A Halott Lány

  • Írta: pipi
  • 2007. május 16.
Link másolása
Karen Moncrieff színész-rendező élete második filmjében, A halott lányban a velejéig romlott világra és az egyre gyakrabban megjelenő nőkkel szembeni erőszakra próbálja felhívni a figyelmet.

Moncrieff 1963-ban született a Kalifornia állambeli Sacramentóban. A nyolcvanas években olyan filmekben szerepelt színésznőként, mint a Guiding Light, a Days of Our Lives, a The Bold and the Beautiful és a Santa Barbara. Később tévés játékfilmekben is szerepet kapott, ilyen volt a Murder Between Friends és az XTRO 3: Watch the Skies. 2000 óta már nem vállal színészi munkákat, kizárólag csak rendezéssel és forgatókönyvírással foglakozik. A 2002-ben, a Sundance fesztiválon debütáló Blue Car című filmdráma komoly elismerést hozott Moncrieff számára. A rövid életrajzi bevezető után térjünk rá a rendező új filmjére, A halott lányra.


A történet szerkezete elég egyedi, ugyanis öt, élesen különálló részből tevődik össze. Mindegyik rész egy nő életének egy rövid szakaszát mutatja be. Az öt szálat maga a halott lány fogja össze.


Az első szereplő „Az Idegen” (Toni Collette), aki gonosz és rosszakaró anyjával (Piper Laurie) él együtt egy amerikai kisvárosban. Anyja lelki terrorja teljesen elnyomja a lány valódi személyiségét. Minden napja anyja kéréseinek teljesítésével telik szomorúságban és magányban. Az Idegen egy nap a városhoz közeli vidéken elmélkedik, amikor megtalálja a halott lányt. A szenzációhajhász újságírók persze egyből rászállnak a lányra és felforgatják az amúgy is kusza életét. Ekkor köt szorosabb ismertséget egy boltos fiúval (Giovanni Ribisi), aki „kiszakítja” a lányt az anyja által létrehozott nyomasztó környezetből.


A második szereplő „A Nővér” (Rose Byrne), aki egy törvényszéki orvosnak készülő végzős egyetemista. A Nővér, Leah tragédiája, hogy eltűnt a testvére, akit családja már régóta kerestet sikertelenül. Leah már nem reménykedik abban, hogy testvérét még egyszer újra élve fogja látni, ám anyja töretlenül bízik abban, hogy hamarosan rátalálnak az eltűnt lányra. Egy nap Leah boncasztalára kerül a halott lány, aki gyanúsan hasonlít testvérére.


Harmadik szereplőnk „A Feleség” (Mary Beth Hurt) zaklatott házasságának fogságában él. Ruthnak szembe kell néznie a szomorú valósággal, mely szerint férje mocskos dolgokat művel, miközben úgymond elmegy kocsikázni egy kicsit. Fény derül arra is, hogy köze van a halott lány és még sok más fiatal lány eltűnéséhez. A feleség ekkor válaszút elé kényszerül.


A negyedik szereplő „Az Anya” (Marcia Gay Harden), aki halott lánya életének utolsó éveinek történéseit próbálja kideríteni, miközben válaszokat keres arra, hogy miért jutott lánya oda, ahova jutott. A kutatásban lánya barátnője segít neki, aki egy prostituált. Időközben kiderül az is, hogy van egy unokája, akit felkutat és szárnyai alá vesz, ezzel egyfajta megbocsátást remélve lánya halála miatt.


Az ötödik szereplő maga „A halott lány” (Brittany Murphy), aki életének utolsó pár napját éli meg. A lány drogozik, prostituált és teljesen szét van csúszva, néha önkívületi állapotban cselekszik és a lányán kívül nem érdekli senki és semmi. Az ő születésnapjára próbál eljutni egy nagy nyuszival, ám ez nem olyan egyszerű feladat…


A rendező a film középpontjába helyezte a halott lányt, aki mintegy kötőanyagként fogja össze a hánytatott sorsú nők ezen csoportját. Moncrieff egyfajta pillangóeffektust is belecsempészett filmjébe, mely szerint sok dolog ok-okozati viszonyban áll egymással. Ebben az esetben tipikusan a halott lány idézi elő ezt az effektust, hiszen a halál hatására a történetben szereplő öt nő sorsa végérvényesen megváltozik.


A halott lány szereplői úgy gondolom maradéktalanul teljesítették a rendező által elvárt minőséget, így egy nagyon őszinte és habár nem vidám, de felettébb elgondolkodtató dráma született a nők napjainkban tapasztalható kiszolgáltatottságáról. Szeretném kiemelni Brittany Murphy színészi teljesítményét, aki kiválóan alakította a drogos lány csapongó és vibráló szerepét, azonban a többi szereplő teljesítményére sem lehet panasz. Azt tudom tehát ajánlani, hogy aki kedveli a drámákat és nem retten meg a depressziótól és szomorúságtól túlfűtött filmektől, az térjen be a mozikba és nézze végig A halott lány történetét.

Műfaj: amerikai dráma, thriller
Hazai Mozipremier: 2007. április 26.
Időtartam: 85 perc
Rendező: Karen Moncrieff
Forgatókönyvíró: Karen Moncrieff
Zeneszerző: Adam Gorgoni
Operatőr: Michael Grady
Producer: Eric Karten, Gary Lucchesi, Tom Rosenberg, Kevin Turen, Henry Winterstern
Vágó: Toby Yates
Szereplő(k): Toni Collette (Arden), Piper Laurie (Arden anyja), Giovanni Ribisi (Rudy), Rose Byrne (Leah), James Franco (Derek), Mary Steenburgen (Beverley, Leah anyja), Kerry Washington (Rosetta), Brittany Murphy (Krista), Mary Beth Hurt (Ruth), Nick Searcy (Carl), Marcia Gay Harden (Melora)

Imdb értékelés: 6.9/10
Saját értékelés: 6.5/10


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...