Playstation 3

  • Írta: Daks
  • 2007. március 27.
Itt van. Megérkezett. Végre Európába is eljutott a nagybetűs NEXTGEN gépezet, a jelenlegi legerősebb és legütősebb konzol. Itt a Playstation 3. Érdekel milyen lett? Na majd mi jól kicsontozzuk a kicsikét!
Először lássuk a külcsínt. A PS3 lakkozott fekete gépházat kapott, formája lekerekített, kinézete elegáns, jövőbe mutató. Egyesek szerint gofrisütőre hasonlít, míg mások mini-grillt látnak benne, de az kétségtelen, hogy kellemes megjelenést nyújt, ha másért nem is, szokatlan kinézete miatt. Tetején a pókemberes Playstation 3 felirat látható, elején pedig a klasszikus, színes PS logó. Itt kapott helyet a CD nyelő, a visszajelző ledpáros, a négy darab USB port, egy felhajtható – amúgy elég rozoga és törékeny – lapka alatt a memóriakártya-olvasó, valamint a CD kiadó button, és a ki-be kapcsoló érintőgomb. A gép hátulján található a hálózati kapcsoló, a 220 vevő, a híres-neves HDMI port, a LAN csatlakozó, az optikai audio, valamint a multi AV kimenet. A fennmaradó helyeket lyukacsos műanyag borítja, a megfelelő hűtés érdekében. A lakkozott részek nagyon kényesek, vonzzák az ujjlenyomatokat és a porcicákat, sőt tisztítani se könnyű azokat.

Nézzük mit rejt még a doboz. Van itt hálózati kábel, AV kábel, USB kábel, és kontroller, mely utóbbit mindjárt nagyító alá is vesszük. A csomagolás eltér a megszokott Sony módszerektől. Nincsenek hatalmas tereket kitöltő hungarocell táblák, csak papír és nejlon. A doboz préselt papírból készült, környezetbarát, újrahasznosítható.


Jöjjön a SIXAXIS kontroller. A Sony mérnökei szerencsére letettek az első ránézésre is csuklózsibbasztó bumerángról, és helyette a klasszikus, PS2-nél is használt designt használták az új, mozgásérzékelős, kábel nélküli variánshoz. A pad elsőre teljesen megegyezik a régi kontrollerrel, mindössze egy új, PS logós gomb, egy USB port és egy első ledsor eltérés található rajta, a megújult ravaszokról már nem is beszélve. Ez utóbbiak bár modernebbek lettek, sajnos használhatatlanabbak is. Kicsit lejtenek, és nem is tapadnak jól, úgyhogy könnyen lecsúszik róla az ember ujja. A ledsor a hét, egy időben használt kontrollert számozza meg, az USB port a telep lemerülése esetén segít, az új, központi gomb legfontosabb funkcióként pedig a távoli kikapcsolást teszi lehetővé.


A gamepad még a vezetékes elődjénél is könnyebb lett, nyoma sincs benne súlyos akkumulátoroknak. Kétféleképpen használható. Egyik a klasszikus, többi konzolhoz hasonló megoldás, másik pedig a Nintendo Wii-nél már megismert mozgásérzékelős irányítás. A gépezet kétszer hat irányt tud értelmezni, melyek segítségével gombnyomogatás nélkül irányíthatjuk játékbéli autónkat, repülőgépünket, sárkányunkat, vagy bármi mást. A kontroller kialakítása nem teszi lehetővé, hogy olyan izgalmas trükköket lehessen vele csinálni, mint a Wiimote-tal, és elszomorító továbbá az is, hogy még kevés játék támogatja. Jó hír viszont, hogy a Nintendo gépezettel ellentétben a kontroller itt már Bluetooth segítségével kommunikál a központtal, így nincs szükség szenzorcsíkkal csúfítani modern TV-állványunkat.


Ideje pár szót ejteni a gép lelkéről és teljesítményéről. A hét kilós gépházba kellemesen csendes, szinte hangtalan hűtő került, ami bár nehezen birkózik meg a hatalmas hőtermeléssel, azért biztonságos klímát nyújt a belső alkatrészek számára. A Blu-Ray olvasó ezzel ellentétben igencsak hangosan pörgeti a lemezt, ám nem kevés bónuszt nyújt ezért cserébe. A 0,1 mm vékony rétegek egyenként 25 GB adat tárolására képesek, ami lehetővé teszi, hogy a közeljövőben akár több száz gigás játékok is piacra kerülhessenek. A Blu-Ray író ára jelenleg vetekszik egy normálisabb HD-Ready LCD TV értékével, így egy darabig biztosan warez-mentes lesz a konzol, már ha meg nem „oldják" a merevlemezről való játékindítást. A géphez egy 60 GB-s, 2,5 hüvelykes, könnyen cserélhető, PC kompatibilis winchester jár, amit házilag akár nagyobbra is cserélhetünk. A processzorról, a grafikus chipről és a többi technikai adatról az oldal alján található táblázatban tájékozódhattok.


Nincs más hátra, mint a bekapcsolás. A gép villámgyorsan, 5 másodperc alatt bootol be, majd egy rövid animáció után már használható is. A központi menü a PSP-ből már jól ismert XrossMediaBar stílusú, könnyen áttekinthető, elegáns, kényelmes és felhasználóbarát. A háttere változó színű, kecsesen áramló szalagmotívummal díszített. Vízszintes sorban vannak a fő kategóriák ikonjai, rájuk bökve függőlegesen az alkategóriák tárulkoznak elénk. A felhozatalban megtalálható többek közt a profilbeállítás, a mindenféle konfigurációt és finomhangolást magában rejtő settings, a fényképnézegető, a zenelejátszó, a filmvetítő, az internet-böngésző és persze maga a játékindító is. A függőlegesen szétcsúszó menük apró ikonokat és képeket rendelnek hozzá a további lehetőségekhez, legyen az akár játék, akár film. A menü által nyújtott lehetőségek folyamatosan bővülnek majd, minden egyes firmware update alkalmával.


Jöjjön bemutatónk utolsó eleme, az update. Szoftverfrissítést többféle módon lehet csinálni. Egyik módszer az internetes letöltés, míg másik az eredeti lemezről való telepítés. Az új játékok CD-jén mindig megtalálható a legfrissebb rendszertapasz, melyet az esetek nagy részében muszáj feltelepíteni, ha használni kívánjuk a megvásárolt terméket. A patchek rengeteg új ficsőrt kölcsönöznek a Playstation 3-nak, melyek nem csak az újabb játékok futtatását segítik elő, de növelik a szórakozást is. Az EU premier napján már az 1.6-os firmware update is elérhető lett, amivel Blutooth egeret és billentyűzetet is tud kezelni a masina. Ily módon a közeljövőben még olyan finomságok érkeznek, mint például a hatalmas virtuális közösségi teret megnyitó PS Home, melyben minden játékosnak saját apartmanja lehet, és találkozhat barátainak 3D-s karakterével, akár egy MMO játékban.


A masina ára 165 ezer forint, egy játék 16 ezer, míg minden bónusz kontroller további 15 ezer kiadást jelent. A számok nem éppen egy átlag magyar keresethez lettek alakítva, a szűkösebb kerettel rendelkező olvasóinkat ezért is intjük inkább türelemre. A Playstation 3 piszok jó konzol lett, de marha drága mulatság. Ősszel kisebb árcsökkentés várható, sőt egy pár hónap múlva használtat is lehet majd találni belőle. Akinek nem égeti a zsebét a pénz, és kellően türelmes is, az még ne rohanjon esztelenül vásárolni, mert később visszasírhatja az így kárba ment tízezreket. Mi végeztünk, a gépről ennyit érdemes és kell tudni első nekifutásra. Természetesen azért játékokat is teszteltünk rajta, melyeket hamarosan egy-egy új cikk formájában meg is ismertetünk veletek. Levezetésként következzen egy kis technikai maszlag, mi elköszönünk, kézcsók, sziasztok!

CPU: Cell Processzor
  • PowerPC-base Core @3.2GHz
  • 1 VMX vector unit per core
  • 512KB L2 cache
  • 7 x SPE @3.2GHz
  • 7 x 128b 128 SIMD GPRs
  • 7 x 256KB SRAM az SPE-nek
  • 1 tartalék SPE
  • 218 GFLOPS teljesítmény
GPU: RSX @550MHz
  • 1.8 TFLOPS teljesítmény
  • Full HD (1080p) x 2 channels támogatás
  • Multi-way programmable parallel floating point shader pipelines
Hangok:
  • Dolby 5.1, DTS, LPCM, stb.
Memória:
  • 256MB XDR központi RAM @3.2GHz
  • 256MB GDDR3 VRAM @700MHz
Rendszeren belüli adatátvitel:
  • Központi RAM: 25.6GB/s
  • VRAM: 22.4GB/s
  • RSX: 20GB/s (írás) + 15GB/s (olvasás)
  • SB: 2.5GB/s (írás) + 2.5GB/s (olvasás)
System Floating Point Performance:
  • 2 TFLOPS
Háttértároló:
  • 60 GB-os HDD - 2.5 hüvelykes, kivehető
I/O:
  • USB: 4 db elől
  • Memory Stick: standard/Duo, PRO x 1
  • SD: standard/mini x 1
  • CompactFlash: (Type I, II) x 1
Modem:
  • Ethernet
  • 10BASE-T, 100BASE-TX, 1000BASE-T) x 3 (input x 1 + output x 2)
Wi-Fi:
  • IEEE 802.11 b/g
Bluetooth:
  • Bluetooth 2.0 (EDR)
Kontroller:
  • Bluetooth (maximum 7 db)
  • USB2.0 (vezetékes)
  • Wi-Fi (PSP)
  • Network (IP)
AV Kimenet:
  • Felbontások: 480i, 480p, 720p, 1080i, 1080p
  • HDMI: HDMI out x 2
  • Analóg: AV MULTI OUT x 1
  • Digital audio DIGITAL OUT (OPTICAL) x 1
Támogatott lemezformátumok:

  • CD, PlayStation CD-ROM, PlayStation2 CD-ROM, CD-DA, CD-DA (ROM), CD-R,CD-RW, SACD, SACD Hybrid (CD layer), SACD HD, DualDisc, DualDisc (audio side), DualDisc (DVD side), PlayStation2 DVD-ROM, PLAYSTATION3 DVD-ROM, DVD-Video, DVD-ROM, DVD-R, DVD-RW, DVD+R, DVD+RW
  • Blu-ray Disc: PLAYSTATION3 BD-ROM, BD-Video, BD-ROM, BD-R, BD-RE

Kapcsolódó cikkek

17.
Neo1989
#16: ja más is így gondolja nézzétek meg ezt :)
http://www.youtube.com/watch?v=RWtxs5rl7jk&feature=relmfu
16.
sayainbarni
15.
bledzer
A ps3 nem egy játék ami kijön aztán helo elfeledjük, hanem egy olyan eszköz amit még hosszú éveken át használni fognak. Ha teszem azt vérpistike bepötyögi a gamekapocs.hu-t s rákeres a ps3 tesztre akkor mit lát? Legelsőnek azt a mondatot amit kértem kicserélni és Daks le is cserélte. Na most miért? Mert vérpistike azt hiszi hogy most 2010 hajnalán ha vesz egy ps3 at akkor földbe döngöl egy core I7 es gépet ami teszem azt megvan támogatva 8gb ram-al és egy 5870-es el. Ez pedig dezinformálás.
14.
tjames
#20: de tényleg....

:D

LOL
13.
InGen
Daks, mostantól minden cikkünket frissítsd légyszives az aktuális évnek, hónapnak, napnak, évszaknak és holdfordulónak megfelelően.



...



11.
Daks
kívánságod parancs :)
10.
bledzer
lassan nemártana kicserélni az a High end pck sem vetekedhetnek vele mondatot mert nagyon szúrj a szemem s ráadásul egy mostani 2009 es high end pc két válra fekteti a ps3at
9.
@darkking@
14# a tv- az mindegy nekem is yolan van 70es tv- és nincs vele gond bár nekem egyik gépem sem csinűlt aezt a ps2-sem meg a ps3-sem sőtt egyszer elmentem otthonról 3 napra úgyhogy bekapcsolva hagytama gépet tűz forró volt

ésemmi baja neinsazóta sem úgyhogy ....nem tom nálad mi leheta gond
8.
Kocsis002
hy valamelyikőtök nem tudja hogy mi lehet a gond amikor letöltök 1 demot playstation 3 store-ról és rá akarom telepíteni akkor azt írja ki hogy hiba lépett fel az instalálás közben valyon mi leheta gond légysz segítsetek köcce
7.
Hycker
kár hogy nincs olyan operácios rendszer amit ps3ra fel lehetne huzni és kihasználja a processzort... meglesném mit alkot egy pii teszten... hatalmas tulzásnak tartom a 218 gigaflopsot, de ez soha nem is fog kiderülni. bár nem kizárt hogy egy red hat megbirkozna ezzel a prockoval.
6.
Man
huszti- már letesztelték a gémeket, és szerintem nem csalódtak:) ;)



http://www.gamekapocs.hu/hir/6831/LIVE+BLOG:+PS3+Party+@+Gamekapocs
5.
Daks
jó választás, mind 3 jatek nagyon jó. hamarosan lesznek is roluk cikkek a GK-n.
4.
t.roli
Amúgy igen támogatja a te PC-s egeredet billentyűzetet.



Jah és nem varezmentes a gép mert én márids tudnék rá szerezni Moszágon másolt játékokat, igaz a Blue Ray miatt 10.000 Ft egy lemez. 15.000 ezerért pedig kikódólják. Nem azért mert én már használom, hanem eszméletlen mik vannak. Amúgy soha nem lesz pénzem PS3 ra amiért sírok :(:(
3.
FNorberto
Régen télleg ku**a elvakult voltam.Most beismerem nagyon jó kis gép ez.De még mindig 360 felé hajlok,mert az van.PS3-at meg nem tudok venni és arra nincsenek back-up game-ek.Asszem konzol párti vok mostmá és nem 360 párti,ha már választani kell.Ha nem kő választani akkor inkább csak gamer párti:D
2.
huszti
hajj, és játékokat próbáltatok rajta? állítólag eddig jó az élet, ameddig ti teszteltétek, de mikor jönnek a játékok, asszongyák pff (szr)
1.
Daks
piroskaaaa: köszönöm :).



Noicsi: ha nagyon nem jön össze, vegyetek egy routert (már egész olcsón is hozza lehet jutni), az nonstop kapcsolatot biztosít jelszo nelkul. csak bedugod és már megy is. nekunk is olyan van, még csatlakozni se kell.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...