Vaskabátok

  • Írta: pipi
  • 2007. július 15.
Link másolása
Simon Pegg egy igazán rátermett zsaru szerepét alakítja a Vaskabátok című filmben, aki nem hagy futni egyetlen gazfickót sem.


Az Edgar Wright és Simon Pegg páros már bebizonyította tehetségét a 2004-ben bemutatott Haláli hullák hajnala című filmben, ami világszerte nagy sikert aratott és egy merőben új műfajt teremtett. Úgy gondolom ez a Vaskabátok esetében sem fog megváltozni, habár az angol humort kevésbé kedvelő mozinézők lehet, hogy nem annyira fogják élvezni a néha kissé morbid elemekkel tarkított alkotást. Az új műfaj megteremtése erre a filmre is igaz, hiszen az akció, a krimi és a vígjáték ezen elegyével még nem igen találkozhatott egyetlen mozirajongó sem. Megmondom őszintén először én sem tudtam mire vélni a műfajok effajta keveredését, de azt kijelenthetem, hogy kifejezetten jó hatással van az alkotás végkimenetelére.


A rendező, Edgar Wright, nem titkolta, hogy szenvedélyesen szereti a rendőrfilmeket és ifjú korában számtalanszor maradt fent késő estig, hogy megnézzen egy-egy klasszikus alkotást. Kedvenc filmjei közé tartozik a Halálos fegyver, a Drágán add az életed, a Bad Boys és az összes 60-as, 70-es, valamint 80-as évekbeli klasszikus. A Haláli hullák hajnala zombis beütése után tehát ezért választotta a számára oly kedvelt humoros rendőrös akciós műfajt, amelyet egy kifejezetten angol környezetbe burkolt be. Wright szerint ugyanis: „A bűnügyi filmeknek nagy hagyománya van Angliában, de kevés angol rendőrfilmet ismerünk, és ezt a hiányt igyekszünk most pótolni”.


A Vaskabátok forgatása 2006 áprilisában kezdődött el és Wright főként olyan szereplőket választott filmjébe, akikkel korábban már együtt dolgozott (pl.: Bill Bailey, Bill Nighy és Martin Freeman). Sikerült azonban számos más kiváló színészt is megnyernie magának, mint például Timothy Daltont és Jim Broadbent. A forgatás kemény fizikai próbák elé állította a főszereplőket, ezért több személyi edző segítette őket a felkészülésben. Az egyik jelenetben például Simon Pegg egy rablást elkövető fickót üldözött, aki után mérföldeken keresztül kellett sprintelnie. A film helyszíneként Edgar Wright szülővárosa Wells, valamint London szolgált.


A kissé hosszúra nyúlt bevezető után most vessünk pár pillantást a Vaskabátok sztorijára. A történet egyik főszereplője Nicholas Angel (Simon Pegg), aki a londoni rendőrség legkiemelkedőbb tagja. Statisztikái messze felülmúlják társaiét, így egy igazi szuperzsaru látszatát kelti bennünk. Több kitüntetéssel büszkélkedhet, mint kollegái együttvéve és számos akcióban megsérült már. Egyetlen hiányossága, hogy csak a munkájának él és nincs olyan pillanat, amikor ne azt figyelné, hogy éppen ki követ el bűncselekményt a környezetében.


Egyik nap Angel rendőr felettesei kitalálják, hogy áthelyezik a kiváló zsarut egy kisváros, nevezetesen Sandford rendőrkapitányságához. Angel természetesen nem örül az áthelyezésnek, de nincs mit tennie, a parancs az parancs. Sandford egy olyan kisváros, ahol mindenki boldog és soha semmi bűncselekmény nem történik. A város lakói már számos generáció óta ott élnek és senki nem akar elköltözni onnan. Egy ilyen helyen úgy tűnik Angel rendőrnek vajmi kevés esélye lesz bűncselekmények után kutatni, ezért a kemény zsaru szerepet itt teljesen el kell felejtenie. Sandford rendőrfőkapitányának fia Danny Butterman (Nick Frost) lesz Angel társa, aki mellesleg akciófilmeken nőtt fel, de valódi üldözésben még sosem vett részt. Nem csoda tehát, hogy egyfolytában Angel korábbi akciódús múltja után érdeklődik.


Az unalmas hétköznapok és folytonos gúnyolódások teljesen elszomorítják Angel-t, ám egy nap furcsa haláleset történik a csendes kisvárosban. A város nyomozói csak egy véletlen balesetnek titulálják a történteket, de Angel gyanítja, hogy valami más áll a háttérben. A furcsa „balesetek” napról napra csak szaporodnak, ezért Angel önálló nyomozásba kezd. A magánnyomozás során felettébb furcsa dolgok derülnek ki a kisvárost illetően, azonban a további izgalmakat meghagynám azoknak, akik szeretnék végignézni, hogy vajon ki állhat mindezen halálesetek hátterében.


Mint azt már a cikkem elején említettem a Vaskabátok szakít az eddig látott egysíkú műfajokkal és egy teljesen új elegyet képez belőlük. Az angol humorral fűszerezett akció-krimi úgy gondolom mindenki tetszését elnyeri majd, ezért bátran ajánlhatom minden korosztálynak. A színészek kiválóan alakítják az általuk megformált szerepeket és munkájukban semmi kivetnivalót nem lehet találni. Bevallom őszintén, nekem kicsit furcsa volt a Vaskabátok utolsó 30 percében látott akciódús már-már rambós jelenetsorozat, de ettől eltekintve tényleg egy kitűnő alkotással van dolgunk.

Műfaj: angol akció-vígjáték
Időtartam: 115 perc
Mozipremier: 2007. június 21.
Főszereplők: Simon Pegg, Nick Frost, Jim Broadbent, Timothy Dalton
Rendezte: Edgar Wright

Imdb értékelés: 8.3/10
Saját értékelés: 8.0/10

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...