Arthur és a Villangók

  • Írta: Daks
  • 2007. február 7.
Link másolása
Arthur még csak 10 éves, de olyan kalandba keveredik nagyszüleinek hátsó kertjében, melyre mi, felnőttek még csak gondolni sem merünk. A Villangók világában megelevenedik mindaz, ami az emberek számára nem csak láthatatlan, de felfoghatatlan is!
Luc Besson új animációs filmje 2006. december végén került a magyar mozikba, és azonnal meghódította nem csak a tinédzserek, de még a felnőttek szívét is. Ez nem Shrek, nem Madagaszkár, és nem is Elvitte a Víz, röviden nem egy olyan film, aminek célközönsége az idősebb generáció. Ez egy mese, egy gyerekeknek szóló mese, ellenben annyira varázslatos, olyan aranyos, és emellett olyannyira erotikus is, hogy bármely 30-as marcona apuka elérzékenyülhet csemetéje mellett a moziban ülve. Ja, hogy miről is szól a film? Lássuk!


Arthur (Freddie Highmore) bentlakásos iskolában tanul, nyáron pedig a nagymamájánál (Mia Farrow-nál) múlatja az időt. Apját (Doug Rand-et) és édesanyját (Penny Balfour-t) keveset látja, érhető is hát a nagyszüleihez való ragaszkodása. Nagyapja (Ron Crawford) híres kalandor, ám néhány évvel ezelőtt rejtélyes módon eltűnt, és azóta nagyanyja egyedül él a village külső peremén fekvő házban – ahol Arthur visszatérő látogató. A mama esténként csodálatos történeteket mesél unokájának, aki átlagos gyermekként szájtátva hallgatja azokat, és arról álmodozik, bárcsak valóra válnának. Nagyapja varázskönyve tele van tündérmesékkel, melyeknek főszereplői a mindössze néhány milliméterre nőtt villangók, az emberek számára láthatatlan, ám köztük élő aprócska lények.


Egy napon zsíros szívű befektető keresi fel az idilli otthon lakóit, aki a felhalmozott tartozások miatt el akarja venni a házat. Arthur elhatározza, hogy megkeresi nagyapja hátsó kertben elrejtett kincsét, azt a drágakő-gyűjteményt, amit még Afrikából hozott haza, hogy azzal kifizesse a családot zsaroló üzletembert. Nyomozni kezd, és csakhamar rá is jön, hogy összefüggés van a Villangók és a kincs között, sőt a mese szereplői ott voltak mindig is a szeme előtt, csak nem látta őket. Egy titkos feljegyzés segítségével rájön, hogyan zsugorodhat ő is miniatűrre, és hogyan kaphat bebocsátást a Villangókhoz, ahonnan egyenes út vezet a drágakövekhez.


Arthur-nak 36 órája van, hogy megtalálja a kincset, ám ez nem lesz könnyű feladat. A hátsó kertben élő Villangóktól megtudja, hogy a rubint a rettegett Maltazard-nál (David Bowie-nál) van, aki a mini társadalom legnagyobb és legkegyetlenebb ellensége. Maltazard nem csak, hogy nem fog lemondani a kövekről, de éppen ezekben az órákban tervezi meg a Villangókra mért pusztító csapásának részleteit. Arthur-nak nincs más választása, szembe kell néznie a rettegett gonosszal és annak csatlósaival, de szerencséjére az útján elkíséri a király (Robert de Niro) szépséges lánya, Selenia hercegnő (Madonna), és annak öccse, Betameche (Jimmy Fallon) is. A trió felállt tehát, és a kicsit hosszúra nyúlt bevezető után indulhat is a hatalmas kaland, keresztül az egész hátsó kerten, ahol minden olyan, akár a „Drágám, a kölykök összementek” című klasszikusban – már ha van itt valaki, aki emlékszik még rá.


A film hangulata fantasztikusra sikeredett. Tündérmese lévén teljesen elvarázsolja a moziban ülőt, legyen az akár egy kisgyerek, vagy egy felnőtt férfi. Az animáció egy hajszálnyival lemaradt a Dreamworks filmekétől, de egy cseppet sem bánjuk, mert a többi részlet teljesen kárpótol minket érte. Az itt megelevenedő világ rendkívül szép és izgalmas, a lakói érdekesek és páratlanok, hát még az őket alakító szinkronszínészek. A cikk végén lévő trailerben megleshetitek, hogy milyenek is a Villangók eredeti, angol nyelvű színészek által kölcsönzött hangjai, de itt illik megjegyezni, hogy a magyar szinkron is páratlan lett. Selenia hercegnő szexi idomaihoz olyan magyar hangot társítottak a Fórum Hungary munkatársai, hogy nincs férfi a világon, akit ne fogna meg a kishölgy.


Itt ki is térnénk az előző mondat egyik jelzőjére, miszerint Selenia szexi. Nos, igen, Selenia hercegnő 10 éves létére kifejlett csöcsökkel rendelkezik, és emellett még túl erotikus és túl trendi is lett ahhoz, hogy egy kisgyerekeknek szóló filmben szerepeljen. Már a szemével vágyat gerjeszt mindenkiben, a hangjával pedig egyenesen tüzet lobbant a férfiszívekben. Nem őrültem meg, és nem is vagyok ilyen elcseszett lelkületű, hogy érzelmeket tápláljak egy animált karakter iránt, de itt forduljon ki mindkét bokám, ha nem szándékosan lett túlfűtve a kisasszony. Ha már a gyerekfilm felnőttes elemeiről beszélünk, akkor le is szögeznénk, hogy nem ez az egyetlen dolog, ami összezavarhatja a mozizó kiskölykök lelkivilágát. Ott van rögtön a nagymama, aki gyógyszerezi magát, továbbá Arthur, aki az egyik este csúnyán leissza magát a Villangók bárjában. Max (Snoop Dogg) aktív füves, aki naponta cseréli hálópartnereit – na ő az, akire kapásból ráhúznék 20 év fegyházat. Maltazard, a Villangók rettegett ellensége saját bevallása szerint részegen összefeküdt egy nemi beteg prostival, innen ered a gonoszsága, és emellett még nyíltan pedofil is. Könyörgöm, magyarázza már el nekünk valaki, hogy mit keresnek ilyen fickók egy 12-es karikával ellátott filmben!

Szereplők: Mia Farrow, Freddie Highmore, Madonna, David Bowie, Ron Crawford, Snoop Dogg, Robert de Niro
Rendező: Luc Besson
Forgatókönyvíró: Luc Besson, Céline Garcia
Producer: Luc Besson
Forgalmazó: Fórum Hungary

IMDB értékelés: 5.6/10
Gamekapocs értékelés: 7.5/10

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...