A szupercsapat

Rögtön a történet elején látni fogjuk, hogy ennek a mozinak bizony stílusa van, már az első képsorokkal is vissza tudták adni azt a klasszikus történetvezetést, miszerint sose tudhatjuk, mi fog történni a következő pillanatban, vajon hogyan fognak kimászni kedvenc hőseink a slamasztikából, és mire fel van ez a hatalmas önbizalom? A rendező és egyben forgatókönyvíró, Joe Carnahan elegánsan oldja meg a főszereplők találkozását, és mire észbe kapunk, már tökéletesen egy húron pendülő szupercsapat válik az eleinte magánzó ex-iraki Rangerekből. 


Éppen, hogy csak kezdene kellemesen pörgős és vicces lenni a történet; szemtanúi lehetünk egy bombasztikusan tökéletes, a hihetőség határait súrolgató akció sikerének, amikor hirtelen minden rosszra fordul, és a film szinte már drámába megy át. Nagyjából a közepénél fogunk tartani, amikor hirtelen azon vesszük észre magunkat, hogy piszkosul jól szórakozunk, pedig úgy ültünk be a terembe, hogy háááááát, mivel nincsen semmi más…


Persze első  ránézésre Liam Neeson neve -mint olyan- elég garanciának tűnhetett arra nézve, hogy itt bizony nem egy B-kategóriás filmmel lesz dolgunk, de mivel még a legnagyobb nevek is félreolvashatnak néha egy-egy forgatókönyvet, eme híres tehetség is melléfoghatna már egyszer. Na, most ez nem fog megtörténni, mert az eredetileg George Peppard (nyugodjon békében) által játszott, folyamatosan szivarral a szájában vigyorgó, örökké magabiztos, és mindig minden helyzetre reagálni tudó Hannibal szerepe piszkosul jól áll neki.


Ugyanez mondható  el a magát feltűnően kigyúrt, szupersármos Bradley Cooperről is, aki a lehető legegyszerűbb szerepet, a pojáca nőfaló Szépfiút alakítja és mégis képes valahogy belecsempészni némi eredetiséget eme nem éppen hálás, vagy eredeti karakterbe. Jessica Biel természetesen gyönyörű, mint mindig, alakítása viszont csak a nulla határa felett van valamivel. Azt hiszem - tőlem nem éppen szokványos módon - nem vagyok egyedül ama véleményemmel, miszerint befejezhetné már végre a fogyókúrát és igazán visszahízhatna a Lopakodókban látott ágyékbizsergető alakjára. 


Természetesen nincsen A-Tea, a szanaszét gyúrt, folyamatosan rinyáló és a repüléstől rettegő, kötelező afro-amerikai szereplő, a Rosszfiú nélkül. Őt ezúttal Quinton „Rampage” Jackson alakítja, meglepően hitelesen, néha még komoly színészi teljesítményt is nyújtva, ami valljuk be, egy UFC (Ultimate Fighting Championship) bajnoktól több mint szép eredmény. Az eredeti sorozatban Murdock volt a nagy kedvencem, főleg ahogyan megállás nélkül Rosszfiút szívatta, mindenféle félelemérzet nélkül, ami nem is csoda, lévén félig őrült szegénykém. A helyzet az, hogy sajnos ezúttal az őt alakító Sharlto Copley lett a leggyengébb eresztés, és a filmes élményt talán egyedül megrontó tényező. Jópofa meg minden, de az eredetihez még csak távolról sincsen semmi köze.


A film rendelkezik pár olyan merész jelenettel, melyekről érdemes lenne valami agytröszt fizikussal vagy matematikussal elbeszélgetni. Képesek néha olyan dolgokat prezentálni nekünk, amik már annyira hülyeségnek tűnnek, hogy még akár igazak is lehetnének. De pont ez a jó egy ilyen moziban, hogy nem veszi komolyan magát, ezt viszont remekül csinálja.


A Szupercsapat egy meglepően kellemes újragondolása az eredetinek, és méltó maradt a nevéhez. Lesznek fordulatok, kellemes alakítások, folyamatosan pörgő akció, vérpezsdítő muzsika, egy igazi őrületes adrenalinbomba ez, pont amire az embernek szüksége van ebben az idióta időjárásban. Egy kicsit megfeledkezünk a valóságról, és elfelejtjük minden gondunkat, bajunkat. Minden korosztálynak és nemnek csak ajánlani tudom!

Rendezte: Joe Carnahan
Forgatókönyv: Joe Carnahan, Brian Bloom, Skip Woods
Zene: Alan Silvestri
Szereplők: Liam Neeson, Bradley Cooper, Jessica Biel,
Quinton „Rampage” Jackson, Sharlto Copley
Játékidő: 117perc

IMDB: 7.3
Saját vélemény: 7.5