A három muskétás

Főleg akkor gúvadtak hatalmasra a szemeim, mikor megláttam, hogy Paul W.S. Anderson lesz felelős a rendezésért, aki, valljuk be, akciófilmek készítésén kívül nem sok mindenhez ért, éppen hogy csak egy fokkal nevezhető jobbnak Uwe Bollnál. Kettejük között talán csak annyi a különbség, hogy míg Uwe kivétel nélkül csak pocsék filmeket tud rendezni és ez valószínűleg sose lesz másképp, addig Paul mindig képes valahogy elérni azt a minimális szintet, ami miatt elégedetten jövünk ki a moziból. Sajnos ezúttal ez az öröm nem fog megadatni nekünk.


Lehet, velem van a baj, és azokkal akik, gyerekkorukban ennek a csodálatos regénynek köszönhették első olvasási élményüket és Dumas hatására vették kezükbe a következő, majd az azt követő regényt. A három muskétás annak idején pontosan olyan volt, mint manapság a Harry Potter, sok-sok ember szerette meg az olvasást miatta. Szóval kellően bele is égett az agyunkba minden apró részlet, amit az 1973-as filmváltozat kielégítően vissza is adott. Húsz évvel később 1993-ban készült egy újabb feldolgozás, ami már azért nehezebben emészthető darab volt, de sokszori megnézésre még mindig az eredeti hangulatnak tisztelget, kicsit persze modernizálva a karaktereket és a történetet. A mostani feldolgozás már a bemutatóban is sejtette velünk, hogy ez vagy nagyon jól, vagy nagyon rosszul fog elsülni.


Én sose elleneztem a merész megoldásokat, jókat tudtam szórakozni a Wild Wild Westen, ahogyan a Cowboyok és űrlényeken is. Mindig is jópofának tartottam, ha a már létező történelembe egy kis fűszert csempészve megpróbálják valamennyire modernizálni a történteket. De nem mindegy, hogy a rendező ezt milyen módon teszi. Nagyon fontos a jó szereplőgárda és a megfelelő egyensúly kiválasztása. A három testőr és D’Artagnan esetében remek lett a szereplőválasztás, akárcsak a vérfagyasztó Rochefort (Mads Mikkelsen) és a zseniális Christoph Waltz (Richelieu) esetében. A film kezdése, a karakterek bemutatása mind-mind nagyon jópofák, merészek, és már-már megadnák azt a hangulatot, amit képesek lennénk befogadni és egyben elfogadni. De mikor megjelenik a Milady szerepében díszelgő Milla Jovovich, akkor már érezni fogjuk, hogy valami nagyon nem stimmel, úgymond konvergencia van az Erőben.


Millát szeretjük, Milla egy nagyon jó fej kiscsaj, bevallom, még Twitteren is követem őt, egy igazi vagány kis gémerchick, aki tele van humorral és nagykanállal élvezi az élet minden egyes apró cseppjét. De hova tűnt belőle az a hihetetlen méltóság, nőiesség, titokzatosság, amit Faye Dunaway elindított ’73-ban – az eredeti regény alapján persze. Könyörgöm! Miért volt arra szükség, hogy egy Resident Evil-szerű Alice-t csináljanak belőle itt is? Az első jelenetet vele még valahogy megemészti az ember, de amikor már lassított felvételben repül a levegőben pörögve, lézerfényhez hasonlatos csapdákat kikerülve, akkor már nem bírja tovább a gyomrunk. Olyan, mintha Alice visszament volna az időben, hogy rendet rakjon a reneszánsz kor csőcseléke között. Mi a fenének volt erre szükség Paul? De most komolyan? Amikor pedig Orlando Bloom is tiszteletét teszi, mint Buckhingham hercege, akkor aztán végkép kiborul a bili. Én csipázom ezt a srácot, soha semmi bajom nem volt vele, de hogy nála rosszabb választást kínozva se lehetett volna kitalálni az már egyszer biztos.


Biztosan lesznek olyanok, akik nem értenek velem egyet, de ha esetlegesen nem hinnétek nekem, nézzétek meg szépen egymás után az összes változatot – az 1948-assal kezdve –  és döntsétek el magatok, hogy igazam volt-e. Engem nem is zavartak volna a jópofa kung-fu muskétások vagy a levegőből halált osztó léghajós jelenetek, de Milla és Orlando szerepeltetése totálisan tönkreteszi az összképet, legyen bármennyire is fantasztikus minden más egyéb a filmben. Egyszerűen képtelen voltam megemészteni, ez már túl sok volt nekem.


Modern újragondolás, látványos jelenetek, jópofa muskétások, eredeti humor, hangzatos muzsika és az összképet teljesen tönkretevő Milla és Orlando. Nagyjából erre számítson mindenki, aki beül a moziba. Ha még nem ismertél ezelőtt egy korábbi változatot se, akkor talán elégedett leszel, de ha ez így volt, akkor mindenképpen pótold be a lemaradásod. Ha igazi élményre vágysz, akkor szerintem vedd a kezedbe a könyvet, mert annál jobban egyik se sikerült még.

Rendezte: Paul W.S. Anderson
Forgatókönyv: Alex Litvak, Andrew Davies
Zene: Paul Haslinger
Szereplők: Matthew Macfadyen, Ray Stevenson, Luke Evans, Logan Lerman, Milla Jovovich, Orlando Bloom, Christoph Waltz
Játékidő: 110perc
IMDB: 6.0/10
Metascore: 35/100

Saját vélemény: 6.0