Black Snake Moan

  • Írta: Ca$h
  • 2007. július 3.
Link másolása
Rae (Christina Ricci) és Ronnie (Justin Timberlake) őrülten szerelmesek egymásba. Azonban mindketten egy igen ritka és súlyos betegségtől szenvednek…

Rae elviselhetetlen fehérmájusággal küzd, míg Ronnienak a gyomra nagyon rossz, de egymás karjai közt szinte sosem jelentkeznek a tünetek, teljesen normális életet tudnak élni. Egyik nap azonban Ronnie úgy dönt, hogy elmegy katonának, hogy biztos jövőt tudjon biztosítani kettejük számára. Alighogy kilép az ajtón és elmegy, Rae tünetei rögtön jelentkeznek és egy nap alatt fél tucat férfival köt ki az ágyban. Estére már félig részegen, félig bedrogozva, félholtra verten az út szélére dobva találja magát, és nagyon úgy néz ki, hogy a sorsa megpecsételődött. Szerencséjére azonban Lazarus (Samuel L. Jackson) reggel megtalálja őt és megpróbál gondoskodni róla. Lazarust éppen a napokban hagyta el a felesége, mégpedig az öccse miatt, úgyhogy eléggé nehéz napokat él meg. Úgy érzi, hogy ezt a lányt isten azért küldte neki, hogy rendbehozza az életét és ezzel együtt rádöbbenjen arra, hogy a saját életében is vannak még szép dolgok, amikért érdemes küzdeni. De még csak nem is sejthette előre, hogy ezt milyen nehéz lesz véghezvinni. Viszont a Blues, régi szerelme segíteni fog neki abban, hogy teljesítse küldetését…


Craig Brewer új filmjéről sokan úgy vélekednek, hogy sokkal többre vihette volna a filmtörténelemben, hogy ha nem lenne ilyen borzalmas marketing a film körül. Az első és talán legkomolyabb probléma vele, a film plakátja. Amin Lazarus karaktere látható, amint láncra verve a kezei közt tartja a földön sexi pózban heverő Rae-t. Erről a legtöbb embernek vagy egy durva akciófilm jut az eszébe, vagy pedig egy hardcore pornófilm. Az utóbbi típust biztosan a legtöbb ember eltörli az elméjében, hiszen sejteni lehet hogy az öreg Samuel L. Jackson már kiöregedett a pornóműfajból. Tehát a legtöbben egy remekbe szabott akciófilmre fognak számítani. És mit kapnak ehelyett? Egy igencsak mélyenszántó és elgondolkodtató drámát.


Sokan úgy vannak az ilyesfajta csalódással, hogy hajlamosak úgy emlékezni később egy-egy filmre, mint ami el lett rontva. Tökéletes példa erre a Falu is, aminek a bemutatójából azt lehetett hinni, hogy egy nagyon kemény horror film lesz. Közben meg éppen hogy csak egy thrillernek volt nevezhető, de sokkal inkább drámának. A mai napig nincsen kedvem újra megnézni azt a filmet, mert csalódás volt a számomra. Közben meg ha a bemutató drámaként tüntette volna fel, lehet hogy az egyik kedvencem lenne. Pontosan ez a helyzet ezzel a filmmel is, rossz marketing, rossz vélemény.


Pedig a film a maga nemében nagyon különlegesnek számít, több szempontból is. Nagyon eredetiek és különlegesek benne a karakterek, Samuel L. Jackson mint mindig most is egy nagyon szerethető embert alakít, és az sem semmi, ahogy a filmben található pár zenei betétet előadja. Igencsak merész, Hollywoodban ritkán látható jelenetek vannak benne. Előre nem kiszámíthatóak a történések. Végül, de nem utolsó sorban a színészi alakítások egyszerűen fantasztikusak. Még Justin Timberlake is nagyot alakít benne, aki lehet, hogy a végén még nagyobb sikereket fog elérni a filmezéssel, mint a zeneiparban, ami mint mindannyian tudjuk igencsak nagy szó lenne. De valahogy mégis hiányzik valami a filmből, az az apróság, ami miatt egy-egy történet megmarad az örökkévalóságnak. Lehet azzal van a gond, hogy nem vagyunk amerikaiak, de lehet hogy még az amerikaiak közül is csak a déli államokban élők tudják csak igazán átérezni azt a feelinget, amit a film képvisel. Mert ahogy a film szlogenje is mondja, „Délen minden sokkal forróbb!”.


Szóval igazából azok az emberek, akik már felkészülten tudják, hogy mire számíthatnak, lehet hogy sokkal jobb véleménnyel lesznek erről a filmről. De én igazából csak azoknak ajánlom, akik szeretik a komoly témájú, mélyen szántó, elgondolkodtató, filozófikus filmeket. Ezen kívül azoknak is ajánlom, akiknek nem valami jó a véleménye Samuel L. Jacksonról vagy Justin Timberlake-ről, ezután a film után valószínűleg az álláspontjuk meg fog változni. Végül, de nem utolsó sorban azoknak is ajánlom, akik úgy gondolják, hogy Christina Ricci rosszul tette, hogy ennyire lefogyott, mert sokan úgy gondolják, hogy elvesztette minden báját. Nos ebben a filmben igencsak sokat meg fog mutatni belőlük, de ez még nem menti meg a filmet a bukástól…

Rendezte: Craig Brewer
Forgatókönyv: Craig Brewer
Szereplők: Samuel L. Jackson, Christina Ricci, Justin Timberlake
Zene: Scott Bomar
Játékidő: 116perc

IMDB: 7.4
Saját vélemény: 6.0

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...