A Tíz Csapás

  • Írta: Ca$h
  • 2007. május 10.
Link másolása
Katherine-nek (Hilary Swank-nek) igencsak különleges szakmája van. Nem sokan vannak, akik ilyesmivel foglalkoznak a világon, ők is a legtöbb esetben papok szoktak lenni.

Katherine múltjában történt valami borzalmas dolog, ami miatt elvesztette hitét Istenben és felesküdött arra, hogy minden erejével azon lesz, hogy bebizonyítsa: csodák márpedig nincsenek, mindenre van egy logikus, tudományos magyarázat, és ha nincsenek csodák, akkor bizony az úr sem létezik. Remekül végzi a dolgát már több, mint 80 esetben be tudta bizonyítani a tudomány segítségével, hogy a mindenható nem létezik. Egyszer viszont egy megnyerő külsejű férfi jelenik meg az egyetemen, és arra kéri őt, hogy vizsgáljon ki egy meglehetősen furcsa esetet. Elmondja, hogy egy gyilkosságról van szó, amivel egy 12 éves kislányt gyanúsítanak, ha mindez nem lenne elég azt is közli vele, hogy a gyilkosság egy tóban történt ahol a víz vérvörösre változott és sokaknak az a gyanúja, hogy a tó nem csak hogy vörös, de valójában tényleg vér. Katherine-nek ennél nincs is többre szüksége, útnak indul a mélyen vallásos barátjával, Bennel (Idris Elba), de az, ami ebben a városban várni fog rájuk minden képzeletet felülmúl.


Mint ahogy arra a cím is „burkoltan” utal, a történet nem fogja elhanyagolni a vallást, a Bibliában fellelhető idézeteket, mint ahogy azt a kérdést sem, hogy mit is nevezhetünk igazi hitnek. Igaz az eredeti cím: The Reaping (a megerőszakolás) valamivel beszédesebb cím és eléggé félrevezető is egyben, de nekünk magyaroknak ez jutott. Gondolom sokan tudják, hogy a tíz csapást mikor mérte az úr ránk, pontosabban mondva az egyiptomiakra. Akik esetlegesen nem tudnák, azoknak vagy az Egyiptom Hercege című remek kis mesét ajánlom (kellemesebb szórakozás ígéretével), vagy pedig az Ó Testamentum lapozgatását (a nem éppen hétköznapi szórakozás kedvelőinek), de akinek egyik ötlet sem tetszik az találni fog a filmben egy rövid magyarázatot is ezekre az eseményekre, úgyhogy nem kell aggódni, mindent érteni fogunk.


Bevallom őszintén, mikor nemrég megláttam a moziban a film bemutatóját akkor azt hittem, hogy ez valami elképesztően durva horror lesz. Ehhez párosult Hilary Swank jelenléte is, akiről már a bemutatóban is látható volt, hogy végre úgy fog kinézni, mint egy valódi nő. Nincsen lefogyva, nincsen elcsúfítva, nem szedett magára 10 kiló izmot, úgy néz ki, ahogy egy normális ember, és aki ismeri a filmjeit az tudja, hogy ez nála igencsak nagy szó. Szóval nagy reményekkel vettem meg a két mozijegyet magamnak és a kedvesemnek, hogy na végre most egy jó nagyot fogunk borzongani. De sajnos el kell minden horror rajongót keserítenem, mert ez a film a legnagyobb jóindulattal is csak egy thrillernek nevezhető, abból is csak a lájtosabbik fajta.


Stephen Hopkins meglehetősen nagy filmes múlttal rendelkezik. Többek között ő rendezte a Predator 2-őt, a Lost in Space-t, a Trafficet, de olyan klasszikus sorozatoknak is elvállalta pár rész megrendezését, mint a Mesék a Kriptákból vagy éppenséggel a 24. Szóval az öregfiú ért a rendezéshez, nem egy mai gyerek. Hilary Swanket azt hiszem, senkinek sem kell bemutatni, a 33 éves színésznő még éppen hogy csak pár éve került be a köztudatba, de már két oscart is magának tudhat (Boys don’t cry, Millió dolláros bébi). Hilarynek van egy olyan különleges tulajdonsága, hogy hajlamos rendszeresen elvállalni olyan filmeknek a főszerepét is, amik mindenre számíthatnak csak éppenséggel oscarra nem, elég, ha csak visszaemlékszünk a Magra, ami gondolom mindenkinek élénken él még az emlékezetében, és nem azért mert olyan marhára jól sikerült film volt. Szóval itt igazából arra akartam kitérni, hogy ha adott egy remek rendező és adott egy hihetetlenül jó színész, akkor vajon mi lehet az oka annak, hogy ez a film valahogy mégsem lett valami túl jó?!


Hát igen! Nem akarok igazából poéngyilkos lenni, de sajnos ez a mozi nem lett valami jó. Azon kívül, hogy a színészek hitelesen alakítanak, és az audióvizuális effektek lenyűgözik az embert (ehhez már lassan kezdünk hozzászokni), és a rendezéssel sincsen semmi probléma, nem sok minden jót lehet elmondani róla. Horrornak harmat gyenge, thrillernek eléggé vérszegény, a történet egy picit zavaros, de a végére azért kitisztul. Igazán meglepő csavarok sincsenek benne, maximum a végén van egy pici, de az sem üt túl nagyot. Sajnos ezúttal csak egy erőteljes kapufa jött össze a készítőknek.


Igazából azoknak ajánlom, akik szeretik a vallásos pikantériával megáldott történeteket, jó színészekkel fűszerezve, langyos hőfokon szervírozva, gyorsan felejthetően elfogyasztva. Kár érte, mert a bemutató nagyon jó volt!


Rendezte: Stephen Hopkins
Forgatókönyv: Carey Hayes, Chad Hayes
Szereplők: Hilary Swank, Idris Elba, David Morrissey, Anna Sophia Robb
Zene: John Frizzel
Játékidő: 96 perc

IMDB: 5.3
Saját vélemény: 6.5


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...