Amerika Kapitány: Az első bosszúálló

  • Írta: Ca$h
  • 2011. augusztus 16.
  • amerika kapitány, az első bosszúálló, mozi
Link másolása
Már az újragondolt Hulk végén sejteni lehetett, hogy a srácok ott Hollywoodban valami igazán nagyszabású dologra készülnek, hiszen Tony Stark (Vasember) szerepeltetése a végén bizakodásra késztette a képregény rajongókat. Azóta már kipipálhattuk Thort is és nem maradt más hátra, mint az első bosszúálló: Amerika Kapitány.

1943-at írunk, már nagyban folyik a háború. Amerika a szövetségesekhez csatlakozott, lelkes fiatalemberek önként jelentkeznek tömegesen védeni a hazájukat. A sokat betegeskedő, satnya, teljesen életképtelen Steve Rogersnek (Chris Evans) már az összes barátja bevonult, egyedül csak ő maradt, hiszen folyamatosan megbukik a jelentkezéseken. Aztán egy szép napon egy német származású tudós (Stanley Tucci) felfigyel erre a kis rendkívüli emberre, és felfedezi benne azt a szellemet, amit már olyan régóta keresett. Egy meglehetősen kockázatos kísérlet alanya lesz, melynek köszönhetően a testi ereje sokszorosára nő és ezzel válhat minden idők legtökéletesebb katonájává. Így születik meg Amerika Kapitány…


Az első Amerika Kapitány képregény 1941-ben jelent meg és hihetetlen nagy sikereket értek el vele, a II. világháború alatt a legkedveltebb hős volt, a füzetek több mint 200 millió példányban keltek el. A háború vége után azonban eléggé gyorsan a süllyesztőbe került és majd csak jóval később, az ’50-es években hozták vissza, mint a Bosszúállók egyik legjelentősebb főhősét. Pontosan erre hivatott célozni a mozi alcíme is, valamint a hosszú évek óta folyó munkálatok és célzások, amik mind a Hulk, mind a Vasember és a Thor filmekben is fellelhetőek voltak. Ugyanis 2012-ben jön a mozifilm, amit a képregény-rajongók már oly régóta vártak.


Az újragondolt Batman két része és az új X-Men óta nagyon úgy tűnik, hogy a filmesek szépen lassan kezdenek beletanulni abba, hogyan lehet minőségi szórakozást nyújtani azoknak, akik szeretik az ilyen jellegű filmeket, vagy éppenséggel csak kellemes bizsergés tölti meg szívüket, mikor a címek láttán a gyermekkorukra emlékeznek. Ezt az elvárást és színvonalat maximálisan teljesíti a legújabb eresztés, igaz, sokszor kissé gyerekes, néha már-már giccses jeleneteknek lehetünk szem- és fültanúi, de alapvetően úgy jövünk ki a moziból, hogy jót szórakoztunk.


De mit is várhatnánk egy olyan képregényhőstől, akinek olyan nehéz időkben kellett megszületnie, mint a II. világháború. Sajnos nem tartozom azok közé, akik túlságosan képben lennének az eredeti történettel kapcsolatban, de gondolom a készítők hűek voltak az alapokhoz, és nem véletlenül raktak bele olyan kellemetlen jeleneteket, amiket néha csak hunyorogva tud végigkövetni az ember, annyira rosszul érzi magát a nézése közben. De szerencsére ezekből nem lesz olyan sok, mert alapvetően az emberi kapcsolatokon, a mondanivalón és persze a látványos jeleneteken lesz a hangsúly. Az, ahogyan a főszereplő köztudottan hibátlanul kigyúrt testét lecserélték egy alacsony kis vézna emberére, egészen elképesztő hatással van a nézőre. Az ilyen trükköket még a Gollamért felelős Weta Digital is csak tátott szájjal nézi szerintem.


Nagyon megfogott az a hangulat, amit a film magából árasztott, ahogyan igyekezett maximálisan hű lenni az akkori idők embereihez, az akkori erkölcsökhöz és mégis képes volt a történet közepétől már-már sci-fi szintű csatajeleneteket produkálni. Az Amerika Kapitányt alakító Chris Evans mindig is a kedvenceim közé tartozott, úgy érzem a Napfény óta sikerült levetkőznie az alapvetően huncut szépfiús kisugárzását és lassan megérik arra, hogy ne csak a külsejével, hanem a tehetségével is elkápráztassa a nagyérdeműt. A mellékszerepben villogó Tommy Lee Jones karaktere egyenesen zseniális, a szövegei frenetikusan viccesek, de mi mást is várhatnánk egy ekkora színésztől, ugyebár. Hugo Weavinget mindig nagy karakterszínésznek tartottam, de most valahogy nem volt annyira eredeti, leginkább csak egy Smith ügynök - Elrond turmixra sikeredett az alakítása. Mindenki más hozza a kívánt színvonalat, talán csak a női főszereplőre (Hayley Atwell) kellett volna valami dögösebb macát találni, mert valahogy nem illett hozzá ez a „nagyon kemény, mégis atom jó nő vagyok” szerep.


Nem számítottam túl sok jóra, mégis nagyon kellemesen szórakoztam. Akárcsak a Thor esetében, itt is kellemeset kellett csalódnom. Amit viszont most már végérvényesen eldöntöttünk a haverokkal, hogy digitális 3D-re ezentúl nem fogunk ennyi pénzt költeni, mert felesleges. Ha igazi 3D élményt akartok, akkor csak az IMAX-be érdemes elmenni, mert ez jó volt, szép volt, látványos is volt, de annyira nem, mint amire számítana az ember így 2011-ben. Egyébként meg nemtől és kortól függetlenül ajánlom mindenkinek, érdemes megnézni.


Rendezte: Joe Johnston
Forgatókönyv: Christopher Markus, Stephen McFeely
Zene: Alexandre Desplat
Szereplők: Chris Evans, Hayley Atwell, Hugo Weaving, Tommy Lee Jones, Sebastian Stan, Stanley Tucci
Játékidő: 124perc
IMDB: 7.5
Metascore: 66/100

Saját vélemény: 8.0

19.
19.
bönditamás
az amerika kapitány egy fos talicska
17.
17.
Stranger666
8.0?? erős 3... nagyon szar film volt.
16.
16.
lackosor6
#12: A tron konvertált volt, a transformers viszont nem és ez a különbség érződött azért rendesen! Ennek ellenére úgy gondolom, hogy nem éri meg 3D filmet nézni!
15.
15.
SütiMester00
én speciel csalódtam a filmben de annyira nem volt rossz.
14.
14.
balint23h
Nem rossz de azért a 8 egy kicsit sok.
13.
13.
drakecsaj
Sajnos gyenguszra sikerült, bár a Zöld Lámpás is az lett szerintem.
A Thornak még legalább meg volt a hangulata, bár eleve érdekelnek egy kicsit a viking dolgok, szóval lehet hogy az azért tetszett jobban.
12.
12.
#11: Konvertáltra nem is annyira érdemes, de például egy Végső Állomás 5 vagy Avatar csak 3D-ben élvezhető, a nélkül semmi értelme az egésznek. Csak tudni kell válogatni.
11.
11.
lackosor6
Én nem csalódtam ebben a filmben: nem vártam sokat tőle és azt meg is kaptam! :P

"Amit viszont most már végérvényesen eldöntöttünk a haverokkal, hogy digitális 3D-re ezentúl nem fogunk ennyi pénzt költeni, mert felesleges."
Kedves Cash gyakran belekötök az írásaidba, de ezzel maximálisan egyet értek!

A 3D nagy humbuk, kamu, üveggyöngy a bennszülötteknek és legfőképpen egy jó nagy átbaszarintás! Megnéztem a TRON 2.0-t és a Transformers 3-at 3D-ben, de soha többé nem ülök be mégegyre!
10.
10.
randall13
#8: Én a Verdák 2-t végigröhögtem :D
Az amcsi kapitány meg háááát... Elég unalmas és sablonszerű. Túl komolyan vették a sztorit, inkább meseként kellett volna felfogni. Sok humorral még elment volna, de így...
9.
9.
adamsfamily
Lehet,hogy velem van a baj,de én ezen a filmen kétszer is elaludtam.
8.
8.
SSJ Gábriel
Ez nem ide tartozik,de:
június 27.-én azt írtátok a verdák 2-ről hogy:
"Szeretnivaló négykerekűink idén nyáron pedig visszatértek, hamarosan cikkezünk a filmről is"
Na most lehet hogy én vagyok vak,de nem hiszem hogy csak én nem találok ilyen filmkritikát...
A filmet pedig meg fogom nézni :)
6.
6.
XDannyL
Internetes Film-adatbázis :)
5.
5.
[fUTURe:.
4.
4.
adriano28
miaz a IMBD? már mint hosszan és mit jelent?
3.
3.
Hab
Szerintem rettentő gyenge lett. A Vasember sokkal jobb volt.
2.
2.
hakydakillah
Én most néztem újra az összes filmet, hogy jövőre igazán képben legyek :-) Nálam a Vasember 1 részét nem veri semmi :-)
1.
1.
Gotham123
Én láttam,szerintem a 4 bosszúálló film közül ez a legjobb
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...