Borzongás

  • Írta: Daks
  • 2005. november 9.
Link másolása
Egy hypermaket akciós DVD-ket tartalmazó polcán találtam rá a Borzongás című filmre. Bár a lelkem mélyén tudtam, hogyha egy film olcsóbb egy ezresnél, akkor nem sok jóra számíthatok. Mégis megvettem. Vesztemre.
A Christopher Smith keze alatt faragott angol-német koprodukciós horror-thriller anyag még 2004-ben készült, a hazai piacon pedig idén május óta lehet kapni. A héten hozzám is eljutott az eddig számomra teljesen ismeretlen cucc, ma este pedig sikerült is végigszenvednem.



A történet dióhéjban: Csatornamunkások dolgoznak London szennyvízelvezető rendszerében. Néhány izgalmas másodperc és egy elsuhanó árnyék után egy véres női arc tűnik elő a sötétből. Sikítás, vágás. Ezután kerül figyelmünk középpontjába az elragadó, hosszú szőke hajú, neccharisnyás Kate (Franka Potente), aki egy buli után hazafelé menet elalszik a metróaluljáróban és lekési az utolsó vonatot. Mire felébred, az állomást rázárják, így egyedül (?) marad a kietlen Undergroundban. Természetesen a mobilja épp rosszkor merül le, és az érmés telefonok is mind csődöt mondanak. Roppant meglepő. Nagy örömére (későbbi sajnálatára) sikerül elcsípnie egy szolgálati (szellem) járatot, amelyen találkozik egy régi barátjával. Nyílik az ajtó, megtörténik a második rejtélyes gyilkosság. Kate menekülni kezd a sötétbe burkolózó ismeretlen elől. A rendező nagyon szereti a sikítozva szaladgáló szőke csajokat, így a film további másfél órája nem is nagyon szól másról. Kate találkozik 1-2 hajléktalannal, segítséget kér az idegesítően buta éjjeli őrtől, ám minden próbálkozása sikertelen és amerre csak jár, hullák maradnak utána.



Úgy fél óra rohangálás után feltűnik végre a nőt üldöző gyilkos. A 2 filléres maszk alá bújtatott, kegyetlen, szívtelen emberi roncs, akinek minden megjelenésekor máshogy sebes és véres az arca. A férfi, aki (mint később kiderül) egy emberkísérlet áldozata, és aki a metróban tengeti mindennapjait, hogy beteges játékokat űzzön az arra tévedőkkel. A férfi, aki úgy sikít, mint egy veszett mókus; a férfi, aki bár magát is alig tudja vonszolni, mégis mindig a menekülők előtt van egy lépéssel. Igen, ő a gyilkos. Bár Kate látja mit művel ez a fazon az emberekkel, mégis a film teljes egészében hitetlenkedve csodál végig minden gyilkosságot. Mit tehet ilyen esetben egy törékeny nő? Naná, hogy menekül tovább. Bár úgy 12-szer volt esélye megölni az összes alkalmi barátját a szeme előtt megkínzó szörnyeteget, mégis az utolsó pillanatra hagyja ezt. Természetes is, hiszen akkor miről szólna a film többi része?!



A produkció helyszíneként szolgáló londoni metróalagút remek választás volt, bár Antal Nimród Kontroll-jában sokkal jobban kihasználták a város szívében található, mégis a külvilágtól elzárt, misztikus és sötét alagútrendszert. A pocsék forgatókönyven kívül azért van egy remek női főszereplőnk és egy izgalmas helyszínünk. Ám rendezőbarátunk mégsem tudott élni az elé felkínált lehetőséggel, és egy totálisan kiszámítható, önmagát ismétlő, az összes alap horror-elemet ellövő 3 forintos, egyszer nézhető DVD-t készített.



Szomorú, hiszen ha nem komolytalankodja el a szörnyet, akkor még egy egész kellemes, akár egy beteg japán thrillert is megszégyenítő filmet is készíthetett volna. Meg kell hagyni, a férfi valóban kellemesen morbid módon gyilkolt, ám a kamera semmit sem továbbított a szereplők félelméből, a borzongásból, a feszültségből, az izgalomból. Lapos és kiszámítható, mégis kellően véres és kegyetlen. Közepes alá.

Rendező: Christopher Smith
Szereplők: Franka Potente, Sean Harris, Vas Blackwood, Jeremy Sheffield
Játékidő: kb. 82 perc

Hang: magyar (Dolby 5.1), angol (Dolby 5.1)
Felirat: magyar, cseh
Kép: 16x9
Lemez: 1 oldalas dupla rétegű lemez
Régió: 2
Korhatár: 16

Extrák:
Interaktív menü
Jelenetválasztás (manapság ez is extra?)
Előzetesek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...