The Walking Dead - 7. évad sorozatkritika

  • Írta: zoenn
  • 2017. április 15.
Link másolása
A hetedik év minden kapcsolatban vízválasztó lehet, hasonló a helyzet a The Walking Dead legutóbbi évadával is. Rickék számára fordult a kocka, kiderült, hogy egy náluk is erősebb csapat tartja markában a vidéket. Behódoltak lettek.

Függetlenül attól. hogy ismered-e a képregényt, az AMC sorozata még mindig képes meglepetésre. Mert, ami papíron jól mutat és izgalmas, korántsem biztos, hogy a tévék képernyőjén is olyan lesz. Soha nem tudjuk előre, hogy az alkotók hogyan gondolkodnak. A történet szempontjából kulcsfontosságú eseményeket is képesek lassan és vontatottan előadni, máshova helyezve a hangsúlyt, és olykor felesleges művészieskedésbe fogni. És megint csak az eredeti médiumhoz, a füzetekhez tudok visszakanyarodni - ott szinte pörögtek az események, míg itt 16 epizód alatt szereplőink nem nagyon jutottak egyről a kettőre.


Oké, a különböző karakterek máshogy élték meg az eseményeket, jutott is erre idő nem kevés, csak maga a sztori vánszorgott. Ha emlékeztek, tavaly szépen felvezették az új főgonosz, Negan érkezését, hogy aztán ő egy vitatható fináléban tisztázza az erőviszonyokat. Akkor azt reméltem, a széria új lendületet kap, szereplőink csapdába esnek, és valahogy megpróbálnak kitörni. Ez részben sikerült is, csak a készítők megint nem tudták eldönteni, hogy min legyen a hangsúly: a karakterépítésen vagy a narratíván. Az akciót már meg sem említem: a járkálók szinte egész végig csak biodíszletként tetszelegtek. 

Pedig a hetedik évadban úgy látszott, felcserélődnek a szerepek. Rickék már azt hitték ők a környék urai, szépen be is rendezkedtek Alexandriában, míg össze nem futottak a Megmentők vezérével, Negannel, aki patthelyzet elé állította a csapatot. Miután két fontos szereplővel végzett, nyomatékosította mindenkiben, hogy ezentúl neki fognak dolgozni, bizonyos időközönként ellátmányt kell átadniuk a biztonságukért, és a szabályok áthágása büntetéssel jár. A kezdeti sokkból lassan tértek magukhoz Rickék, mindenki máshogyan viszonyult a kilátástalan helyzethez. Persze azt egy percig sem hittük, hogy ezentúl így fogják leélni az életüket Alexandriában. Az új évad lényegében arról szólt, hogy a csapat megrázta magát, az elkobzott fegyverek helyére újakat gyűjt, szövetségeseket szerez és fellázad.


Időközben rengeteg mellékszálat ismerhettünk meg, szinte már annyi túlélőcsapat van szerte Atlantában, hogy csak vakarjuk a fejünket. A hilltopiak mellett bemutatkozott a Királyság is, ami egyfajta modern feudális mikrotársadalom, élén Ezékiel királlyal és tigrisével. A fickó tiszteli alattvalóit, nem is nagyon szeret kockáztatni, ragaszkodik a Megmentőkkel megkötött békéhez – csak arra nem készült fel, hogy egy napon Carol és Morgan is beköszön hozzá. A tengerparton bujkáló nők és a roncstelepi gyűjtögetők is fontos fegyvertényt képviselnek – ha Rickék megint önállóak akarnak lenni, őket is meg kell győzniük. Persze ez nem megy könnyen, mindenki a saját érdekeit tartja szem előtt, és nem nagyon akar újat húzni Neganékkal. Ebből is látszik, hogy a fickó egy működőképes rendszert hozott létre, ami persze a megfélemlítésre épít, de ha betartod a szabályokat, békében élhetsz.

Így maga az évad arról szól, hogy ebben a helyzetben az ember képes-e feladni mindent a függetlenségért cserébe – ez pedig új viszályokat szül. Az első nyolc résszel még nem is volt gond, a stáb lefutotta a kötelező köröket, bemutatta az új résztvevőket, Rickék is szépen a sarkukra álltak, az elveszett emberek hazataláltak. A második etap már jóval döcögősebben telt, olyan felesleges betétekkel múlatták az időt, mint Sasha és Rosita kapcsolata. Mindketten ugyanabba a férfiba voltak szerelmesek, aki már elhunyt, nem értem, miért tartott ilyen sokáig, hogy félretegyék nézeteltéréseiket egy olyan háború előtt, ahol mindenkire szükség van. Kicsinyes helyzetekkel csak saját magatok alatt vágjátok a fát, kedves alkotók – pláne, hogy a történet szempontjából semmire nem mentetek vele. A játékidő gyorsan eltelik így, az már nagyobb kár, hogy többször is előhúzták ezt a kártyát.


Ha nem lett volna egy olyan kaliberű új karakter, mint Negan, akkor sokkal rosszabb lenne az évad minősége. Jeffrey Dean Morgan kiválóan formálta meg Rick nemezisét, minden egyes képernyőn töltött percben brillírozott, mindenki mást a margóra helyezve. Ő maga a megtestesült fenyegetés, fekete humorának hála még a feszült pillanatokat is széles vigyorral éltem meg – elképesztő, mit össze nem hozott a faszi. Az ellenpélda pedig a roncstelepi turkálók vezetője, résnyire szűkült szemmel, letörölhetetlen, gúnyos mosolyával próbál meg magának tekintélyt kicsikarni. Ez a nő egy vicc, mind a karakter, mind pedig maga a színész. Géphangon előadott félmondatok, mimika teljes hiánya – szépen kihajítottam volna a castingról is.

Még most sem tudom megemészteni, hogy a készítők hogyan voltak képesek ilyen iszonyúan kínos és amatőr fináléval előrukkolni - az ugyanis minden volt, csak nem hiteles. Az utolsó csavar és a végkimenetel is kiszámítható volt, csattanót nem kaptunk, és ugye egy percig sem hittük azt, hogy egy olyan erős karakter, mint Negan, csak egy évad erejéig lesz képernyőn? Őszintén remélem, hogy már minden fontosabb szereplő megtalálta a helyét, és az újak is érdekesebbek lesznek, valamint az igazi háború közben már nem unalmas és blőd szálakkal szúrják ki a szemünket.

Gamekapocs értékelés: 6.5

The Walking Dead
Showrunner: Greg Nicotero
Szereplők: Andrew Lincoln, Steven Yeun, Chandler Rigs, Scott Wilson, Norman Reedus, Chandler Riggs, Danai Gurira, Lauren Cohan, David Morrissey
Rendezte: Ernest R. Dickerson, Michelle MacLaren, Gregory Nicotero, Guy Ferland
Író: Scott Gimple, Robert Kirkman, Greg Nicotero, Angela Kang
Producer: Frank Darabont, Robert Kirkman, Gale Ann Hurd, David Alpert
Vágó: Julius Ramsay, Hunter M. Via, Nathan Gunn
Fényképezte: Michael Edison Satrazemis
Zene: Bear McCreary
Évadok száma: 7
Epizódok száma: 16

25.
25.
aladgar
Igazából mindegy, mert itt 100 méteres sugarú körön belül van az összes létező szereplő, ahol meg a legpontatlanabb géppuska is még bőven pontos. Persze ha ellentartani se tudsz és össze vissza lősz a levegőbe az más, de itt erről szó sincs. Rickék (elvileg) elég jók és kiképzést is tartottak folyamatosan, ergo senki sem olyan "béna" már, hogy ne találna célt ilyen kis távolságon belül. Negan-ról meg egy szóval nem mondtam, hogy halljon meg, csak a szituáció miatt említettem.
22.
22.
aladgar
Volt 1-2 vontatott rész, de szerintem jó évad volt. A "turkálók" vezérével meg nekem semmi bajom. Pont ettől vicces, ahogy viselkedik. Nekem nem tűnik "gépies"-nek. Fura az igaz, de szerintem jó így. Nem kell minden vezérnek "epikus"-nak lennie. :P A képregényt is olvastam/olvasom. Van különbség azért bőven a kettő között, de szerintem elég jó lett pl. ez az évad is, így is, legalábbis simán félre tudom tenni a különbségeket, ami sokszor nem megy. Pl. az Assassin's Creed filmnél sem ment, egyáltalán. Egyébként van még 1-2 karakter aki egész jó ebben az évadban. Pl. Dwight játéka is tetszik. Bár maga a karakter nem a kedvenceim egyike, de az másik laposztás. :) Ami inkább bajom volt, az 1-2 vontatott részen kívül, az egyes akciójelenetek össze-visszasága, túljátszása. Pl. amit írtatok is már, hogy az utolsó részben lövik egymást 10 méterről, de senki nem talál el senkit kb. Noh az nekem sem tetszik, főleg hogy ez nem egy olyan sorozat, ahol ne lenne halál... Géppuskákkal nem hogy 10, de 500 méteren belül is simán lekapható bárki. Szóval az is kissé eltúlzott. Megoldhatták volna normálisabb fedezékkihasználással pl., de igazából mindegy miként csinálják, de ha itt nem akarnak valakit megölni, azért ne szaladjon végig a töltényáradaton sérülés nélkül (pl. Negan is...) mert ez nem a Mátrix :D Szóval ezek a néhol bemutatott túlzások nem tetszenek, de egyébként kiváló évad. Nekem tetszett. :)
21.
21.
Mortis
#19: az a legviccesebb, hogy ő ugye duci leszbi, aki összejött a másik duci leszbivel (a doktor csaj, aki a képregényekben se nem túlsúlyos, de nem is homo) és a kapcsolatuk megélt vagy egy fél tucat részt: totál felesleges volt, azon túl hogy a készítők lehúzhatták a pc listájukról ezt a követelményt.
19.
19.
Simonus18
A csúnya csajszi bandájával kapcsolatos csavar valóban kiszámítható volt, de amikor Negan megint hóhérkodni akart Rick fián az azért eléggé pöpecül sült el, mert eddig mindig azt láttuk, hogy bármit, amit Negan mond, vagy tesz, az teljesül, viszont itt pont meglepett (egy kicsit) hogy jöttek megmenteni (mégha teljesen Disney módon is) a kényes helyzetet. Ez sajnos olyan finálé volt, aminek meg kellett történnie, bíztatni kellett a nézőket, s ugyanúgy a szereplőket is, hogy van itt remény Negan ellen, s valóban megmutatkozott ez a remény az utolsó részben (végre).

Amit a teljes évadról lehetne mondani; A Negan által uralt mindennapokban játszott jelenetek izgik, a különböző (fillernek tűnő, ám nem biztos hogy az) karakter-fejlődéssel kapcsolatos epizódok pedig nemcsak lelassították az izgi főszálat, hanem a nézők érdeklődését (töbnnyire az enyémet is) erősen lekonyították. Nem is beszélve arról, hogy némely karakter borzasztó szinész (pl a testesebb csajszi; azt mondjuk sosem értettem, hogy egy poszt-apokaliptikus világban hogy lehet még bárki is ennyire dagadék)
16.
16.
piskóta
Nekem a legbosszantóbb Carl frizurája volt. Negan igazán lenyeshette volna neki miután elfogta. Csak úgy brahiból.
15.
15.
pocla4
Elején a kiszámíthatatlansága és a szereplők miatt érdemes volt nézni. Akkor még nem volt ekkora hype alig ismerték. Engem pont az fogott meg benne hogy az elején volt amikor nem történt semmi mivel az életben sincs minden másodpercben akció.
11.
11.
Yanez
Szerintem király évad volt!
4.
4.
guba800
#1: Szerintem a kormányzoig volt jo a sorozat,a többi èvad nagyon vontatott.
3.
3.
Mortis
ez a sorozat tökéletes arra ,hogy hetente leüljünk a szobatársammal és bosszankodás közepette ugyan, de kiröhögjük a belünket. én a képregényhez képest siralmas minőségért sírok, ő az első két évadhoz képest való romlás miatt rí (bár szerintem már a 2. is gagyi volt).
2.
2.
Grabowsky30+
Spoiler on: Az utolsó rész végén az "akció" jelenetek valami nevetségesen gagyik voltak, állnak egymással szemben az utcán fedezék nélkül 10méterre és lövik egymást géppuskával és senki nem talál el senkit! Meg a tigrises csávó belépője..... komolyan ilyen színvonal kb a szupercsapatban volt, de még az is kicsit hitelesebb! Negan-t alakító színész nagyon nagyon sokat hozzátett ehhez az évadhoz ha ő nem lett volna, ez a 7. évad vetekszik a fear the walking dead-el! Unalmas szenvedés volt 6-7. évad, ha ez így marad sok évadot már nem fog megélni ez a sorozat! 16rész évadonként indokolatlanul sok, a fele bőven elég lenne és akkor talán történne is benne valami a kesergésen kívül!
1.
1.
Extol
Ennek a sorozatnak talán az első két évadnak volt értelme, a többi szappanopera volt
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...