Négy év után pár napja végre új stúdióalbummal jelentkezett a legendás Depeche Mode együttes, akik idén Magyarországon is tiszteletüket teszik egy koncert erejéig. A Gamekapocs is nagy rajongója a zenekar muzsikájának!
Először 2007. augusztusában ejtette el az infót Dave Gahan, hogy a Depeche Mode hamarosan újra bevonul a stúdió falai mögé, hogy elkészítsék legújabb stúdióalbumukat. Sokan kicsit szkeptikusok voltak, hiszen már az előző lemez, a Playing the Angel készítése közben is lehetett hallani olyan pletykákat, miszerint az együttes nem feltétlenül szeretné folytatni a pályafutását, s inkább (egy időre) abbahagynák a zenélést. Ezt aztán négy év elteltével szépen megcáfolták a fiúk, s nem csak, hogy kijöttek egy hihetetlen muzikális anyaggal, még el is indultak egy hatalmas világkörüli turnéra Tour of the Universe néven, ráadásul úgy tűnik, hogy mindezt jobban élvezik, mint valah, s eszük ágában sincs abbahagyni!
Az album 13 (plusz egy rejtett) számot tartalmaz, melyből Dave Gahan, Christian Eigner és Andrew Phillpott az előző lemezhez hasonlóan három számot követett el, ezek a Hole to Feed, a Come Back és a Miles Away / the Truth Is, míg Martin Gore énekel a Jezebelben, és senki nem énekel a Spacewalker alatt, az ugyanis teljesen instrumentális. Persze a Depeche Mode-tól megszokott módon most is kapunk olyan dalokat, melyek nem „fértek rá” az első lemezre, így a „B-oldalra” kerültek. Ezek közül a B-oldalas alkotások közül az Esque ismét csak instumentális alkotás, illetve a The Sun and the Moon and the Stars-ban újra Martin Gore hangját hallhatjuk, valamint érdemes kiemelni még az Oh Well című művet, mely történelmi pillanatot hozott el, ugyanis Gahan és Gore először írt együtt. Meg kell jegyeznünk, hogy hiába nem fértek rá ezek a dalok a „fő” albumra, mert ettől függetlenül egytől-egyik kiválóak, s bizony sok más együttes örülne, ha csak fele ilyen jó anyagokat tudna írni.
Az albumot végighallgatva körülbelül olyan letaglózó élményben lesz részünk, mintha végigment volna rajtunk egy teherautó. Érdekes módon a különböző külföldi kritikák és fórumhozzászólások szerint a a Sounds of the Universe nehezen emészthető, és csak többszöri meghallgatás után jut el oda a hallgató, hogy elkezdje élvezni az anyagot. Ezzel nem tudnék kevésbé egyetérteni, véleményem szerint ugyanis az album már első hallásra is zseniális, és maximálisan megfog mindenkit, aki szereti az együttes zenéjét. A Wrong instant klasszikus. Ami viszont tény, és ez csak tovább emeli a Depeche Mode érdemeit, hogy még tizedik, huszadik, negyvenedik hallgatásra is találunk majd új elemeket, felfedeznivalókat a muzsikákban, így garantálható, hogy egy jó ideig senki nem fogja megunni a cuccot.
A hangzás számomra olyan, mintha a legutóbbi két stúdióalbumuk, a Playing the Angel és az Exciter kombinációját hallgatnám kicsit más körítéssel, más kontextusban, néhány olyan behatással, mely főleg inkább a korai Depeche Mode anyagokra volt jellemző. Egyszóval tehát a srácok logikus módon fejlődtek tovább úgy, hogy megtartottak mindent, amiért szeretjük őket. Továbbra is remekül keverednek a különböző elektronikus hangszerek a rockosabb témákkal, aminek köszönhetően olyan változatos a Universe, hogy egy pillanatra sem fogjuk unalmasnak találni. A hangzás is a már megszokott Depeche-mederben folyik ki a hangszórókból. Továbbra is a legtöbb szám úgy hangzik, mintha a 70-es években készítették és rögzítették volna, ami többek között annak is köszönhető, hogy a zenekar tagjai különböző nagyon régi, 60-as, 70-es évekbeli analóg zenei eszközöket (keverőket, szintetizátorokat) vásárolgatnak szabadidejükben, s ezekkel veszik fel a zenéket. Persze nem sokat érne mindez, ha nem állna mögöttük egy hihetetlenül tehetséges technikusi- és programozó brigád, akik mindenben a banda kezére játszanak, hogy nekik már csak azzal kelljen foglalkozni, hogy elénk tárják mindazt, amit a fejükben őriznek.
A Depeche Mode nem aprózta el, s megjelentetett egy eszméletlenül igényes gyűjtői kiadást is az albumból, mely összesen négy lemezt és számos extrát tartalmaz. Az első lemezen természetesen maga a Sounds of the Universe foglal helyet, míg a második diszk tartalmazza a már korábban említett B-oldalas dalokat és remixeket. A harmadik korong igazi különlegesség, ugyanis különböző korai felvételeket, demókat ad a nagyközönség kezébe, melyeknek a története gyakran egészen 1987-ig nyúlik vissza, de számos újabb szám korai verzióját is hallhatjuk itt. Az negyedik és egyben utolsó lemez egy DVD, melyen különböző érdekes „így készült” filmeket tekinhetünk meg, láthatunk néhány belső, stúdiós felvételt, illetve megkapjuk a teljes Universe albumot és minden bónusz számot 5.1-es Dolby Digital, illetve DTS hangzásra kikeverve.
Ezek mellett ráadásul olyan, minden rajongó számára hihetetlen örömet okozó kis tárgyakat rejt a felettéb igényes doboz, mint a két könyv, tele fotókkal, dalszövegekkel, rendkívül jó minőségben, igényes papíron, igényes nyomtatással. Találunk még itt kettő kitűzőt, gyűjtőkártyákat, egy posztert és még két lapocskát, melyeken a készítők nevei szerepelnek egy-egy stúdiófotó társaságában.
Összességében tehát mi mást lehetne elmondani a Depeche Mode új kiadványáról, mint azt, hogy ismét hozták azt az igényességet, amit már több, mint 20 éve kapunk tőlük, s amit már több, mint 20 éve el is várunk tőlük. Nem hagyták cserben a rajongókat, s egy olyan albummal jöttek ki, melynek minden egyes perce tömény élvezetet fog okozni, s mindezt egy olyan gyűjtői kiadással fejelték meg, mely mindent felülmúlóan igényes, és részletgazdag. Csak így tovább, s várjuk a nyári koncertet!
Az album 13 (plusz egy rejtett) számot tartalmaz, melyből Dave Gahan, Christian Eigner és Andrew Phillpott az előző lemezhez hasonlóan három számot követett el, ezek a Hole to Feed, a Come Back és a Miles Away / the Truth Is, míg Martin Gore énekel a Jezebelben, és senki nem énekel a Spacewalker alatt, az ugyanis teljesen instrumentális. Persze a Depeche Mode-tól megszokott módon most is kapunk olyan dalokat, melyek nem „fértek rá” az első lemezre, így a „B-oldalra” kerültek. Ezek közül a B-oldalas alkotások közül az Esque ismét csak instumentális alkotás, illetve a The Sun and the Moon and the Stars-ban újra Martin Gore hangját hallhatjuk, valamint érdemes kiemelni még az Oh Well című művet, mely történelmi pillanatot hozott el, ugyanis Gahan és Gore először írt együtt. Meg kell jegyeznünk, hogy hiába nem fértek rá ezek a dalok a „fő” albumra, mert ettől függetlenül egytől-egyik kiválóak, s bizony sok más együttes örülne, ha csak fele ilyen jó anyagokat tudna írni.
Az albumot végighallgatva körülbelül olyan letaglózó élményben lesz részünk, mintha végigment volna rajtunk egy teherautó. Érdekes módon a különböző külföldi kritikák és fórumhozzászólások szerint a a Sounds of the Universe nehezen emészthető, és csak többszöri meghallgatás után jut el oda a hallgató, hogy elkezdje élvezni az anyagot. Ezzel nem tudnék kevésbé egyetérteni, véleményem szerint ugyanis az album már első hallásra is zseniális, és maximálisan megfog mindenkit, aki szereti az együttes zenéjét. A Wrong instant klasszikus. Ami viszont tény, és ez csak tovább emeli a Depeche Mode érdemeit, hogy még tizedik, huszadik, negyvenedik hallgatásra is találunk majd új elemeket, felfedeznivalókat a muzsikákban, így garantálható, hogy egy jó ideig senki nem fogja megunni a cuccot.
A hangzás számomra olyan, mintha a legutóbbi két stúdióalbumuk, a Playing the Angel és az Exciter kombinációját hallgatnám kicsit más körítéssel, más kontextusban, néhány olyan behatással, mely főleg inkább a korai Depeche Mode anyagokra volt jellemző. Egyszóval tehát a srácok logikus módon fejlődtek tovább úgy, hogy megtartottak mindent, amiért szeretjük őket. Továbbra is remekül keverednek a különböző elektronikus hangszerek a rockosabb témákkal, aminek köszönhetően olyan változatos a Universe, hogy egy pillanatra sem fogjuk unalmasnak találni. A hangzás is a már megszokott Depeche-mederben folyik ki a hangszórókból. Továbbra is a legtöbb szám úgy hangzik, mintha a 70-es években készítették és rögzítették volna, ami többek között annak is köszönhető, hogy a zenekar tagjai különböző nagyon régi, 60-as, 70-es évekbeli analóg zenei eszközöket (keverőket, szintetizátorokat) vásárolgatnak szabadidejükben, s ezekkel veszik fel a zenéket. Persze nem sokat érne mindez, ha nem állna mögöttük egy hihetetlenül tehetséges technikusi- és programozó brigád, akik mindenben a banda kezére játszanak, hogy nekik már csak azzal kelljen foglalkozni, hogy elénk tárják mindazt, amit a fejükben őriznek.
A Depeche Mode nem aprózta el, s megjelentetett egy eszméletlenül igényes gyűjtői kiadást is az albumból, mely összesen négy lemezt és számos extrát tartalmaz. Az első lemezen természetesen maga a Sounds of the Universe foglal helyet, míg a második diszk tartalmazza a már korábban említett B-oldalas dalokat és remixeket. A harmadik korong igazi különlegesség, ugyanis különböző korai felvételeket, demókat ad a nagyközönség kezébe, melyeknek a története gyakran egészen 1987-ig nyúlik vissza, de számos újabb szám korai verzióját is hallhatjuk itt. Az negyedik és egyben utolsó lemez egy DVD, melyen különböző érdekes „így készült” filmeket tekinhetünk meg, láthatunk néhány belső, stúdiós felvételt, illetve megkapjuk a teljes Universe albumot és minden bónusz számot 5.1-es Dolby Digital, illetve DTS hangzásra kikeverve.
Ezek mellett ráadásul olyan, minden rajongó számára hihetetlen örömet okozó kis tárgyakat rejt a felettéb igényes doboz, mint a két könyv, tele fotókkal, dalszövegekkel, rendkívül jó minőségben, igényes papíron, igényes nyomtatással. Találunk még itt kettő kitűzőt, gyűjtőkártyákat, egy posztert és még két lapocskát, melyeken a készítők nevei szerepelnek egy-egy stúdiófotó társaságában.
Összességében tehát mi mást lehetne elmondani a Depeche Mode új kiadványáról, mint azt, hogy ismét hozták azt az igényességet, amit már több, mint 20 éve kapunk tőlük, s amit már több, mint 20 éve el is várunk tőlük. Nem hagyták cserben a rajongókat, s egy olyan albummal jöttek ki, melynek minden egyes perce tömény élvezetet fog okozni, s mindezt egy olyan gyűjtői kiadással fejelték meg, mely mindent felülmúlóan igényes, és részletgazdag. Csak így tovább, s várjuk a nyári koncertet!
- "In Chains" – 6:53
- "Hole to Feed" – 3:59 (
- "Wrong" – 3:13
- "Fragile Tension" – 4:09
- "Little Soul" – 3:31
- "In Sympathy" – 4:54
- "Peace" – 4:29
- "Come Back" – 5:15
- "Spacewalker" – 1:53
- "Perfect" – 4:33
- "Miles Away / The Truth Is"
- "Jezebel" – 4:41
- "Corrupt" – 5:04 (8:58 a rejtett számmal együtt)
- "Interlude #5" – 0:37 (a rejtett szám, mely 8:17-nél kezdődik)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.