A Kaptár: Bioterror

  • Írta: Ca$h
  • 2009. január 27.
Link másolása
7 év telt el azóta, hogy a kormány - végső megoldásképpen - atombombát dobott Raccoon kicsiny városára. Azóta se sikerült még hihető választ adni a riportereknek, hogy erre miért is volt szükség tulajdonképpen...
Minimális információmorzsák mégis kiszivárogtak és az emberekhez eljutott a hír, miszerint zombik özönlötték el a várost, ezért nem volt más megoldás a kormány számára. Havardville kisvárosában, a gyógyszergyártással foglalkozó WilPharma mamutcég, egy új kutatólaboratóriumot akar építeni, ami ellen éppen több száz fős tömeg tüntet a reptéren. Lévén ez a cég is kapcsolatba hozható a Raccoon városában történtekkel. Ron Davis szenátor is a reptéren van ekkor, akiről mindenki tudja, hogy a Wilpharma cég nagy támogatója, lévén ők jutatták jelenlegi pozíciójába. Egy zombimaszkba öltözött tüntető közeledik a politikus és két testőre felé, hiába szólnak neki, hogy álljon meg, ő csak halad előre folyamatosan … később kiderül, hogy a maszk alatt tényleg egy élő halott volt és ezzel kezdetét is veszi a pokol. Még szerencse, hogy a tiszta véletlennek köszönhetően, Claire Redfield is a reptéren volt, akinek hamarosan egy régi barát is segíteni fog a kijutásban, Leon S. Kennedy személyében…


A meglepően jól sikerült Final Fantasy VII Advent Childrenen felbuzdulva, a Capcom is úgy döntött, hogy elkészíti legsikeresebb játékának, a Resident Evilnek az animációs film változatát. A legfontosabb különbség a két mozi között, hogy míg az Advent Childrent hatalmas várakozás előzte meg - a jó előre beharangozás miatt -, addig a Degenerationről csak azok halhattak bármit is, akik vagy hardcore rajongók, vagy pedig rendszeresen nyomon követik a Playstation Store filmbemutatóit.


A történet főszereplői, a második részből megszeretett Claire és azóta titkos ügynőkké avanzsált Leon lesznek. A sorozat rajongói tudják, hogy a Resident 2 és Code Veronica, igencsak sok megválaszolatlan kérdést hagyott maga után, ezért sem csoda, hogy a készítőknek legfőbb célja ennek a vonalnak a megmagyarázása és lezárása volt. Akárcsak az Advent Children esetében, itt is erősen ajánlott az előzmények alapos ismerete, éppen ezért legfőképpen a rajongók számára készült. Sokan lesznek, akik csak úgy divatból megnézik és nehezményezni fogják, hogy az ég világon semmit se értenek a történetből. Nekik üzenem, hogy ez a film bizony nem nekik készült, tessék szépen utánanézni az előzményeknek!


A technikai megvalósítás egy igencsak érdekes kérdés. Az első negyed órában fel fog tűnni mindenkinek, hogy míg a környezet teljesen hihetetlen módon ki van dolgozva, addig a szereplők mozgása és arca majdhogynem kellemetlenül kezdetleges. Persze a főhősök, akárcsak a Final Fantasy Spirit Withinben, sokkal részletesebbek, mint a többi mellékszereplő. Viszont nem kell hozzá sok idő és a szemünk teljesen hozzászokik a látványhoz, aminek az lesz az eredménye, hogy szinte arról is megfeledkezünk, hogy éppen egy animációs filmet nézünk. A tűz, a robbanások, a távoli jelenetek teljesen zseniálisan le vannak renderelve. A vájt és kritikus szemű nézők viszont rengeteg hibát vélnek majd felfedezni. Legfőképpen azt, hogy a szereplők szájmozgása semmilyen nyelvre nem lett beállítva, se japánra se angolra, csak úgy mozognak, hogy azért legalább azt lássuk, hogy éppen beszélnek. A füst effekt kezdetleges, szinte a pixeleket is látni lehet. Előfordul, hogy mozgás közben az autó valamelyik kereke nem is forog, és még sorolhatnám az apróbb hibákat, amin a Degeneration készítői elcsúsztak, ellentétben a hibátlan Advent Children készítőivel.


Maga a történet nagyon lassan indul be, eleinte szinte kínos, hunyorgó szemekkel nézzük, ahogyan a sokat megélt, igencsak veterán zombigyilkosnak nevezhető Claire, mit összebénázik a repteres jelenetnél. Aztán nem sokkal később megjelenik Leon a színen, aki béna kezdő rendőrből, átment valami eszeveszettül menő titkos ügynökbe és minden egyes lövéssel csak úgy osztogatja a headshotokat. Szerencsére az első alkalommal mikor Claire kezébe fegyver kerül, egy olyan látványos, klasszikus manga jelenettel jutalmaznak meg minket, hogy rögtön megnyugszik az örökké kételkedő rajongói szívünk.


A történet második felében már igencsak beindulnak az események, fantasztikusan látványos jelenetekben, művészien megkomponált akciókban és mozdulatokban lesz részünk. A film végére elégedett mosollyal dőlünk majd hátra. Sokan lesznek majd, akik felteszik maguknak a kérdést, vajon Leon jól választott-e? De inkább nem lövök le előre semmi poént. A Resident Evil Degeneration, önmagában is nagyon kellemes és hangulatos szórakozást ígér azoknak, akik nem ismerik a sorozatot, már csak a látvány miatt is. Akik meg rajongói a történetnek, maximálisan meg lesznek elégedve vele, minden apróbb technikai hibájának ellenére.

Rendezte: Makoto Kamiya
Forgatókönyv: Shotaro Suga
Zene: Tetsuya Takahashi
Szereplők: CG szereplők
Játékidő: 97perc

IMDB: 6.8
Saját vélemény: 8.0

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...