívást Sam és Max új kalandja, bár egy bizonyos fokú IQ és rátermettség azért kell ahhoz, hogy sikeresek legyünk, mint szabadúszó magánkopók.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...