The Punisher sorozatkritika

Az elmúlt egy évben nem nagyon látszott a Netflix igyekezete Marvel-fronton. Jessica Jones depressziós és Luke Cage pacifista kalandja még élvezhető, de Iron Fistnél mélypontot értünk el, és csak a nyári The Defenders javított valamicskét az összképen. Ami persze még mindig kevés a vak igazságosztóhoz képest. Szerencsére lapult még egy karakter a készítők tarsolyában, ő a Megtorló, vagyis Frank Castle, aki már a Daredevil második évadában véres rendet vágott a maffia soraiban. Jon Bernthal elképesztően hitelesen keltette életre a megcsömörlött és bosszúszomjas exkatonát, nyilván a Netflix kért még belőle 13 epizódot.


Három filmmel a háta mögött a Megtorló már viszonylag ismert igazságosztónak számít, de a korábbi adaptációk rendre csak egysíkú hősként állították be őt. A Narcos és a Hannibal írója, Steve Lighfoot jól tudta, hogy a karakterben sokkal több van egyszerű bosszúszomjnál. Bár a sorozat a jól ismert toposzokkal nyit, előkerül benne a poszttraumatikus stressz, a társadalomba való beilleszkedés nehézsége is. Elvégre egy-egy háború után a kormány egyszerűen magára hagyja a gyilkolásra kiképzett katonáit, így fennáll az esély arra, hogy mentális problémák ütik fel a fejüket a veteránoknál. Ami hihető, hiszen csak az öléshez értenek. Ha valakinek szerencséje van, egy privát militarista szervezet alkalmazni fogja, de a többség lassan felemészti magát.

Frank is így viselkedik a történet elején. Új személyazonossága van, egy építkezésen dolgozik, hosszú szakállt növesztve, éjszakánként pedig a múlt démonai kísértik. Már azt hitte, végzett családja gyilkosaival, mígnem a sors össze nem hozza Micróval, az egykori NSA-elemzővel, aki kénytelen volt eljátszani a halálát egy ballépés miatt. A bajok akkor kezdődnek, amikor kiderül, egy korábbi bevetés miatt kellett meghalnia Frank családjának, a szálak pedig a CIA felső vezetéséhez vezetnek. Nyilván sokakat holtan szeretnének látni a rosszfiúk, akik kezében korlátlan hatalom és pénz van. Micro is pont miattuk vonult illegalitásba, ráadásul egy csinos ügynök is szaglászni kezd a félresikerült afganisztáni akció után, és Castle neve is szóba kerül.


Persze a Megtorlónál egyszerűen nem jöhet szóba, hogy a konfliktusokat békés módszerekkel rendezze. E szempontból az alkotók mindent megadnak a vérre és nagy kaliberű fegyverekre vágyó nézőknek: a The Punisher tobzódik az erőszakban, érezhetően akkor van elemében, amikor Frank símaszkot húz, fegyvert ragad és leszámol az ellenségeivel. Nem pofozza le, nem adja a rendőrség kezére őket, hanem elveszi az életüket, igen változatos eszközökkel. Szerencsére minden egyes akciónak helye van a történetben, nem válik öncélúvá. Oké, néhányszor már billegett a léc, az utolsó leszámolások során olyan agressziót kapsz az arcodba, ami tévés körökben is ritka.

A sorozat jól nyit, átlagban két-három részenként Frank nemcsak tervez, hanem végrehajt is, ám itt is feltűnik a Netflix-sorozatok egyik rákfenéje. Nevezetesen a széria közepén kicsit leül a tempó, túl sok játékidőt kapnak a mellékkarakterek. A The Punisher mellett szól, hogy ez csak egy rövid megingás, végül magára talál, és az utolsó részekben már magasabb fordulatra kapcsolnak – mi pedig alig bírjuk majd szusszal. A töltelékjelenetekben – mert nem tudom őket máshogy hívni – feltűnik egy súlyos problémákkal küzdő fiatal veterán, aki már nem ura a tetteinek, hiába is próbálja meg Frank egykori bajtársát visszarángatni a valóságba. A céltudatos ügynöknő, Madani szála nem túl érdekes, messziről látszik, hogy céljaik egyeznek a Megtorlóéval – ezt rendszeresen eljátsszák a hasonszőrű sorozatokban, tudjuk, mi lesz a vége.


A gátlástalan, korrupt vezetők - akik minden baj okozói - kétségtelenül veszélyes ellenpólust képviselnek. Minden egyes megmozdulások után kinyílik a bicska a zsebünkben, így Franknek is piszkos eszközökhöz kell nyúlnia, és alaposan meg kell gondolnia, kiben bízik meg. Hála az égnek, közte és Micro között megvan az összhang, közös jeleneteik és párbeszédek tényleg ütnek. Ebon Moss-Bachrach a sorozat egyik meglepetése, remekül megállja a helyét Jon Bernthal mellett. Motivációja abszolút rendben van, ők ketten magabiztos játékot mutatnak be. Igazából csak Billy Russón (Ben Barnes) ütköztem meg. Frank egykori bajtársa ma már egy zsíros kormánymegrendelésekkel operáló privát katonai szervezet feje, aki mostanában gazdag, szépfiú imidzset vett fel. Nem tudom, hogy egy 60 kilós nyurga fazon hogyan lehetett egykor a különleges osztag tagja?

A The Punisherrel tehát végre magára talált a Netflix. Ugyan Frank Castle kicsit kilóg a többi Marvel-karakter sorából, mivel egymaga szereti elintézni a dolgokat, így Daredevilékkel nem is találunk sok kapcsolódási pontot. Lehet, hogy pont emiatt lett olyan egyedi és roppant erőteljes a sorozat, ahol végre nem kell a családbarát megvalósítás miatt aggódnunk. Amikor záporoznak a lövedékek, akkor is egy tűrhető drámát kapunk, igazán jó szereplőkkel – arról ők már nem tehetnek, hogy az egyszeri néző a vérontásért ül a képernyő elé. Ha viszont nem baj, hogy kicsit elnyújtott le a széria, és az akciót jutalomként fogod fel, megéri türelmesnek lenni, a végén úgyis a nyakadba szakad minden. A sort Jessica Jones folytatja jövő márciusban. 

Gamekapocs értékelés: 8/10

The Punisher
Showrunner: Steve Lightfoot
Rendezők: Andy Goddard, Tom Shankland, Antonio Campos, Kevin Hooks és mások
Írók: Ross Andru, Gerry Conway, Ken Kristensen, Angela LaManna. Steve Lightfoot és mások
Szereplők: Jon Bernthal, Amber Rose Revah, Ebon Moss-Bachrach, Ben Barnes, Jaime Ray Newman, Paul Schulze, Michael Nathanson
Zene: Tyler Bates
Fényképezte: Petr Hlinomaz
Évadok száma: 1
Epizódok száma: 13
Magyarországi premier: 2017. november 17 (Netflix)