Amerikai Taxi

  • Írta: Daks
  • 2004. december 30.
Link másolása
Az Európában nagy sikert aratott Luc Besson Taxi-ára felfigyeltek az amerikai filmgyárosok, és az ottani elvárásoknak eleget téve elkészítették a film tengeren túli változatát.

A napokban volt szerencsém megnézni az Amerikai Taxi című új hollywoodi rudit, mellyel egy újabb rókabőrtől szabadították meg Luc Besson sikerfilmjét, a Taxit. Félreértés ne essék, nem lopták el az őrült sofőr ötletét, mindössze annyi történt, hogy a történetet (az eredeti film producerének segítségével) az amerikai elvárásoknak eleget téve átültették az ottani köntösbe. Samy Naceri helyett ezúttal Queen Latifah (Több a Sokknál, Horrorra Akadva 3 stb) játssza a főszerepet, a helyszín pedig Párizs helyett New York-ra módosult. Peugeot helyett Ford, Mercédeszes német banda helyett BMW-s brazil csinibabák, robogós pizzafutárok helyett pedig bicajos küldöncök állnak a középpontban. Egyedül kétbalkezes rendőr barátunk tudta megtartani nemét, bőrszínét és a nem létező tehetségét.

Az igazat megvallva előítéletekkel ültem le a képernyő elé, ám a film készítői nemvártan vissza tudták hozni az eredeti mű hangulatát. Habár egész végig tudni lehetett, melyik, már látott jelenet következik, mégis tudtak újat mutatni a nézőközönségnek: a totális remake helyett az eredeti forgatókönyvet több helyen is módosítva, új részek beiktatásával, a szereplők totális megváltoztatásával érdekessé, lebilincselővé tették a múvit.

Mindazonáltal magamban igen pozitívan értékeltem a filmet, ám ismerőseim visszajelzése már kevésbé volt ilyen: több barátom is fanyarogva állt hozzá a témához, életem párját pedig a világ összes pénzéért sem lehetett leültetni a mozivászon elé! :)

A filmet azoknak ajánlom, akik szeretik a könnyed vígjátékokat, és mindenféle komment nélkül képesek végigülni egy másfél órás mozit. Akik viszont eleve „nézzük meg mit csináltak már megint ezek a hülyék” gondolatokkal ülnének le, azoknak azt ajánlom, költsék értelmesebb dolgokra azt az ezrest, amit a mozijegyre szánnának!

 

Hazai bemutató: 2004. december 2.

Magyar nyelvű honlap: http://www.cinematrix.hu/amerikaitaxi

Angol nyelvű honlap: http://www.taximovie.com/

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...