Witches

  • Írta: zoenn
  • 2008. május 22.
Link másolása
Középkori boszorkányok, kardpárbaj, könnyedén bevethető okkultista képességek, két hatalmas kebel és formás popsi. Ez jött le nekem elsőnek a Revistronic télen megjelenő új játékáról, melyben ugyanúgy nem hagyhatjuk figyelmen kívül a taktikai elemek felhasználását a pokol legmélyebb bugyraiból evilágra tévedt démonfattyak megrövidítésére. A Witches-t azonban nem úgy akarják eladni, hogy nesze itt van egy dögös leányka, oszt kaszaboljad lefele akikkel találkozol egyenes utad során – hanem bármily’ meglepő, a tanga mögött más is rejtezik… Hack ’n slash-ekben mára nemigen tobzódunk számítógépeken, a műfaj szépen átköltözött konzolokra, így aztán a némi mágiával buherált boszorkányosdi nem ütközhet láthatatlan falakba gépünk meghajtójáig megtett út során.
Spanyol felebarátaink legutóbb 2001-ben jelentkeztek a szintén hasonló stílusjegyeket magán viselő Grouch-al, melyben egy izmos, ámbátor segghülye barbárt terelgettünk barátnőnk kiszabadítása ürügyén némi debil humorral övezve, erősen budget kategóriában versenyezve – a Revistronic azonban most űberelni akar a Witches-szel, ha történetben nem is, izgalmas játékmenetét tekintve, elsősorban a férfi-fantáziák titkos és perverziótól túlfűtött ösvényén megközelítve. Ami pedig azon felül csöppen ölünkbe – mégpedig a női hátsók bámulása –, arról egy valamit biztosan állíthatunk: nem fogjuk unni.


Boszorkányok pedig vannak, spanyol mintát tekintve pedig szexisek és vonzóak – és tudnak harcolni is, nem pedig sötét erdő mélyén, mézeskalács házban, gyermek-főzeteket kotyvasztva. Sötét középkorban járunk, ahol járványok pusztítanak, a földeken gonosz és ármánykodó földesurak zsarnokoskodnak, a városokban szegénység és emberi fekália terjeng. Ezt tetőzi a megtestesült gonoszság eljövetele, a Bestia személyében, aki hatalmas, csúf és lelke sötét fertőzöttséget hordoz, hitvány talpnyalóival leigázza az eddig sem a gyermekmesékből híres királyságokat, nyomában pusztulást hagyva – aki pedig ellenáll, az mi lennénk „a kis barna" amazon, Gwen, boszorkányos mesterséggel és 90+ -os mellbőséggel. Mi aztán nem hajtjuk igába hátunkat, mint a többi hitvány halandó, fellázadunk és – elnyomott sorstársainkat csapatba szervezve – jól visszavágunk a démoni lénynek és veszélyes alattvalóinak. Mi lennénk tehát a példa a máglyától majdnem megpörkölődött fanszőrzetű többi boszi előtt, az ellenállás vezetése a történetben egyre nagyobb méreteket ölt szerény személyünk segedelmével, mígnem a sötét úr is belátja, nem az a kis tüzes fruska vagyunk, akit elsőnek hitt. Uramatyám, nehagyjel! Ezt nevezik a spanyolok sztorinak? Hiába egy akció-fantasy stuff, ez tényleg kukába való. Elsőnek én is majdnem leestem a székről, aztán maradt a B-terv, nevezetesen, ha a gameplay mutat valami maradandót, talán a várakozás is megéri.


Kezdetben Gwennel ugye egyedül vágunk neki az útnak, de hamarosan újabb és újabb hölgyemények csatlakoznak csapatunkba, csupán először ki kell őket szabadítani a fogságból. A játékidőt 12 órára lőtték be a készítők, ami egészen korrekt. Négy, stílusában teljesen eltérő pályán vagdalkozhatunk, ezeket nyolcvan szakaszra bontották le. Nagyban befolyásolja cselekedeteinket, hogy miként viszonyulunk társainkhoz, ha hagyjuk őket elvérezni, azt nem díjazza a program, ami akár még szomorú befejezéshez is vezethet. Ha tökéletességre törekszünk, vigyázzunk a többi csöcsösre, mert feláldozni annak fejében nem dicsérendő, ha hasznos bónuszokat szeretnénk, ez esetben a jutalom sem marad el – későbbiekben minden segítő kézre szükségünk lehet, no meg aztán az sem elhanyagolható szempont, hogy több tucat lenge női fenék kavar a monitorokon, az már látványnak sem utolsó. Sorsunk befolyásolása tehát a mi sarunk, valószínűleg több minden múlik majd a harcban nyújtott teljesítményünkön.


A harcrendszert teljesen interaktívnak ígérik, a felvehető fegyverek száma impozáns, de ezeken felül akár több tereptárgyat is felhasználhatunk a sátáni sereg ellen. Olyan szélsőséges eszközöket is, mint a korábban általunk csúfos halált halt ellenség levágott karját is akár, de a pályákon elszórva fellelhető utolsó malomkövet is odavághatjuk a delikvensnek. Mivel mégiscsak akcióra van kihegyezve a játék, a téma mit sem érne különféle látványos kombók nélkül. Ha ügyesen, megfelelő pillanatban visszük be a találatot az ellenfélen, valamint megszakítás nélkül végigvisszük a mozdulatsort, igencsak impresszív gyilokmenet lehet a jutalmunk. Nagyobb pöcsjuhászok esetében nyakukba mászhatunk és a megfelelő billentyűk lenyomásával vérbő kivégzést hajthatunk végre. Ugyan ez igaz egyszerre több ellenfélre is, ha hihetünk a pletykáknak, akár több száz förmedvény is fenheti ránk a fogát egyszerre, ami szintén eltérő taktikát követel meg tőlünk. Társainkat kisebb stratégiai érzékkel irányítva helyezzük el az adott szituációban – ez lenne a tökéletes csetepaté titka.


Ne csak üres fecsegésnek tűnjön a boszorkányosdi, bizony szebbnél szebb okkultista tudományban részesültünk a háttérsztori szerint – ebből következik a mágia használata harc közben. Ez alapesetben emberfeletti gyorsaságot, ugrást, állóképességet takar a megfelelő ige elrebegésével, de ennél sokkal szebben hangzik, hogy lehetőségünk nyílik a fények útját valós időben mozgatni, hogy ez mire lesz jó, arra majd a fényérzékeny sátánisták fognak majd panaszkodni vélhetőleg. Bármennyire is durr-bele játékmenet képe jön le előttünk a Witches kapcsán, a készítők szerint a lopakodás képességét is be fogjuk vetni, akár egy scriptelt eseménysor alkalmával, akár egy e stílust megkövetelő harcmodor kiváltságaként.


Online mód törvényszerűen kooperatív mókákért kiállt, kérdés, hogy egyáltalán megvalósítják-e ezt nekünk Spanyolországban, mert a single részben az oké, hogy valós időben válthatunk a karakterek között, ugyan ez utóbbi még nem szentírás. A külcsínnel egyébiránt semmi gond nem lehet, érezhetően a modellek kidolgozására fektették a legnagyobb figyelmet, de azért az interaktív környezet milyensége miatt sem kell szégyenkezniük, aprólékosság, részletgazdagság és tűéles textúrák, körítésnek tökéletes látványjavítók beimplantálásával. Jelen korban egy hack 'n slash-nek perfekt. A fizikát pedig igenis erőltetniük kell majd, ha az ígéreteket meg is kívánják valósítani. Rombolni, törni-zúzni akarok, zuhanjanak le azok a faszerkezetek, repüljenek a végtagok!


Minden boszorkány palánta ide jöjjön! A Witches talán még meglepetést okozhat, igaz, nagyon egyszeri szórakozásnak tűnik – de ne nekem legyen igazam. Minden jelentős platformra várhatjuk a cuccot, s ha nem is lesz belőle kasszasiker, kívánatos TPS még igen – mely kívánatosságot nem csupán a női bájak sejtetése jelentheti, mindinkább az észszerű és magával ragadó harc megvalósítása, csipet RPG beütéssel is akár. 2008 végén Gwen okkult kalandjai közben a férfiszemek ki fognak ugrani üregükből.

8.
8.
kancsoka
ha már ennyi benne a segg meg a mell akkor lehetne a címe Bitches is!!!de kül szt se lesz rossz!!!
7.
7.
Optimus Prime
Végre visszakorlátozták a netem, így megtudtam nézni a videót is. Hát nem rossz, főleg a csaj, de harcrendszer se semmi. Ha tényleg ilyen lesz és ez in-game.

Amúgyis szeretem a szexi csajjal szörny gyakós játékokat, mint a Heavy Metal FAKK2. :) Ám manapság kevés a jó játék.
6.
6.
djdonci02
Szerintem nemmlesz ez rossz!
5.
5.
bobby
egyébként a trailer alapján ez semmi... játszottam már ilyenhez hasonlookkal csak ez gondolom szebbb grafikával lesz megoldva... a szörnyeket meg ugyanabban a játékban már láttam... egy kicsit ráncosabbak itt azt kész... alapbool 5 pontot ér ez a játék... nem több az általam játszott másik játékkal...
4.
4.
bobby
gran turismo 5 prologue teszt hol van?
3.
3.
Daks
a trailer alatt futo szam amugy: clint mansell - requiem of the rings. bar lehet, hogy mas is feldolgozta mar a dallamot.
2.
2.
Daks
a viking jo kis game volt, pont ez a cikk lokte le az ajanlojat a fooldalrol.
1.
1.
a trailer nem rossz, kicsit Viking érzés fogott el a láttán hehe :D

bár a Lux Aeterna nem annyira illik már alá sajna, de azért így is hangulatos lett :)

meglássuk :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...