WorldShift Exkluzív béta teszt

Link másolása
Mindig hihetetlen jó érzés fog el, ha bétatesztelésen vehetek részt. Még nagyobb öröm, ha az ember exkluzívan, a világon az elsők között kaphatja meg az adott lemezt. A mostani különösen nagy boldogság számomra, hiszen a Knights of Honor készítői remekelnek ismét ebben a nagy volumenű játék fejlesztésében. Korábbi címük hatalmas sikert aratott, a srácok pedig most ismét egy igazán nagy újdonsággal szolgálnak számunkra.
Meglepő módon a Black Sea fejlesztőcsapat nem hasonlít egy ismert teamhez sem. Ez főleg annak köszönthető, hogy Bulgáriában tették próbára szerencséjüket, és megőrizve függetlenségüket, saját időbeosztással készítik új játékaikat. Minden független fejlesztő rémálma a felvásárlásokkal és egyéb megrovásokkal érkező hatalmas kiadók, mint az EA vagy az Ubisoft - nálunk ennek ellenkezője remekül bevált, így következő játékuk, a Worldshift éppen ezen a sémán készült. Persze, ilyenkor vannak elvárások a készítők felé, hogy hozzák előző játékuk minőségét, de szerencsére itt ezzel nem lesz gondunk.


A Worldshift a Knights of Honor című művel ellentétben a fantasy és sci-fi rajongókat veszi elő. Ugyanis az történt egykoron, hogy az emberiség nagy részét kiirtotta egy hatalmas aszteroida, melyet a 21. századi tudósok csupán „Shard Zero"-nak kereszteltek el. Több ezer év telt el a szörnyű események óta, viszont a meteorból kiömlő folyadék továbbra is halálos kórt hordoz magában. Megjelent a Törzsek nevű civilizáció, mely az anyaggal érintkezve hatalmas, varázslatos erőkre tett szert. Ezt az emberiség másik fele nem nézte túl jó szemmel, így kitagadva őket megalapították az Emberiség szövetségét. Városállamokba tömörülve a technikát felhasználva küzdenek a túlélésért.


Persze kell lennie a játékban rossz fiúnak is, így az űrből a meteor becsapódása után a Kultusz csapatai tűnnek föl, ők a bolygónk leigázását fontolgatják, erősségük leginkább zsoldos seregükben rejlik. Ez a három oldal lesz irányítható a játékban, melyekből kettővel az egyszemélyes hadjáratban is rendelkezhetünk, így minden oldalnak van egyedi története, amely a mai „futószalag" RTS-ek között nagy kincs.


Az igazi értékét viszont nem itt adja vissza a Worldshift. Önmagában a játékmenet újításainak köszönhetően már most kiérdemelné ez év legegyedibb művének címét. Felejtsük el a szokásos kitermelést, a seregépítést vagy a termelést, egy a lényeg itt hölgyeim és uraim: a tömény taktika. A szokványostól eltérő játékmenetet az is fokozza, hogy az egyszemélyes hadjárat mellett lehetőségünk van coop módban csatározni barátainkkal, vagy deathmatch-ben ellenfeleinket leigázni. Nincs mese, megérkezett a stratégiai játékok új nemzedéke.


Az egyszemélyes kampány során seregünk fejlődik, majd sikeres küldetés esetén pontokat kapunk, melyet az úgynevezett Ability Grid-ben oszthatunk szét. Ekkor egy bizonyos nép bizonyos képességeit fejleszthetjük az adott fejlesztési ágban, például az Emberek katonái gránátot is tudnak dobni stb. Az online mókára való megerősödés másik lehetősége, hogy egy-egy küldetés végeztével, vagy nagyobb szörny leölése utána kapott Xenoshard-t „elkölthetjük". Ennek a speciális anyagnak a segítségével új képességekre tehetünk szert utunk során.


Természetesen a legértékesebb cuccokhoz internetre kell lépnünk, és ott 2-3 játékossal karöltve végigvinni a sztori mellékvonalát követő küldetéseket. Ezeket külön megdobják a választható kihívások is, melyek aktiválása esetén külön nehezíthetjük a már amúgy is piszkosul nehéz játékot. Általában ekkor időlimitet kapunk, vagy seregünk csökkentett létszámban áll csak rendelkezésünkre, ám ilyenkor egyenesen arányosan növekszik a jutalom nagysága is. Eközben a többjátékos funkció során véletlenszerűen generált pályákon küzdhetünk meg. A meccs kezdetekor hat játékost a rendszer két részre osztva csapatokat kreál. A két csapatban lévő játékosok tetszőleges fajának kiválasztása után elkezdődik a meccs. Ilyenkor a játék célja az ellenfél teljes megsemmisítése, vagy egy adott számú nyersanyag kitermelése időn belül. Természetesen ebben próbálják megakadályozni egymást a felek.


A grafikáról és a körítésről még nem esett szó, pedig fontos tényezője egy olyan játéknak, mely újítást kíván hozni az iparba. Itt sincs okunk panaszra, hiszen a fejlesztők a trendnek megfelelően eddig soha nem látott időjárás effektek és környezeti változások mellett ügyeltek az egységek kidolgozottságára is. A grafika szépségét tovább fokozza a manapság továbbra is közkedvelt Havok fizikus motor használata, mely által egységeink realisztikusan esnek össze a csatatereken.


A bétával kapcsolatos élményeim egyetlen negatívumaként csupán a 15 percig (!) tartó telepítést és frissítéseket róhatnám fel. A jelenlegi magas gépigény miatt csupán az én vasszegény masinámat okolhatnám, sőt a fejlesztők állítása szerint a végleges játék képes lesz vígan elfutni egy átlag középkategóriás gépen is.


Remekül szórakoztam… sőt jelenleg is remekül szórakozom a Worldshoft bétával. Hihetetlen, hogy egy ilyen apróságnak tűnő játékmenetbeli változás mennyire kihat a játék egészére, és már csak remélni tudom, hogy az átvezetők remekül megkomponáltak lesznek, illetve a játékegyensúlyon is csiszolnak kicsit a fejlesztők. Ha sikerrel veszik az akadályokat a megjelenésig, akkor a sikert szinte borítékolhatják. Hajrá!

3.
3.
Daks
mostmar van public beta verzio is, indulhat a setup.exe sracok, aztan hozzunk ossze egy jo kis multi partyt
2.
2.
Mast3rmind
Rendben, de sajnos hanyagolni szoktam mostanában a játékot, mert sok a munkám. Ha fönn leszek akkor megy az invite.
1.
1.
Optimus Prime
Jó cikk és egyetértek. Jómagam is béta tesztelő lettem. És jókat szórakoztam, engem leginkább az egységek és a népek egyedi képességeik nyűgöztek le. Ezek közül is az Embereké a legerősebb - pl. mikor 15 mp bombázhatom az egész pályát. :)

Amit hiányolok az a zene, meg eleinte a hangokat. Ja, és hogy a grafika nem olyan szép, mint a képeken. :( Pedig az árnyékokat és a shadert leszámítva minden maxon van.



Mast3rmind, ha még szoktál játszani benne lennék pár meccsben. Az elmúlt időben nem sok játékos volt fent. NemesisPrime néven vagyok fent.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...