Star Wars: Az utolsó Jedik filmkritika

  • Írta: Shifty
  • 2017. december 12.
Link másolása
A Star Wars: Az utolsó Jedik nem az új Birodalom visszavág, és bár rávetül a klasszikus trilógia árnyéka, váratlan meglepetéseivel izgalmas és érdekes irányba tereli a trilógiát lezáró harmadik részt.

Két évvel ezelőtt, amikor bemutatták a Star Wars új trilógiájának nyitódarabját, Az ébredő Erőt, akkor jómagam is könnyedén szemet hunytam afelett, hogy tulajdonképpen a klasszikus negyedik részt forgatták újra. A Disney akkor nyilván biztonsági játékot játszott, hiszen hiába a jól bejáratott név, egy hatalmas bukta az egész előre megtervezett univerzumépítést hazavágta volna. A hetedik epizód azonban a múltidézés ellenére is ügyesen vezette be az Első Rend és az Ellenállók új szereplőit, miközben kellő tisztelettel és a rajongókat maximálisan kielégítve húzta be a klasszikus trilógia jól ismert figuráit. Az utolsó Jediknek így egyrészt bizonyítania kellett, hogy képes függetlenedni George Lucas trilógiájától, miközben akadnak olyanok is, akik pedig pont olyan folytatást reméltek képében, mint amilyen az 1980-ban bemutatott A Birodalom visszavág volt.

Az utolsó Jedik valahol végig a két elvárás között lavírozik. Le sem tagadhatná, hogy nagykanállal merít A Birodalom visszavág és A Jedi visszatér ismerős momentumaiból, karaktereiből, de közben sokszor képes a saját útját is járni és továbbgondolni mindazt, amit Az ébredő Erővel felvázoltak a készítők. És igazából ezért is tud jobb és izgalmasabb lenni a történet, miközben pont ezért is tud már-már unalmassá és érdektelenné válni az újabb űrkaland. Érdekes paradoxon ez, mert sokkal több merészséget és egyediséget vonultat fel a mostani epizód, mint a két évvel ezelőtti, mégis terhes árnyékként vetül rá a klasszikus trilógia és azzal való állandó hasonlítgatás. 

Persze miután Az ébredő Erővel hasonló cselekményt vázoltak fel, arra építkezve nehéz nem elvonatkoztatni a már ismerős fordulatoktól, mégis úgy érzem, hogy amíg nem intünk végleg búcsút Skywalkeréknek, addig ezekből a történetekből nem is igazán lehet ennél többet kihozni. Luke vagy Leia szükséges jelenléte ugyanis inkább teher, egyfajta láncra vert nehezék, ami most ugyan kevésbé rántja mélybe Az utolsó Jediket, de érezhető, hogy amíg ezektől a láncoktól nem szabadul meg az univerzum és az alkotók, addig megkötött kézzel kell ismerős ecsetvonásokat felvázolni, csipetnyi egyediséggel. Közben viszont Luke visszatérése és jelenléte minden eddiginél szükségesebb volt, ez a film ugyanis akarva akaratlanul is inkább róla és önkéntes száműzetésének okairól szól. És ez a már-már feloldhatatlan ellentmondás vezet oda, hogy egyszerre szuper, merész és egyszerre nagyon ismerős mindaz, amit látunk.

Rian Johnson, a Looper - A jövő gyilkosának rendezőjét azonban dicséret illeti, mert az egyensúlyt jól eltalálva adagolja a feszültséget és a nem várt meglepetéseket. Nem csak a Luke-ra koncentráló történetetben találta meg a többi főbb szereplő helyét és szerepét, de ügyesen navigál a kettős elvárások között és csak némi üresjárat miatt lehet hiányérzetünk. Ennél is fontosabb, hogy remekül szövi tovább Rey és Kylo Ren kapcsolatát, illetve lelki vívódásukat is nagyon ügyesen helyezi kontrasztba, már-már elmosva a határt jó és rossz között. Rey naivitása lassan a múlté, kezdi felfedezni és kontrollálni valódi erejét, miközben már nem annyira elveszett, mint korábban. Közben Kylo Rent az őt marcangoló belső harcok még mindig labilissá, bizonytalanná teszik, éppen ezért hatnak váratlanul döntései, cselekedetei. Továbbra is ugyanolyan sebezhető és érzelemtől túlfűtött, mint Az ébredő Erőben, de a rendező nagyon odafigyelt, hogy kettejük karaktere ne egy helyben toporogjon, a fejlődés az iránytól függetlenül pedig egyértelműen kézzel fogható.

Az erősen karakterközpontú cselekményben sajnos sok mellék- vagy korábban központinak gondolt karakter viszont háttérbe szorul, sem tér, sem idő nincs velük érdemben foglalkozni. Ennél is nagyobb hiányosságnak tartottam, hogy Rey múltja továbbra is csak homályosan, félmondatok formájában kap említést, konkrét válaszokat pedig most sem érdemes várni. Cserébe viszont jó pár nem várt és a trilógia lezárását alaposan meghatározó fordulatot kapunk, amelyek markánsan meghatározzák majd azt az irányt, amivel a kilencedik epizód lezárja majd az újonnan indított trilógiát.

Az utolsó Jedik nem az új Birodalom visszavág. Nem is szabad elvárni tőle, hogy ugyanazt az élményt és bizsergézst okozza, mint a klasszikus második rész. Persze attól nem tud és talán nem is akar teljes mértékben függetlenedni, mégis sikerül neki az a bravúr, ami Az ébredő Erőnek nem. Vagyis az ismerős panelek ellenére van saját hangulata, határozott, jól átgondolt, remek humorral oldott cselekménye, karizmatikus karakterei. Hogy aztán mindez hogyan teljesedik majd ki a kilencedik epizóddal, jó nagy kérdőjel, de a mostani történet remek alap arra, hogy ütős, bevállalós végkifejletet kapjunk, talán kevesebb visszakacsintással.

Gamekapocs értékelés: 8.0

Star Wars: Az utolsó Jedik
Eredeti cím: Star Wars: The Last Jedi
Rendezte: Rian Johnson
Írta: Rian Johnson
Szereplők: Mark Hamill, Carrie Fisher, Daisy Ridley, Adam Driver, John Boyega, Oscar Isaac, Lupita Nyong'o, Andy Serkis, Domhnall Gleeson, Anthony Daniels, Gwendoline Christie, Laura Dern, Benicio Del Toro, Peter Mayhew, Jimmy Vee
Játékidő: 152 perc
Magyarországi premier: 2017. december 14.

97.
97.
kopic
Moziban: Amikor a Lázadó vezérhajóval fénysebességgel belemegy az Első Rend vezérhajójába, egy nő a teremből megszólal hangosan: "GYÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ"
Hát itt majdnem meghaltunk a nevetéstől.;D
96.
96.
kopic
Szóval én az uccsó részt ezek után biztos nem moziban nézem az tuti, hanem ncores letöltés lesz.
És az a szégyen hogy a Rebels sorozat simán körbehugyozza az egész fosadék új trilógiát !

KőbányaKispest véleményét tudom osztani pluszba.
95.
95.
hoaw
Na, hamár mindenki leírta a véleményét a filmről, akkor már elmondom én is. Én annó nagyon "jófej" voltam az Ébredő erővel, mert bár nem voltam vele megelégedve, de elisemrtem, hogy az a film meg tudna ágyazni egy jó trilógiának. A Zsivány egyest én imádtam, szerintem a jobb Star wars filmek közé tartozik, de ez a film, szerintem kritikán aluli volt. És sajnos számomra ez rányomta a bélyegét az Ébredő erőre is, eddig azt erős közepesnek tartottam, mostmár gyenge közepes. Ez a film viszont szerintem rossz. A klónok támadása után ez a leggyengébb Star wars film számomra.
Barátnőmmel néztem, neki viszont nagyon tetszett. Biztosan a porgok és a csacsi-paci-nyuszik miatt.
94.
94.
kopic
Ma néztuk meg mozikban és mit ne mondjak...kozepesnél semmivel nem lett jobb, pedig reménykedtem hogy végre kapunk egy korrekt folytatást a gyalázatos 7. rész után.
A film elso 15 perce és kb utolsó 15 perce volt utos csupán. Kylo Rent továbbra sem lehet komolyan venni, a feka meg az a koreai vagy milyen csaj kibaxott idegesítőek voltak Leia hercegnővel (amikor az űrben repül a teste a robbanás után és visszarepül az erővel, akkor azt hittem hogy elkezdem a sírást, nem vágom hogy mi a retekért nem bírják kiírni egyszerűen..) és azzal az Első Rend tábornokával.
Snoke karakterének is mi értelme volt, ha csak ennyi szerepet kapott ? Semmit nem tudtunk meg róla, hogy ki ő, hogy lett gonosz, semmit.
93.
93.
RangerFox
#92: Osztom a véleményed.
92.
92.
KőbányaKispest
Egy olyan filmnek 10/8at adni, mi össz vissz 3 helyszinen játszódik, arcon köpnek vagy 3-4 karaktert, van benne kb másfél órányi semmitmondó rész, aminek annyi értelme volt, mint a porgoknak benne.

Értelmetlen jelenetek tömkelege, fizikát, tudományt, épp érveket meghazudtoló képsorok, és én is azért mentem el rá, mert mindenhol ezt olvastam, hogy fú, ez mekkora jó rész lett, meg szenzációs meg epikus. Mi volt epikus? hogy két ótán át kergetnek szuperflottával 3 szerencsétlen cirkálót? Meg kimentenek kutyákat egy totál jelentéktelen helyszinről 20 percen keresztül, két totál lényegtlen karakter?

A 9 engem se érdekel, de a lényeg hogy a disney megcsinálta 10-13 éves gyerekeknek az SW szériát. Ez kellett nekünk. Ilyeneket, hogy karkatereket belerakni a filmben? Legyen benne cuki csaj, meg nigger, meg sok sok állat. Meg a erőltetett poénok százai. SZégyen gyalázat az egész.
90.
90.
flydomi
A sok kis pisis sírosnak:a canon-hoz tartozó könyveket ne olvassátok el,mert akkor a kis lelki világotok darabokra fog törni. :)
87.
87.
KőbányaKispest
"Vagyis az ismerős panelek ellenére van saját hangulata, határozott, jól átgondolt, remek humorral oldott cselekménye, karizmatikus karakterei"

KARIZMATIKUS KARAKTEREI.

HOGY MIK??? SIIROKKKKKK
86.
86.
KőbányaKispest
Torony magasan a legeslegszarabb Star Wars film. Annyira buta, semmi 0 husz szar, hogy már sirtam haverommal a székbe.

Aki még nem látta, szerintem várja meg ncoron. Ne menjen el, mert szörnyű. Csak akkor menjen el, ha nevetni akar ilyen állatkákon, mert az vicces. Mert ez az egyetlen pozitvimuma a filmnek. Nevess az állatokon.

10/2
84.
84.
maager
Sok mindenben egyetértek. De a következő részben szerintem felfognak tűnni új Padawanok. Erre utal az utolsó 4-5 másodperc, amikor a kisfiú kimegy az udvarra és a seprűt, ami a falnak van támasztva, magához húzza. Az erő vele van :)


83.
83.
flydomi
#64: valszeg te valami B kat. filmet néztél,aminek a címe:hülye vagyok
82.
82.
ADMlN
Én elvárások nélkül ültem be erre a filmre, és még így is cserben hagyott...
80.
80.
Chrysh
Egyre nagyobb közönnyel állok hozzá ezekhez a nagy vitákhoz. Szerintem ha lett volna kommentelés a régi trilógia idején, akkor is lettek volna nagyon elvakult fanok és olyanok akiknek mindenáron savanyú a szőlő. Kár itt a neten véleményt formálni, mert úgyis jön valami fikatenger, ami alapján nekem is megmondták, hogy "agymosott Disneykatona" vagyok azért, mert tetszett a Zsivány Egyes. Mindez abból van leszűrve, hogy valami TETSZETT...

Azt viszont tényleg nem értem, hogy aki EGYSZER megírta, hogy nem szerette, az komolyan azt hiszi, hogyha SZÁZSZOR leírja ugyanazt a mantrát attól jobb lesz? Felfogtuk, nem volt bejövős neked kedves Felhasználó(k), de tényleg lapozz már kérlek!
79.
79.
delphijos
#76: "Nagyon nehéz műfaj az SW"

Abszolút egyetértek. Ráadásul az hogy a rajongók a régi szereplőket várták, akik fölött azért rendesen elszállt az idő, ez inkább teher volt mint áldás. Már írtam régebben, hogy nekem nagyon tetszett a Thrawn trilógia, de azt ezzel a szereplőgárdával már nem lehetett volna megcsinálni. Amúgy ha megfilmesítik,
abba is bele lehetett volna kötni ugyanúgy. Pl. Thrawn halála sem kevésbé "fura"
mint Snoke-é. Erő "blokkoló" állat, Dark Jedi klón, stb.... Mivel csak könyv volt,
nincs annyira "szétcincálva" mintha film lenne. Persze, lehetett volna más iránya
az új filmeknek, de bármilyen is lett volna, mindenkinek semmi sem tudott volna megfelelni...
78.
78.
Chrysh
#73: Sajna a nézői/felhasználói értékeléseket kb le kell szarni, ugyanis képesek az emberek felszólításra 10000 negatív értékelést küldeni, mert pár rajongó lelkűnek nagy volt a nem tetszése.
77.
77.
guba800
Szerintem èvek óta a legjobb Star wars film volt, nekem, nagyon bejött! Dehát ízlèsek ès pofonok!
76.
76.
pkflavio
#73: És arról olvastál hogy programoztak botokat hogy lepontozzák a filmet? Tény hogy vannak hibái, de ha ez nem egy SW-lenne akkor nem lenne ennyire negatív az összes review, bár hozzá teszem szerintem nincs olyan film amiről csak pozitív review-t találnál. Nagyon nehéz műfaj az SW, rengeteg rajongóval, egytől-egyig nem lehet megfelelni senkinek.
75.
75.
Dudusrac
#74: Ez hülyeség. Amerikában sima PG ratinggel futottak a régi részek, azaz nem volt megszabva kimondottan korhatár. A sithek bosszúja volt az első Star Wars film ami pg13-as besorolással ment, azaz 13 éven aluliaknak kimondottan nem ajánlják.

Bár azt azért hozzátenném, hogy a régi trilógiakor a pg 13-as besorolás még nem létezett.

https://en.wikipedia.org/wiki/Motion_Picture_Association_of_America_film_rating_system
74.
74.
puddin
#68: nem igaz. korhatáros volt a 70-es években is (már ahol már figyeltek erre)
72.
72.
pkflavio
#70: SPOILER:
Teljesen egyetértek! A humor, Leia, pár logikai baki után szerintem teljesen korrekt film volt.
71.
71.
guba800
Nekem nagyon bejött ez a rèsz,règen láttam ilyen jó Star wars filmet! Csak sajnos nem derült ki hogy valójában ki volt snok!
70.
70.
Dudusrac
SPOILEREK

Azért durva itt sokan mennyire gyűlölik, vagy akarják gyűlölni ezt a filmet. Amivel nincs is baj ugye ízlések és pofonok, de azért ne állítsuk már be úgy mintha valami asylumos foshalmaz lenne. Bőven vannak (nem is kicsi) hibái , volt egy-két jelenet, amikor én is a fejemet fogtam(Leiát puszilom, örülök, hogy megtanult oxigén nélkül lebegni), de ezeken kívül, ezeken túllépve (persze ez is egyénfüggő, hogy kinek mekkora az ingerküszöbe ilyen dolgokban,lehet, hogy valakit annyira kizökkent hogy élvezhetetlenné válik a film) azt kaptam amit egy Star Wars filmtől vártam, sőt ami a Star Wars eddig is volt. Egy kalandfilmet az űrben, tele akcióval, számomra szerethető karakterekkel, néhol egy-egy tényleg jó egysorost (a túltolt, infantilis disney humor mellett ugyan).
Ráadásul itt van nekünk végre Luke, eszméletlen jó érzés volt újra látni és bár eredeti nyelven majd csak DVD-n nézem meg szerintem Mark Hammil remekül játszott. Neki is kikezdték itt sokan a karakterét, leginkább persze azt, hogy megpróbálta megölni Bent, és hogy nem illik Luke karakteréhez a régi trilógiából. De pont ez volt benne Lukeban a RotJ-ben is, a félelem, a sötét oldal felé való elcsábulás. Ugyanúgy mint az Uralkodó előtt Vader ellen, itt is elcsábult egy pillanatra a sötét oldal felé, de csakúgy mint akkor, amikor ott nem ölte meg végül az apját, itt is rájött, hogy nem engedhet a csábításnak. Más kérdés hogy ennek a hibájának az új részben milyen következményei lettek, totálisan megértem, hogy ez után nem akar, sőt talán nem is mer másokat tanítani.

Kylo Rent már az Ébredő Erőben is csíptem, mint karaktert szerintem itt is jó, Rey-jel nagyon jók együtt. Snoke megölése meglepett, nem hittem volna, hogy már most meglépik, azt meg külön nem, hogy ilyen egyszerűen, mindenféle sallang nélkül teszik.

Egyszóval nem ez a legjobb Star Wars film -nem is volt kérdés szerintem, hogy nem lesz az-, de hogy a Jedi visszatér óta ebből áradt számomra leginkább az a megfoghatatlan hangulat ami a Star Warst Star Wars-szá teszi az biztos.
Az meg, hogy Lucast a prequel trilógia után valaki szívesen látná a rendezői székben szót sem érdemel.
Ez a pár gondolat jutott most eszembe hirtelen, még egyszer mondom, bár szerintem simán megéri a 8 pontot, egy bizonyos szintig egyet tudok érteni a kritikákkal, de azért nem kéne átesni a ló túlsó oldalára.
69.
69.
Firsttime
A filmről: kicsit még emészteni kell. Meg szerintem párszor megnézem még, de nagyon bátor volt. Minden tekintetben. Mondjuk egy nagy hibája, hogy túl sok kérdés maradt nyitva, amivel nem kezdtek semmit. Kíváncsi vagyok, a harmadikban ezeket megválaszolják-e.
68.
68.
Firsttime
#67: Psssszt! Héééééj!!! Gyere közelebb! Gyere, gyere! Elárulok egy titkot neked.
A Star Wars mindig is egy gyerek mese volt.
67.
67.
Onion
Gratuálok disneynek. Star Warsból, disney látvány mesét csináltak gyerekeknek. Nálam ez 5/10 ér.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...