Az Utolsó Skót Király

  • Írta: pipi
  • 2007. április 30.
Link másolása
Forest Whitaker az utóbbi pár évben szellemkutyaként tűnt el a filmek süllyesztőjében, ám az átmeneti ínséges időszak után az utolsó skót király főszereplőjeként most régi fényében tetszeleg.

Mackós alkatú színészünknek tehát úgy néz ki ismét feltűnt csillag a hollywoodi égbolton. És hogy minek köszönhető a siker? A válasz egyértelmű: Az Utolsó Skót Király című történelmi drámának, melynek egyik főszerepét Whitaker kapta meg. Feladata nem kevesebb volt, mint egy ugandai diktátor, Idi Amin megszemélyesítése. A film másik főszereplője a fiatal James McAvoy azonban nem került olyannyira reflektorfénybe, mint társa Whitaker, aki számos díjátadón vett részt az utóbbi időben. Többek között jelölést kapott a 2007. évi Oscar legjobb férfi alakítás kategóriájában, valamint elnyerte a 2006-ban megrendezett Golden Globe legjobb színészének díját a drámai kategóriában. A főszereplők bemutatása után most térjünk rá a lényegre, Az Utolsó Skót Király című filmre.


Az alkotás 1971-ben játszódik, amikor egy skót fiatalember, Nicholas (James McAvoy) elhatározza, hogy friss diplomás orvosként segíteni fog a „világ” elesettjein, és ezért találomra rábök egy országra a térképen, ahová rögvest elutazik. A véletlenszerű választás Ugandára esett, ahol Idi Amin éppen egy katonai puccsot hajt végre, melyben megdönti egykori mentora, Milton Obote uralmát.


Megmondom őszintén műveletlen bunkóként én a film megtekintése előtt még nem hallottam Idi Amin nevét, pedig sajnos az 1970-es években hasonló negatív hírnévre tett szert, mint anno Hitler, vagy Sztálin. Egyes források szerint 300 ezer emberi életet követelt uralma, ami elég elrettentő szám.


Visszatérve az eseményekhez, fiatal skót barátunk bátran veti bele magát a „Carter” doki szerepébe, hogy minél több rászoruló fájdalmát enyhítse az afrikai országban. A sors már az első pár napban összehozza őt és Amint, akivel egy baleset folytán ismerkedik meg közelebbről. Amin egyből megkedveli a kissé öntörvényű Nicholast, és rövid idő alatt felajánl neki egy igen vonzó pozíciót. A mit sem sejtő fiatal bátran vállalja el Amin személyes orvosának szerepét, ezzel megpecsételve saját sorsát az elkövetkezendő időre. A diktátor mézes-mázos természetével és csalóka mosolyával eleinte mindent el tud hitetni népével és Nicholassal, ám hamarosan fény derül a gonoszságokra is, amiknek fele sem tréfa. A fiatal orvos ekkor rátesz még egy lapáttal, és lefekszik a diktátor feleségével, akinek zabigyereket csinál. Az események sora természetesen itt nem ér véget, de a további izgalmak megtekintését a nézőkre hagyom. Annyit elárulhatok, hogy senki nem fog csalódni.


Az Utolsó Skót Király a mostanában eléggé felkapott (pl. Hotel Ruanda, Az elszán diplomata) Afrikában történt sajnálatos mészárlások eseményeinek boncolgatását tűzte ki célul, amelyet úgy gondolom teljes mértékben megvalósított. Bár nem túl szívderítő ilyen filmeket nézni, de elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük micsoda tömegeket pusztítottak el olyan emberek, akik magukat „vezetőknek” titulálták. Ezért ajánlanám mindenkinek, hogy tekintse meg ezt a történelmi drámát, amely valósághűen tárja elénk az elmúlt évtizedek legnagyobb gonoszságait.

Műfaj: amerikai-angol történelmi, dráma
Időtartam: 121 perc
Rendező: Kevin Macdonald
Író: Giles Foden
Forgatókönyvíró: Jeremy Brock, Peter Morgan
Operatőr: Anthony Dod Mantle
Jelmeztervező: Michael O'Connor
Zene: Alex Heffes
Vágó: Justine Wright
Szereplő(k): Forest Whitaker (Idi Amin), James McAvoy (Nicholas Garrigan), Kerry Washington (Kay Amin), Gillian Anderson (Sarah Merrit), Simon McBurney (Nigel Stone)

Imdb értékelés: 7.8/10
Saját értékelés: 8/10

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...