Az utolsó léghajlító

Ahhoz, hogy az egyensúly és a béke helyreálljon, a természet mindig kiválasztott egy embert, egy Avatárt, aki mind a négy elemi erő birtokában képes volt helyreállítani a balanszot, és az emberek szívében lobogó hatalom és becsvágy súlyos terhétől is megszabadította őket. Az utolsó Avatárról azonban nagyon régóta nem hallani semmit, teljesen nyoma veszett, ezért is történhetett meg az, hogy a tűz népe világméretű háborút indított a többi törzs ellen, és győzelmük vészesen közeleg…


M. Night Shyamalan, ez a fiatal indiai származású rendező, az 1999-es Hatodik Érzékkel egy teljesen újfajta stílust vezetett be a mozizás történelmébe. Teljesen egyedi filmjeinek hála szinte rögtön meg lehet ismerni a keze nyomát. Képes úgy szárnyalni a természetfeletti, spirituális fantáziavilágban, hogy eközben teljesen normális, hétköznapi környezetbe helyezi a történeteit. Filmjei általában lassúak, folyamatos bennük a feszültség, és a végén mindig van valami különösen nagy csattanó, amitől a nézők hanyatt dobják magukat. Sajnos azonban valahol a Lány a vízben óta elvesztette a fonalat, és nem volt képes olyan sikereket elérni, amilyeneket elvártak tőle a producerek. Szóbeszéd járt arról is, hogy az Utolsó Léghajlító lett volna a (ironikusan) az utolsó lehetősége arra, hogy leget hajlítson… jah nem, hogy megfelelő sikereket érjen el, bocsánat. A dolog nagyon úgy áll, hogy ez nem igazán sikerült szegénynek.


Kevesen tudják erről a történetről, hogy egy japán anime sorozat alapján készült, ami a szigetországban igencsak nagy sikereket könyvelhetett el magának, összesen három évadot is megélt, illetve a történet alapján több – kevésbé sikeres – videojáték adaptáció is készült. Sajnos a filmbemutatók alapján még az sem derült ki, hogy ez bizony egy kőkemény 10-es karikás, gyerekeknek készült film. Aki látta az előzeteseket pontosan tudja, miről beszélek: úgy nézett ki, hogy végre kapni fogunk egy második Mátrixot, Shyamalan stílusban, ami több mint ígéretesnek bizonyult… de sajnos nem lett az.


Bevallom férfiasan, nekem idáig nagyon tetszettek a Shyamalan filmek, voltak köztük persze picivel gyengébbek is, de valahogy megfogott a mondanivalójuk és a lassú történetvezetésük. Most azonban nagyon félrevezetettnek érzem magam, mintha csúnyán átvertek volna. Már az első fél órában érezni, hogy valami nem stimmel, hiszen a főszereplők egytől egyig gyerekek, és a köztük folytatott párbeszédek olyan kínosan egyszerűek, hogy szinte a csontjaimban éreztem a fájdalmat, amire tudtam, nem létezik orvosság.


Gondoltam megadom a módját a minőségi szórakozásnak, és kifizettem a méregdrága mozijegyet a 3D-s előadásért. Persze mondanom sem kell, hogy a filmben – bátran ki merem jelenteni – egy nyamvadt, rohadt darab háromdimenziós jelenet se volt. Szinte minden képkocka sötét és színtelen, homályos, és zavaró a szemnek, aztán idővel rájöttem arra, hogy sokkal jobban járok, ha leveszem a szemüveget és úgy nézem tovább. Mérges voltam, de nagyon!


Persze akadnak a filmnek jobb pillanatai is, amikor szinte lélegzetelállítóan látványos és hatásos, de olyan kevés ilyen momentumot kapunk, hogy ezért pénzt kiadni szinte bűncselekmény. A főszereplő kissrác halálosan szimpatikus, és nagyon cukipofa, illetve korához képest meglepően jól tud Tai-chizni. De ezen kívül nem sok jót tudok mondani erről a moziról. Az már az elején kiderült, hogy ez az első rész lesz egy esetleges trilógiában, de erőteljesen kétlem, hogy lesz olyan ember, aki pénzt adna a folytatásra. Természetesen, ha tíz év alatti vagy, kedves olvasó, akkor könnyen lehet, hogy neked más lesz a véleményed róla, de szerintem már te is sokkal érettebb vagy annál, minthogy egy ilyen filmet szórakoztatónak találjál. Se másodiknak ingyen belógva, se letöltve, de moziban megnézni aztán végképp semmilyen szinten nem ajánlom senkinek…

Rendezte: M. Night Shyamalan
Forgatókönyv: M. Night Shyamalan
Zene: James Newton Howard
Szereplők: Noah Ringer, Dev Patel, Nicola Peltz, Jackson Rathbone, Shaun Toub
Játékidő: 103perc

IMDB: 4.3
Saját vélemény: 5.0