A szupercsapat

  • Írta: Ca$h
  • 2010. augusztus 25.
  • a-team, mozi, szupercsapat
Link másolása
Az A-Team, avagy a Szupercsapat a 80-as évek egyik nagy sikerszériája volt a Knight Rider, a MacGyver, és más, hasonlóan gyermeteg, mégis olyan bájos, és szórakoztató sorozatok mellett. Különlegességnek számított, ez pedig abban rejlett, hogy sikerült megtalálnia a kellemes egyensúlyt a blőd poénkodás, és az akcióorientáltság között.

Rögtön a történet elején látni fogjuk, hogy ennek a mozinak bizony stílusa van, már az első képsorokkal is vissza tudták adni azt a klasszikus történetvezetést, miszerint sose tudhatjuk, mi fog történni a következő pillanatban, vajon hogyan fognak kimászni kedvenc hőseink a slamasztikából, és mire fel van ez a hatalmas önbizalom? A rendező és egyben forgatókönyvíró, Joe Carnahan elegánsan oldja meg a főszereplők találkozását, és mire észbe kapunk, már tökéletesen egy húron pendülő szupercsapat válik az eleinte magánzó ex-iraki Rangerekből. 


Éppen, hogy csak kezdene kellemesen pörgős és vicces lenni a történet; szemtanúi lehetünk egy bombasztikusan tökéletes, a hihetőség határait súrolgató akció sikerének, amikor hirtelen minden rosszra fordul, és a film szinte már drámába megy át. Nagyjából a közepénél fogunk tartani, amikor hirtelen azon vesszük észre magunkat, hogy piszkosul jól szórakozunk, pedig úgy ültünk be a terembe, hogy háááááát, mivel nincsen semmi más…


Persze első  ránézésre Liam Neeson neve -mint olyan- elég garanciának tűnhetett arra nézve, hogy itt bizony nem egy B-kategóriás filmmel lesz dolgunk, de mivel még a legnagyobb nevek is félreolvashatnak néha egy-egy forgatókönyvet, eme híres tehetség is melléfoghatna már egyszer. Na, most ez nem fog megtörténni, mert az eredetileg George Peppard (nyugodjon békében) által játszott, folyamatosan szivarral a szájában vigyorgó, örökké magabiztos, és mindig minden helyzetre reagálni tudó Hannibal szerepe piszkosul jól áll neki.


Ugyanez mondható  el a magát feltűnően kigyúrt, szupersármos Bradley Cooperről is, aki a lehető legegyszerűbb szerepet, a pojáca nőfaló Szépfiút alakítja és mégis képes valahogy belecsempészni némi eredetiséget eme nem éppen hálás, vagy eredeti karakterbe. Jessica Biel természetesen gyönyörű, mint mindig, alakítása viszont csak a nulla határa felett van valamivel. Azt hiszem - tőlem nem éppen szokványos módon - nem vagyok egyedül ama véleményemmel, miszerint befejezhetné már végre a fogyókúrát és igazán visszahízhatna a Lopakodókban látott ágyékbizsergető alakjára. 


Természetesen nincsen A-Tea, a szanaszét gyúrt, folyamatosan rinyáló és a repüléstől rettegő, kötelező afro-amerikai szereplő, a Rosszfiú nélkül. Őt ezúttal Quinton „Rampage” Jackson alakítja, meglepően hitelesen, néha még komoly színészi teljesítményt is nyújtva, ami valljuk be, egy UFC (Ultimate Fighting Championship) bajnoktól több mint szép eredmény. Az eredeti sorozatban Murdock volt a nagy kedvencem, főleg ahogyan megállás nélkül Rosszfiút szívatta, mindenféle félelemérzet nélkül, ami nem is csoda, lévén félig őrült szegénykém. A helyzet az, hogy sajnos ezúttal az őt alakító Sharlto Copley lett a leggyengébb eresztés, és a filmes élményt talán egyedül megrontó tényező. Jópofa meg minden, de az eredetihez még csak távolról sincsen semmi köze.


A film rendelkezik pár olyan merész jelenettel, melyekről érdemes lenne valami agytröszt fizikussal vagy matematikussal elbeszélgetni. Képesek néha olyan dolgokat prezentálni nekünk, amik már annyira hülyeségnek tűnnek, hogy még akár igazak is lehetnének. De pont ez a jó egy ilyen moziban, hogy nem veszi komolyan magát, ezt viszont remekül csinálja.


A Szupercsapat egy meglepően kellemes újragondolása az eredetinek, és méltó maradt a nevéhez. Lesznek fordulatok, kellemes alakítások, folyamatosan pörgő akció, vérpezsdítő muzsika, egy igazi őrületes adrenalinbomba ez, pont amire az embernek szüksége van ebben az idióta időjárásban. Egy kicsit megfeledkezünk a valóságról, és elfelejtjük minden gondunkat, bajunkat. Minden korosztálynak és nemnek csak ajánlani tudom!

Rendezte: Joe Carnahan
Forgatókönyv: Joe Carnahan, Brian Bloom, Skip Woods
Zene: Alan Silvestri
Szereplők: Liam Neeson, Bradley Cooper, Jessica Biel,
Quinton „Rampage” Jackson, Sharlto Copley
Játékidő: 117perc

IMDB: 7.3
Saját vélemény: 7.5

32.
32.
KIM666
Nálam idáig az év filmje.
31.
31.
kevinbutler
Kár hogy nem tudtam megnézni DVD-n mindenképp meglesz, az eredeti sorozat pedig király :D
30.
30.
Dac4
29.
29.
papailajos
Meg nem lattam a filmet de rake vegyem magam h nezzem meg:)
24.
24.
Kerik
#21: Az Alkonyatot inkább hagyjuk.....
23.
23.
xICEMANx
Alig várom már hogy lássam :D Jó szinészek vannak benne :D
21.
21.
LtK
#14: miért az alkonyat az annyira jó?:ASD:DAS:ADS
20.
20.
Jery
Randall13 egyet ertek veled nekem nagyon bejott a film es minden egyes percet elvesztem nem ugy a tobbi filmel elentetbe!
19.
19.
randall13
Az a legjobb az egészben, hogy sosem tudhattad, mi történik 1 perc múlva, ellentétben nagyon sok filmmel, amikben már a végére rájössz a felénél.
17.
17.
hakydakillah
16. hát negatív kritika is kell néha :-)

Én imádtam minden egyes percét a filmnek. Akciódús, humoros, jól összerakott film
16.
16.
Dízel
ekkora egy baromságot mint ez a film régen láttam. eszement baromságok vannak benne. csak az nézze meg aki röhögni akar az elképesztő fizikát meghazuttoló baromságokon. mesefilmnek oke. filmnek durva. 10/4 jóindulattal mer biztos sokat áldoztak rá.
15.
15.
tjames
Szerintm simán jó volt ez 8 pontra. Nekem. Afölé már azért tényleg nem....de a 8 azért mégis "kerekebb" szám, mint a hétfél :)
14.
14.
Ca$h
#12: First Aye: :D

Kerik: egy picit gondolj bele, hogy a 7.5 milyen JÓ pontszám, ennél jobb már csak a 8 lenne, de azért annyira JÓ már nem volt... szerintem!
12.
12.
Kerik
96-os születésű vagyok de még akkoriban ment és bár kicsi voltam de nagyon jot szorakoztam rajta.Most hiányolom de ez a film hát ez tényleg remekül visszaadta azt a gyarekkori érzést!Murdock pedig igaz gyenge szerplésü lett de nekem bejött az ahogy szivatta Bosco-t!Amugy nem akarok belekötni Ca$hbe mert jó cikkeket ir de miért lett csak 7.5-ös a film ha igy dicsérte?Ennyire lerontották a kicsit roszabbul játszó színészek?Télleg nem kötekedésből.
10.
10.
InGen
Megvolt itt is. Zseniális film, nem találok szavakat.

Merre van Berlin? :D :D :D :D :D
9.
9.
randall13
A film végéből ítélve számíthatunk folytatásra :) Remélem.
8.
8.
Psychosocial
mindenki nézze meg a legjobb film!!!
6.
6.
djdonci02
Én is csak ajánlani tudom mindenkinek nekem nagyon tetszett, és ahogy említetted a főcímdal kicsit furcsa volt hiányoltam az eredetit:D
5.
5.
Hardyboy
én is kiváncsi vagyok a filmre 7végén meg is nézem...
4.
4.
Gt17
Én 1 edül a rendes főcimdalt hiányoltam,igaz benne volt,de nem ugyan az...de tényleg jó film :D.És igaz pont 7.5 faxa főcimdallal 8 lenne :D.
3.
3.
keridenes
Nekem tetszett a film, szerintem zsír lett, szerettem a sorozatot.
2.
2.
gamerplayer
óóóó a MacGyver, Szupercsapat meg Knight Rider... nagyon kicsi koromban sokat néztem(90es évek vége:), és még mindig emlékszem pár részre...meg a Magnum is ment régebben a storyTV-n xD
1.
1.
bzsp
Ma néztem meg a filmet és naon jó volt. mindenkinek csak ajánlani tudom :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...