Formula 1 Championship Edition

  • Írta: Daks
  • 2007. május 9.
Link másolása
Eszetlen időszakot választott a Sony, mikor a Formula 1 Championship Edition megjelenéséről döntött. A játék Egyesült Államokban február végén, míg Európában március utolsó napjaiban, pont a 2007-es F1 szezon kezdetén került a boltok polcaira. Ezzel még nem is lenne semmi gond, ha nem a 2006-os csapatfelállás szerepelne a játékban!
A felvezetőben említett óriási hibán kívül nem is fogjuk már sokat szidni a Formula 1 Championship Edition-t. PC-n már fél évtizede nem láttunk F1 autóversenyt, és a száguldó cirkusz rajongójaként vérben forgó szemekkel tekintettünk a PS2-es gamerekre, akik évről-évre mindig megkapták az aktuális szezont feldolgozó hivatalos játékot. Most, hogy a Gamekapocs is belépett a Playstation 3 felhasználók körébe, felfrissült erővel vetjük bele magunkat a száguldó cirkusz világába.


A Formula 1 Championship Edition a FIA Formula One World Championship versenysorozat hivatalos, Playstation 3 exkluzív játéka. Az autók, a pilóták és a pályák teljesen megegyeznek a 2006-os szezonban látottakkal, az egyetlen különbség, hogy itt mi magunk pattanhatunk a volán mögé! A játékban feltűnő minden név licenszelt, ami gyakorlatilag egyet jelent a minőséggel. És ez a minőség ezúttal tényleg minőség, most nem egy olcsó reklámjátékról van szó. Aki imádja a Formula 1 világát, az kétségtelenül pazarul fogja magát érezni, ha a frissen beújított PS3-a mellé beszerez egy példányt a játékból.


Lássuk szépen sorban, hogy miért is kapott a Formula 1 Championship Edition ilyen magas értékelést tőlünk. A grafika az első elem, melyet csak dicsérni tudunk. Az autók és a környezet teljes részletességgel jelenik meg, a PS3 hatalmas teljesítménye pedig gond nélkül mozgatja a tű éles textúrákkal bevont poligonhalmazt. Az utolsó pixelig minden helyén van a játékban, az autók csodaszépen csillognak a ragyogó napfényben, az újgenerációs lighting effectek pedig még csodálatosabbá teszik az összképet. Természetesen azért nem fotó-realisztikus megjelenésről beszélünk, és ha nem is használja ki a frissen startolt konzol teljesítményét, azért az összkép igencsak lepipálja a PC-n látott autóversenyek színvonalát. Aminek külön örültünk a teszt során, hogy a közönség ezúttal nem papírmasé emberkékből, és nem is hanyagul odavetett színes foltokból, hanem igazi karakterekből áll. Nem teljesen háromdimenziósak, nem is állnak fejenként több száz poligonból, de nagyon közel kellett hajolni a TV-hez, ha gyenge pontot akartunk keresni a kivitelezésükben.


Autószimulátor lévén a legfontosabb számunkra, hogy a lehető legjobban visszakapjuk a 300 kilométerrel repesztő erőgépek adta élményt. A hangulatban nem sok kifogásolnivaló van – gyorsításkor olyan élményt nyújt a játék, mintha tényleg több G erő hatna ránk a fotelben ülve, nagy sebességnél pedig még a táj is szépen elmosódik körülöttünk. A realisztikusságra csak annak lehet panasza, aki easy arcade módot választ. A fékezés- és kormányzás rásegítővel, a vasárnap délutáni tempóra állított ellenfelekkel nem nehéz itt nyerni, főleg úgy, hogy a kasztnit se kell félteni. Arcadeban üthetjük-verhetjük az autót, meg se kottyan neki egy karambol, a sóderágy és a füves puszta meglátogatása után pedig gumink olyan, mintha most jött volna a gyárból. Szimulátor módban már sokkal nehezebb helyt állni, itt természetesen olyan hatások érik az autót, mint az igazi versenypályán. A gumi egy idő után elkopik, elveszti tapadását, az autó csúszkálni kezd, nehezebb lesz vele fordulni, a leszakadó szélterelő rontja az útfekvést, arról nem is beszélve, hogy ilyenkor egy-egy hosszabb meccs alatt igencsak ajánlatos meglátogatni a box utcát.


A boxban töltött idő attól függ, hogy milyen reakcióval nyomogatjuk a képernyőn megjelenő gombokat. Ez egy amolyan mini-game a játékon belül. Ha ügyesek vagyunk, akkor a szerelők villámgyorsan lecserélik a kerekeket, és megtankolják az autót, ha kicsit ügyetlenebbek, akkor pedig értékes másodperceket veszthetünk bambaságunkkal.


Érdemes röviden megemlíteni a karrier módot. Bármelyik versenyzőt kiválasztva elindulhatunk a világ legjobb pilótái ellen, az edzéseken és a futamokon nyújtott teljesítményünk pedig befolyásolja hírnevünket, és persze árunkat. Ha gyűlnek a trófeák, akkor a befektetők egyre több dicsérő emailt küldenek, a reklámozók pedig sorban állnak, hogy kibérelhessék verdánkon a méregdrága hirdetési helyeket. A legjobb elem, hogy ha dobogós helyezést érünk el, akkor végignézhetjük, ahogy pilótánk felállva a pódiumra átveszi a serleget, majd pezsgővel locsolja az ünneplésére összegyűlt embersereget. Mi ez, ha nem igazi Formula 1 élmény?


Ahogy a valóságban, a játékban is van szabadedzés, időmérő futam, felvezető kör, és minden apróság, mely megelőzi a tényleges start pillanatát. Fantasztikus élmény, hogy komolyabb szintre érve magunknak kell kitapasztalnunk, hogy milyen beállítások esnek kézre a legjobban, és milyen finomhangolásokkal lehet a legnagyobb teljesítményt kihozni autónkból. A teljes szimuláció módot választva külön kihívás, ha például esőre áll az idő. Mi van, ha a futam közepén elkezd szakadni az eső? És ha utána pár perccel eláll? Milyen gumit ajánlatos használni? Hogyan érdemes belőni az autó beállításait? Jó kérdés mi? Pontosan az ilyen apróságok miatt olyan élménydús a Sony új F1 játéka.


Az anyag támogatja a mozgásérzékelős Sixaxis kontrollert, bár saját tapasztalataim alapján én inkább a szokásos stickes kormányzást ajánlom mindenkinek. A kontroller formája és klasszikus kialakítása nem nyújt olyan élményt, mint például a Wiimote, és technikailag sincsen olyan szinten – bár ezen állításomat a kommentek között bátran meg lehet cáfolni. A Motorstorm-nál és itt is csalódás volt a Sixaxis, de azért még nem kell eltemetni!


A gép elleni küzdelem hamar unalmassá válik, a beállításokat és a rásegítő lehetőségeket pedig sehogy sem lehet jól eltalálni, hogy az tényleg passzoljon vezetési skilljeinkhez. Viszont pont ilyen gondokra orvosság a multiplayer mód. A Playstation Network-ön 12 résztvevős futamokon lehet indulni, ami egy kicsit nyomasztó a Grand Prix megszokott 22 fős felhozatalához képest. Summa-summarum, aki rendszeresen követi a Formula 1 versenyek eseményeit, és kitartóan füleli Palik Laci szakkommentárját, az nem sok rosszat fog mondani a játékra. Nehéz irányítani? Csúszkál az autó? Húzós az 56 körös futam? Unalmas az időmérő? Ébresztő öcsém, ez egy szimulátor, ez a Formula 1! Aki imádja ezt a világot, az a játékban sem fog sok kivetnivalót találni.

7.
7.
sayainbarni
Ez volt az első játékom ps3-ra:D
6.
6.
Gulyo
Csá mindenkinek ... jól értem hogy a játék nem támogatja a kormányokat ... ezt komolyan gondolták ???? Ha igen ez egy vicc ... F1-et nyomni konrollerrel :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
5.
5.
Mr Dorni
Sziasztok!



Volna valakinek ötlete, hogyan tudnék szert tenni egy ilyen játékra? Segítségeteket előre is köszönöm
3.
3.
Sörivó
Én ez a game miatt ps3-at ,szerintetek megérné ?
2.
2.
Dentis 360
Jó a cikk,kár,hogy nem mindenki tudja kiprobálni a Sony új konzolját:(
1.
1.
t.roli
Jó cikk, egyetértek. És sajnálom h még nekem nem volt alkalmam kipróbálni a játékot...:(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...